A három hadseregben szolgált dédapámról

2018.05.10. 20:59 :: Nagy Háború szerkesztőség

Hosszú ideje foglalkoztat családom története, felmenőim sorsa, olykor viharos életútjuk. Úgy érzem, fontos, hogy őseink története tovább éljen akár a család, akár egy másik közösség emlékezetében is. 14 évesen került kezembe először nagyszüleimnél néhány katonafotó, amelyek az utókor számára örökítették meg a rajtuk szereplő férfiakat, s ez meghatározó volt érdeklődési körömre nézve. Ennél valamivel korábban mutatott édesapám egy kopott szalagon függő kitüntetést, amelyet a Nagy Háborúban harcoló dédnagyapám, Bertha Gyula érdemelt ki. Az ő történetét meséli el Bertha Kristóf olvasónk írása.

3 komment

Címkék: vörös hadsereg 1919 budapesti 1–es honvéd gyalogezred Bertha Gyula

Nótázás gázmaszkában és a vesztüket érző sturmosok

2018.05.07. 07:15 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 10. rész

Egymást érik a készülő offenzívával kapcsolatos „iskolázások”, gyakorlatok. A gázmaszkok átvizsgálásakor hősünk megnótáztatja az egyik társaságot, amitől fergeteges jókedve kerekedik a sturmosoknak. 1918. június 4-én az ezredparancsnok személyes utasítására Kókay Lászlónak kell átvennie a Piavén elsők között átkelő rohamszakasz vezetését. Megkezdődik a támadó csapatok átcsoportosítása. Elhagyják Cosnigát, a szegedi 46/II. zászlóalj és a rohamszázad Compolongóra, valamint Barba települ át. Hősünk lesz a rohamszázad szálláscsinálója…

Szólj hozzá!

Címkék: piave 1918 Kókay László

Lemberg orosz hétköznapjaitól az Isonzó pokláig

2018.05.03. 07:05 :: A.GergelyAndrás

Egy riport-tudósítás lehetősége kínálkozott a háború első éveiben, s egy másik korszakhatár, másik pokolhatár az olasz fronton, melyből „Az Isonzo eposza” lett. Ritka műegész, nem eléggé ismert szerző… – de annál hitelesebb korkép és megfigyelői napló, riportázs és a kor egyik legőszintébb kritikai értékelése. Ez az, amit Pogány József munkája kínál.

2 komment

Címkék: lemberg Isonzó pogány józsef

„Az offenzíva álneve: Albrecht”

2018.04.30. 07:15 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 9. rész

1918. május 31-én hősünk újabb gyakorlatot vezet a rohamistákkal, s ekkor már az ezrede is bekapcsolódik a Montellót idéző magaslat elleni támadásba. Délután az ezredparancsnokságon Zeiss ezredes részletes tájékoztatást ad számukra az Albrecht fedőnévvel illetett offenzíváról. A Montello elleni támadás végrehajtására egy dandárba kerültek a debreceni 39-esek és a szegedi 46-osok, ami így az „osztrák–magyar hadsereg legkitűnőbb brigádjává lett”.

Szólj hozzá!

Címkék: piave montelló 1918 Kókay László

„Neked nem tud adni, majd Piavén túl lesz sok”

2018.04.23. 07:46 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 8. rész

1918 májusának végén hősünk és rohamistái a Livenzán gyakorolják a Piavén tervezett ponton átkelést, amiről egyre több szó esik. Az is kiderül, hogy a hadosztály támadásának az iránya a Montello lesz. Mindenki bízik a sikerben és a gazdag zsákmányban, ahogy az előző év őszén is történt…

Szólj hozzá!

Címkék: kókay lászló

Újfajta szabadság

2018.04.19. 19:39 :: BartókBéla

A Nagy Háború, többek között, megváltoztatta a háború fogalmát, előkészítette az utat Hitler és Sztálin számára, meggyengítette az európai arisztokrácia politikai erejét – és létrehozta az első nagysikerű eldobható egészségügyi betétet, aminek Kotex volt a neve. Voltak 1914–1918 között más orvosi célú találmányok is, de valószínű, hogy a nők világszerte örömmel üdvözölték ezt a terméket, amely fontos eszköz volt egy kellemesebb életformához és egy újfajta szabadságot eredményezett számukra a legfejlettebb nyugati országokban.

Szólj hozzá!

Címkék: egészségügy kotex sebkötözés

Pünkösdi kalandok, rekvirálások, felkészülés az offenzívára

2018.04.16. 07:05 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 7. rész

1918 májusának második felében már a közelgő piavei offenzívára való felkészülés teszi ki hősünk és sturmos társai mindennapjainak döntő részét. Nem maradnak el azonban a kisebb-nagyobb murik és kalandok sem, bár ezektől Kókay László – amióta zászlóaljsegédtiszt és olasz kedvese is van – már nem annyira lelkes…

Szólj hozzá!

Címkék: kókay lászló piave 1918

Boroević Svetozar – tények és emlékezet

2018.04.12. 07:10 :: MolnárTibor

Az Osztrák–Magyar Monarchia horvátországi születésű, szerb származású tábornagya, a Monarchia legmagasabb katonai rendfokozatát elérő Boroević személyisége napjainkban is élénk vitát vált ki szerb, horvát, szlovén és osztrák történészek között. Írásomban megpróbálok rávilágítani arra, hogy ki is volt az „Isonzó oroszlánja” elnevezéssel aposztrofált tábornagy.

8 komment

Címkék: Boroević

Az elrontott nóta

2018.04.09. 09:07 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 6. rész

1918 április–májusban változatosan telik hősünk élete, akinek könnyen eljár a keze akár egy elrontott nóta miatt is. Befejezi és levizsgázik a kézi géppuska kezeléséből, s több új megbízást is kap. A sors furcsa játéka folytán ugyanazon napon találkozik József főherceggel és szenved egy kézigránát robbanás miatt könnyebb sebesülést, mint két évvel korábban a Doberdón…

5 komment

Címkék: kókay lászló

A cs. és kir. munkácsi 65. gyalogezred hősei a welesniowi csatában

2018.04.05. 07:05 :: Nagy Háború szerkesztőség

Welesniow. Egy kis ukrán falu, amely fontos csata színhelye volt a 65. gyalogezred történetében. Ekkor emelkedett fel Thanhoffer Lajos hadnagy, de vele párhuzamosan hanyatlott le két magyar vitéz, Blosche Henrik alezredes és Soltész Géza zászlós háborús csillaga. Az alábbi cikkben nekik és a velük együtt aznap meghalt több mint 300 magyar katonának kívánok emléket állítani. – Makó Kristóf olvasónk írása.

Szólj hozzá!

Címkék: 1916 bruszilov offenzíva Welesniow cs. és kir 65. gyalogezred Ludwig-baka Thanhoffer Lajos Blosche Henrik Soltész Géza

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Perczel

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

Ösztöndíj

Roberto Visinntin

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása