1916 tavaszán egy váratlan adományról szóló értesítést kap a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred parancsnoksága. Müller János szegedi borkereskedő 1916. április 15-én kelt levelében arról értesíti a parancsnokságot, hogy boradományt ajánl fel az ezrednek a fronton tanúsított hősies helytállását elismerve. A felajánlása 240 üveg borról szólt. Az ezred tisztikara örömmel fogadta a finom dél-alföldi ízes „igazi” boradományt. Ki volt a nagylelkű felajánló? Mi vezette Müller Jánost erre a tettre? S hogy alakult a háborúban személyileg is érintett család élete a későbbiekben? Ezt járjuk most körbe. Egy érdekes, kalandos s egyben szomorú családtörténet tárul elénk.
A Hadtörténelmi Levéltárban a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred iratanyagában lelhető fenn az említett levél, amely a különös adományt megörökítette.
Szeged, 1916. április 15.
A cs. és kir. 46. gyalogezred Parancsnokságának!
Nagyságos Ezredparancsnok úr!
A hivatalos jelentésből értesülvén az ezred kiváló magatartása felől, az ezred iránti tiszteletem jeléül dr. Singer István úr által 240 üveg jó bort küldök szeretet adományként az ezred derék tisztikara részére azzal az óhajjal, hogy poharukat megtöltve a győzelmes béke közeli bekövetkezésére jó egészségben ürítsék ki.
Az ezred kiváló tisztelője:
Müller János
A boradomány szállítója az ezred ütközetvonatának a parancsnoka, dr. Singer István volt. Portéja és a hadiútjának a leírása az ezredtörténetben is megtalálható.
A tisztikar nevében Zeiss Oszkár ezredparancsnok április 21-ei válaszának az irattári példánya is fellelhető az iratanyagban.
Nagyságos Müller János nagykereskedő úrnak
SzegedEzredem tisztikara részére küldött kiváló szeretetadományáért fogadja a tisztikar nevében általam kifejezett őszinte köszönetemet.
Hazafias tisztelettel
De ki volt a nagylelkű adományozó és mit lehet tudni róla, a családjáról, a szegedi kötődéseikről?
A Müller család
A hétgyermekes Müller család Horgoson fűszer-, vas- és vegyeskereskedéssel foglalkozott a 19. század végén. Az édesapa, Müller Jakab (1833-?) eredeti mestersége gyertya- és szappanöntés volt. Feleségével, Elkán Emíliával (1839–1929) és egyetlen fiúgyermekével Müller Jánossal és a legidősebb leányával vezette a családi vállalkozást. A faluban ők voltak az egyedüli bélyeg-, trafik- és sóegyedárusok; „a többi üzlet a sót csak tőlük vásárolhatta meg” – írja Müller Teréz (Müller Jakab legkisebb gyermeke) a visszaemlékezésében. A Müller szülők igyekeztek házitanítókkal megoldani gyermekeik oktatását, még zongorázni is tanultak mindannyian – ami ritkaságnak számított –, de mivel sokan voltak testvérek, s kivételezni nem akartak, így oktatási intézményben nem taníttatták őket.
A családnak a kereskedés mellett Királyhalmán volt harminc hold földje és nagy tanyája, melyet Rózsaházának neveztek.
„Akkori időben települt Királyhalom, mikor az egész ottani erdőséget kiirtották, amely Kárász-birtok volt, és azután parcellázás által jutott a földművelők kezébe, ahol nagy szőlőültetvény létesült, hogy a híres királyhalmi bor a fél világban ismert legyen…
Ebből a földből volt jó szüleim birtoka is. Nagy jószágállományuk is volt, és a kettőnk részére is volt két kimustrált katonaló és egy homokfutó, amelyet magunk fogtunk kocsiba, és hajtottunk haza a faluba, mikor a tejgazdaság hozamát hazaszállítottuk...
Jó szüleimnek Szegeden is volt egy delikateszüzlete. Abban az időben egyetlen Szegeden, más fűszerüzletben is volt delikateszáru, de amely kizárólag azzal foglalkozott, az csak egyetlen volt, a szüleimé, ezt boldogult Ármin sógorom vezette, amelyet most már Malvin nővérem vezetett Leisler sógorom segítségével, aki akkor Rohr és Bugárski gyarmatáru-irodájának a vezetője volt. Az üzlet kitűnő menetelű volt, az intelligencia találkozóhelye. Nyíltan mondták: »Azért jöttem vásárolni, mert tudtam, hogy önt itt találom.«
Az üzletben trafik is volt, és az alkalmassá tette, hogy a férfiak is fölkeressék. Kitűnő helyen volt, Kelemen utca 11., az Európa és Tisza Szálloda között, talán ez tette alkalmassá a férfiak látogatására, és így a hölgyközönség, a társaság krémje napi vevőink közé tartozott."– olvasható Müller Terézia visszaemlékezéseiben.
A szegedi Kelemen utca részlete korabeli képeslapon
Tisza Chateau
A Müller család szorgos tagjai Horgoson és környékén köztiszteletben álló személynek számítottak. A család életének jelentős eseményeinél (házasság, temetés) a híres szegedi rabbi Löw Immánuel rendszeresen jelen volt. A „borküldő” Müller János (Horgos, 1869?–Szeged, 1934.12.21.) a település népszerű és megbecsült fiatal férfiai közé tartozott. Horgoson ismerkedett meg első feleségével Hacker Irénnel. 1911-ben már Szegeden az egyik legjobb nevű szegedi borkereskedő cégként említik a helyi sajtóban a kereskedését. Müller akkori induló tervei közé tartozott, hogy a minőségi szegedi borokat „ízléses palackos köntösben” jelenteti meg a hazai piacon.
„Szeged határában az 1910-es évek elején a két legelterjedtebb szőlőfajtának a Magyarka és a Kadarka számított, amelyek közül az előbbi szolgáltatta a fehér bor alapanyagát, utóbbiból pedig siller készült. A Magyarkából étkezési célra nagyobb mennyiséget elraktak, s ebből karácsonykor, sőt még húsvétkor is szállítottak a piacra. A szegedi határban az említett két fajta mellett meghonosodott a Gyöngyszőlő, a Muskotály, a Rizling, a Kövidinka, a Veltelini, az Ezerjó, a Szilváni, a Mézes fehér és a Mustos. A Kadarka elsősorban azért szorult háttérbe, mert a kereskedők a fehér borokat vásárolták szívesebben.” (Mód László: „Ilyen még nem volt.” Szőlészeti-borászati kiállítások Szegeden a 19. század végén és a 20. század elején Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7., Szeged, 2011.)
Müller János felismerte, hogy a jó minőségű alföldi borokat jobban be kellene vezetni a köztudatba. Új márkát dobott a piacra kereskedésében: a Tisza Chateau-t. Az 1911-es „reklámhadjáratban” több mint 10 esztendős borként emlegetik a Müller-féle bort, mely nemcsak a szegedi vendéglőket, hanem a fővárosi piacot is meghódítja majd s híresebb lesz, mint a szegedi paprika. Talán a 46-os gyalogezred tisztikara is ebből az italból kaphatott…
A Délmagyarország 1911, július 23-ai írása a Chateau Tiszáról
Chateau Tisza borreklám
(Forrás: delmagyar.hu)
Szegedre érkezve Müller nagystílű építkezésbe is kezdett. A Kazinczy utca 6. szám alatti hatalmas üres telken gyönyörű szecessziós palotát építtetett fel. (Az épület a későbbi korokban átalakításon esett át, sajnos szép szecessziós díszítését elvesztette.) A Müller-palotában – így emlegetik ma is Szegeden – rendezte be üzletét, saját lakását. A hely megválasztása tökéletes volt, hiszen a szegedi színház, az épülő Kass Szálló és a Tisza-parti sétány közelében minden lehetőség adott volt a gazdag üzleti virágzáshoz.
A Müller palota korabeli képeslapon
Épphogy megtelepszik a család Szegeden, mikor első felesége, Müller Jánosné Hacker Irén (1869? – Szeged, 1911.11.10.) 42 éves korában, házasságuk 24. évében váratlanul elhunyt. Két fiúgyermeket hagyott hátra, Károlyt és Imrét.
Müller János egy év múlva újranősült Steiner Emmával. Egy leánygyermekük születik: Ilona. A virágzó borkereskedelem lehetőséget ad, hogy a család egy nagyobb palotába költözzön és helyezze át üzleti központját is. Az új hely a Dugonics tér 11. szám alatti szintén szecessziós stílusban megépített Forbát-palota (tervezője: a híres zsidó származású építész Baumhorn Lipót). Az építtető háztulajdonos dr. Forbáth Leó orvos Bécsbe költözésével kerül a Müller család tulajdonába a palota.
A Forbát-palota korabeli képeslapon
1918. július 16-án 1.400.000 koronáért cserél tulajdonost a ház. Egészen 1931-ig van Müller János tulajdonában, majd ajándékozási szerződés alapján a tulajdonjog Müller Imréé lesz (Müller János fiáé). 1943 novemberében özv. Müller Imréné eladja a felét a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület nyugdíjpénztárának 250.000 pengőért s egy évvel később a kiskorú Müller János 1.250.000 pengőért válik meg saját tulajdonrészétől. Az eladás nagy sajtóvisszhangot váltott ki a szegedi lapokban, hiszen a legnagyobb paloták egyike cserélt gazdát a város szívében, s érdekesség, hogy egy takarékpénztár tulajdonába került.
Müller János a borkereskedés mellett, többfajta kereskedelmi ügyletet bonyolított. 1919-ben petróleumfelhalmozás gyanújába keveredve hallgatták ki a rendőrségen, melyben a helyi tűzoltóparancsnok segítette. A Dugonics téri Forbáth-Müller palotában a borkereskedés és borbizományi mellett pénzügyi céget is indít Müller és társa Bank- és Váltóüzlet – Müller et Comp. Bank und Wechsel Geschätz névvel.
Müller az élete során különböző városi és zsidó egyletekben, társaságokban aktív közéleti, támogató tevékenységet fejt ki. Virilis jogon évekig tagja a törvényhatósági bizottságnak. Elnöke volt a Borkivititeli Társaságnak és a Gottlieb Dávid Rt. ecetgyárnak. 1934-ben hosszú betegség után hunyt el 71 éves korában. Halálakor külön villamosjárat indult a zsidó temetőbe, hogy tisztelői méltón megemlékezhessenek róla.
Müller János gyászjelentése a Délmagyarország 1934. december 22-ei számából
Müller János halála után gyermekei és özvegye alapítványt hoznak létre a Szegedi Izraelita Hitközségnél „Néhai Müller János középiskolai ösztöndíj” címmel. Az ösztöndíjat a hitközség elöljárósága ítélte oda 1940-től szegénysorsú, vallásos érzésű szegedi középfokú oktatási intézményben tanuló diáknak.
A Néhai Müller János középiskolai ösztöndíj alapítvány alapítólevele
(Forrás: szegedjewisharchive.org)
Egy háborús hős és milliomos „fezőr”
Müller János Károly nevű (Horgos 1891–?) fia az első világháború idején a cs. és kir. békéscsabai 101. gyalogezredben szolgált. A Békés, Csanád és Csongrád vármegyék fiaiból válogatott ezredet, a „Sárgarigó Regimentet” az egész Monarchia területén elismeréssel említik a háború alatt. Müller Károly több hősies cselekedettel öregbítette az ezrede hírnevét 1915-ben. Katonatársai számolnak be sebesüléséről (átlőtték az alsó lábszárát) és kitüntetésre történő felterjesztéséről édesapjának küldött levélben.
1915. szeptember 24–25-én Müller Károly kadét Galícia határától 10–12 km-re Novo Alexiniecnél található frontvonalon tartózkodott ezredével. Az állások között keletkezett résen kozákok vágtattak Müllerék tüzérségi állása felé. Az ottani századost lelőtték és az embereit fogságba ejtették, sikeresen elfoglalták az ágyúit. Müllerék feladata az elfoglalt ágyúk visszaszerzése volt, amit sikeresen teljesítettek mielőtt a kozákok kárt tettek volna bennük. Az oroszok másnap tovább folytatták a támadást, több új lövészárkot ástak és nem hagytak pihenőt Müllerék ezredének, folyamatosan a frontvonal áttörésére törekedtek 400–500 méteres vonalon. A következő feladatuk ezen lövészárkok elfoglalása volt. Müllerék éjszaka a földön kúszva haladtak előre, egy orosz géppuska-osztag parancsnok megneszelve a támadásukat, világitó pisztolyával jelzőlövést adott le. Müller kadét a felvillanó fény irányába célozva lelőtte az orosz tisztet. Az oroszok a lövésre felfigyelve megindultak Müller felé, aki még éppen időben kapott segítséget századától. Közelharc során foglyokat sikerült ejteniük. Müller Károly e két hősies tettérért részesült a nagy Ezüst Vitézségi Érem kitüntetésben.
A harcok során megsérült Müller kadét itthon lábadozott a szegedi Katolikus Nővédő Egyesület tiszti kórházában.
1917 novemberében Müller Károly már zászlós rangban Arany Vitézségi Érem kitüntetésben részesült. Legutolsó hőstettét a csernovici magaslatok bevételénél követi el. Csapatának a felét elveszti, de a magaslatot századával a „Fel-fel vitézek a csatára című dalt énekelve” elfoglalja és kitart másnapig, amíg a frontszakasz helyreáll. Az ütközetben újra megsérül, de „szétroncsolt térdével” tovább irányítja a gránátokat dobáló embereit.
A Délmagyarország és a 101-es ezredalbum is megemlíti, hogy Müller Károly az egyetlen olyan „élő” tiszt az ezredben, aki rendelkezik a Károly-csapatkereszttel és még három vitézségi éremmel is.
A Délmagyarország 1917. november 21-ei tudósítása Müller Károly kitüntetéseiről
A háború után nem sokáig tartózkodik Szegeden (későbbi sajtóhírek alapján édesapja kitagadta a vagyonából), s egy kalandos életpályát fut be. Bécsi színésznőt vesz el feleségül, rövid ideig Bécsben, Budapesten, Prágában, Berlinben él. A húszas évek közepén Pesten éjszakai mulatóhely tulajdonos, akinek a nevét kétes ügyletei miatt is emlegeti a sajtó, a „fezőr”, kalandor, szélhámos jelzőt is ráakasztva.
