Az első világháború négy éve folyamán a küzdelem változó hevességgel tombolt. A harcoknak voltak nyugodtabb időszakai is, amikor az adott szakaszon egyik fél sem erőltette a támadást. Nagy ritkán, különleges alkalmakkor előfordult, hogy mindkét fél teljesen beszüntette a harci tevékenységet, nem hivatalos tűzszünet jött létre. Egy ilyen alkalom volt 1916 húsvét vasárnapja is a 306. honvéd gyalogezrednél, amiről egy hagyatékból érdekes fotók is előkerültek.
A m. kir. 306. honvéd gyalogezred 1915 júniusában alakult meg, a legénységet a három budapesti honvédezred (1., 29. és 30.) pótzászlóaljaitól kapta. Az ezrednek később sem lett pótkerete, a pótlásokat a háború folyamán is ugyanezektől az alakulatoktól kapta. Rövid Budapest környéki gyakorlatozás után Szászrégenbe szállították az ezredet, ahol csatlakozott hozzá a szintén frissen felállított 307. honvéd gyalogezred is. A két ezred alkotta a 202. honvéd gyalogdandárt, amit parancsnokáról, Sávoly János ezredesről Sávoly-dandárként is emlegettek.
További gyakorlatozások után, július elején Bukovinába szállították a dandárt, ahol a nyár folyamán a Dnyeszter partjától nem messze, Onuth és Czarnypotok között volt állásban. Október és november folyamán a 306. ezred, a dandár kötelékéből kiválva, a Strypa partján vett rész súlyos és veszteségteljes harcokban. December elején visszakerültek a dandárhoz, ami ekkor az arcvonalból kivonva hadseregtartalékként szerepelt. A 7. hadsereg parancsnoka, Pflanzer-Baltin vezérezredes, nagyon meg volt elégedve a dandárral és hosszú pihenőt ígért nekik.
A megígért pihenő nem tartott túl sokáig, az oroszok Czernowitztól északra nagy támadásba kezdtek, hogy a frontvonalat áttörve a várost elfoglalják. A dandár csapatait karácsonykor ide szállították, és 25-én már be is vetették őket Toporoutz és Rarancze körzetében. A harcok rendkívüli hevességgel folytak, főleg amíg nem érkeztek meg a további osztrák–magyar erősítések. Januárban az ellenség többször heves tüzérségi tűzzel előkészített tömegtámadásokkal próbálkozott, míg ezek 19-én végleg kifulladtak. A dandár csapatai ugyan tartották állásaikat, de súlyos veszteségeket szenvedtek, a 306-osok pl. kb. 1500 főt vesztettek.
Január végétől már csak az ellenséges tüzérség volt aktív, illetve az időjárás nehezítette a katonák életét, előbb a nagy hideg és a hó, később az olvadás. Áprilisban már beköszöntött a jobb idő, a csapatok az olvadások által szétrombolt állásokat építgették újra. Így érkezett el április 23-ika, húsvét vasárnap, ami kivételesen egybeesett az ortodox húsvéttal. Az ezrednapló elég szűkszavúan ír az eseményekről: „Április 23. Húsvét vasárnapja! Úgyszólván egész nap egyetlen lövés sem hallatszik. Feltűnően nagy a csend és nyugalom. Hajnalban az oroszok fehér kendőket lobogtatva árkaikból kijöttek és fegyverszünetet óhajtottak kötni a nap folyamára, az ünnepre való tekintettel és hogy halottaikat eltakarítsák. Tárgyalásba velük nem bocsájtkoztunk. A nap folyamán öt orosz szökevény kísértetett be (125. ezredbeliek).”
A dr. Borbély Miklós tartalékos főhadnagy (róla részletesebben később) hagyatékából előkerült fényképek alapján azonban a katonák elhagyták a lövészárkokat és a két védelmi vonal közötti „senki földjén” barátkoztak az oroszokkal, illetve élvezték a pillanatnyi fegyverszünetet. Ezek az események az orosz fronton sok helyen megismétlődtek, több ezredtörténetben is beszámolnak hasonló történésekről. Valószínűleg a 306-osoknál is az alábbiakhoz hasonlóan történhettek a dolgok.
„Cigányok húzzák az első vonalban”
Solth Imre az 1942-ben megjelent Egy tüzértiszt naplója az 1914-1918 évi világháborúból című kötetében így számolt be az esetről: „Az oroszok kezdték. Reggel szokásom szerint már figyelőmben voltam. Alig hogy virradt. Sehol a legkisebb mozgás. Az oroszok sem dolgoztak ma állásaikon. Később azonban egészen szokatlan mozgásra lettem figyelmes. Több orosz közeledik fegyvertelenül felénk fehér zászlóval. Átgázolnak a mocsáron egészen a Putilowka partjáig. Velük szemben a mi állásaink felől is elindul pár ember és szintén a patak partjához ér. Barátságosan integetnek egymásnak. Az oroszok valami gerendát cipelnek előre és azt átvetik a patakon. Átjönnek a mieinkhez. Leparoláznak egymással. Mind többen jönnek innen is, onnan is.
„Barátkozás a fronton”
Kis száraz tisztás a mocsár közepén. Magyar honvédek, oroszok vegyesen. Valahonnan harmonika kerül elő. Nem hallok semmit, de nyilván énekelnek. A mieink mind többen és többen jönnek, de most már üvegekkel felfegyverkezve. A szép napsütéses idő is kedvez a majálisszerű képnek. Még nem is delelt a nap és a vonalon végig ugyanaz a kép. Délben a legtöbb helyen már táncoltak is.
Az oroszok délután már állásainkba is bemerészkedtek. A jóhiszeműség a mi részünkről ismét határtalan könnyelműséggel párosult. Míg az oroszok a mieink közül senkit állásaikba nem engedtek, mi eltűrtük, hogy ők ott körülnézzenek és vissza is menjenek. Igaz, nagyon sokan estére sem akartak visszatérni, ezek inkább itt maradtak fogolynak.
[...]
„Az állások között”
Délután Karpilowka felől, tőlünk északra pár puskalövés esett. Ez láthatólag nagyon megzavarta a két drót között mulatókat. Kevéssel rá pár ágyúlövés is eldördült ugyanott. Erre már szétrebbentek a barátkozók. Estig aztán már csak az állásaikban daloló és zenélő csoportok szórakoztatták a drótokon túl, ugyancsak állásaikban megbújt hallgatóságot.
Az éjszaka teljes csendben telt el. Szigorú parancsok jöttek még az éj folyamán, hogy a legnagyobb éberséggel figyeljük az oroszok minden megmozdulását, nehogy a barátkozás után meglepjenek bennünket. De nem történt semmi.”
„Az állások között”
A húsvét hétfő még csendesen telt, de utána az ellenséges tüzérség újra megkezdte a munkáját és visszatértek a „háborús hétköznapok”. Kicsivel több mint egy hónap múlva, pedig megindult a Bruszilov-offenzíva...
Dr. Borbély Miklós (1892–1961)
1892. július 15-én született Mezőhegyesen. Édesapja továbbszolgáló altisztként szerelt le a hadseregtől, innen az Ipolysági ügyészséghez került mint díjnok, majd Nagyáradra került mint ügyészségi irodavezető, ott is halt meg 1911-ben.
Borbély Miklós az iskolái nagy részét Nagyváradon végezte el, ott fejezte be az elemit, majd ott járt gimnáziumba is. Ezután a helyi jogakadémia hallgatója lett. Ugyan 1913-ban behívták sorkatonai szolgálatra, de főiskolai tanulmányaira való tekintettel halasztást kapott. A háború kitörése után azonban már besorozták, 1914 augusztusában bevonult a 30. honvéd gyalogezredhez. Október 10-én a szerb harctérre vezényelték, ahol novemberben hastífuszt kapott, és kórházba került. Hosszú lábadozás után 1915 júniusában került vissza a pótkerethez. Ott tartalékos tiszti iskolába küldték, majd kiképzőként alkalmazták és eközben előléptették tartalékos hadapróddá.
A 306/9. század tisztikara (balról-jobbra): Székely Géza zászlós, Borbély Miklós zászlós, Sárközy István főhadnagy, Erdőkövy István zászlós, Nobik Lajos zászlós
1915 decemberének elején került ki az orosz frontra a 306. honvéd gyalogezredhez beosztva. A toporoutz-raranczei újévi csatában 2. o. Ezüst Vitézségi Érmet szerzett és soron kívül előléptették tartalékos zászlóssá. 1916 júliusában ismét megbetegedett, augusztus végén került vissza a pótkerethez. Novemberben került ki újból a frontra, ismét a 306-osokhoz, ekkor már tartalékos hadnagyi rendfokozatban. Szolgált szakasz- és századparancsnokként, valamint zászlóalj-segédtisztként is az orosz, később a román és végül az olasz fronton. Megkapta a Bronz és az Ezüst Katonai Érdemérmet, 1918 májusában tartalékos főhadnaggyá léptették elő.
1918 júliusában szabadságra, majd később tanulmányi szabadságra ment, ezután a pótkeretnél teljesített szolgálatot. A szabadságok alatt lerakta az első jogi szigorlatát. A háború után visszatért Nagyváradra, ahol törvényszéki joggyakornok lett. Ebből az állásából, a hűségeskü megtagadása miatt, 1920 márciusában elbocsátották. A határon átszökve Debrecenbe ment, ahol ügyvédi irodákban dolgozott. Eközben letette a második és harmadik jogi szigorlatot, illetve a bíró-ügyvédi vizsgát is. Ezután 1922 nyarán saját ügyvédi irodát nyitott Debrecenben. Megnősült, elvette feleségül Benyovszky Anna Erzsébetet. Négy gyermekük született: György, Miklós, Pál és Ágota.
Dr. Borbély Miklós 1948–1950 körül
Saját kérésre 1929-ben a nyíregyházi ügyészséghez nevezték ki ügyésszé. Innen 1938 áprilisában az igazságügyi minisztériumba rendelték szolgálatra, ahonnan egy évvel később, 1939 májusában visszatért Nyíregyházára, immár a helyi ügyészség elnökeként. Erdély visszacsatolása után önként jelentkezett a nagyváradi ügyészség megszervezésére, aminek később szintén az elnöke lett.
A hadi események miatt 1944 decemberében ismét el kellett hagynia Nagyváradot, ezután a pestvidéki ügyészségen dolgozott, 1947-től már mint megbízott vezetője. 1948 márciusában vezető államügyésszé nevezték ki. Ebből az állásából 1949 áprilisában felmentették, a budapesti államügyészséghez osztották be, ahol 1950 augusztusában nyugdíjazták. Dr. Borbély Miklós 1961. március 3-án hunyt el Budapesten, a rákoskeresztúri új köztemetőben helyezték végső nyugalomra.
