Fejér megyében régi épületek bontásakor előkerülnek olyan „BI” jegyet viselő téglák, amelyek Bebessi István adonyi építési vállalkozó és téglagyáros telephelyén készültek. A jó minőségű téglák egykor igen keresettek voltak az építkezők körében. A Nagy Háború elvitte azonban a téglagyárost, majd örökre eltűnt a téglagyár is...

Bebessi István 1875. július 2-án született Székesfehérváron, egy szegény családban. Ácsnak tanult, majd, mint fiatal mester, Budapestre költözött. Nappal dolgozott, este tanult, így végezte el a Magyar Királyi Állami Felső Ipariskolát. Tisztában volt azzal, hogy Székesfehérváron már telített az építőipar, ott nem tud eredményesen vállalkozni, ezért Adonyban telepedett le. 1901-ben megnősült, ekkor kötött házasságot az 1885. június 18-án született Patek Mária Irmával. A Patek család Ozoráról került Adonyba, a családfő (Patek István 1842–1917) nagyon ügyes kocsikészítő mester volt.

 Bebessi István és felesége Patek Mária Irma

A Bebessi családban három gyermek született: 1903-ban István, 1907-ben Erzsébet és 1910-ben Imre. Bebessi Istvánt, mint kiváló és becsületes mesterembert igen tisztelték Adonyban. Az 1906-ban alakult Adonyi Önálló Iparosok Körének megválasztott elnöke volt.

 1907: Bebessi István és ácsmesterei az adonyi Duna-parton

Ha elvállalt egy munkát, azt határidőre teljesítette. Munkásainak 10 %-kal több bért fizetett, mint a székesfehérvári vállalkozók, viszont nem tűrte, hogy munkaidő alatt italozzanak. Megkövetelte, hogy az előírt anyagokat, pl. a cementet az utolsó dekáig beletegyék az alapanyagba, és csak minőségi munkát adott át a megrendelőnek. Sok munkája volt a vármegye területén, több esetben egyházi megrendelőkkel. Adonyban is tevékenykedett: pl. 1907-ben, amikor megépítette a ma is használatban levő „Emeletes iskolát”.

 Korabeli fotón az adonyi „Emeletes iskola”

Perkátán a római katolikus templom építése fűződik a nevéhez. Az ottani grófi birtokon magtárt, önitatós istállókat és cselédházakat is épített.

Nagy vállalkozása volt egy saját téglagyár létesítése Adonyban. Először egy leállított tábori kemencés téglaégetőt vett, majd (valószínűleg banki kölcsönnel) megvette a hozzá tartozó 4 kataszteri hold földet is.

 A Bebessi-téglagyár kéménye

Ez a terület Adony déli részén, a „Tóth tanya” néven ismert ingatlan mellett feküdt. Elképzelhető, hogy azon a területen folyt már valamikor tégla égetése, de az igazi fellendülés ezután indult. 1910-ben megkezdte egy modern körkemencés téglagyár építését, 40 méteres magas nyolcszögletű kéménnyel. Az első próbaégetésre 1913-ban került sor. Addigra elkészült a „gyár” mellett a család otthona is, valamint a nem adonyi munkások szállásának helyt adó épület.

 A téglagyár és a telep látképe

Ma még bejárható az egykori bányagödör megmaradt területe. Ebből termelték ki a téglavetéshez megfelelő anyagot, amely agyag, homok és szénsavas mész különböző arányú keveréke volt. Azért, hogy kiégetéskor ne zsugorodjon a tégla, bizonyos mennyiségű homokot szórtak az alapanyagba. Az agyag bányászása általában a tél végén történt. A téglavetés kézi formázást jelentett, ebben nem volt gépesítés. A jól megdolgozott agyag fából készült homokkal megszórt formába került, amelynek alján ott volt a gyár bélyege, és erről volt azonosítható, hol készült.

 BI monogramos beépített tégla napjainkban. A tégla érdekessége, hogy amikor elkészült és nyers volt, akkor megtaposták a kutyák, akiknek látható a lábuk nyoma
(A szerző felvétele)

Az agyagot jól belenyomkodták, tetejét léccel lesimították, majd egy homokkal felhintett területre kiborították. Itt 24 órát szikkadt és keményedett. Ezután egy eső ellen védett helyen máglyákba rakták, és tovább szárították. Amikor megfelelő mennyiség állt rendelkezésre, akkor kezdődött berakásuk a kemencébe. Bebessi Istvánnál nagyon jó téglaégető mesterember dolgozhatott, mert nagy figyelmet és szakmai hozzáértést kívánt az égetési folyamat.

