Képek az asztalfiókból 1.
A Nagy Háború Blog működése során számtalanszor bebizonyosodott már, hogy egy-egy fotó is sok érdekességgel, újdonsággal és inspirációval szolgálhat az olvasóink számára, és új meg új bejegyzéseket eredményez. Kajon Árpád „asztalfiókjában” sok különleges kép lapul, amelyekről szívesen mesél is. Szerkesztőségünk – és reményeink szerint olvasóink – örömére kinyílik most ez az asztalfiók és péntekenként új képekkel és az ezekről nyerhető ismeretekkel elindul új rovatunk.























Új adatok kerültek elő egy korábbi posztunk szereplőjéről, Rózsa Imréről. Négy és fél évnyi hadifogság után, 1919-ben szökött haza a szibériai Berezovkáról. A töredékes iratok alapján Omszktól tudjuk felvázolni hazatérését – egyes kérdésekben azonban egyelőre csak feltételezésekkel élhetünk. De ebből a kevés mozaikdarabból is érdekes és izgalmas kép rajzolódik ki egy viszontagságos, több mint három hónapig tartó hazaszökésről.
A hosszú és fárasztó utazást egynapos pihenő szakítja meg Szucsiban. A fogoly tisztek kihasználják a lehetőséget, és kirándulást tesznek a környéken, felfedezik a különleges formájú sziklákat, hegyet másznak, sétálnak a település melletti, festői tó partján. Este kötetlen keretek között avatják be egymást a helyi lakosokkal kölcsönösen a magyar, illetve az orosz nyelv rejtelmeibe.
Az
Némileg kényelmesebb bricskán folytatják útjukat foglyaink. A lovak egyre fáradtabbak, így az egyik orosz kocsis nemes egyszerűséggel elkobozza két arra járó kazah hátasát. Estére veszedelmesen feltámad a szél, és vészjósló felhők jelennek meg az égen; gyorsan szállást kell tehát találni a faluban, ami azonban nem bizonyul egyszerűnek. Végül egy szívélyes, lengyel származású család nyújt nekik szállást a viharos éjszakára.
Ezzel az írással egy kisebb „sorozatot” szeretnék útjára indítani a Nagy Háború Blogon. Ezekben a cikkekben az első világháború idején az amerikai hadseregben szolgált magyar, illetve magyar származású katonák közül szeretnék bemutatni néhányat – amennyire ezt a rendelkezésre álló forrásanyag lehetővé teszi. A sorozat első részében két ohiói magyar történetét ismertetem, szigorúan a megtalált primer forrásokra hagyatkozva.
Reggelente már egyre hűvösebbre fordul az idő, így jó szolgálatot tesznek a korábban beszerzett meleg ruhák. László József a steppei fauna megfigyelésével próbálja lekötni magát, miközben egyre közelednek egy hegység nyúlványaihoz. Útközben kapnak egy harmadik társat is kocsijukra. Éjjelre egy Dobró nevű kis orosz faluban szállnak meg, ahol nagy érdeklődést vált ki visszaemlékezőnk felfújható légpárnája.
A háborúban és a hadifogságban szenvedő vallásos katonák milliói mormoltak imát Szűz Máriához. Írásomban a hadifogságban gyötrődő
A steppei utazás második napján visszaemlékezőnk új útitársat és járművet kap: kétkerekű kazah taligán folytatja útját. Komoly kihívásnak bizonyul rajta úgy elhelyezkedni társával, hogy az ki ne billenjen egyensúlyából. A kellemetlenül rázós úton ráadásul a hátzsákjában kiömlik a sósborszesz és a vizes kulacs, használhatatlanná téve holmijainak jó részét. Estére elérik Pohudhovszka kis falvát, ahol éjjeli szállást is maguknak kell keresniük…
Kicsi, kényelmetlen lovas szekereken indul útnak a „fogolykaraván” Petropavlovszkból a végtelennek tűnő kazah steppén keresztül Ázsia belseje felé. Itt már tevekaravánnal is találkoznak, de tanúi lesznek annak is, hogyan viszonyulnak az orosz katonák a kazah bennszülöttekhez. Éjjelre egy szegényes kis faluban szállnak meg, ahol hálóhelyüket nem kevés „álomzavaró bűzlönccel” kénytelenek megosztani…


















Legutóbbi kommentek