Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
1914. szeptember 28-án győri társaimmal vonattal indultunk Komáromba, a III-as erődbe. Ez ma nem tartozik Magyarországhoz. Itt volt a 28-as tábori tüzérek tanyája. Jelentkeztünk az ütegirodán, ahol már ott volt minden iratunk. Megtörtént a felvételünk, és elküldtek bennünket a Magazinba, hogy beöltözzünk.
A komáromi erőd korabeli metszeten
1932. december 4-én ünnepségre gyülekezett a Fejér megyei Adony község lakossága. A Nagy Háborúban hősi halált halt adonyi katonák emlékére állított szobor, Hybl József szobrászművész alkotásának avatására készültek. Az ünnepségen részt vett József főherceg, tábornagy is, aki egykor a székesfehérvári magyar királyi 17. honvéd gyalogezred hadtestparancsnoka volt – ebben az ezredben szolgáltak az adonyi katonák is. Az emlékműre 150 adonyi hősi halott nevét vésték. A névsor nem teljes, azóta levéltári forrásokból még 28 hősi halott adonyi katona nevét sikerült felkutatnom.
A XX. század fordulóján virágkorát élő képeslapkiadás, valamint az ekkortájt népszerűvé és tömegessé váló amatőrfotózás rendkívül gazdag korabeli fényképanyagot hagyott ránk. Divat volt üdvözlőlapot küldeni, levelet írni, és fényképezkedni, sőt, saját fotókat képeslapméretben kidolgoztatni, s postán elküldeni. Nem csoda, hogy az egyéni sorsokat örök életre meghatározó, különleges élethelyzeteket produkáló első világháború számtalan katonát késztetett arra, hogy megörökítse mindazt, amit lát, vagy éppen – mint a nagy többség – „levetesse” magát, hogy az otthoniaknak ily módon adjon hírt: „lám, jól vagyok”. Sokan a kedvesüknek, barátnéjuknak, vagy egy titokban szeretett leánynak küldtek így emléket, amin többnyire büszkén feszítenek az immár férfiúvá ért ifjú legények. Varga Antal őrvezető is ilyen emléket küldött haza Szegedre 1914 augusztusában.
Varga Antal
„Valakinek a töredékes feljegyzései, aki az írott betű háborús szerepei közül azt választotta, hogy a magyar katona emberi dicsőségének történetéhez anyagot segítsen összehordani, négy ország földjéről és földje alól”- írja Molnár Ferenc (1878-1952) a haditudósításaiból kiadott kötetének előszavában. A korszak egyik legismertebb írója, drámaírója, publicistája, a magyar irodalom külföldön is napjainkig közismertségnek örvendő személyisége 1914-1915-ben haditudósítóként tevékenykedett.
Molnár Ferenc fényképe
A magnetofon orsója pörgött, s a szalagon egyre szaporodott Borbély Kálmán tüzér főhadnagy életének története. Eljutottunk a végzetes 1914-es esztendőhöz, amelyről Kálmán bácsi a következőket mesélte. (Szavait nem szószerint, hanem az elhangzottak tartalmi kivonataként adjuk közre.)
Hogy milyen volt az 1914-es esztendő? Már tavasszal érezni lehetett, hogy van valami a levegőben. Feszültek voltak az emberek, talán többet politizáltak, mint előtte. A tanulás sem ment olyan komolyan, csak úgy tessék-lássék. Érezni lehetett, hogy történni fog valami nagy dolog, de hogy mi, azt senki sem tudta.
A székesfehérvári-nagyváradi közös csoport doberdói utazása 2010. augusztus 1-jén ért véget. A csoport székesfehérvári tagjai részére a hazautazás napjára tartogattunk egy különleges helyszínt és egy fehérvári katonáról szóló történetet.
A nagy háború folklórkincsének egyik legszebb örökségét jelentik a különféle katonadalok. Zenével és énekkel kísérték a háború kitörésének hírére fellelkesült önkéntesek toborzó meneteit, lelkesítő dalokat énekeltek a katonavonatokon, aztán megénekelték a kaszárnyaélet eseményeit, később pedig a lövészárkok mindennapjainak keserűségét is. Ennek megfelelően sokféle katonadal létezik a kollektíven énekelt nótáktól az egyéni keservesekig, propagandisztikus műdaloktól az anonim népdalokig. Ez utóbbiak közé tartozik az Azt izente Ferenc Jóska kezdetű is.
„Ferenc Jóska” 1910 körül
(Forrás: Wikipédia)
Doberdói tartózkodásaink során olasz barátunk, Eduardo gyakran kérdezte, hogy mikor lenne pár percünk, mert mutatna számunkra valami érdekeset. A július végi legutolsó utazásunk során adódott néhány óra szabadidőnk, s végre rábólinthattunk Eduardo ajánlatára.
A sikertelen bombamerénylet után feldúlt állapotban a városházára érkező trónörököst Szarajevó polgármestere várta, és nyomban üdvözlő beszédbe fogott, Ferenc Ferdinánd azonban ezekkel a szavakkal szakította félbe: „Szarajevóba jövök barátként és valaki bombát dob rám, ez felháborító…”
Borbély Kálmán tüzér főhadnaggyal, Kálmán bácsival, mielőtt elkezdtük volna I. világháborús élményeinek rögzítését, szerteágazó beszélgetéseket folytattunk. Volt ebben politika, sport, magánéleti helyzet vagy éppen az időjárás szeszélyessége, betegségek.
Talán a harmadik találkozáskor jutottunk el odáig, hogy a magnetofont bekapcsolva elkezdtük emlékeinek rögzítését. A szoba csendjében sok-sok évtizeddel régebbi emlékek hosszú sora kapcsolódott egymásba, s hamarosan kiderült az idős tüzér első találkozásának a története is az ágyúval. (Szavait nem szószerint, hanem az elhangzottak tartalmi kivonataként adjuk közre.)
Legutóbbi kommentek