Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 20. rész
Eljön 1916. május 7-e, vasárnap. San Martinónál a szegedi 46-osok izgatottan készülnek a 6. század védőszakaszán tervezett aknarobbantásra. Hősünk dekungját le kell bontani a robbantás után az olasz állásokba való gyors kijutás végett. Az olaszok is befejezték a fúrást, sürgetővé válik a cselekvés…
[1916.] május 7. Reggel 6 órakor kadét Széll, a pionír kompanitól és kadét aspiráns Ormos a 7. kompanitól jönnek zugunkhoz. Több sarzsi is van velük, köztük az öreg Neuwirth is, kivel beszélek. Az öreg Neuwirth, mióta kint vagyunk már többször vállalkozott patrulba menni, már kis ezüstje is van, mint mondja kadét aspiránsnak is be van adva. Csodálatos! Ki tételezte volna fel erről az öreg, 42 éves esetlen zsidóról. Még ő kapacitál, hogy menjek patrulba én is a robbantás után. Mint elmeséli az a terv, hogy a robbantás utáni zavart kihasználva Ormos kadét aspiráns zugja a 7. századtól, melybe ő is tartozik, a felrobbantott olasz állást és annak még esetleg épségben lévő részeit megszállja mindaddig, míg a pionírok a még épségben lévő stellung részeket és berendezéseket zugunk abschnittja előtt fel nem robbantják, mely után visszatérnek stellungunkba.
A terv tehát csaknem egyezik a múlt hónapban tervezett vállalkozás tervével, melyet Péter kapitány ellenzése hiúsított meg, de azzal az óriási különbséggel, hogy akkor szó sem volt aknarobbantásról, míg most az lesz a fő dolog. Csakhamar megérkezik Schückl őrnagy is Medzihradszky főhadnaggyal, az 5. kompani komandanttal. Heim is, Somjai is előkerülnek zugunk abschnittjában, majd minden dekungból kinéznek az olasz előretolt állásra, de a lőréseken keresztül nem sokat látnak. Németül beszélnek, megvitatják a már bírt vállalkozási terv részleteit, s amikor a dekungomhoz érnek ott megállapodnak abban, hogy estére dekungom tetejét le kell bontani, mert a stellungból való gyors kimenetel céljából ott fog Ormos zugja és a pionírok kimászni a stellung elé. Ennek egy szikrát sem örülök, de hogy is örülhetne valaki, mikor a házát leromboltatják. De nem lehet rajta segíteni. Heim kiadja a parancsot, hogy a sötétedés beálltával le kell szedni a dekung tetejét és schützschildjeit. Káromkodok is, mint egy síki betyár, csak Sánta nyugodt, azzal vigasztal, hogy lehet, hogy a robbantás ereje az egész zug dekungjait el fogja seperni! Hát ebben van is valami. 960 kiló ekrazitnak nagy ereje van.
Állásrészlet dekunggal 1916 tavaszán San Martinónál
(A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány Gyűjteményéből)
Délelőtt és délután ismét a beobachtungstandnál dolgoztatok. Délután 4 óra tájban a digó kis minék lövik a 3. kompanit, majd a futóárkot, nem messze onnan, hol dolgozunk, úgyhogy a négyesével jövő kis minék elől kénytelenek vagyunk egész a beobachtungstandig visszahúzódni egész 5 óráig, míg a digók abba nem hagyják a macskázást.
Este 7 óra tájban, néhány percre rá, hogy abba hagytuk a munkát, az olaszok a zugunk jobbszárnyára és a 3. kompanihoz kezdik hajigálni a kézigránátokat. A futóárok feletti dróthálók, melyeknek tegnap egy része tönkrement, még mindig nincsenek kicserélve, s így három szoknyás kézigránát a futóárokba esik, s infanteriszt Kriz és Gazdag a karjukon, korporál Kohajda a lábán könnyebben megsebesülnek. A jobbszárnyat elhagyják a I. és a II. schwarmbeli két őr kivételével, kik közül az egyik, infanteriszt Balázs megsebesül a vállán, a karján és a fején. Szerencséje, hogy a bőrsisak a fején volt, mert az egyik szilánk, mely így is megsebesítette, bizonyára megölte volna. Egy jó negyed óráig hányják a digók a kézigránátot, azután abbahagyják. El vagyunk ellenük keseredve, s kívánjuk, hogy minél többen pusztuljanak el közülük a robbantástól. Különösen a jobbszárnyon lévők szidják a digót, hisz ők szenvednek legtöbbet a kézigránátoktól. Én ellenben, mikor egy kissé meggondolom, hogy a robbantás mennyi mit sem sejtő digót fog megölni, éppen most, vasárnap éjjelén, imádkozom a jó Istenhez, hogyha a velünk szemközt lévő digók közt van olyan, akit mint engem, egy szegény fiára utalt édes Anya vár odahaza, mentse meg valamiképpen a reá váró szörnyű haláltól.
