A Nagy Háború befejeződésének centenáriuma kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy lehet-e még újdonsággal szolgálni. A kérdés természetesen költői, a válasz határozott igen, hiszen a családi hagyatékokból nap-nap után bukkannak elő újabb és újabb emlékek. Mindezek lehetőséget adnak arra, hogy pontosabb, élethűbb képet kapjunk a kisemberek sorsáról a 100 éve zajlott I. világháborúban.
A helytörténészek feladata, hogy rokoni kapcsolataikat, ismeretségeiket felhasználva településeiken emlékekhez, féltve őrzött családi ereklyékhez jussanak, és megtudjanak azokról minél többet. A vajdasági Martonos esetében Tandari Erzsébet vállalta fel és végezte el hatalmas lelkesedéssel ezt a munkát. A kutatómunka eredményeként számos I. világháborús tábori lapot, fényképet sikerült begyűjteni. A helytörténész lejegyezte mindazokat a történeteket és információkat, amelyekre a leszármazottak – még ilyen hosszú idő eltelte után is – emlékeztek. Az összegyűlt dokumentumok, történetek eredményezték a Forró Lajos – Molnár Tibor – Tandari Erzsébet szerkesztésében néhány hónapja Szegeden kiadott: „Mire a levelek lehullanak…” Martonosiak az I. világháborúban című kötet alapanyagát.
A kötet borítólapja
A kötet bevezető része ismerteti Martonos település rövid történetét, valamint – Szarajevótól Trianonig – az I. világháború azon politikai és hadi eseményeinek részletes kronológiáját, amelyek közvetve vagy közvetlenül érintették Magyarországot, és hatással voltak az ország sorsára. Bemutatásra került azoknak a katonai alakulatoknak – a cs. és kir. szabadkai 86. gyalogezred, a m. kir. szabadkai 6. honvéd gyalogezred, valamint a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred – hadi útja, amelyben a martonosi férfiak zöme szolgált.
A háború során 189 martonosi katona vesztette életét. Zömük (79,9%) római katolikus vallású volt, a 86. gyalogezredben szolgált (42,32%), 21–30 éves volt (52,91%), és a polgári életben mezőgazdaságból élt (68,25%). A kötet tartalmazza mind a 189 katona kivonatos életrajzát.
A legizgalmasabb részt minden bizonnyal a háborút megjárt huszonhat martonosi katona fotói, tábori lapjai képezik. Marcona hadfiak néznek farkasszemet a felvevőgéppel – egyedül, vagy többedmagukkal – de akadnak szép számmal olyan képek is, amelyek családjukkal, szeretteik körében ábrázolják a katonákat. A tábori lapok mellett a fotókat olykor levelezőlapként is használták, ily módon adva életjelt magukról. Gyakran szívhez szólóak, meghatóak ezek a rövid üzenetek!
„Kedves édesanyám! Kívánok az Istentől minden jót. Én hála Istenek egészséges vagyok, amit viszont kívánok. Írjon, hogy vannak? Csókolja mindnyájukat szerető fia, János” – írta édesanyjához, Csikós Jusztinához intézett fényképes lapján – amelyen három bajtársával pózolt – az 1897-es születésű Csikós János cipészmester, aki 1915 októberében vonult be a szabadkai cs. és kir. 86. gyalogezredhez.
Csikós János 86-os gyalogos (jobbról a második)
Az 1873-as születésű Csikós Lukács – aki népfelkelőként a m. kir. pécsi 19. honvéd gyalogezredben szolgált – Budapesten, a Pénzintézetek hadikórházában fényképezkedett feleségével és kislányával: „Kedves fiam! Kívánom, hogy ezen pár sor írásom a legjobb egészégben találjon. Én hála istennek egészséges vagyok, amit neked is kívánok! Küldök egy kórházi felvételt. Egy katona hátunk mögé állt, meg árnyékba volt egyik felünk. Írj, ha megkapod! Isten veled, sok jó egészséget” – írta nejének, magyarázatot adva a fotó keletkezésének körülményeire. Csikós Lukács 1920-ban elhunyt.
Csikós Lukács 19-es népfelkelő a kórházban, családjával
Dencs Lukács 1915. október 9-én kelt fénykép-lapján a következőket írta: „Szeretett kedves feleségem! Itt vagyok életnagyságban, így néz ki a telefonista teljesen felszerelve.” Dencs a két világháború között rendőrként szolgált.
