A Nagy Háború

1918-ban „piavei kajmánoknak” (I Caimani del Piave) vagy „fekete kajmánoknak” nevezték azokat a különlegesen kiképzett olasz katonákat, akiket arra készítettek fel, hogy folyókon ússzanak át felderítés elvégzése, szabotázsakciók végrehajtása vagy parancsok továbbítása céljából. A Nagy Háború idején a piavei fronton többször alkalmazták őket sikeresen az osztrák–magyar csapatok ellen éjszakai rajtütések végrehajtására.

Az úzvölgyi temetővel kapcsolatban közzétett román nyelvű levéltári dokumentumok áttekintése

Az elmúlt hónapokban az úzvölgyi temető ügye mind Romániában, mind Magyarországon jelentősen felkavarta a kedélyeket. A temetővel kapcsolatban már mi is közöltünk néhány írást, amelyek az ott nyugvó egyes alakulatok hősi halottjairól általában és egy-egy ott eltemetett ismertebb vagy már kevésbé ismert személy történetéről szóltak. Mindezek értelemszerűen a magyar fél szemszögéből mutatták be a sírkert történetének néhány aspektusát. Június 12-én az ONCE, a hadisírok és a háborús emlékművek gondozásáért felelős román hivatal szintén közzétett egy rövid összefoglalót a temető helyzetét illetően. Ehhez a szöveghez számos olyan levéltári dokumentumot is mellékeltek, amelyek valamelyest arra is rávilágítanak, hogyan alakult a temető sorsa az első világháborút követő időszakban. Az említett dokumentumok elemzését Magyarosi Sándor végezte el a Nagy Háború Blog számára.

László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 22.

Egy-egy fogoly szabályszegése, netán szökése sokszor valamennyi sorstárs szabadságára kihatással volt. Így Akmolinszkban is szigorodnak a kijárási feltételek, az asszonyok társaságát pedig kerülni kell. Kisebb botrányt okoz a foglyok által indított „Kirgiz Híradó” című folyóirat felfedezése a táborparancsnokság által. Mivel a harctéri hírekhez kizárólag orosz, elfogulatlannak nem nevezhető forrásokból juthatnak hozzá, az unalom elűzése érdekében egy könyvtár létrehozása mellett döntenek…

Képek az asztalfiókból 8.

Asztalfiókunkból ezúttal Tóth János egyedül és családjával együtt készült fotói kerültek a kezünkbe. Sapkajelvénye és derékszíja alapján egy huszárral vagy lovas tüzérrel van dolgunk.

A görzi hídfő története – 2/2. rész

A fent idézett mondat a görzi hídfő ellen támadásra készülő VI. hadtest számára az olasz 3. hadsereg parancsnoksága által 1916. július 31-én kiadott utasításban szerepelt mint az offenzíva célja. Az olasz vezérkar 1915 májusától nagy erőket mozgósított a „küszöb” átlépésére. A folyamatos támadások nagy veszteségeket okoztak a hídfő védőinek és támadóinak egyaránt, s nagy pusztítással jártak a városban. Az osztrák–magyar védelem 1916 augusztusáig hősiesen kitartott, az olasz túlerő azonban ekkor sikerré alakította fölényét…

László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 21.

A visszaemlékezés következő fejezetében megismerhetjük, mivel töltötték a fogoly tisztek napjaikat: sétáltak a városban, beszélgettek, sakkoztak, nyelveket tanultak. Az összezártság azonban elkerülhetetlenül együtt járt konfliktusok kialakulásával. Különösen nagy vihart kavart a „kadettügy”, amikor is egyes tisztek megtagadták, hogy fizetésükből segítsék a rosszabb ellátásban részesülő hadapródokat – mélységes nemtetszést aratva ezzel társaik körében…

Képek az asztalfiókból 7.

Sorozatunk újabb fotóján egy osztrák tartalékos árkász tisztjelölt, Eduard Karger látható. Az 1915 őszén a Duna melletti Kremsbe küldött fotólapon még békebeli kimenőt visel.

A görzi hídfő története – 2/1. rész

1915 tavaszán az osztrák–magyar hadvezetőség – ahogy ez a Sághy Elemér tartalékos főhadnagy háború utáni írásából vett fenti idézetből is kitűnik – nagy szerepet szánt az Isonzó mentén létesített hídfőnek, amely végül több mint egy éven át állta a folyamatos tüzérségi és létszámbeli fölényben levő olasz csapatok támadásait. A hídfő kiépítése nehéz feladat volt, az azt követő közel tizenöt hónap pedig gyökeresen megváltoztatta az egykor virágzó város és környéke életét.

László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 20.

Az akmolinszki parancsnok számtalan rendelettel és tiltással keseríti meg a foglyok életét. Így a tiszteket választás elé állítja: vagy levágják gallérjukról rangjelző csillagjaikat, vagy nem mehetnek többé a városba. A találékony érintettek azonban ötletes megoldást találnak: a csillagokat gallérvédő alá rejtik. A lakossággal való érintkezéshez, elsősorban a vásárláshoz szükségesnek látszik az orosz nyelv alapszintű elsajátítása is, aminek László József is nekifut – több-kevesebb sikerrel…

Képek az asztalfiókból 6.

Bere Zsigmond 1916 decemberében újévi üdvözletként küldte a testvérének Szegedre a mai fotólapunkat, aminek az érdekessége, hogy a képen látható tárgyak és a katona ruházata, felszerelése teljesen megegyezik egy másik fotón láthatóval. Vajon véletlen, vagy tudatos a teljes egyezőség?