A magyar királyi miskolci 10. honvéd gyalogezrednek volt egy legendás katonája, Oláh Gyuri, aki a Nagy Háború idején a tábori újságban valóságos népi hőssé vált azzal, hogy vidám perceket szerzett bajtársainak. Alakja lehetőséget nyújt, hogy beszéljünk a cigányok katonai szerepvállalásáról, ízelítőt adjunk – a ma már nehezen érthető – bakahumorból, és megvizsgáljuk, milyen irodalmi és valóságos, helyi és más jellemzőkből építette fel karakterét az ezred egyik krónikása.
A Nagy Háború kirobbanása után a romák Európa több országában is beléptek, vagy besorozásra kerültek a hadseregekbe, de beosztásuk, elfogadásuk az adott társadalmak kultúrájától és fejlettségétől függött. A nagy-britanniai szereplésüket több tanulmány is tárgyalta, de megjelent már tanulmány a bulgáriai szolgálatukról is. A magyarországi történelemtudomány azonban még adós az áldozatvállalásuk és katonai tevékenységük részletes és reális kutatásával.
Cigány katonák a brit hadseregben az első világháború végén
(Forrás: 1914-1918.invisionzone.com)
A legújabban megjelent magyarországi visszaemlékezésekben is sokszor említik őket, de ezek alapján néha ellentmondásosnak tűnik fel a szereplésük. Az emlékiratok leginkább zenészként emlegetik őket, ahogy például Szojka Kornél történetében, volt azonban példa nem éppen katonás viselkedésre is – Kovács György történetében találkozhattunk ilyen esettel.
A posztban a sajátos bakahumorból kínálok ízelítőt az olvasónak, melynek főszereplője Oláh György honvéd, aki a magyar királyi miskolci 10. gyalogezredben teljesített szolgálatot. Nem sok tízes honvéd mondhatta el magáról, hogy saját sorozata van az ezred tábori lapjában, Gyuri azonban igen. Az újság egyik szerkesztője, Thurzó Nagy László, nevettető stílusban mutatta be a cigány katona kalandjait, történeteit, aranyköpéseit, ami néhány vidám percet hozhatott a lapot olvasóknak a háborús nehézségek között.
A miskolci tízes honvédek Oláh Gyurija sokszor szerepelt a tábori újságban. Az Oláh Gyuri az helzetrűl X című rovat olvasható 1917-ben az 5., 6., 8., és 10. számban, 1918-ban a 2. és 5. számban, sőt a címszereplő még 1927-ben is elmondja a véleményét. Az 1917/9. számban megjelent a frontról írott levele, 1918/1. számban frontra írott levele, az 1918/8. és 11. számban Fischmann nevű gyöngyösi bajtársának hozzá írott két leve, a 18. számban „cendőr” kézre került, majd az 1925/1. számban „fájdalmas hang” lett Párizsban.
A miskolci honvédek tábori újságjának fejléce
(Forrás: www.hermuz.hu)
A cikkekből kiderül, hogy hősünk az „építőiparban” dolgozott, pontosabban bevonulása előtt téglavető cigány volt. Emellett többgyermekes családapa, az alkoholtartalmú italok nagy hódolója, aki állandóan éhes, emellett kitüntetett katona volt. Thurzó így mutatta be az olvasónak a 10-es Honvéd című újság egyik számában: „Oláh Gyuri a hetedik században szolgál, de ösmeri az egész ezred a selypítő, jámbor diósgyőri cigányt, akinél nincs feketébb arcbőrű katonája a 10-ik ezrednek.” A Magyaros–Sövérjes–Névtelen-kúp–Lápos magaslatok 1917. március 8-i elfoglalása után nagy „éremeső” hullott a támadásban részt vett egységek nyakába. Nem maradt ki ebből Gyuri sem, ekkor tűzték mellére a II. osztályú ezüst vitézségi érmet. Gyuri és Von Morgen tábornok esetét Sassy Csaba a Hét ország frontján címmel Miskolcon 1930-ban megjelent naplójában sem tudta kihagyni: „A 10-esek majd minden századában volt egy-két cigány. De olyan fekete, mint a diósgyőri Oláh Gyuri, egy sem volt. Mielőtt Oláhtelekre jött volna az ezred, Szászrégennél Von Morgen német tábornok szemlét tartott felettünk. — Mikor elvonultak előtte a csapatok és Oláh Gyurit meglátta, mosolyogva kérdezte Sáfrán alezredestől: — Nem is tudtam, hogy Önöknek gyarmati csapataik is vannak.”
Nemcsak Sassy, hanem Subik Károly – az ezred egykori tábori lelkésze – is megemlíti Gyurit A vitéz tízes-honvédek című munkájában: „Melyik tizes-honvéd nem emlékeznék […] Oláh Gyuri cigányfiúra, aki az egyik legválságosabb pillanatban odakiáltotta társainak: »Testvéreim, itt már csak az imádság segít!«”
Csokorba gyűjtöttem Az Oláh Gyuri az helzetrűl X című rovat számomra legviccesebb sorait. A cím végi X az írástudatlan katona egyszerű aláírását helyettesíti, mintha ő maga hitelesítette volna saját szavait. Furcsa felismerni azt, hogy mennyit változott a humor 100 év alatt, mi volt akkor vicces, mert ma már nem értjük és nem találjuk komikusnak a főszereplő beszédét. Emellett az a véleményem, hogy Thurzó Gárdonyi Géza egyik „egri csillagát,” Sárközit próbálta másolni a cikkekben. Gárdonyi szemlélete döntő lehetett ennek az irodalmi karikatúrának a megalkotásában, sőt A bor című színmű Kátsa nevű cigánya is hatást gyakorolhatott a miskolci vitéz jellemzésére, mert a műben hasonló humoros tulajdonságokkal rendelkezik.
Az Oláh Gyuri az helzetrűl X című rovat fejléce a tábori újságban
(Forrás: 1914-1918.invisionzone.com)
Gárdonyi Géza komikus hősének könyvborítója hasonló betűtípussal
Thurzó Nagy egyébként az egri ciszterci gimnáziumban érettségizett és az ottani jogakadémián tanult, sőt néhány évig a Hevesmegyei Lapok munkatársa volt, amikor a híres író már Egerben élt.
A diósgyőri cigány baka legfontosabb jellemzője – akárcsak Kátsának, és Sárközinek Gárdonyi hőseinek – sajátos torz kiejtése, ami általában a jellemkomikum része az irodalmi művekben. A példák bemutatásában ezt a ma már nehezen olvasható kiejtést átírtuk, hogy a csattanó érthetőbb legyen az olvasók számára.
„– Tudod-e Gyuri, hogy a fényképed benne lesz az újságban?
– Azt nem tudom. A multkor, mikor az ezrednél fürödni vótam, – borzasztóan hideg ott a víz, nem is nagyon forszíroztam a dógot, – hát leizéltek, azaz hogy levették a képemet. Azt mondta az őrmester úr, hogy egy tajtékpipát se szivhatnak feketébbre, mint én vagyok. Mondtam is neki, hogy agyon csak egyet, majd megmutatom én. Azt, mondta, hogy ne szemtelenkedjek. […]
– Mi ujság az állásban?
– Folyton veret oda a muszka, a mi csipogónk egyenként adja, a muszkáé pedig csak úgy górja…”
Oláh Gyuri cikkben is említett fotója, ami a 10-es Honvéd 1917. évi 6. számában jelent meg (Gottfried Barna gyűjteményéből)
1917 szeptemberében Heves vármegye küldöttsége látogatta meg az ezredet az erdélyi harctéren. Elhozták „a Tisza tájának, és a Mátra aljának üdvözletét", emellett pedig 8 tehergépkocsi szeretetadományt és egy nagyobb összegű felajánlást tettek az ezred Hadiözvegy- és Árvaalapjának. Ennek megemlítését sem hagyja ki Gyuri, ami szintén a 10-es Honvéd 1917. évi 6. számában olvasható.
„– Jól beszélt a főispán úr is, csak azt a tizenhét ezres bankót ne az alezredes urnak adta volna hanem nekem.
– Mit csináltál volna vele, Gyuri?
– Hát először is az arbeitereszekkel elhordattam volna azt a nagy hegyet, felcsaptam volna őrsmesternek, s mindig konzervát ettem volna. Meg a házam tapasztottam vóna be Diósgyőrben!
– Ugyan, Gyurim, jobb így neked. Úr vagy te így is!
– Meghiszem azt. Most pláne, hogy a főispán úr, meg a gyöngyösi polgármester úr szeretetadományt hoztak. A kása után mindig egy szivarra gyújtok! Öten szívunk három szivart, de felséges. Még a hercegprímással sem cserélnék, pedig az a legnagyobb úr a cigányok között. Mikor gyön a miskolczi főispán?
– Mért te?
– Ránk férne minden héten egy főispán, pláne, ha ennyi enni-inni valót hoznak.”
Cigányok a Mecsekben 1915 körül
(Forrás: www.zaol.hu/hirek/mennyit-tudunk-a-ciganyokrol-1681159/)
1917 egyik év végi számában Gyuri közvetve már a caporettói nagy áttörést és az otthoni helyzetet is elemzi:
„– Lesz sok makaróni! Ugy püfölik a taliánt, hogy élvezet hallgatni. Legközelebbi szabadságomon lerándulok Velenczébe! […] Tessék még azt is kiírni, hogy amíg én dolgoztam a vasgyárban, nem sztrájkoltak a munkások! Próbálnák csak egyszer ők ezt a nagy hegyet csákányolni, majd békességben lennének otthon! No, de is csak legyen meg az általános, titkos választói jog, felcsapok képviselőnek.”
Néhány alkalommal azonban Gyurinak a törvénnyel is meggyűlt a baja, ahogy az 1918. évi 1. számban olvashatjuk:
„Csak a rendőrrel nem tudtam kibékülni, hogy ő nem engedi a táncot, mert záróra van. Mondtam is neki, hogy nekünk a harctéren nincs záróra, csak zárótűz, hogy azt próbálja meg, nem pedig mikor az embernek kedve kerekedig ugrálni s nem hagyja.