Dencs Lukács katona
Faragó Lukács 1918. augusztus 20-án ezt írta testvérének: „Kedves bátyám! Így jövök hozzád meglátogatni, mert máskép nem tudom mikor lesz szerencsénk ismét találkozni. A Katitól kaptam levelet és szomorú hírt hozott sorai, mert a feleségem nagyon beteg. Ők egészségesek, várják soraid. Ölel, csókol testvéred Lukács”
Faragó Lukács katona
A 36 éves Faragó Pál szakaszvezető 1917. augusztus 12-én küldte el fotóját feleségének és gyermekének a következő üzenet kíséretében: „Kedves párom és kis fiam! Kívánom, hogy soraim a legjobb egészségben találjon titeket. Én a legjobb egészségnek örvendek amit szerető szívemnek mélyéből néktek is kívánok kedves szerető családjaim eljövök hozzátok ezen képen mielőbb valóban találkoznánk most már egy kissé bízom hogy nem sokáig várat a szabadságom. de ebben a hónapban még nem lesz. Ezzel maradok ölelő és szerető párod a távolban. Isten áldása veletek, velem is. minden nap egy hosszú év olyan nehéz várni azon pillanatot melyben fogunk találkozni.”
Faragó Pál szakaszvezető
A martonosi Sáfrány János 1914. február 4-én kötött házasságot Novák Emíliával. A Nagy Háború kirobbanásakor hadba vonult, a szabadkai 86. gyalogezred kötelékében küzdött. 1916. április 16-án küldött fotólapján – amelyen egy bajtárásával pózol – a következőket írta: „Szeretett kedves feleségem! Kívánok boldog húsvéti ünnepeket mindnyátoknak, jobbat mint nekem. És továbbá szeretet kedves Anyuskám és kedves kislányom, itt jövök közétek az húsvéti ünnepekre, hogy részt vehessek közöttetek, ha már máskép nem mehetek. Így jövök, a sógorral együtt érezve írom levelem. Maradok holttig szerető Apuskád, Isten veletek és velem a messzi távolban a hegyes völgyes vidéken. Csókol szerető Apátok”
Sáfrány János gyalogos (jobbról)
Szabados Ágoston tüzér – a tábori lapként küldött fotón, amelyen egy tarack teljes kezelőszemélyzete, 20 katona látható – 1917. május 22-én így írt a harctérről: „Én kívánom a jó Istentől, hogy ezen pár sor írásom a legjobb és legfrissebb egészségben találjon kedves testvér. Én hála a jó Istennek egészséges vagyok, amit neked is kívánok a jó Istentől. Tudatom Eszter testvér veled, hogy írtam a sógornak, de még ez idáig választ sose kaptam vissza. Hogy mi az oka, én pedig úgy hiszem, hogy ő jobban ráérne írni mint én, nincs ő úgy elfoglalva. Most tisztelem édesanyám és az összes atyafinkat. Kívánok nekik és mindnyájatoknak boldog pünkösdi ünnepeket. A Bite Lajos felől azt hallottam a társaitól. Hogy megsebesült a lábán, de azt nem tudom, hogy mi van vele. Hogy elvitték-e Magyarországra a kórházba, vagy csak itt van valahol. Most még ezzel tisztellek, csókollak testvér. Isten veled és velem, választ várok.”
Szabados Ágoston tüzér bajtársaival a harctéren
Ezek a fényképek, üzenetek tartották a lelket a katonákban, és az otthon lévőkben egyaránt.
Szarapka István 86-os gyalogos és felesége, Őz Mária
A martonosi zárdában 1914/15-ben kisegítő hadikórház működött, amelyben könnyebb sebesülést szenvedett katonákat ápoltak.
Az I. világháborús martonosi emlékmű avatása 1917-ben
A megjelent kötet méltó megemlékezés a 100 évvel ezelőtt zajlott világrengető eseményekről, valamint a martonosiak háborús áldozatvállalásáról, egyben iránymutatóként szolgálhat a hasonlóban gondolkodó helytörténészek számára.
Forró Lajos – Molnár Tibor – Tandari Erzsébet (szerk.): „Mire a levelek lehullanak…” Martonosiak az I. világháborúban. Délvidék Kutató Központ, Szeged. 2018.
