A Nagy Háború

A rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum (Gemersko-malohontské múzeum v Rimavskej Sobote) 2021 áprilisában különleges könyvvel gyarapította a Nagy Háború százéves évfordulójára kiadott visszaemlékezések sorozatát. Dr. Kerényi Éva muzeológus a két világháború között Rimaszombatban élt Haynik Géza (1885–?) tisztviselő, újságíró három füzetben megírt korabeli naplószerű jegyzeteit nemcsak oldalanként lefényképezve, hanem szövegét megformázva két nyelven, magyar és szlovák változatban jelentette meg.

Hegedős Károly harctéri emlékei – 39. rész

A borgnanói napok után új kaland következik Károly számára: vasúttal, csodás tájakon keresztül jut el Cattaróba, majd Cetinjén át Scutariba. A balkáni utcák egzotikus élménnyel szolgálnak számára, a front mögötti hátország szervezetlensége azonban már nem kellemes. Nemcsak a nagy hőség és a malária okoz nehézséget, hanem az információhiány és a teljesen motiválatlan bajtársak viselkedése is, ami egy elveszített háború előérzetét kelti… A sokat tapasztalt hadnagy egy sietős visszavonulás során szolgálatának legnagyobb lovas kalandjába keveredik, ami kis híján az életébe kerül…

Karsai András egykori budapesti 29-es ezredbeli tartalékos honvéd 1886. szeptember 14-én látta meg a napvilágot Pándon, Karsai Sándor földműves és Demény Mária fiaként. Már négygyermekes édesapa volt, amikor a háború kitörésekor bevonultatták. 1915 nyarán fogságba esett. Valószínűleg 1918 végén tért haza, 1919 tavaszán kapta meg a leszerelésről szóló igazolást. Hagyatékában általa és neki írt tábori lapok és katonai dokumentumok maradtak fenn. Ezekkel szeretném megismertetni az érdeklődőket.

Hegedős Károly harctéri emlékei – 38. rész

A borgnanói tábori pótütegnél a mindennapok még reménytelenebbnek tűnnek, mint amilyenek a lugosiak voltak. A tiszteknek megfelelő felszerelés híján kellene kiképezniük az egyre idősebb és gyengébb emberanyagot. Az unalmas életet csak a rendszeres borozás teszi elfogadhatóvá a tiszti kantinban. Hírek jönnek egy esetleges átfogó támadásról: mivel Károly nem akar harmadszorra is a frontra kerülni, jelentkezik a súlyos tiszthiánnyal küzdő albán frontra. Előtte azonban meglátogatja a két évvel korábban feladott frontszakaszt a Monte San Michelén, ahol a harcok emlékére az ellenség időközben emlékkövet állított…

Érdeklődéssel olvastam Magyarosi Sándor: Egy első világháborús katonatemető hányattatott utóélete címmel megjelent dolgozatát. Nem vitatom a szerző feltevését, miszerint ő a konfliktus egyik legfontosabb kérdésének véli, „hogy valóban temettek-e el román katonákat a temetőben, és ha igen, hányat", bár én a román fél közleményeiben ezt „a konfliktust" nem találom. A hivatkozott, 1920-as évek végén keletkezett dokumentumokban pedig egyáltalán nincs szó ilyesmiről. A román hadisírgondozó hivatal által közzétett számolócédula valóban számszerűsíti a kihantolt és áttemetésre kész katonák nemzetiségét, de ez nem több összegezésnél, nem súlyoz a „román" nemzetiségű áldozatokra. – Koszta István erdélyi történész írása.

Hegedős Károly harctéri emlékei – 37. rész

Hol van már 1918 nyarán Hegedős Károly, az ambiciózus önkéntes és pedáns kadét? Tiszttársaival együtt már nagyon megunták a háborút és megszokták a „lebzselést és a semmittevést.” Az egyre hanyagabbul működő lugosi pótütegnél Károly olyan hibát vét, ami korábban elképzelhetetlen lett volna: a napi parancsot el sem olvasva „lemarad” a laktanyaügyeletesi szolgálatáról. Hogy ellensúlyozza a szégyenletes mulasztást – és kikerülje az esetleges retorziókat – némi vívódás után mindenki számára kényelmes döntést hoz: vezénylését kéri a tábori pótüteghez Borgnanóba, az olasz frontra…

A háború alatt Pestszentlőrincet szinte elárasztották a katonák. Kiképzésre érkezett újoncok, a főváros védelmét biztosító tüzérek, szabadságolt katonák, gyakorlatozó polgárőrök és a hadiüzemek védelmére rendelt őrség színes forgataga volt jelen a községben. A település kifejezetten alkalmas volt a kiképzésre, ugyanis közel volt a fővároshoz, változatos terepviszonyokkal rendelkezett, s nem utolsósorban a lőgyakorlatokhoz kiváló lehetőséget nyújtott itt egy mecénás által építtetett lövölde.

Hegedős Károly harctéri emlékei – 36. rész

A hátországba visszakerült hadnagy újra élvezi a könnyebb életet, de egyre többször tapasztalja az ellátási nehézségeket. A lugosi pótütegnél zajló szolgálat jobbára lógásból áll, így Károly örömmel értesül a rendeletről: a fronton legalább egy évet szolgált diákok tanulmányaik folytatásához szabadságot kérhetnek. A műegyetemi hallgató így átkéri magát Budapestre, az 1-es lovastüzérekhez. A sok elégedetlenséget is a felszínre hozó háború a vége felé közeledik. A pattanásig feszült politikai helyzetben a tisztek korábban soha át nem gondolt dilemma elé kerülnek: lövessenek-e a sztrájkolókra, vagy sem?

A szegedi Betegnyugvó Állomás munkája a Nagy Háború éveiben

„Alig hangzott el a veszélybe jutott Haza első hívó szózata, a Magyar Szent Korona Országainak Vörös Kereszt Egyesületének Szeged városi választmánya azonnal megtette a lépéseket a »Szeged« pályaudvaron felállítandó Betegnyugvó Állomás létesítése érdekében” – írta az indulás körülményeiről első jelentésében az intézmény vezetősége. 1914. augusztus 4-én Szegeden már egy teljesen felszerelt betegnyugvót adtak át rendeltetésének, amely élelemmel és orvosi segítséggel fogadta az átutazó sebesülteket.

Hegedős Károly harctéri emlékei – 35. rész

A kórházba utalt hadnagynak elsősorban a foga fáj, de az orvosok a szívét sem találják egészségesnek. A sebesültek miatt egyre zsúfoltabb haidenschafti kórházból Marburgba küldik, ahol a korábbi szakszerűtlen kezelés miatt a foga újra fájni kezd. A kórházban lógós tisztekkel is találkozik…Károlyt a kimerültség és a szívgyöngeség miatt Abbáziába utalják négy hétre, amit egyáltalán nem bán, mert torkig van már a háborúval. A festői üdülővárosban töltött pihenés után a lugosi pótüteghez vezénylik…