 Bebessi István bevonulása után

A jól működő vállalkozásnak, a boldog családi életnek az 1914 júliusában kitört háború vetett véget. Bebessi Istvánnak azt tanácsolták a főszolgabírói hivatalban, hogy fizesse ki a hadmentességi adót, és akkor nem kell bevonulnia. Ezt nem tette, hanem a következőket válaszolta: „Tudom, hogy ha vége lesz a háborúnak, a munkásaim közül sokan oda maradnak, vagy kéz és láb nélkül jönnek haza. Nem tudnék a szemükbe nézni, hogy gyáván, gazdagon meghúzódtam a biztonságot nyújtó otthon mögé. Én Istenfélő ember vagyok, és nem félek, mert engem eddig is és ezután is segíteni fog. Meg a családom is imádkozni fog értem. Én biztos vagyok abban, hogy haza jövök.”

Felesége és gyermekei minden este közösen imádkoztak érte, hogy segítse haza az Isten. 1916 májusában mintha megérezte volna, hogy utoljára még látni kellene a feleségét. Írt egy levelet, hogy látogassák meg Szászsebesen. Megírta azt is, hogy „hozd magaddal Imre fiamat, hisz őt alig ismerem”. Az akkor 5 éves Bebessi Imre így emlékezett vissza erre az utazásra: „Egy bognármesternél vett ki Édesapám egy szobát. De csak két-három napig voltunk ott. A bognármestertől kaptam egy szép kis fokost ajándékba, most is emlékszem rá. A nyele szép sárgára volt lakkozva.”

 A magyar királyi székesfehérvári 17. népfelkelő gyalogezred sapkajelvénye

1916 júniusában már a magyar királyi székesfehérvári 17. népfelkelő gyalogezredbe volt beosztva. Az olasz frontról átszállított ezred június 14-én érkezett meg Sztojanovba (ma: Stoyaniv, Ukrajna), majd Gorochov (ma: Horokhiv, Ukrajna) környékére meneteltek. A parancsnak megfelelően néhány gyenge hadtáp zászlóaljat és egy lovas hadosztály töredékét váltották fel. Június 16-án négy héten keresztül tartó mozgóharc kezdődött. Bebessi István honvéd a július 16-ai súlyos összecsapásokban halt hősi halált.

 Az alakulat harcainak vázlata az ezredtörténetből

Felesége azt a hivatalos értesítést kapta, hogy a férje eltűnt a harcok során. Múltak a hónapok, amikor is Bebessi István egy katonatársa felkereste a családot, és átadta azt a két aranygyűrűt, amelyet a férj viselt. Elmondta azt is, hogy a támadások kezdete előtt az adonyi mesterember megborotválkozott, ujjára felhúzta a nála levő két aranygyűrűt is, zsebre tette óráját.

Katonatársai megkérdezték, hogy „Mire jó ez?” Azt felelte: „Ha netán meghalnék, ne ingyen temessenek el!”. Bebessi István csontjai a messzi Volhíniában porladnak, emlékét az adonyi Nagytemető kápolnája melletti családi kriptának sírkövére vésett néhány sor őrzi: Hősi halált halt Bebessi István 1875–1916.

 A Bebessi család sírja az adonyi Nagytemetőben

A 31 évesen özvegyen maradt felesége nem tudott beletörődni halálába, mindig azt mondta, hogy nem lehet igaz, hazajön a férje. Aztán ahogyan múltak az évek, évtizedek, belátta a szomorú valóságot. A családfő halála után igen nehéz anyagi helyzetbe került a család. Az anya egyedül nevelte gyermekeiket, többé nem ment férjhez.

A téglagyárat egy ideig az Adonyi takarékpénztár működtette, majd leállt a termelés. Az özvegy Bebessi Istvánné a nehézségek ellenére is igyekezett taníttatni a gyermekeket. Mindent eladtak, hogy bevételük legyen: téglát, deszkát, még a foszni-léceket, a hulladék faárút is. Lebontásra kerültek a fészerek, és minden, amiből pénzt lehetett csinálni. Egy baracsi építkezésen ott voltak az állványaik, de nem sikerült visszaszerezni, pedig nagyon kellett volna a pénz. A téglagyárat és a hozzá tartozó épületeket 1941-ben adta el a család, és beköltöztek a Kossuth Lajos utcába, ahol egy fél házat vettek meg. Előtte még robbantással ledöntötték a kéményt, amelynek téglái egy pusztaszabolcsi családi házba kerültek beépítésére.

 A robbantásra előkészített kémény

Amikor Fejér megyében a kezünkbe fogunk egy „BI” monogramos téglát, hogy beépítsük valamilyen számunkra fontos helyre, nem gondolunk arra, hogy mi van a keletkezésének története mögött. Talán ez a poszt ad néhány információt róla, de főképpen egy becsületes mesteremberről, Bebessi Istvánról.

(Megköszönöm Czöndör Mihálynénak, a pusztaszabolcsi Helytörténeti Gyűjtemény gondozójának segítségét. Pozsonyi Lászlónénak, született Bebessi Editnek a beszélgetéseket nagyapjáról, családjukról. Köszönöm neki, hogy a poszt megírását azzal is támogatta, hogy rendelkezésemre bocsátotta nagybátyja, Bebessi Imre visszaemlékezéseit.)