A Nagy Háború

1914 karácsonyára a Szent István Társulat szeretetdobozt küldött a harctérre a fronton harcoló katonák számára. Ebbe a dobozban került Sík Sándor piarista tanár karácsonyi verse is egy képeslapon, aki tábori lelkészi szolgálatot is teljesített egy rövid ideig.

Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 38. rész

Hősünk tüzér alakulata 1918. november 6-án reggel továbbindul és Flitsch községen keresztül haladva Tarvisig jut. A Koritnica patak mellett futó, a Predil-hágón keresztülhaladó meredek út próbára teszi a menetoszlopokat. Mindenütt szétszórt hadianyag tömege hever. Szembe velük hazatérő olasz hadifoglyok jönnek. Útközben Király Iván több fotót is készít. Tarvis már olasz kézre került, de nagyobb veszélyt jelent a hazafelé tartó katonákra a polgári lakosság körében kitört forradalom...

Könyvtáramnak a Gutenberg galaxishoz tartozó (azaz nyomtatott könyvekből álló) része a legkülönbözőbb formátumú egyedekből áll: a néhány centiméteres minikönyvektől a hatalmas fóliánsokig terjed a skála. Közöttük 1988 ősze óta egy albán értelmező szótár rendelkezett a leglenyűgözőbb fizikai jellemzőkkel a maga tekintélyt parancsoló, 2200 oldalnál is nagyobb terjedelmével, valamint 2 kiló 74 dekát is kicsivel meghaladó tömegével. Amikor 2022-ben Szalay-Berzeviczy Attila megajándékozott engem akkor frissen megjelent, a Nagy Háború emlékezetét megörökítő fotóalbuma első kötetével, már látható volt, hogy az albán szótár elsőségét hamarosan komoly kihívás érheti. Ekkor azonban a trónkövetelő néhány dekával még alulmaradt a regnáló bajnokkal szemben. A már akkor beharangozott második kötetről viszont sejthető volt, hogy jócskán meghaladja majd az első világháború kronológiáját csupán 1914-15-ben követő fotóanyagot bemutató első rész terjedelmét. És mikor a vártnál kicsit később, 2024-ben végre megjelent és szerzője jóvoltából kézbe vehettem az 1916-18 történéseit tárgyaló zárókötetet, megtörtént a trónfosztás: az új első, bár még 600 oldalt sem számlál, hatalmas formátumának – no meg a súlyos papírnak – köszönhetően kereken nyolcvan dekával múlja felül elődjét.

Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 37. rész

1918. november 4-én hősünk visszavonuló tüzéralakulata egész nap táborozik Creda mellett, ami már az olaszok által lezárt határ túloldalára esett. Itt értesültek róla, hogy hadosztály nagyrésze nem jutott át, s a parancsnokukkal együtt hadifogságba került. Nekik sem egyszerűbb azonban a helyzetük, mert a lakosság ellenségesen viselkedik velük. Másnap Karfreitbe érve már a „Jugoslavia” felirat és a délszláv állam zászlói fogadják őket. Útjuk az Isonzó völgyében folytatódik. Király Iván több remek fotót is készít az út során.

Könyvbemutató dr. Kemény Gyula szerbiai naplójáról

2024. december 10-én 14 órakor mutattuk be a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri központi épületében legújabb kötetünket, a Nagy Háború Könyvek sorozatunk 6. darabját: Segélyhely a fronton ‒ Dr. Kemény Gyula szerbiai naplóját. A gyönyörű levéltári palota kiállító- és konferenciaterme színültig megtelt a rendezvényre.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeumhoz tartozó Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság az egyetlen szerv Magyarországon, amely eljárhat hősi halott magyar katonák maradványainak feltárásában és újratemetésében. A Belföldi Hadisírgondozó Osztály által exhumált Baló Benjámin esete kiváló példa a hadisírgondozás és hadisírkutatás összetett feladatrendszerére, amely nem válhatna teljessé más illetékes hivatalok és társadalmi szervezetek, önkéntesek munkája nélkül. Külön kiemelendő a világháló szerepe, ahol a hasonló elhivatottságú és érdeklődésű emberek könnyen tudnak információt cserélni és közölni a hősi- és katonasírokról is, amely hatékonyabbá teszi a munkánkat. Mielőtt bemutatásra kerülne a Nagy Háborúban fiatalon hősi halált halt nagybaczoni Baló Benjámin (1894-1917) huszár főhadnagy sírhelyének feltárása és hamvai további sorsa, a sorok írója köszönetét szeretné kifejezni a felkérésnek, hogy lehetősége nyílik kicsit közelebbről megismertetni a nyilvánossággal a mai magyar hadisírkutatás leginkább becsületbeli munkáját.

Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 36. rész

1918. november 2‒3-án hősünk alakulata tovább vergődik a megszállt olasz területeken az egykori osztrák‒magyar határ felé. A tüzérezred a tovább indulás előtt a povolettói templom mellett még egyszer felsorakozik, amit Király Iván fotón is megörökít. Hazulról vészjósló hírek érkeznek. A fosztogatni kezdő legénységgel már nem nagyon tudnak mit kezdeni. Ráadásul Cividale környékéről brit és amerikai előrenyomuló erőkről kapnak hírt. Minden veszni látszik, mélységes és vigasztalhatatlan fájdalom érzése kezd eluralkodni rajta...

Egy kutatást sohasem lehet lezárni. Sokszor úgy érezzük, hogy a megszerzett információk segítségével a lehetőségeinkhez képest teljes munkát végeztünk, mégis általában hiányérzetünk is marad. Az 1917. augusztus 11-én hősi halált halt fiatal huszárfőhadnagyról, Baló Benjaminról blogunkon 10 éve megjelent írásommal is így voltam Az cikk utolsó mondatainak egyike ez volt: „A csendben, a bozótos félhomályában arra gondoltam: itt ért véget egy fiatal élet a három év folyamatos frontszolgálat után. Galícia, Volhínia és Bukovina harcterei után egy fővárosi temető ma már elfeledett részében.” Legfőbb hiányérzetem az volt, hogy ennek így kell-e történnie? Az egykor hősiesen harcoló fiatal főhadnagy nem érdemelne-e ennél méltóbb nyughelyet?

Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 35. rész

Hősünk tüzér alakulata 1918. november 1-jén alig tudja elfogyasztani a frissen elkészült paprikás csirkét, mert a nyomukban járó brit lovasságról érkeznek hírek. Fárasztó, részben gyalog megtett nap veszi kezdetét, amikor a Tagliamentóhoz érve a spilimbergói gázlónál az áradás miatt nem tudnak átkelni és délebbre kell egy hidat találniuk. A túloldalt szállás előkészítésre küldik előre Muci lován. Közben találkoznak egy sebesült magyar tüzért ápoló idős olasz házaspárral. Halálos fáradtság vesz erőt rajta és az egész csapaton, de így is az agyába villan, hogy mi lehet odahaza.

A 4. isonzói csata (1915. november 10. – december 14.) napjaiban nemcsak a súlyos harcok miatt szenvedtek a harcoló felek, hanem az időjárás is megkeserítette napjaikat. A Doberdó-fennsíkon a Monte San Michele magaslatain lévő és a San Martino del Carso község melletti védőállásokat több esetben víz borította a nagy esőzések miatt. Az átázott, átfázott katonáknak nem volt lehetőségük a megfelelő tisztálkodásra, ruhacserére, az olasz tüzérségi tűzcsapások miatt pedig igen nehéz volt az élelmezésük. A még kezdetleges védővonalak, fedezékek és kavernák, a nem megfelelő ruházat semmilyen védelmet nem nyújtott a novemberi időjárás egészségromboló hatásai ellen.