Este 8 óra után elindulnak a sebesültek a Hilfsplatzra, mindannyi saját lábán bír menni (némelyik csak bicegni), szemükben öröm csillog, ők nem szidják, áldják a digókat, hogy aránylag kis sebek árán lehetővé teszik számukra, épp az utolsó órában, az elmenekülést a hamarosan bekövetkező borzalmak elől. Mindnyájunktól elbúcsúznak, kik volt zugukba tartozunk, s szerencsét kívánnak mindnyájunknak, kik még itt maradtunk, mi pedig irigyeljük sorsukat, éppúgy mint zugsführer Szabóékat, kik a legjobb időben vannak szabadságon.
Könnyebb sebesültek menete az olasz harctéren
(forrás: keptar.oszk.hu)
Alighogy elmennek a sebesültek, azt az örömhírt tudjuk meg, hogy ma éjjel nem robbantunk, elmarad a robbantás. Már kezdünk reménykedni, hogy a robbantás időpontja a 61-esek stellung periódusába fog esni, de örömünk korai. Az egyik szapőr hadnagy, ki naponta kétszer-háromszor megfordult az utóbbi napokban a minengangban, kb. 10 órakor azzal a hírrel jön fel az aknafolyosóból, hogy egy percnyi halasztási idő sem lehet, mert az aknafolyosóban úgy hallatszik, mintha a digók az ő aknájukban nehéz tárgyakat (ekrazitos ládák?) gurítgatnának, s valószínű, hogy ládolnak, annál is inkább, mert délután nem robbantottak már lyukakat. Ha ez így van, gyors cselekvés szükséges, nehogy mi repüljünk előbb a levegőbe, mint a digók.
Úgy látszik Heim gyorsan intézkedett, mert 11 órakor az 5. század és regiments reservénkben lévő 61-esek (nekik tizenkét századuk van, nem tíz, mint nekünk, s ezért stellungban létünk alatt mindig két századot adnak ezredünknek, mint regiments reservét) a ciszternánál épülő nagy batalions komando és reserve kavernából, hol fúrógép is dolgozik, szakadatlanul hordják a homokzsákokat fojtásnak az akna folyosóba, a szapőrök pedig rakják sietve.
Horny Ernő vázlata az aknafolyosóról és a robbantás előkészítéséről, amelyen a fojtás céljára szolgáló homokzsákok elhelyezése is jól látható
(Horny Ernő: A komáromi 5/5 árkászszázad St. Martinói aknaharca. Jacobi Ágost szerk.: Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban című kötetből.)
A menázsit szokott időben megkapjuk, de bizony nem ízlik egyikünknek sem, mindnyájan izgatottak vagyunk. Vacsora után fahnrich Somjai összehív bennünket I. zugbeli sarzsikat, s tudatja velünk, hogy a robbantás valószínűleg ma meglesz, ha a fojtást addig el tudják helyezni a minengangban. Megparancsolja ő is, hogy a dekungomat haladéktalanul bontsuk le, s a robbantás előtt az egész század balra húzódik le a 13. kompani abschnittjába, csupán minden schwarmból 1-1 ember fog helyén maradni és lövöldözni a digók figyelme elvonása céljából, addig míg őrmester Molnár, kinek a szapőr főhadnagy fog szólni, nekik is nem avizálja a laufschrittban balra húzódást. Közli velünk azt is Somjai, hogy mindenki pakoljon össze, s minden risztungjával, municiójával, sőt sisakjával húzódjon balra, ha majd avizálják. A robbantás után visszamegyünk előbbi helyünkre, még pedig zugunk legelöl, jobb felé tartva a futóárokban régi helyére, nem számítva a 3. zug kavernájában elhelyezett 7. századbeli zugot, melynek az olasz stellungot kell megszállni, mely még előttünk fog zugunk abschnittjába visszamenni. Így elmondva igen egyszerű a terv, de a valóságtól már előre is borsódzik a hátunk.
A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.
Következő rész: „Szegény digó! Mit vétettél te nekünk, s mit mi teneked?”
Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész
