A Nagy Háború

english / deutsch

A cs. és kir. haditengerészetben – akárcsak a hadseregben – a tisztek mellett külön állománycsoportot alkottak a tisztviselők, ezen belül is elkülönültek a műszaki tisztviselők. Közéjük tartoztak a hajókat, hajógépeket és a hajózáshoz kapcsolódó szárazföldi műtárgyakat tervező mérnökök, valamint a hajógépészek is. Később, a tudomány előrehaladtával, a csoport tovább bővült a villamosmérnökökkel és a vegyészekkel is. Bár ezek a tisztviselők nem rendelkeztek olyan széleskörű tengerészeti ismeretekkel, mint a tisztek, nem irányíthattak egy egész hajót, de szaktudások elengedhetetlen volt a hajók megtervezéséhez, megépítéséhez és működtetéséhez. Egy ilyen műszaki tisztviselő rövid életrajza következik.

Jakab István első világháborús naplója – 6. rész

A „kettősök” megérkeznek az új állásba, Szkrobova falu elé. Jakab itt tanulja meg, hogy egy német és egy osztrák–magyar tiszt közül melyik a nagyobb úr. Ezúttal azonban neki sem kell túl sok időt a lövészárokban töltenie: kivonják az első vonalból és Gorodiszczére vezénylik, géppuskás tanfolyamra. Hősünk újra házban lakhat és levetkőzve alhat, de szerencséje nem ér véget itt: egy alkalommal, mikor figyelőként előreküldik, hogy a céltáblákból álló ellenséget kikémlelje, egy házra bukkan, amelyben egy idős asszony és két fiatal lánya lakik. A magányos katona és a házbeliek hamar összebarátkoznak, olyannyira, hogy a nők felajánlják, máskor is látogassa meg őket. Jakab elfogadja a meghívást...

A Nagy Háború után hazautazó hadifoglyokról már több posztban is volt szó, de nem mindegyik transzport tagjai töltötték a húsvéti ünnepeket trópusi éghajlatú városban. Ha az alakulatok távoli elhelyezése vagy ellenséges területek megszállása lehetőséget nyújtott más népek húsvéti szokásainak megismerésére, akkor a hadifogság és a hazatérés is tovább szélesíthette honfitársaink világnézetét. 1921-ben Vlagyivosztokból hazafelé utazó több száz magyar katona Saigonban töltötte a húsvéti ünnepeket, amelynek egyik egri szemtanúja beszámolóját mutatjuk be.

Jakab István első világháborús naplója – 5. rész

A „kettősöket” eltolják az állásban, de nem mennek messzire: csak a szomszéd 31. gyalogezred védőszakaszát veszik át. Itt mintegy 930 méternyire vannak az ellenségtől (emberünk géppuskás, távmérővel állapította meg a távolságot). Az időjárás egyre hidegebbre fordul, az ellátás akadozik: Jakab kimerészkedik a két vonal közötti megművelt területre, hogy krumplit ásson magának és a társainak. Az akció sikerrel jár ugyan, de hősünket előveszik az eset miatt. Hamarosan azonban sokkal keményebb megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: az oroszok bejutnak az ezred vonalai mögé és bekerítik őket. Az emberünknek trükkhöz kell folyamodnia…

Egy évszázados merengés

Az éppen kapuzáró év egyik meghatározó emlékezeti momentuma lett és lesz is még, ami az első világháború centenáriumának kapcsán a retro-spektrumot, a visszatekintés feladatát és az emlékezés gesztusát erősíti, semmi esetre sem véletlenül. – Szerzőnk, Kőbányai János: Az elbeszélhetetlen elbeszélés. Az első világháború a magyar irodalomban című kötetéről írt ajánlót.

Jakab István első világháborús naplója – 4. rész

Az összeomlott orosz támadások után a „kettősök” vonalán egy kis időre beköszönt a nyugalom. A felek ideiglenes fegyverszünetben állapodnak meg, és az oroszok eltemetik a senki földjén heverő halottaikat. Jakabéknak is megengedik, hogy részt vegyenek a hevenyészve megrendezett egyházi szertartáson. Aztán véget ér ez is, és folytatódik a háború. Hősünk pihenés közben jajszóra figyel fel: az ellenség meglőtte az egyik román nemzetiségű őrszemet. Jakab már csak annyit tehet, hogy – ismerve a nyelvet – segít imádkozni a haldoklónak. Esővel-hideggel beköszönt az ősz, és a bakáknak most már a természettel is meg kell küzdeniük. Egy napon az orosz tüzérség korábban nem tapaszt hevességgel kezdi el lőni Jakabék állásait, hősünk pedig a tűzben reked...

Báró Lehár Antal ezredes, a katona

Születésének 145. évfordulója alkalmából a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában Jagadics Péter szerkesztésében jelent meg a Lehár Antal ezredes életét és írásait tartalmazó kötet. A könyv címét Lehár Antal saját maga által megfogalmazott gyászjelentésének mottója adta. – Hegedűs Elemér nyá. alezredes könyvismertetője.

Jakab István első világháborús naplója – 3. rész

A brassói „kettősök” számára véget ér az offenzíva. Hősünk most érkezik meg az első világháború tipikus állásharcainak világába. A szembenálló felek beássák magukat, a géppuskások egy falu romjai között rendezkednek be védelemre, mindössze nyolcvan méternyire az ellenségtől. Fedezéket építenek, őrszolgálatot látnak el – kezdenek beletanulni a harctéri rutinba. Egyik éjszaka, amikor éppen Jakab van őrségben a vonal előtt, az oroszok a sötétség leple alatt rajtaütést kísérelnek meg. Óriási küzdelem indul, amiben az emberünk is keményen kiveszi a részét a géppuska mellett. A felek nem válogatnak az eszközökben. Hősünk egy karcolás nélkül kerül ki a küzdelemből, de őrmestere gyarlósága miatt hamarosan újra kockára kell tennie az életét...

Magyarországról 1889-et követően kezdtek újoncokat sorozni a haditengerészethez. A ritka, az Alföldről származó tengerészek közé tartozott az 1892-ben Zentán született Sárközi Péter is. A villanyszerelő végzettségű újonc 1913 októberében vonult be. Hathetes újonckiképzést követően az SMS Adria tüzérségi iskolahajóra került, majd a modern SMS Prinz Eugen csatahajón szolgált.

Jakab István első világháborús naplója – 2. rész

Az előző részben Jakab István éppen csak megérkezett Prágába. A második rész meglehetősen mozgalmas és változatos időszakot fog át emberünk életéből: előbb beosztják géppuskás kiképzésre, majd a 14. menetzászlóaljjal útnak indítják a front felé. A menetalakulat csak szeptember 25-én, hosszú és gyötrelmes menetelések után éri utol az orosz fronton előnyomuló ezredet. Még éppen időben érkeznek ahhoz, hogy kivegyék a részüket a baranowiczi ütközetből, amely a „kettősök” számára a gorlicei áttörést követő négyhónapos támadássorozat utolsó csatájának bizonyul. A harcokat követő nyugodt időszakban Jakab bejut egy titokzatos épületbe, ahol még a zongorához is leül, de zenészi szárnybontogatása meglehetősen gyors és váratlan véget ér.