Momčilo Gavrić, a szerb gyermekkatona

2020.08.06. 07:00 :: MolnárTibor

Manapság a gyermekkatona kifejezés hallatán legtöbbeknek az Afrikában lejátszódó fegyveres konfliktusok fiatalkorú szereplői jutnak eszükbe. Pedig gyermekek már az első világháborúban is részt vettek. Közülük a Monarchia legifjabb katonáját már bemutattuk. A Nagy Háborúban szolgáló legfiatalabb katona azonban minden bizonnyal a szerb Momčilo Gavrić volt.

 

Momčilo Gavrić 1906. május 1-jén a Loznica melletti Trbušnica faluban, szülei nyolcadik gyermekeként látta meg a napvilágot. Az első világháború kirobbanásakor mindössze nyolc éves volt. 1914 augusztusában a Mačvába – Szerbia északnyugati régiója, amelyet északról a Száva, nyugatról pedig a Drina folyó határol – betörő m. kir. zágrábi 42. honvéd gyaloghadosztályhoz tartozó, zömében horvát nemzetiségű katonák megölték családját. A gyermek a szörnyű mészárlást szerencsével határos módon élte túl: apja aznap a szomszéd faluba küldte nagybátyjához. A kóborló árvára a szerb Drina-hadosztály 6. tüzérezredének katonái találtak rá, akiknek elmesélte szomorú történetét. A tüzérek „örökbe fogadták”: egyenruhát varrattak neki, puskát adtak a kezébe. Az ezred parancsnoka Stevan Tucović őrnagy volt, akinek testvére az 1914 novemberében a tisztként hősi halált halt Dimitrije Tucović szerb szociáldemokrata politikus volt.

Momčilo Gavrić, gyermek a szerb hadsereg egyenruhájában Momčilo Gavrić, gyermek a szerb hadsereg egyenruhájában

Ezredével 1914 őszén részt vett a Cer-hegyen, a Kolubara-folyó mentén, valamint a Gučevo-hegyen vívott küzdelmekben. Helytállását tizedesi rendfokozattal jutalmazták.

Bajtársai – és őrangyalai – a harcok 1915-ös szünetében, amikor Szerbia-szerte a tífuszjárvány dühöngött éberen vigyáztak rá, így elkerülte a halálos kór. 1914/15 során Szerbiában 400 ezren betegedtek meg tífuszban, aminek következtében elhunyt 100 ezer civil, 35 ezer szerb katona, valamint 30 ezer osztrák–magyar hadifogoly is.

Gavrić ezredparancsnokának tiszteleg Gavrić ezredparancsnokának tiszteleg

Szerbia 1915 őszén a központi hatalmak támadásának következtében összeomlott. Az államapparátus és a hadsereg, valamint a lakosság egy része déli irányba vonult vissza. Miután a bolgár támadás elzárta a Görögország felé vezető utat, a menekülés Montenegrón és Albánián keresztül folytatódott. A Drina-hadosztály – amelynek kötelékében a kilenc éves Momčilo is végigszenvedte a visszavonulást – az utóvéd szerepét töltötte be, folyamatos harcban állt a menekülőket üldöző osztrák–magyar csapatokkkal. A visszavonulás – a domborzati és időjárási viszonyok, valamint az albán lakosság ellenséges magatartása miatt – nagy embeveszteségekkel járt, ami ennek következtében „halálmars” néven került be a történelemkönyvekbe. A szerbek albán golgota (albanska golgota) néven is emlegetik.

Momčilo Gavrić 1915-ben Momčilo Gavrić 1915-ben

A megtizedelődött szerb hadsereg maradványait – hozzávetőlegesen 150 ezer alultáplált, lerongyolódott, beteg katonát – orosz nyomásra a franciák 1916 januárjának közepétől kezdődően átszállították Korfu szigetére, kisebb részüket pedig a tunéziai Bizertébe.

A Korfu melletti Vido szigeten – ahol a járványkórház működött – még sokan meghaltak, a holttestek zömét a tengerbe temették. Az életben maradottak – az orvosi ellátásnak, valamint a megfelelő táplálkozásnak köszönhetően – fokozatosan erőre kaptak. A szövetségesek felszerelték őket, az alakulatokat újjászervezték és hamarosan megkezdődött a kiképzés. Ezt követően 1916 áprilisától Szalonikibe szállították őket, és hamarosan a makedóniai fronton kerültek állásba.

Gavrić bajtársaival egy egyházi ünnepen a makedóniai fronton 1917-ben Gavrić bajtársaival egy egyházi ünnepen a makedóniai fronton 1917-ben

A legenda szerint egy alkalommal Živojin Mišić tábornok, miközben csapatai állásait ellenőrizte, összefutott Momčilóval. „Mit keres itt ez a gyerek?” – kérdezte a hadvezér a jelenlévő tiszteket. Miután meghallotta a kisfiú történetét parancsot adott, hogy szakaszvezetővé léptessék elő.

Karađorđević Pál szerb herceg tiszteleg Momčilo Gavrićnak Karađorđević Pál szerb herceg tiszteleg Momčilo Gavrićnak

A makedóniai front 1918 szeptemberi áttörését és Bulgária kapitulációját követően Momčilo Gavrić alakulata az új délszláv állam nyugati határáig nyomult előre, ahol az addigi szövetségesekkel, az olaszokkal nézett farkasszemet.

Momčilo Gavrić első világháborús kitüntetései Momčilo Gavrić első világháborús kitüntetései

A határhelyzet enyhülését követően a Drina-hadosztály visszatérhetett Belgrádba, ahol a 12 éves Gavrić szakaszvezető újabb parancsot kapott: irány Anglia! De már nem katonai egyenruhában, hiszen a szerb hadiárvák tanulni mehettek oda. Három gimnáziumi iskolaévet követően Pašić minisztereknök hívására tértek vissza a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba.

1929-ben Gavrić behívót kapott a jugoszláv hadseregbe. A Slavonska Požega-i (magyarul: Pozsega) laktanyában jelentkezett, ahol előadta, hogy háborús veterán, aki négy évet töltött a harctéren.

Gavrić 1929-ben a jugoszláv hadsereg egyenruhájában Gavrić 1929-ben a jugoszláv hadsereg egyenruhájában

Horvát nemzetiségű elöljárója nem hitt neki, hazugság vádjával fogdába csukatta, ahol 2,5 hónapot töltött. Ennyi idő kellett, hogy tisztázódjon a „nézeteltérés”. Miután leszerelt, visszatért Belgrádba és kitanulta a grafikus szakmát. Megnősült, és egy papírgyárban dolgozott.

1941-ben, a Jugoszlávia elleni német támadás előestéjén mozgósították és a Kolašinban (ma: Montenegró) állomásozó tüzéralakulathoz osztották be. Hadifogságba esett, de sikerült megszöknie. 1944-ben örömmel várta a felszabadítókat, de kollaboráció vádjával letartóztatták. Már-már kivégzőosztag elé került, de egy ifjúkommunista – akinek a megszállás alatt segített – tisztázta szerepét és szabadon bocsátották.

1947-ben – amikor a jugoszláv Népfront aktivistái azzal kopogtattak be hozzá, hogy pénzadományokat gyűjtenek Albánia megsegítésére – ezt mondta: „Nem adok semmit az albánoknak, mert megéreztem »segítőkészségüket« 1915-ben, amikor gyilkoltak bennünket!” Kijelentéséért ismét letartóztatták, majd 1,5 év börtönbüntetésre ítélték.

Az 1970-es évektől rendszeres résztvevője volt azoknak az utaknak, amelyek során a szerb veteránok Korfura, valamint a zeitinliki (ma: Görögország) katonai temetőhöz zarándokoltak, hogy tisztelegjenek elesett bajtársaik emléke előtt.

Egykori bajtársaival Korfu szigetén 1983-ban (középen) Egykori bajtársaival Korfu szigetén 1983-ban (középen)

1993. április 28-án, 87 éves korában hunyt el Belgrádban.

2018 óta Loznicában szobor őrzi emlékét.

Momčilo Gavrić szobra Loznicán Momčilo Gavrić szobra Loznicán

6 komment

Címkék: szerbia gyermekek szerb front Momcilo Gavric

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2316102730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kövendy Katalin 2020.08.06. 10:24:27

Nagyon érdekes, nagyon szép, nagyon megható történet. A képek (is) szívet melengetőek!

BartókBéla 2020.08.07. 17:38:55

Nagyon izgalmas a poszt, Tibor. Korrekt módon mutattad be a kisfiút, és számomra drámai életét.
Úgy érzem, kicsit sajnálod őt, mert egy családi tragédia áldozata volt, árván maradt, kiszolgáltatottan lett egy állami propagandagépezet eszköze.
Az a véleményem, hogy gyalázatos bűncselekmény gyermekek és nők (erről is írt kiváló posztot Tibor) felhasználása katonai célokra, (pl. mesterlövészként) amivel egyes politikai erők pszichikai többletet akarnak adni egy háborúnak.
Aki pedig az ilyen szerencsétlen gyermekeket példaképként a mai gyermekek elé állítja, az nem tudja, milyen valójában egy háború és milyen testi és lelki sérüléseket okoz egy gyermek vagy nő életében.

MTi 2020.08.07. 17:53:50

@Kövendy Katalin: köszönöm a dícsétetet!

MTi 2020.08.07. 17:58:28

@BartókBéla: köszönöm a dícséretet, Béla! Már az oviban is objektivitás volt a jelem :)
Igen, igazad van. A másik oldal propaganda terén messze felülmúlt bennünket.
A szerbek ezen a téren remekül ki/használták Archibald Reiss munkásságát:
en.wikipedia.org/wiki/Archibald_Reiss

roffi33 2020.12.13. 17:29:55

@BartókBéla:

Úgy gondolom, hogy Gavric élettörténete egyedi: én semmiképpen sem tudnám be a gyerekek tudatos háborús felhasználásának a körébe (pl. Hitlerjugend). Elárvult, találkozott azzal a szerb egységgel, akik befogadták, magukhoz vették, saját gyerekükként kezelték. Biztos vagyok benne, hogy a harcokban kímélték, óvták és én azzal sem értek egyet, hogy egy ilyen heroikus helyzetben más nemzet nem dicsőítené a saját ilyen példáját. Ő egy jelkép volt akkor, egy nem normális helyzetben, mert minden háború egy abnormális helyzet. A mai kor emberének pedig teljesen más az üzenete Gavric sorsának: egy emberi sors, egy emberi élet, amit szinte végig a háború kísértett... Mellesleg nekünk is van háborús gyerek hősünk: Damjanich kisdobosa... :)

roffi33 2020.12.13. 17:32:51

@MTi:

Azért volt ebben a háborúban jócskán olyan epizód, amire azért nem lehetünk joggal büszkék:

napitortenelmiforras.blog.hu/2016/08/09/abcug_szerbia_i

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása