Hegedős Károly harctéri emlékei – 23. rész
A várakozás a végéhez közeledik: önkéntesünk és bajtársai feszülten várják a gáztámadás megindítását. A cél a megfelelő időjárási körülmények figyelembevételével a gázpalackok és gránátok összehangolt bevetése, ami Károly megítélése szerint kis híján kudarcba fullad. A gáz iszonyú pusztítása és az olasz tüzérség hatékony válasza kaotikus állapotot eredményez a lövészárkokban. Az önkéntesnek fel kell váltania gázmérgezést kapott társát, hogy az összeomlott telefonos felderítést pótolja: az útján a találkozás egy haldokló olasz katonával, a Lukachich-alagútban működő segélyhely borzalmai, valamint az alagút névadójának katonás helytállása egyaránt életre szóló emléket jelent számára…
Kereken száz esztendővel ezelőtt, 1921. március 7-én Bécsben elhunyt a Nagy Háború osztrák–magyar tábornoki karának egyik legmagasabb rangot elért magyar képviselője: nádasi Tersztyánszky Károly vezérezredes. A tábornok magyarságát ugyan néhányan kétségbe vonták (Balla Tibor kollégám kitűnő tábornok-lexikonában például gyenge magyartudása miatt, mások az idegen hangzású családnév alapján), mindazonáltal bizonyosan nagy bajba kerültek volna, ha ezt nyíltan az érintett szemébe mondják…
Önkéntesünk napjai végletek között telnek. Szálláshelyüket, a „Rozál-villát”, amely Cotičiban a kápolna közelében kialakított ütegállás része, otthonossá tették. A szolgálat nélküli idő mintha kirándulás lenne számára, festésre, rajzolásra is jut ideje: a szinte szertartássá vált bőséges vacsoráról karikatúrát is készít. Ugyanakkor a frontvonalban óriási veszteségeket szenvednek a harcolók. A kadét sok bajtársával együtt sziszifuszi munkára kényszerül: bemérik a leendő gáztámadás tüzérségi célterületét, az utászok pedig a mérget tartalmazó palackok sokaságának üregeit készítik elő…
2021. február 19-én, életének 56. évében elhunyt Sárközi Zoltán kedves barátunk. A hírt először el sem akartuk hinni, Zoli annyira életteli, vidám személyiség volt a számunkra. 
A kadét egyre jobban kiismeri magát a Monte San Michelén zajló állásháborúban. A hadviselők egyike sem volt képes eddig döntő fölényt kiharcolni, a lövészárokharc lassan őrli fel az erőiket. Gáztámadás várható, a 
Robert Zoltan Gondos (szül. Gondos Zoltán) 1905. február 2-án, Budapesten látta meg a napvilágot vagy, ahogy ő fogalmaz, ekkor jelent meg „ebben a siralomvölgyben”. Mindössze egyéves volt, mikor szülei úgy döntöttek, elhagyják Magyarországot és az Egyesült Államokban folytatják életüket. Apja, Gondos Viktor építészmérnök, anyja, Trautmann Irén háztartásbeli volt. Bátyja, ifj. Gondos Viktor 1902-ben született, felnőttként egy derékba tört katonai karriert követően, sikeres életutat járt be a hadtörténetírás terén, Zoltán pedig apja példáját követve szintén mérnök lett. A családfő Amerikában egy jól menő építőipari vállalkozást működtetett, amiben hosszabb-rövidebb ideig mindkét fiú dolgozott. Ebben az írásban Robert Zoltan Gondos Recollections of My Early Youth 1908-1921 című visszaemlékezéseinek első világháborús részébe pillanthatunk bele.
Az önkéntes alakulata Merna falun és Vrtoce majoron keresztül eljut Cotičibe, amely már közvetlenül a Monte San Michele mellett található. Időközben megismerik új beosztásukat, valamint feletteseiket is és kiépítik lövegeik állását. Hősünk megérkezett a 
Első pillantásra semmitmondó a most bemutatott képeslap, amely Friedrich Lettau gdanski művész (1869 – ?): A német tüzérség az orosz erődöt, Ossowiczot lövi címet viselő festményét ábrázolja. Valahol a távolban elmosódottan látszanak a becsapódások, egy földsánc mögött a messzelátóba tekintő német tiszt irányítja a tábori ágyú mellett serénykedő két tüzért. A háttérben még két ágyú torkolattüze látszik. A jellegtelen képeslap azonban érdekes, hátborzongató történetet takar – a maga korában ez az erőd és ostroma az újságok címlapjára került.
Önkéntesünk alakulata már több hónapja tartózkodik állomáshelyén és az élet megszokott rutinját kevés esemény zökkenti ki. A felderítői szolgálat mellett sok ideje jut rajzolásra, festésre, levél- és naplóírásra is. A kadét számára új feladat adódik: helyettesítenie kell a szabadságra távozó Fleischmann főhadnagyot, akinek a meglehetősen nagyvonalú eligazítása egy váratlan ellenőrzés során kínos perceket szerez Károlynak. Az ambiciózus kadét nagyon szégyelli magát, de Pauer ütegparancsnok – jó lélektani érzékkel – éppen megfelelő feladatot ad számára, hogy kiköszörülje a csorbát: az üteget fel kell készíteni, hogy az új frontszakaszra költözzön, ami nem más, mint a rossz hírű Monte San Michele…
A mai Budapest XVIII. kerületét alkotó Pestszentlőrinc és Soroksárpéteri (a későbbi Pestszentimre) a modernizálódó, fejlődő főváros vonzáskörzetébe tartozó, új típusú, elővárosi jellegű településként jött létre a XX. század elején. Létrejöttükben óriási szerepet játszott a vasút. Családi házas lakótelepek nőttek ki a földből, a főváros közelsége és a helyben megtelepedő ipar pedig munkalehetőséget kínált az ide költözőknek. Az első világháború idején az akkor kilencezer lakosú Pestszentlőrinc községből több mint 1600 fő küzdött a harctereken. A háborút követő forradalmak, valamint a francia és a román megszállás megpróbáltatásait is megszenvedte a két település.
Legutóbbi kommentek