Varga Antal egyéves önkéntes őrvezető fényképes levelezőlapja

A XX. század fordulóján virágkorát élő képeslapkiadás, valamint az ekkortájt népszerűvé és tömegessé váló amatőrfotózás rendkívül gazdag korabeli fényképanyagot hagyott ránk. Divat volt üdvözlőlapot küldeni, levelet írni, és fényképezkedni, sőt, saját fotókat képeslapméretben kidolgoztatni, s postán elküldeni. Nem csoda, hogy az egyéni sorsokat örök életre meghatározó, különleges élethelyzeteket produkáló első világháború számtalan katonát késztetett arra, hogy megörökítse mindazt, amit lát, vagy éppen – mint a nagy többség – „levetesse” magát, hogy az otthoniaknak ily módon adjon hírt: „lám, jól vagyok”. Sokan a kedvesüknek, barátnéjuknak, vagy egy titokban szeretett leánynak küldtek így emléket, amin többnyire büszkén feszítenek az immár férfiúvá ért ifjú legények. Varga Antal őrvezető is ilyen emléket küldött haza Szegedre 1914 augusztusában.

 Varga Antal

A budai bélyegszaküzletben vásárolt fényképes lapon Varga Antal többedmagával szerepel: hét katona, közülük öt teljes menetfelszerelésben, beállított pózban áll felsorakozva egy földszintes ház belső udvarán. A fotó különlegességét az adja, hogy a katonák alá fekete tintával odaírták a nevüket is, ami lehetővé teszi, hogy többet megtudjunk a képről, illetve szereplőiről.

Az egyenruha alapján megállapíthatók a rendfokozatok is. A nevek balról jobbra: Diendorfer Hptm. (Hauptmann = százados), Lázár (őrmester), Márton Feri (szakaszvezető), Weisz Sanyi (közlegény), Varga Antal (őrvezető), Sebök (szakaszvezető) és Jakabffy (szakaszvezető). A képeslap hátoldaláról további információkhoz jutunk.

A címzett: „Őnagys. Kocsis Maczuska” úrleány, azaz hajadon, aki Szegeden az Iskola utcában lakik. Maga az üzenet nem túl bőbeszédű:

„Emlékül Maczusnak Varga Antal 914 VIII / 9.” A címzett talán egy kedves barátnéja, távoli nőrokona, esetleg a szíve választottja lehetett, ki tudja? Bár Varga Antal születési évszáma és családi állapota a rendelkezésemre álló adatokból nem derül ki, a lapon is feltüntetett önkéntes szolgálat valószínűsíti, hogy az őrvezető 18-20 év körüli fiatalember volt.

Érdekes, hogy a lapon semmilyen pecsét sem szerepel, lehetséges, hogy borítékban küldték el vagy személyesen adta át valaki, esetleg hanyagságból nem került rá pecsét, bár ez utóbbi nehezen elképzelhető. Bélyeg sincs rajta, ez viszont magyarázható azzal, hogy a mozgósított katonák portómentesen küldhettek haza levelet, csak fel kellett tüntetniük nevüket, rendfokozatukat, a csapattestet és a tábori posta számát. Mindezeket az adatokat ezen a lapon is megtaláljuk, a jobb felső sarokban: Varga Antal önkéntes Inf. [olvashatatlan, valószínűleg Reg.; együtt Infanterie Regiment, azaz gyalogezred rövidítés] Nr. 46. 8 Komp. Feldpost 109.

Hősünk tehát a szegedi 46-os közös gyalogezred 8. századához tartozott. Ha fellapozzuk Hirn Lászlónak a két háború közt megjelent A negyvenhatosok fegyverben 1914-1918 című kötetét, meg is találjuk benne Varga Antal katonai pályafutását.

Az életrajzban megjelölt egyéves önkéntességre, azaz a tartalékos tisztképzés Osztrák-Magyar Monarchiában meglévő sajátos rendszerére utal a fotón jól megfigyelhető karpaszomány is Varga Antal bal kezén.

A többi névre rákeresve csak Diendorfer Miksáról és Lázár Mihályról tudunk meg adatokat. A három életrajzból az mindenesetre kiderül, hogy a háború kitörését követően mindegyiküket Pancsovára vezényelték, s onnan mentek tovább az ezreddel az orosz harctérre.

Ajtay Endre A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története címmel megjelent ezredtörténetéből tudjuk, hogy a 46-osok közel egy hónapig, 1914. július 28-tól augusztus 23-ig állomásoztak a Temes-parti városban és környékén, ahol – a hátoldal szélén található nyomtatott felirat (Ninics Miklós Fotograf, Enge Gasse, Pancsova) tanúsága szerint – a felvétel minden bizonnyal készült.

Pancsova ekkoriban valamivel több, mint 20 ezer lakosú határmenti város, lakóinak közel 42 %-a szerb, hozzávetőleg 36 %-a német és 16 %-a volt magyar nemzetiségű.

Az ezred közvetlen harci feladatokban ebben az időszakban nem vett részt, a határ közelsége és a jelentős számú szerb lakosság miatt azonban folyamatos készültségben állt, s harcszerű fegyelmező gyakorlatokat végzett. A Pancsovában töltött időszak egyik említésre méltó eseménye volt, hogy a szegediek egy kisebb különítménye egy két tarackkal felszerelt dereglyén lehajózott egészen Belgrádig, s közben gőzösöket és uszályokat süllyesztett el, majd a várost is lőtte.

A lapot Varga augusztus 9-én keltezte. Pontosan két hét múlva ezek a fess uniformisban feszítő fiatalemberek a szerb határtól elindulnak az orosz frontra, s hamarosan átesnek a tűzkeresztségen. Lesz, aki visszatér, s lehet, hogy lesz, aki nem. Diendorfer Miksáról, a kiszombori Lázár Mihályról és Vargáról tudjuk, hogy miután megjárták az orosz, az olasz és a többi front poklait, sebesüléseikből felgyógyultan tértek haza.

Hogy a többiekkel mi történt? Merre vitte őket a gondviselés vagy balsorsuk? Ezt egyelőre a múlt homálya fedi. S ez így lesz mindaddig, amíg egyszer valahol fel nem bukkan egy fénykép, egy tábori levél vagy egy levéltári adat, néhány szunnyadó mozaikdarab, amikből talán összeállhat egy újabb kép.