A Nagy Háború

Az utak mentén álló kő-, fa- vagy bádogkereszteknek (latinul: crux viator) megvan a maguk története, amely gyakran szomorú is lehet. Egy ilyen, az első világháborúhoz kötődő kereszt áll a délvidéki Zenta melletti Felsőhegytől két kilométerre délre, amely a köztudatban Csépe-kereszt néven ismert.

Hegedős Károly harctéri emlékei – 3. rész

A fiatalember nagy lelkesedéssel szervezi egyéves önkéntesi szolgálatának előkészületeit: bátyja, Béla a ló vásárlását már elintézte, ő pedig Nagyváradon próbál egyenruhát készíttetni. Erre ugyan várni kell, de addig is hősünk – úriemberhez méltó módon – le akar vizitálni a pótütegparancsnoknál. Naiv elképzelés… Végül az is kiderül, hogy milyen érzés „zsakettban katonának lenni.”

Az első világháború forgatagában számos gyermekkorú is fegyvert fogott. A szerb hadsereg legfiatalabb és legismertebb gyermekkatonájának a korábban már bemutatott Momčilo Gavrić számított, de nem ő volt az egyetlen! Következzék a 1902-es születésű Dragoljub Jeličić története.

Hegedős Károly harctéri emlékei – 2. rész

Az ország háborús lázban ég. Hősünk műegyetemi előmenetelének is csak egy akadálya van: látva a katonának bevonult társai népszerűségét, huszár akar lenni. Csakhogy az első hírek nem bíztatóak, már a harcok kezdetén látszik, hogy a huszárság nagy veszteségeket szenved, szerepe lényegesen csekélyebb az évtizedekkel korábbi háborúkhoz képest. Az idősebb ismerősök, valamint Béla gyámja így hát rábeszéli a kiválóan lovagló öccsét: legyen tüzér, ez nemcsak mérnökpalántának való, intelligens társak megismerését jelenti, hanem a lovaglótudására is szüksége lesz…

Képeslap-kincsek 1.

Új rovattal jelentkezünk, amelynek témája az I. világháború idején kiadott különféle képeslapok lesznek. E gazdag és változatos képes kiadványok – jórészt propaganda termékek – megismerésével a háború vizuális kultúrájába nyerünk betekintést. A rovat gondozója, dr. Szoleczky Emese, a Hadtörténeti Múzeum Kéziratos Emlékanyag-gyűjteményének vezetője, e gyűjtemény darabjaiból válogat és meséli el egy-egy érdekesebb lap történetét. Sorozatunk első részében egy szomorú évforduló apropóján, Edith Cavell brit ápolónő életét és halálát ismerhetjük meg, valamint azt, hogyan vált története a tömegkultúrára és gondolkodásra ható fegyverré.

Hogy mi az a „nagyháborúlógia”? Nos: ilyen tudományterület valójában nincs is. Illetve csupán virtuálisan létezik. Vagy legalább is jó lenne, ha létezne… Azt gondolom ugyanis, hogy ha az első világháborút a maga komplexitásában akarjuk tanulmányozni, akkor lényegében minden tudományos diszciplína segítségét igénybe kell vennünk, hiszen annak hatása földi létünk valamennyi aspektusán kimutatható, ennélfogva vizsgálható. A „nagyháborúlógia” a legkülönbözőbb tudományterületek alkalmi szövetsége lehetne annak kiderítésére és megértetésére, mi történt világunkkal 1914 és mondjuk 1920 között.

Hegedős Károly harctéri emlékei – 1. rész

Új sorozat indul a Nagy Háború Blogon. Hegedős Károly építész (1895–1972) hosszú éveken keresztül írta összesen több ezer oldalt kitevő, gazdagon illusztrált emlékiratát, amelyet fiának szánt tanulságul. Az egész életét felölelő írás egyik kötete a Nagy Háborúban megélt kalandokat elevenítette fel. Az egyéves önkéntesként tüzériskolát végzett műegyetemi hallgató a temesvári 17. tábori tüzérezrednél kezdte meg szolgálatát, majd a 20. honvéd nehéztüzér-ezrednél folytatta. A háború alatt megjárta az olasz, az orosz majd az albán frontot is.

magyar

Medea era uno di quei comuni della Monarchia Austro-Ungarica presso l’Isonzo i quali furono occupati subito dalle truppe italiane dopo l’entrata in guerra dell’Italia. La linea del Carso era a 10–15 chilometri a est, quindi nel villaggio si insediarono diversi ospedali militari, nei quali curavano sia feriti italiani che austro-ungarici. Quanti morirono negli ospedali furono sepolti nel cimitero militare locale. Si è riuscito a recuperare i dati di diversi militari austro-ungarici qua sepolti dalla Parrocchia del posto. – Testo di Gianfranco Simonit

italiano

Medea egykor az Osztrák–Magyar Monarchia területén fekvő község volt az Isonzó közelében, amit Olaszország hadbalépésével azonnal olasz csapatok szálltak meg. Később 10–15 kilométerre keletre húzódott a doberdói frontvonal, így hadikórházak sora települt a faluba, ahol olasz és osztrák–magyar sebesülteket egyaránt ápoltak. A kórházakban elhunytakat a település katonai temetőjében temették el. Több itt nyugvó osztrák–magyar katona adatát sikerült a település plébániáján fellelni. – Gianfranco Simonit írása

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 18. rész

Hadifogoly magyarjaink fáznak rendesen: az itáliai hegyek között korán jön a tél, ám a szobákban nincs kályha… Szakraida otthonról kért köpenye pedig csak jókora késéssel érkezik meg. Hősünket rendkívül elkeseríti, hogy a fogságot szerencsés módon elkerülő bajtársai számára nyitva áll a hadidicsőségek learatásának lehetősége, míg ő mindebből kimarad. Némi gyógyír a románok folyamatos vesszőfutása és főleg Bukarest elfoglalása… Így ér véget az 1916-os esztendő. És így szakad meg hősünk hadinaplója is…