A második világháború előtt már könyvkiadói tevékenységet folytatott s „1939-ben elindította első magyarországi kiadóvállalatát, amely főleg angol és amerikai szerzők népszerű kiadványait jelentette meg. A cég alkalmi (fordítói, alkotói) munkát adott indexen lévő szerzőknek (például Szerb Antalnak vagy Erdős Renée-nek), ezenkívül zsidó származásúakat és politikai üldözötteket alkalmazott. A hatóságok ellehetetlenítették a vállalatot, Müllert pedig kilenc hónapra internálták, illetve perbe fogták a zsidótörvények megszegéséért. Az itt vizsgált kiadót 1943-ban indította, amelyet az iparengedélyt kiváltó stróman után Gábor Áron Könyvkiadó és Terjesztő Vállalatként jegyeztek be – amint erre lehetősége adódott, 1945-ben Müller a sajátjára változtatta” – Olvashatjuk Zombori Máté tanulmányában.
Müller Károly internálásáról a Hétfő című lap 1942. október 5-ei tudósítása
Külföldi kapcsolatai révén cseh politikai menekültek megmentésében vesz részt, illetve Raoul Wallenberg közvetlen segítőtársaként személyesen is közreműködik az itthoni nyilasüldözés áldozatainak a mentésében. Többször kerül célkeresztbe a nyomozószerveknél cigarettával üzérkedés, szélhámosság, csalás gyanújával.
Müller Károly „eltitkolt zsidó származása”, könyvkiadói tevékenysége és közéleti szerepe, népszerű tanúvallomásai a nyilasok rémtetteiről a bírósági perekben téma volt az országos sajtóban az 1940-es években. A második világháború vészterhes időszakát túlélve újabb gazdasági nyomozások miatt is emlegetik a nevét. A könyvkiadói tevékenységét 1948-ig, az államosításig folytatta tovább.
Müller Károly-kiadványok borítói 1945 után
Müller Károlyt azonban nem olyan fából faragták, hogy feladja, tervező iparművészként folytatja tevékenységét, s zászlókészítéssel foglalkozik. Zászlóiparművészet nevű cégének legnépszerűbb terméke a „Fregoli” díszasztalterítő, mely mindkét oldalán más színt képvisel. Termékeik minőségére az ország több pontjáról reklamációk érkeztek.
1957-ben tiltott határátlépésen érik, a büntetése után „iparművészként” folytatja a tevékenységét.
A Holokauszt áldozatai
Müller János fiatalabbik fia Müller Imre (Horgos, 1903.09.14. – Jablocsníj, 1942.11.21.) mindvégig apja árnyékában és üzletében munkálkodott Szegeden. Müller János haláláig a családi vállalkozások igazgatója. A második világháború alatt, 1942. május 3-án a Hódmezővásárhelyen felállított V. közérdekű munkaszolgálatos századba hívták be szolgálatra. Alakulatával a 2. hadsereg Don-menti arcvonalába került, ahol is szívgyengeségben elhunyt. Boldirevkán a magyar katonai hősi temetőben temették el.
Müller János második házasságából származó leánygyermeke Müller Ilona (Ily) 1936. december 6-án házasodott össze Adler Lajossal (1909–1945) Adler Mór szegedi edény- és üvegkereskedő fiával.
Házasságukra a második világháborús események hoztak szomorú napokat. 1944 áprilisában Szegeden ismeretlen helyre internálták Müller Ily férjét, majd Theresienstadtba (mai Terezín, Csehország) deportálták. 1945 áprilisában itt hunyt el. (Holttá nyilvánították: 1945.04.15.) Felesége sorsa ismeretlen előttünk.
A Müller család történetén keresztül betekintést kaphattunk egy XX. század elején élő tehetős zsidó vállalkozócsalád életútjába. Megelevenedett előttünk a hazai zsidóság részvétele az első világháborúban és ezt követő sorsa.
Felhasznált irodalom:
- Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918., Szeged, 1933.
- Dunainé Bognár Júlia–Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai. Szeged, 1996.
- Hirn László (szerk.): A negyvanhatosok fegyverben 1914–1918. Szeged, 1933.
- Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai. Szeged, 2000.
- Üldöztetés – embermentés – újrakezdés: tudományos emlékülések 2007. április 12. és május 8. Holocaust Dokumentációs Központ és emlékgyűjtemény Közalapítvány, Bp., 2017.
- Zombori Máté: Magyar Golgota. Politikai közösség és múltreprezentáció 1945 után. Szociológiai Szemle, 2015. 1. szám, 66–88. oldal.
