Budapesti honvédek nehéz napja a Monte San Michele északi lejtőjén
Ha a Doberdó-fennsíkra látogató turista a Monte San Michele kúpjain a népszerű emlékhely megtekintése után észak felé, a Peteano irányába tartó szerpentinen indul lefelé, akkor a keskeny műút mentén szinte semmi sem emlékezteti arra, hogy az egykori fővédelmi állások területén jár. Az útról alig letérve, a sűrű bozótosba benézve azonban azonnal szembesül azzal, hogy árkok, mélyedések, kőrakások szövevényes hálózata borítja a felszínt. A lejtőn lefelé félút tájékán érjük el azt a területet, ahol 1915. december 7-én igen súlyos veszteséget szenvedett Budapest háziezrede, a m. kir. budapesti 1. honvéd gyalogezred I. és II. zászlóalja.
Ugrunk térben és időben. „Szomorú napok” várnak ránk. 1919 tavaszán járunk, amikor hősünk már múltbeli eseményként tekintett vissza az 1918 őszén vele és körülötte a Piavénál történtekre. Szerencsésen túlélte a háborút, de szíve a Piavénál maradt... 1918 tragikus őszének az eseményeit bemutató, a Hadtörténelmi Levéltár részére átadott visszaemlékezés füzete személyes háborús veszteségének, a folyó mellett hagyott szerelme iránti fájó nosztalgikus érzéseinek a leírásával kezdődik, hogy majd a további részekben egy nagyobb, az egész hadsereget ért háborús kudarcélmény bemutatásába váltson át.
Hősünk 1918 júliusában a Piavénál az ezredösszekötő szolgálat idején részletesen megörökítette a tüzérségi átcsoportosítás utáni új elhárító tűz beosztást, ami egyértelművé tette, hogy a folyó mellett a hadvezetés már csakis védelmi jellegű harcokra készült. Helyettesítésként tüzérségi megfigyelői szolgálatot is ellátott, gyakran ellátogatva a „Vészmadár” megfigyelőbe. Ezek az alkalmak az időjárás és a környezete megfigyelését és leírását is lehetővé tették számára.
Bosznia-Hercegovina okkupációját követően a terület férfi lakosságának is kötelező katonai szolgálatot kellett teljesítenie az osztrák‒magyar hadseregben. A kezdetben ez ellen lázadó bosnyák férfiakból idővel a Monarchia legjobb katonái lettek. Az első világháború idején a belőlük szervezett alakulatok is nagy veszteségeket szenvedtek. Sebesültjeiket, betegeiket magyar kórházakban is ápolták. Sok bosznia-hercegovinai katona azonban sohasem tért haza ezekből a szülőföldjére. A debreceni kórházakban ápolt bosnyák katonák közül 69 név szerint is ismert nyugszik a város temetőiben.
1918 júliusában hősünk a veszprémi 31. honvéd gyalogezred parancsnoksága mellett volt ezredösszekötő, de három év harctéri szolgálat után szeretett volna végre már haza jutni. Az idegrendszerét megviselte a front. Újra orvosi vizsgálatra jelentkezett, ezúttal az ezredet megkerülve közvetlenül a hadosztálynál, ahonnan azonban visszairányították, s az egészségügyi mellett fegyelmi vizsgálat is várt rá...
Az osztrák‒magyar kettős monarchia különleges 
A piavei sikertelen offenzívát követően, 1918 júniusának végén, júliusának elején hősünk alakulata a Montellóval szemben zajló hadrendi változásoknak köszönhetően új állásba kerül. Az átköltözést az olasz tüzérség állandó tüzében kell végrehajtaniuk. Király Iván egészségi állapotának a javulását nem segíti a változás. Az idegrendszeri problémája azonban sem az orvosukat, sem a feletteseit különösebben nem érdekli...
A 
A piavei offenzíva idején, 1918. június 21-én már a Montello kiürítéséről, s az ehhez kapcsolódó állásváltoztatásról kap parancsot hősünk tüzér alakulata. A zárótüzet innen is le kell tudni adniuk. Az állásváltoztatás teljesen kimeríti az egyébként is betegséggel küzdő Király Ivánt. Lefekve lázas látomások gyötrik...
Déry Ernő filmbe illő első világháborús hadiútja 
Legutóbbi kommentek