Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 37. rész
1918. november 4-én hősünk visszavonuló tüzéralakulata egész nap táborozik Creda mellett, ami már az olaszok által lezárt határ túloldalára esett. Itt értesültek róla, hogy hadosztály nagyrésze nem jutott át, s a parancsnokukkal együtt hadifogságba került. Nekik sem egyszerűbb azonban a helyzetük, mert a lakosság ellenségesen viselkedik velük. Másnap Karfreitbe érve már a „Jugoslavia” felirat és a délszláv állam zászlói fogadják őket. Útjuk az Isonzó völgyében folytatódik. Király Iván több remek fotót is készít az út során.
2024. december 10-én 14 órakor mutattuk be a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri központi épületében legújabb kötetünket, a Nagy Háború Könyvek sorozatunk 6. darabját: Segélyhely a fronton ‒ Dr. Kemény Gyula szerbiai naplóját. A gyönyörű levéltári palota kiállító- és konferenciaterme színültig megtelt a rendezvényre.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeumhoz tartozó Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság az egyetlen szerv Magyarországon, amely eljárhat hősi halott magyar katonák maradványainak feltárásában és újratemetésében. A Belföldi Hadisírgondozó Osztály által exhumált Baló Benjámin esete kiváló példa a hadisírgondozás és hadisírkutatás összetett feladatrendszerére, amely nem válhatna teljessé más illetékes hivatalok és társadalmi szervezetek, önkéntesek munkája nélkül. Külön kiemelendő a világháló szerepe, ahol a hasonló elhivatottságú és érdeklődésű emberek könnyen tudnak információt cserélni és közölni a hősi- és katonasírokról is, amely hatékonyabbá teszi a munkánkat. Mielőtt bemutatásra kerülne a Nagy Háborúban fiatalon hősi halált halt nagybaczoni Baló Benjámin (1894-1917) huszár főhadnagy sírhelyének feltárása és hamvai további sorsa, a sorok írója köszönetét szeretné kifejezni a felkérésnek, hogy lehetősége nyílik kicsit közelebbről megismertetni a nyilvánossággal a mai magyar hadisírkutatás leginkább becsületbeli munkáját.
1918. november 2‒3-án hősünk alakulata tovább vergődik a megszállt olasz területeken az egykori osztrák‒magyar határ felé. A tüzérezred a tovább indulás előtt a povolettói templom mellett még egyszer felsorakozik, amit Király Iván fotón is megörökít. Hazulról vészjósló hírek érkeznek. A fosztogatni kezdő legénységgel már nem nagyon tudnak mit kezdeni. Ráadásul Cividale környékéről brit és amerikai előrenyomuló erőkről kapnak hírt. Minden veszni látszik, mélységes és vigasztalhatatlan fájdalom érzése kezd eluralkodni rajta...
Egy kutatást sohasem lehet lezárni. Sokszor úgy érezzük, hogy a megszerzett információk segítségével a lehetőségeinkhez képest teljes munkát végeztünk, mégis általában hiányérzetünk is marad. Az 1917. augusztus 11-én hősi halált halt fiatal huszárfőhadnagyról, 
Hősünk tüzér alakulata 1918. november 1-jén alig tudja elfogyasztani a frissen elkészült paprikás csirkét, mert a nyomukban járó brit lovasságról érkeznek hírek. Fárasztó, részben gyalog megtett nap veszi kezdetét, amikor a Tagliamentóhoz érve a spilimbergói gázlónál az áradás miatt nem tudnak átkelni és délebbre kell egy hidat találniuk. A túloldalt szállás előkészítésre küldik előre Muci lován. Közben találkoznak egy sebesült magyar tüzért ápoló idős olasz házaspárral. Halálos fáradtság vesz erőt rajta és az egész csapaton, de így is az agyába villan, hogy mi lehet odahaza. 
A 4. isonzói csata (1915. november 10. – december 14.) napjaiban nemcsak a súlyos harcok miatt szenvedtek a harcoló felek, hanem az időjárás is megkeserítette napjaikat. A Doberdó-fennsíkon a Monte San Michele magaslatain lévő és a San Martino del Carso község melletti védőállásokat több esetben víz borította a nagy esőzések miatt. Az átázott, átfázott katonáknak nem volt lehetőségük a megfelelő tisztálkodásra, ruhacserére, az olasz tüzérségi tűzcsapások miatt pedig igen nehéz volt az élelmezésük. A még kezdetleges védővonalak, fedezékek és kavernák, a nem megfelelő ruházat semmilyen védelmet nem nyújtott a novemberi időjárás egészségromboló hatásai ellen.
1918. október 31-én a visszavonuló hősünk alakulata azzal szembesül, hogy a fegyverszünet egyelőre csak szóbeszéd és nem a valóság. Annál inkább azok az öreg urak, akik a visszavonulás során érintett falvakban magyarul beszélnek és még Kossuth szakállt is viselnek. Víz nélküli folyómedreken átkelő, szálláshelyeket kereső tüzérek, az utóvédek tragikus története s furcsa találkozások a mai részben.
2024. november 21-én 16 órakor mutattuk be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen legújabb kötetünket, 
Barsi Nándor tudósításának utolsó részéből képet kapunk a Lemberg-környéki harcokat követő visszavonulásról és Przemyśl első ostromáról. Ez a rész a kézirat legnagyobb mértékben cenzúrázott szakasza, éppen ezért ez szolgáltatja a legtöbb új információt. Az I. számú erődért folytatott súlyos harcok mellett olvashatjuk Kapitány Gyula vezérkari századosnak a védőkhöz intézett buzdító beszédét és a kortárs sajtót ért kritikákat is. A történetet a Váci Hírlapban 110 éve, 1914. november 15-én megjelent rész alapján idézzük fel. Dőlt félkövérrel szedve jelöljük az eredeti szövegből kihagyott részeket.
Legutóbbi kommentek