A Nagy Háború

Hogy mi az a „nagyháborúlógia”? Nos: ilyen tudományterület valójában nincs is. Illetve csupán virtuálisan létezik. Vagy legalább is jó lenne, ha létezne… Azt gondolom ugyanis, hogy ha az első világháborút a maga komplexitásában akarjuk tanulmányozni, akkor lényegében minden tudományos diszciplína segítségét igénybe kell vennünk, hiszen annak hatása földi létünk valamennyi aspektusán kimutatható, ennélfogva vizsgálható. A „nagyháborúlógia” a legkülönbözőbb tudományterületek alkalmi szövetsége lehetne annak kiderítésére és megértetésére, mi történt világunkkal 1914 és mondjuk 1920 között.

Hegedős Károly harctéri emlékei – 1. rész

Új sorozat indul a Nagy Háború Blogon. Hegedős Károly építész (1895–1972) hosszú éveken keresztül írta összesen több ezer oldalt kitevő, gazdagon illusztrált emlékiratát, amelyet fiának szánt tanulságul. Az egész életét felölelő írás egyik kötete a Nagy Háborúban megélt kalandokat elevenítette fel. Az egyéves önkéntesként tüzériskolát végzett műegyetemi hallgató a temesvári 17. tábori tüzérezrednél kezdte meg szolgálatát, majd a 20. honvéd nehéztüzér-ezrednél folytatta. A háború alatt megjárta az olasz, az orosz majd az albán frontot is.

magyar

Medea era uno di quei comuni della Monarchia Austro-Ungarica presso l’Isonzo i quali furono occupati subito dalle truppe italiane dopo l’entrata in guerra dell’Italia. La linea del Carso era a 10–15 chilometri a est, quindi nel villaggio si insediarono diversi ospedali militari, nei quali curavano sia feriti italiani che austro-ungarici. Quanti morirono negli ospedali furono sepolti nel cimitero militare locale. Si è riuscito a recuperare i dati di diversi militari austro-ungarici qua sepolti dalla Parrocchia del posto. – Testo di Gianfranco Simonit

italiano

Medea egykor az Osztrák–Magyar Monarchia területén fekvő község volt az Isonzó közelében, amit Olaszország hadbalépésével azonnal olasz csapatok szálltak meg. Később 10–15 kilométerre keletre húzódott a doberdói frontvonal, így hadikórházak sora települt a faluba, ahol olasz és osztrák–magyar sebesülteket egyaránt ápoltak. A kórházakban elhunytakat a település katonai temetőjében temették el. Több itt nyugvó osztrák–magyar katona adatát sikerült a település plébániáján fellelni. – Gianfranco Simonit írása

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 18. rész

Hadifogoly magyarjaink fáznak rendesen: az itáliai hegyek között korán jön a tél, ám a szobákban nincs kályha… Szakraida otthonról kért köpenye pedig csak jókora késéssel érkezik meg. Hősünket rendkívül elkeseríti, hogy a fogságot szerencsés módon elkerülő bajtársai számára nyitva áll a hadidicsőségek learatásának lehetősége, míg ő mindebből kimarad. Némi gyógyír a románok folyamatos vesszőfutása és főleg Bukarest elfoglalása… Így ér véget az 1916-os esztendő. És így szakad meg hősünk hadinaplója is…

Az első világháborús hadigondozás Magyarországon – 2. 

A háború kitörése utáni első hetekben megindultak a hadbavonult katonák családtagjainak segélyezésére irányuló különféle társadalmi akciók, azonban ezek összehangolatlansága miatt a kezdeti időszak rendkívül zűrzavaros volt. Ugyanez jellemezte az egyre nagyobb számú, súlyos sebesülés vagy betegség miatt harcképtelenné vált katonák ügyét is: a Magyar Királyságnak jó ideig nem sikerült a kórházi kezelés befejezése után még kezelésre szoruló sebesült vagy beteg katonák, s a további szolgálatra alkalmatlan rokkant katonák helyzetét szervezetten megoldani. Az 1915 márciusában létrejött Csonkított és Béna Katonákat Gondozó Bizottság is tisztán társadalmi jellegű szervezet volt.

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 17. rész

1916 őszén hősünk fő gondjai: az olaszok nevetségesen kicsinyes szigorúsága és a csehek visszatetszést keltő viselkedése. Fogvatartóik láthatólag rettegnek attól, hogy a hadifoglyok szökést kísérelnek meg; ezt akarják minden eszközzel megakadályozni. Ezért nem kaphatják meg Szakraidáék például a nekik járó pénzt sem… A csehek pedig különállásukkal tüntetnek és nyíltan örülnek az antant sikereinek, amivel kivívják a magyarok megvetését. Közben csupa jó hír jön a román frontról…

Üdvözlet a torpedó bootról

Az I. világháborúból fennmaradt nagy mennyiségű emlékanyagnak csak egy nagyon kis részét teszik ki a Császári és Királyi Haditengerészetnél szolgált magyar katonák tárgyai, dokumentumai. Dr. Katona József háborús magángyűjteményének magját saját családi emlékei jelentik. Katonaorvos nagyapja őrizte meg azt az érdekes fotólapot is, amelyet egy torpedónaszádon szolgáló magyar torpedómester írt haza Polából, s küldte el a számunkra egy rövid írás kíséretében.

A HM HIM Hadtörténelmi Levéltárban őriznek egy különleges iratsorozatot, az úgynevezett felülvizsgálati iratokat. Az 1875 és 1945 között keletkezett 548 dobozból álló iratgyűjtemény számos I. világháborús sérültre is tartalmaz adatot. – Reszegi Zsolt, az intézmény levéltárosa mutatja be a páratlan értékű irategyüttest.

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 16. rész

Fogságban tartott magyarjaink élete a kánikula beálltával csak tovább romlik. A hamarosan jelentkező vízhiány miatt fürdeni nem lehet, a mosdási lehetőség is korlátozott. A táborvezetés pedig visszatartja a foglyok pénzét, így a kantinban sem lehet pótolni, ami éppen hiányzik. A helyi lakosság hangulata is egyre fenyegetőbb: a korábban megszökött és elfogott két tisztet csak csendőri védelemmel lehet a táborba visszahozni. A frontokról is aggasztó hírek jönnek: Görz eleste, de főleg a románok hitszegő támadása végképp felkorbácsolja a szenvedélyeket…