Átélt ostromok tüze, rekkenő nyár és fagyos tél, lövészárok-kiszolgáltatottság és otthon-hiány közepette talán figyelem terébe sem lopódzik, kézbe sem kerül az a mutatós regény, mely a „boldog békeidők” aranyló hétköznapjait felváltó szarajevói eseményt, annak regényes hátterében magukat a katonasorsokat, élő közösségek élő egyedeinek korszakos csalódását örökíti meg a belgrádi író, Aleksandar Gatalica művében.
A fogolykaraván utazásának utolsó két napján jobb híján a steppei utakat figyelik meg, megállapítva, hogy azok jelentősen eltérnek az Európában megszokott, kiépített utaktól. A síkság felett megjelenő délibábok tudják valamelyest lekötni a foglyok figyelmét. Október 7-én különös fata morganát figyelnek meg mielőtt megérkeznek útjuk végállomására, Akmolinszkba…
Sorozatunk következő fotója a háború egy békés jelenetét örökíti meg valahol Olaszországban. A képen valószínűleg pucereket, azaz tisztiszolgákat láthatunk egy pacsit adó kutyussal...
„Elolvastam a 10-es honvédtemetők az Úz völgyében című hiánypótló cikket. Ami ott most folyik, az mélyen felháborít és elszomorít. Tehetetlenséget éreztem, mit is tehetnék mint egyszerű hatvani polgár? Aztán elszégyelltem magam, hisz tehetek én is valamit. Elvégre gyereknap van, ami egyszerre hősök napja is!" – Fekete Csaba olvasónk írása, amit az elmúlt, gyermek- és hősök napi hétvége apropóján küldött a számunkra.
A steppei utazás két újabb napját kísérhetjük figyelemmel. A folyton változó járművek mindig eltérő elhelyezkedési stratégiákat követelnek meg a foglyoktól. A továbbra is egyhangú vidék átszelése közben László József alaposan megfigyelheti a szembejövő tevekaravánok pontos szervezését. Október 5-én egy Alexiovka nevű kis faluban töltik az éjszakát.
A Nagy Háború Blog működése során számtalanszor bebizonyosodott már, hogy egy-egy fotó is sok érdekességgel, újdonsággal és inspirációval szolgálhat az olvasóink számára, és új meg új bejegyzéseket eredményez. Kajon Árpád „asztalfiókjában” sok különleges kép lapul, amelyekről szívesen mesél is. Szerkesztőségünk – és reményeink szerint olvasóink – örömére kinyílik most ez az asztalfiók és péntekenként új képekkel és az ezekről nyerhető ismeretekkel elindul új rovatunk.
Új adatok kerültek elő egy korábbi posztunk szereplőjéről, Rózsa Imréről. Négy és fél évnyi hadifogság után, 1919-ben szökött haza a szibériai Berezovkáról. A töredékes iratok alapján Omszktól tudjuk felvázolni hazatérését – egyes kérdésekben azonban egyelőre csak feltételezésekkel élhetünk. De ebből a kevés mozaikdarabból is érdekes és izgalmas kép rajzolódik ki egy viszontagságos, több mint három hónapig tartó hazaszökésről.
A hosszú és fárasztó utazást egynapos pihenő szakítja meg Szucsiban. A fogoly tisztek kihasználják a lehetőséget, és kirándulást tesznek a környéken, felfedezik a különleges formájú sziklákat, hegyet másznak, sétálnak a település melletti, festői tó partján. Este kötetlen keretek között avatják be egymást a helyi lakosokkal kölcsönösen a magyar, illetve az orosz nyelv rejtelmeibe.
Az eredeti tervek szerint 2019. május 17-én szeretett volna a dormánfalvi (Dărmanești) román önkormányzat emlékművet avatni román katonáknak az Úz völgyében, a katonai temetőben, a két világháborúban elesett hősi halottak sírjai felett. A hír egyaránt felzaklatta az erdélyi és a magyarországi közvéleményt. Egy 1940-ben megjelent tudósítás segítségével rekonstruálható a Nagy Háború alatt ott eltemetett 10-es honvédek névsora, és megemlékezhetünk róluk.
Némileg kényelmesebb bricskán folytatják útjukat foglyaink. A lovak egyre fáradtabbak, így az egyik orosz kocsis nemes egyszerűséggel elkobozza két arra járó kazah hátasát. Estére veszedelmesen feltámad a szél, és vészjósló felhők jelennek meg az égen; gyorsan szállást kell tehát találni a faluban, ami azonban nem bizonyul egyszerűnek. Végül egy szívélyes, lengyel származású család nyújt nekik szállást a viharos éjszakára.
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek