Imre Gábor kadét doberdói naplója – 1. rész
Az olasz front megnyílásának 100. évfordulóján új sorozatot indítunk útjára. Imre Gábor kadét naplója az Isonzónál 1915 májusában kirobbanó harcok kezdetétől 1915 augusztusáig, a 2. isonzói csatában történt megsebesüléséig követi nyomon szerzőjének háborús történetét. A császári és királyi újvidéki 6. gyalogezred elkülönített I. zászlóaljában szolgáló, civilben szobrászművész hadapród naplója a doberdói harcok naturális valóságáról ad megrázó erejű leírást. Méltó folytatása és kiegészítése a blogon eddig megjelent harctéri sorozatoknak.
„A mi előrelátható volt s csak perceken függött, a bekövetkezése megtörtént: ellenségeink tekintélyes száma megszaporodott eggyel, 33 éven át volt 
A háborús évek alatt több drámai periódust is megélt az Osztrák–Magyar Monarchia. Az 1914 ősze és 1915 tavasza közötti időszak is ilyennek tekinthető. A Szerbia elleni sikertelen támadások, a galíciai-kárpátoki súlyos, nagy veszteségeket követelő harcok, a folyamatos visszavonulás, Przemyśl eleste csalódott, már-már letargikus hangulatot idézett elő a magyar társadalom jelentős részében is. A sorozatos katonai fiaskók és az eredménytelen diplomáciai tárgyalások következményeként Olaszország pálfordulásával új ellenség is felbukkant a láthatáron. Az alábbi írás az ország 100 évvel ezelőtti közhangulatába kíván betekintést nyújtani.
„A háború első évében az oroszok elérték a Kárpátokat, és attól lehetett tartani, hogy áttörik a frontot, elözönlik Magyarországot. Az olasz beavatkozás veszélye ugyanekkor fordult komolyra, sőt még Románia is egyetértést teremtett Olaszországgal, s végzetes lett volna, ha éppen ebben a pillanatban támad meg bennünket.” Hogyan látta Károlyi Mihály emlékirataiban az 1915-ös olasz hadba lépés megakadályozásának a lehetőségeit?
A gépjárművek megjelenése és elterjedése után hamar felmerült katonai alkalmazásuk is. A legelső próbálkozások inkább csak páncélzat nélküli, mozgó fegyverplatformok voltak, általában egy géppuskával felszerelve. Nem sokkal később megjelentek a részben vagy egészben páncélozott járművek is. 
Hogyan hatott az első világháború kitörésének híre az alig fél évvel azelőtt megalakult Feministák Szegedi Egyesületének célkitűzéseire? Miként váltotta fel egyik pillanatról a másikra a nő felszabadításáért és választójogának kivívásáért folytatott küzdelmet az elhivatott szociális és „háborús” tevékenység?
A történet lezárásaként az utolsó fejezetből megtudhatjuk, hogyan alakult a levente-perben elítélt fiatalok sorsa. Dér Zoltán Nagyváradon raboskodó öccséért édesanyjuk minden követ megmozgatott: a külügyminisztérium segítségével végül fogolycsere útján sikerült Pistát és a többi elítéltet hazahozni. Dér Istvánné a továbbiakban még számos hasonló ügyben működött közre, és a trianoni menekültek támogatásáért létrehozott szervezetben is aktív szerepet vállalt.
A kávékedvelők számára alighanem ismerősen cseng az Illycaffè márkanév. Azt azonban kevesen tudják, hogy a trieszti kávékereskedő cég alapítója egy Temesvárról származó magyar volt, aki az I. világháborút követően telepedett le Triesztben, majd Francesco Illy néven sikeres vállalkozóként máig méltán híres kávépörkölő-üzemet alapított. Kortársaihoz hasonlóan az I. világháború során ő is katonai szolgálatot teljesített. Életének e kevéssé ismert szakaszáról szerencsénkre a bécsi Hadilevéltárban számos irat tanúskodik.
1915 elejére az Osztrák–Magyar Monarchia óriási erőfeszítésekkel ugyan, de megállította az orosz gőzhengert, átütő sikert azonban nem tudott elérni. A pozitív fordulat eléréséhez Conrad vezérkari főnök kénytelen volt német kollégája, Falkenhayn segítségét kérni. 1915. májusában a német hadsereggel közösen indított gorlicei offenzíva végre áttörést hozott a galíciai fronton.
Dérék hazatelepítésére 1920 áprilisában került sor. A család túladott a Távírda utcai házon, ingóságai egy részét pedig kiárusította. A legfontosabb tárgyaikkal, bútoraikkal berendeztek két vasúti kocsit, amely – sok más hasonló család vagonjával együtt – hamarosan kigördült velük Temesvárról. Az indulás előtti hetekben búcsú gyanánt Zoltán még felkereste kedves helyeit. Budapestre érve egy ideig vagonlakó menekültek lettek, rokonaik segítségével azonban rövidesen boldogulni kezdtek.
Legutóbbi kommentek