Ezzel az írással egy kisebb „sorozatot” szeretnék útjára indítani a Nagy Háború Blogon. Ezekben a cikkekben az első világháború idején az amerikai hadseregben szolgált magyar, illetve magyar származású katonák közül szeretnék bemutatni néhányat – amennyire ezt a rendelkezésre álló forrásanyag lehetővé teszi. A sorozat első részében két ohiói magyar történetét ismertetem, szigorúan a megtalált primer forrásokra hagyatkozva.
Reggelente már egyre hűvösebbre fordul az idő, így jó szolgálatot tesznek a korábban beszerzett meleg ruhák. László József a steppei fauna megfigyelésével próbálja lekötni magát, miközben egyre közelednek egy hegység nyúlványaihoz. Útközben kapnak egy harmadik társat is kocsijukra. Éjjelre egy Dobró nevű kis orosz faluban szállnak meg, ahol nagy érdeklődést vált ki visszaemlékezőnk felfújható légpárnája.
A háborúban és a hadifogságban szenvedő vallásos katonák milliói mormoltak imát Szűz Máriához. Írásomban a hadifogságban gyötrődő Csirmaz István imáiból válogattam.
A steppei utazás második napján visszaemlékezőnk új útitársat és járművet kap: kétkerekű kazah taligán folytatja útját. Komoly kihívásnak bizonyul rajta úgy elhelyezkedni társával, hogy az ki ne billenjen egyensúlyából. A kellemetlenül rázós úton ráadásul a hátzsákjában kiömlik a sósborszesz és a vizes kulacs, használhatatlanná téve holmijainak jó részét. Estére elérik Pohudhovszka kis falvát, ahol éjjeli szállást is maguknak kell keresniük…
Kicsi, kényelmetlen lovas szekereken indul útnak a „fogolykaraván” Petropavlovszkból a végtelennek tűnő kazah steppén keresztül Ázsia belseje felé. Itt már tevekaravánnal is találkoznak, de tanúi lesznek annak is, hogyan viszonyulnak az orosz katonák a kazah bennszülöttekhez. Éjjelre egy szegényes kis faluban szállnak meg, ahol hálóhelyüket nem kevés „álomzavaró bűzlönccel” kénytelenek megosztani…
Az első világháború négy éve folyamán a küzdelem változó hevességgel tombolt. A harcoknak voltak nyugodtabb időszakai is, amikor az adott szakaszon egyik fél sem erőltette a támadást. Nagy ritkán, különleges alkalmakkor előfordult, hogy mindkét fél teljesen beszüntette a harci tevékenységet, nem hivatalos tűzszünet jött létre. Egy ilyen alkalom volt 1916 húsvét vasárnapja is a 306. honvéd gyalogezrednél, amiről egy hagyatékból érdekes fotók is előkerültek.
Ünnepek idején különösen fájdalmas messze lenni szeretteinktől. Amikor egy katona levelet ír haza, írás közben gondolatban újra otthon van, még akkor is, ha közben átvonuló repülő, esetleg ágyúdörgés van körülötte. Az itt következő rajzos tábori lapok is erről tanúskodnak.
Hadifoglyainknak petropavlovszki ott-tartózkodásuk alatt arra is lehetőségük nyílik, hogy alaposan megfigyeljék az ortodox istentiszteletek sajátosságait. Hamarosan kiderül, hogy másnap folytatni fogják útjukat, de immáron nem vonaton, hanem lovas szekereken. Utolsó nap így mindenki ellátja magát meleg ruházattal és élelemmel, mert tudják, hogy az eddigieknél is viszontagságosabb utazás vár rájuk…
Szepesházy Imre olvasónk felvidéki katonacsalád leszármazottja. Szerkesztőségünk részére küldött írásában néhány korabeli fotó és a nagymamája naplójából vett részlet segítségével a nagyapja, felsővízközi Szepesházy Bertalan tüzér főhadnagy Nagy Háborúban való részvételére emlékezik.
Fogolycsoportunk igyekszik kihasználni a Petropavlovszkban töltött néhány napot. Felfedezik maguknak a várost, amely különös egyvelege keletnek és nyugatnak: egzotikus öltözetű kazahok és tatárok bazárjai között európai jellegű, nagy áruház vár arra, hogy a fogoly tisztek elköltsék rubeljeiket. László József első útja azonban inkább a borbélyhoz, majd a fürdőbe vezet, ahol végre lemoshatja magáról a hosszú, viszontagságos út porát…
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek