A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 18. rész
Hadifogoly magyarjaink fáznak rendesen: az itáliai hegyek között korán jön a tél, ám a szobákban nincs kályha… Szakraida otthonról kért köpenye pedig csak jókora késéssel érkezik meg. Hősünket rendkívül elkeseríti, hogy a fogságot szerencsés módon elkerülő bajtársai számára nyitva áll a hadidicsőségek learatásának lehetősége, míg ő mindebből kimarad. Némi gyógyír a románok folyamatos vesszőfutása és főleg Bukarest elfoglalása… Így ér véget az 1916-os esztendő. És így szakad meg hősünk hadinaplója is…
1916. november 16. csütörtök
Kaptam hazulról Anyámtól aug. 30[-ról] és Kláritól aug. 12[-ről].
Igazán bosszantó dolog, hogy ily sokáig jönnek a lapok. Borzasztó hideg van. Fúj a szél, a hegyekben hó van.
Én beteg vagyok, át van hűlve a hasam, akárhogy bepólyázom magam, ez nem helyettesíthet egy fűtött szobát. Ma volt egy földrengés lökés is.
Írtam Ferinek, K. Ferinek és Babacnak.
1916. november 18. szombat
Ma hazaküldtem egy sürgönyt, kértem a köpenyemet. Úgy látszik szeptemberi sürgönyömet nem kapták meg, mert mai napig sem levél, sem csomag nem érkezett, melyet a múltkor kértem.
Nap nap után múlik, anélkül, hogy volna valami reményünk egy korai hazatérésre. Minden újság arról ír, hogy jövő év[b]en lesz a döntés. Szóval még vagy egy évre el kellene készülni. Még gondolatnak is rossz ez, hát még ha valóság (lesz)?
1916. november 19. vasárnap
Kaptam egy lapot Kláritól szept. 14[-ről].
Írtam Anyámnak, Klárinak, Sanyinak.
1916. november 20. hétfő
Én érzem magamban, hogy soha életemben nem fogok pénzt megspórolni. Igazán mindig elköltöm az egész fizetést, de nem tudnék beszámolni, hogy tulajdonképpen mire.
1916. november 22. szerda
Kaptam Anyámtól egy lapot okt. 31-ről.
Most egész szept. 19-től okt. 31-éig hiányzanak a lapok. Ha tudtam volna, hogy ez a lap megérkezik, akkor nem sürgönyöztem volna. De e miatt a ronda posta miatt az ember mindig ilyen nyughatatlanságoknak van kitéve.
1916. november 23. csütörtök
Ma tudtuk meg Őfelsége halálát. Nagy benyomást kelt ez az emberben, mert egy egész történelmi kor záródik le vele. Természetesen mi is csináltattunk itt fekete karszalagot, és gyászolunk, ahogy tudunk.
Írtam Anyámnak, Jancsinak és St.Olgának.
Ferenc József a halálos ágyon
(Forrás: history.info)
1916. november 24. péntek
Stranszky megszólította Pavelkát, hogy mért nem köszön neki. Pavelka megmondta, hogy azért, mert a csehekkel érintkezett, és ha az őrnagy úr akarja, a rangnak fog tisztelegni. Látszik Stranszkyn, hogy nem tiszta a lelkiismerete.
Most mindenki Ferencz Józsefről és az új királyról beszél. Találgatjuk, milyen lesz Károly, szereti-e a magyarokat stb.?
A trónörökös a felszabadított Erdélyben (Balra Falkenhayn)
(Forrás: Wiener Bilder, 1916. október 29.)
1916. november 25. szombat
Olaszországban sok megbízhatatlan egyén van, a kormány legalább oly rendeleteket bocsát ki, melyek arra vallanak, hogy nem igen bíznak pl. a kereskedőkben, mi ugyanis hozathatunk könyveket Svájcból, de az olasz könyvkereskedők nem. Ma is visszajött Milánóból egy rendelésünk, egy könyvet nem küldtek, mert nekik nincs raktáron és külföldről nekik nem szabad szállítani.
Magamban esküszök hűséget az új uralkodónak, Károly császárnak és királynak. Otthon még, úgy hiszem, meg fognak esketni.
1916. november 26. vasárnap
Bámulattal és szinte babonás csodálattal vagyok eltelve a német vezérek (különösen Falkenhayn és hadseregeink sikerei fölött. Páratlan dolog, amit az a Falkenhayn és Makenzeen [helyesen: Mackensen] csinálnak. Mért nem lehetett nekünk is egy jobb vezérünk, mint Potiorek Szerbiában!
Ma egy magyarul beszélő olasz pap tartott nekünk misét és magyar prédikációt. Elég jól beszélt, jól esett hallgatni.
Írtam Anyámnak és Nagymamának.
1916. november 27. hétfő
Aggaszt az a körülmény, hogy itt nincs semmiféle katonai szakkönyv, amelyekből ismereteimet felújíthatnám vagy újakat tanulhatnék. Ha legalább megvolna valamelyik szolgálati szabályzat, hogy az ember legalább a legegyszerűbb alapelveket ismételhetné.
1916. november 28. kedd
Oly gyönyörű eredményeket érnek el a mieink Oláhországban, hogy én nem tudok hová lenni a bámulattól. Makenzeen [Mackensen] és Falkenhayn úgy dolgoznak, mint egy békemanőveren.
Ha már erre a hadifogságra vagyok kárhoztatva legalább az az örömem van, hogy mindenütt győznek a fegyvereink.
Falkenhayn és Mackensen
1916. november 29. szerda
Ma este hirtelen az a hír terjedt el a kaszárnyába, hogy Vilmos császárt Bécsben megölték. Úgy ért ez a hír, mintha lebunkóztak volna. Majd megállott a szívverésem. Végre kisült, hogy egy olasz karabinieri [carabinieri: csendőr] mesélte és itt bent mondta néhány tisztnek. Az egész dolog disznó hazugság, egyszerű kitalálgatás. No, hiszen még csak az hiányozna!
1916. november 30. csütörtök
Egy újság szerint a Románia ellen operáló 25 hadosztályt következőképpen szerelték fel:
1 hadosztály áll 3 ezredből à 3 zászlóalj
1 zászlóalj 2 század puskás és gránátos
2 század gépfegyveres à 12 gépfegyver
2500 puskás
2000 gránátos
4500 gépfegyveres
1400 könnyű tüzér
1830 nehéz tüzér
600 műszaki katona
120 lovas
13000 ember
3600 fegyver (puska)
216 gépfegyver
144 8 cm ágyú
120 nehézágyú
1916. december 1. péntek
Úgy látszik, hogy otthon már teljesen más harcmodor alakult ki. Ha hazamegyek, akkor elölről fog kelleni tanulni a hadi tudományt. Még itt az ellenségeink is elismerik fegyvereink fölényét. Oly bámulatos fölszerelésünknek a tökéletessége (ágyúban és gépfegyverben) hogy majdnem hihetetlennek látszik.
1916. december 2. szombat
Minden, az utolsó hónapokban elszenvedett lelki szenvedésért kárpótlást fog nyújtani Bukarest elfoglalása. Az Entent lapok minden nap várják azt.
1916. december 3. vasárnap
Írtam Anyámnak és Matild néninek.
Megkaptam a várva várt mantlit. Most már legalább nem fogok fázni.
1916. december 4. hétfő
Jóleső bosszúérzelmet érez az ember a mostani olasz újságok agonizálásán. Mindenképpen igyekeznek eltitkolni a valóságot üres szavakkal, de evvel csak önmagukat árulják el. Tehetetlen dühükben most még hevesebben illetik Németországot a „barbár” szóval. Oly ostobán írnak, persze így akarják a buta parasztot elámítani.
1916. december 5. kedd
Ma végre volt fürdés. Éppen öt hónapja, hogy nem fürödtünk. Állítólag nem volt szenük addig. Víz is csak kevés volt, most meg állandóan esik, és ezért végre sikerült annyi vizet összegyűjteni a víztartóba, hogy megfürödhettünk.
1916. december 6. szerda
Kaptam Kláritól nov 1[-ről] és Jancsitól nov. 2[-ről] lapot.
Sürgönyöztem haza, hogy megkaptam a csomagot és anyám névnapjára gratuláltam.
A mai német jelentés gyönyörű. Még ilyet nem közöltek az olaszok, csudálom, hogy egyáltalán hozzák.
1916. december 7. csütörtök
Írtam Jancsinak, Wassermannak.
Írtam egy lapot Zürichbe, a hadifoglyokat gyámolító egylethez. Éspedig kértem haditörténelmi vagy más katonai könyveket. Az az egyesület már küldött rengeteg jogász és más tanuló könyveket, és azért remélem, hogy talán katonai könyveket is küldhetnek.
Bukarest elesett. Óriási pezsgőzést csaptunk. Az öröm kitört belőlünk. (A csehek feltűnően mindnyájan ott hagyták az asztalukat.)
1916. december 8. péntek
A tegnapi mulatságnak megvoltak az áldozatai. Aryt becsukták 10 napra, mert lefekvés után tárogatózott, Karsayt szintén becsukták, mert illetlenül viselkedett az inspekciós tiszttel szemben. A kantinosnak eltiltották a pezsgőárusítást, mert többet adott el tegnap este, mint szabad lett volna.
1916. december 9. szombat
Egész nap fagyoskodunk a szobákban. Oly hideg van, hogy ha be nem burkoljuk magunkat pokrócainkban, kezünk, lábunk lefagyna. Ma például a hőmérséklet közel járt a 0 fokhoz. Kályhát meg a világért sem hoznának. Aki orvoshoz megy lefagyott ujjal, az egyszerűen jóddal lesz bekenve, punktum!
Nem tudom, hogy lehetne segíteni ezen a bajon. Mindnyájan írunk haza erről, talán csak sikerül valamit elérni.
Az olasz butaság: Egy ajtót csinálnak a szobánkhoz, mert eddig nem volt. Minden nap egy sor téglát raknak le, délelőtt és délután 1-1 órát dolgoznak.
1916. december 10. vasárnap
Kaptam Anyámtól egy lapot nov. 3[-ról] és Bécsből a Laci Jenő fényképét.
Írtam Anyámnak, Klárinak és Ellának.
1916. december 11. hétfő
Kaptam egy lapot nov. 10-ről Anyámtól.
Örülök, hogy egy kicsit hamarább jönnek most a lapok. Otthon nagy drágaság van, de itt is vannak cikkek, melyek sokkal drágábbak.
Mi már tojást egyáltalán nem kapunk.
1916. december 12. kedd
Legközelebb megírom haza, hogy ne gondolják, hogy velünk olyan jól bánnak, mint otthon az orosz vagy olasz hadifoglyokkal. Csak azt kívánom, hogy azok is fűtetlen szobában éljenek, tudom, hogy a fele belepusztul. Itt a legtöbben betegek vagyunk, teljesen át vagyunk hűlve.
1916. december 13. szerda
Ez a szó, hogy „Béke” járja most át minden ízünket, evvel foglalkozunk, nem tudunk hová lenni a nagy izgatottságtól. Vajon be-e mennek az Entente hatalmak a béketárgyalásokba? Ezt lessük most az újságokban. Persze ezek az újságok (úgy látszik Olaszország kormánya nagyon fél a békétől) azt hangoztatják, hogy ez megint csak egy német „bluff”. No, de én bízom abban, hogy végre lesz az Entente vezető férfiai közt néhány, akik észre térnek.
1916. december 14. csütörtök
Írtam Anyámnak és Ferinek.
Most oly nyughatatlanok vagyunk, hogy egész nap nem tudunk remény és bizonytalanság között nézünk a legközelebbi napok elébe.
1916. december 15. péntek
Kaptam egy lapot Anyámtól nov. 12[-ről], Babactól nov. 4[-ről] és Ellától nov. 1[-ről], valamint Kláritól egy levelet nov. 8-ról.
Nagyon lehangolt nővérem levele, mert nagy szükséget szenvedhetnek otthon. Istenem de szívesen segítenék rajtok, ha lehetne. Minden gondolatom otthon van. Csak sikerülne most egy békét kötni. Mert ha most nem lesz, akkor megint egy évig kell itt rotha elpenészedni.
1916. december 16. szombat
Ha Magyarország történelméről van szó, mindig hálásan gondolok Vass tanár történelmi előadásaira a gimnáziumban. Szinte köszönettel tartozom neki, mert nagyon jól megtanított a speciális magyar nézet szerint.
Úgy látszik, hogy kezdenek már hajlani a béketárgyalások felé. Várjunk!
1916. december 17. vasárnap
Kaptam Kláritól nov. 6[-ról], 16 Feritől nov. 21[-ről], Babacitól nov. 4[-ről], Stein Olgától okt. 29[-ről], Jenőtől nov. 8-ról lapokat.
Még ennyi posta soha sem volt. Az olasz parlamentben fölszólaltak a hadifoglyok rossz posta továbbítása miatt, és valószínűleg ennek a hatása következtében kapunk most annyi lapot.
Írtam Anyámnak, Klárinak és Babacnak.
A sok zsidó nem pusztult el. Itt köztünk vagy egy csomó, de alig van olyan, akinek testvére, bátya, sógora vagy unokatestvére ne volna hadifogságba[n]. Minden lapukban újabb rokonokról írják, hogy hadifogoly lett. És most ne gyűlölje őket az ember.
1916. december 18. hétfő
A drágaság mindig nagyobbodik. Január 1-től Olaszországba is bevezetik a hetenkint kétszer húsnélküli napot.
Az olaszok kezdenek a béke felé hajolni. Hisz legalább az az eredmény meglenne, hogy ezek békét kössenek velünk, akkor a többi is békét köt!!
1916. december 19. kedd
Kaptam Kláritól 1 lapot nov 24[-ről].
Mától kezdve megint kiadják egyszerre a pénzünket, azonban kuponokban. Semmiféle bankjegynek nem szabad ezentúl köztünk használni, minden pénzt be kellett váltani. Ez még a nyári szökés utolsó következménye. Ezzel akarják tőlünk a szökés lehetőségét elvenni, hogy igazi pénzzel nem rendelkezünk.
1916. december 20. szerda
A református legényegyesület Pestről sok magyar könyvet küldött nekünk.
Néhány harci imát is, melyek igen meghatók.
1916. december 21. csütörtök
Kaptam Anyámtól nov. 18[-ról] és Marjantól dec. 4-ről lapot.
Írtam Anyámnak, Ellának és Jenőnek.
Mostanában szünetelek a tanulás terén, nincs semmihez kedvem.
1916. december 22. péntek
Kaptam Anyámtól nov. 14[-ről], 20[-ról] és 28[-ról], Wassermanntól nov. 1-ról.
1916. december 23. szombat
Ma okt. 17[-ról], 20[-ról] és egy levelet okt. 23-ról kaptam Anyámtól.
Ma ütött be az igazi bomba. Hogyha most Wilson föllépésének nem lesz hatása, akkor egyáltalán nem lesz soha béke!
Mi is készülünk egy kis karácsonyi ünneplésre. Tombolát fogunk rendezni.
Woodrow Wilson
(Forrás: winstonchurchill.hillsdale.edu)
1916. december 24. vasárnap
Kaptam Anyámtól egy lapot nov. 27-ről.
Írtam Anyámnak 2 lapot, Marjannak.
Este nagyszabású vacsoránk volt. Kaptunk az olaszoktól egy kis karácsonyfát is, melyet földíszítettünk. Tombola volt. Pezsgőztünk. 11-ig volt fönnmaradás. Jól éreztük magunkat, mert mindnyájunkban nagy a béke reménye.
1916. december 25. hétfő
Délelőtt fényes mise volt.
1916. december 26. kedd
A két ünnep alatt semmit sem csináltunk, legfeljebb bor mellett gondoltunk az otthoni szép napokra.
1916. december 28. csütörtök
Kaptam Anyámtól dec. 4[-ről], Kláritól dec. 12[-ről]-ről lapokat.
Írtam Klárinak és Babacnak.
1916. december 31. vasárnap
Mi is bezárjuk ezt az évet. Nekünk bizony kitelt a hadifogságból. Na, de most mindig több a reményünk egy közeli békére.
Írtam Anyámnak és Wassermannak.
Este volt megint egy tombola. A kadétok rendeztek egy kabaré féle előadást, kitűnően sikerült, egy időre kiragadtuk magunkat a hadifogoly szellemből.
Ezzel a bejegyzéssel zárul Szakraida István első világháborús naplója. Sajnos az 1917-es, illetve 1918-as eseményeket rögzítő füzetek nem őrződtek meg az utókor számára.
* * *
A napló beharangozójában már szó esett róla, hogy a Monastir, az ígéret földje? című posztunkban annak idején idéztem a Hadifogoly magyarok történetében megjelent Szakraida-naplórészletekből. Ennek forrása azonban (akárcsak a többi kézirat, melyeket a Hadifogoly magyarok története szerkesztői felhasználtak) nem volt felellhető a Hadtörténelmi Levéltárban – egészen mostanáig! Néhány nappal ezelőtt ugyanis a rendezetlen dokumentumokat őrző egyik dobozból előkerültek az elveszettnek hitt iratok, közöttük az a gépirat is, amely Szakraida István naplójának a balkáni halálmenetre vonatkozó részét tartalmazza. Az eredeti szöveget az átgépeléssel egyidejűleg némiképp stilizálták: ennek végrehajtója lehetett maga a naplóíró is, de valószínűbb, hogy a hadifogoly szakkönyv szerkesztői között szereplő író, Zilahy Lajos munkája az átírás. A gépirat az Albánián végig, mint a szerbek hadifoglya címet kapta és az első, 1915. október 4-i bejegyzés előtt a következő bevezetőt tartalmazza:
„Ma, egy évtizeddel a lejátszódott események után sokkal tisztábban, tárgyilagosabban látom azt a rettentő sorsot, a melynek részese voltam magam is. A múlt távlatában elsimul, már szelídebb színekben játszik sok apró epizód, a mit annak idején lelkemre vettem és azt hittem, hogy a szenvedések teli poharát kell akkor kiürítenem.
Az emberi véges elme sok mindent elfelejt, különösen a sötét emlékeket. Ez általánosan ismert lélektani tünet. Ha ma kellene leírnom kálváriánkat, amelyet szegény hadifogoly-társaimmal jártunk, két teljes hónapon át, Nistől az Albániai sziklataréjokon végig Valonáig, aztán az Adrián keresztül Asinára szigetére, talán sok olyan részlet maradna ki tollamból, amely különben nevezetes és jellemzően fontos a kiállott szenvedésekre.
De naplót vezettem akkor. Feljegyeztem mindent, a mit a jövőre megörökíteni akartam. Nem vagyunk sokan a Csonka Hazában, akik részesei voltunk a szerbek fogságában lévő magyar katonák részéről kiállott ama emberfeletti megpróbáltatásoknak azon a pokoli úton. Úgy vélem, hogy szolgálok Nemzetemnek és Hazámnak, ha leírom élményeinkét; tanulságot, okulást találhat benne az utókor és az a nemzedék, amely hivatva van visszaszerezni a régi nagy Magyarországot.
Tizenkilenc éves fiatal zászlósként szolgáltam a Nagyvárad vidékéről kiegészített cs. és kir. 37. gyalogezredben, amely a világháború kitörésekor Zágrábban állomásozott. A fiatal lélek minden idealizmusával fogadtam a mozgósítás hírét. Mint minden érzésemmel lelkes ifjú katona, a háborúval dicsőséges, igazi katonának való korszak elérkeztét láttam és szinte mámoros boldogsággal vonultam ezredemmel a harcok mezejére. Nagy öröm ért hadnaggyá történt előléptetésemmel; boldog önérzettel szorítottam kardomat, amellyel katonáimat az ellenségre vezettem.
Harcos katonai szereplésem nem sokáig tartott.
1914. augusztus 19-én Zavlakánál (Szerbia), roham közben puskagolyó ütötte át mindkét tüdőmet; embereim bár magukkal vittek, az előnyomuló szerbek bekerítvén bennünket, hadifogságba estem. Az ellenség kórházba vitt, ahol sok szenvedés után, annyira, amennyire, fölépültem. Így kerültem Nisbe a többi fogoly tiszt közé. Az ott töltött egyesztendei fogságnak lelket és testet megőrlő sivárságát nem részletezem, hiszen most csak az albániai útról óhajtok bővebben megemlékezni. Leírom úgy, naplóm sorrendjében, amint akkor följegyeztem az eseményeket.”
Csak sajnálhatjuk, hogy az elveszettnek hitt kézirat nem korábban került elő. És hogy ma már ismerjük, az nem csupán a szerencsének, hanem két kollégának: Rózsafi Jánosnak és Juhász Balázsnak köszönhető. Ők hívták fel a figyelmemet a rendezetlen iratokat rejtő levéltári dobozra.