A napokban csendőrök vitték fel Gyurit a pótzászlóalj parancsnoksághoz. Gyuri Kende százados urhoz kivánkozott. Beeresztették, az alezredes úr fogadta:
– Hogy kerülsz ide Gyuri?
– Csendőrkézen.
– Miért hoztak be?
– Azt mondják, hogy a szabadságom – s azzal már mutatja is a nyílt parancsát.
– Hát 7 nappal ezelőtt már be kellett volna vonulnod – mondja az alezredes úr.
– Honnan tetszik tudni? – kérdi ártatlanul Gyuri.
– Itt van az írásban! Nem is azért jöttem én, hanem, hogy tessék már 5 napi szabadságot adni, mert fedél kell a házamra!
Gyuri még a délután folyamán fényes kísérettel útba indult az ezredhez.”
A 10-es honvéd emlékmű Miskolcon. A sapkán természetesen a 10-es számmal
(Forrás: magyarhosok.hu)
Gyuri ott sertepertélt a 10-es honvéd szobor avatásakor is, ahol – kissé meglepő módon – önmagát vélte felfedezni Vass Viktor alkotásában. Így örökíti meg az esetet a 10-es Honvéd 1927. évi 1. száma:
„A Rudolf laktanya udvarán találkoztam vele. A stráfkocsi mellett állt, melyen a szobor volt. Látom, hogy tapogatja a szobrot.
– Hát maga mit csinál?
– Tapogatom a vitéz fejit, hogy van-e rajta 10-es szám?
– Hát, hogy gondolta, hogy még 10-es szám se lesz rajta?
– Hát bizony féltem.
Már mentem is a laktanya elé, hol a szobor alapjait rakták le. Stimm Ernő vezénylete alatt csigákon huzzák fel a 8-10 mázsás kőtömböket. Hó-ruk, hó-ruk..., kiáltják a munkások és látom, hogy Gyuri nagyban bíztatja a munkásokat:
– Gyerünk mán, ne bámészkodjanak…
– Ejnye, Gyuri mit kiabál! Miért nem segít?
– Nem cigánynak való a munka. De azért meg vagyok elégedve a szoborral.
– Miért?
– Mert hasonlít rám.
– Miben?
– Először, mert a laktanyán kívül van. Én is szívesebben voltam a laktanyán kívül, mint belül.
– Hát még?
– Mert cigányt ábrázol.
– Hogy-hogy?
– Hát fekete.
– Hát még?
– Mert tótágast kell állni, ha a koszorúról le akarom olvasni Diósgyőr község nevét.
A munkások közben felrakták az alapzatot, a szobrot erősítik fel. A felhelyezés közben a szobor meginog. Gyuri rám kacsint.
– Mi az? – kérdem.
– Pótzászlóaljbeli katona ez – röhög Gyuri.
– Miért? – kérdem.
– Mert lóg!
[…]
– A leleplezésre eljön-e?
– Bár nem kaptam meghívót. Ott leszek. Böczögő Jóska megígérte, hogy felfogad vasárnapra mosogatónak. Tessék hagyni valamit a tányéron – int felém Gyuri, egy búcsúpillantást vet még a szoborra, aztán megindul a Búza tér felé.”
Gárdonyi Géza hőse, Kátsa is volt katona ”Mind a zsármágyiába nem valt ajan sép derék katona mint én” (Forrás: www.brody.iif.hu/gardonyi/katsa/kkatona.htm)
Gyuri az 1919-ben kiadott 10-es Honvéd Naptárból sem maradhatott ki, mert Thurzó a Triász című munkájában bemutatja Gyuri, Fischmann Náci és Forelli pénzszerző kalandjait.
Oláh Gyuri alakja ma már anakronisztikus, de akkor beleillett a 19. században kialakult és az említett Gárdonyi Gézánál is megfigyelhető, a romákról hosszú ideig elterjedt romantikus, ironikus, gyakran lenéző, de ma már sértő és többféle előítéletet tömörítő cigányképbe. A brit cigányokat sem tekintették a többi katonával teljesen egyenrangúnak, – de a megjelent elemzésekből úgy tűnik – mégis nagyobb elismerésben részesülhettek, mint kelet-európai sorstársaik. Ennél azonban fontosabb, hogy Oláh Gyuri mondásai alapján az alakulat sajátos 20. századi katonai „udvari bolondja” (franciául bouffon, angolul jester) vagy inkább mókamestere – egy cigány Jolly Joker – lehetett, aki kimondhatta az igazságot büntetés nélkül bajtársairól és a vezetőkről is, mert alacsonyabb képességűnek tartották. Ugyanakkor lehetett kis termete miatt az ezred talizmánja is, akinek az állapota a közösség helyzetét tükrözte. Erasmus 1509-ben megjelent gondolata részben rá is igaz lehetett: „Kimondhatták az igazat, és nyílt sértéseik is pozitív fogadtatásra találtak.”
A cikk Pásztor Levente ötlete alapján és az anyaggyűjtését felhasználva, azt tovább fejlesztve született. Köszönjük szíves hozzájárulását!
