Jakab István első világháborús naplója – 1. rész
Új sorozatot indítunk útjára: a Brassó vármegyei Barcaságból, ezen belül pedig a hétfalusi Zajzonból származó Jakab István világháborús naplóját adjuk közre. Jakab két ezredben, a brassói császári és királyi 2. gyalogezredben, illetve a nagyszebeni császári és királyi 31. gyalogezredben szolgálta végig a háborút. Amint a szövegből kiderül, hősünk ugyan megjárta az olasz frontot is, kalandjainak helyszíne azonban főként a keleti hadszíntér. A napló két okból is különösen érdekesnek mondható. Egyik erénye abban rejlik, hogy néha már-már filmszerű részletességgel képes láttatni a háborús hétköznapok jelenségeit. Másik jellegzetessége a szerző sorsából adódik: Jakab, aki a háború alatt többször is kórházba kerül, ezt a miliőt is ugyanolyan részletességgel mutatja be, mint a lövészárkok világát.
A császári és királyi debreceni 39. gyalogezred egykori katonája, majd debreceni közigazgatási fogalmazó, tiszteletbeli aljegyző, tiszteletbeli tanácsnok, 1946-tól B-listára került tisztviselő kalandos életének a Nagy Háború alatti vonatkozásairól szól az alábbi írás. A gazdag családi háborús hagyatékban fennmaradt fényképeknek, iratoknak, a szóbeli és írásbeli adatoknak köszönhetően egy érdekes életutat mutathatok be.
Lőw Márton esetében az a szerencsésnek mondható helyzet áll fenn, hogy háborús éveiről – azon belül zömmel orosz fogságáról – több típusú forrás (nekrológ, fénykép, képeslap, tábori levelezőlap, hozzátartozói visszaemlékezés, levéltári és könyvészeti anyag, sőt, tárgyi emlék) is fennmaradt, így azokra alapozva meglehetősen árnyalt kép rajzolható meg egy magyar értelmiséginek a hátországban és a hadszíntéren eltöltött hónapjairól, illetve az évekig tartó kényszerű szibériai életéről.
Schamschula Rezső tábornok gazdag és különleges fotóhagyatékát bemutató sorozatunk utolsó részében az olasz fronton 1917–1918-ban, a 
A Scharnhorst hazafelé tartó hadifoglyai a hosszú hajóúton a napi rutin, a pihenés, az örömteli vagy kevésbé felemelő gondolatok megélése mellett az utazás, illetve a kikötők nyújtotta látványosságokon túl igyekeztek egyéb módon is eltölteni az időt – újságot készítettek, melynek címe, stílszerűen, Scharnhorst volt. Mielőtt azonban bemutatnám azt, röviden kitérek a katonai újságok, azon belül is a 
Viszonylag közkeletű gondolat, hogy az egyén története csak egy porszem a történelem viharaiban. Talán éppen ezért egy-egy történelmi esemény alulnézetből, vagyis az azt megélők szemszögéből való megközelítése a történelemmel foglakozó szakember számára mindig élvezetes részét jelenti a kutatásnak. Ilyen egyéni történettel bírt Paul de Montfort író, aki egyike volt annak a több száz francia állampolgárnak, akiket mint a Monarchiával szemben ellenséges ország állampolgárait az első világháború ideje alatt internálták a magyar hatóságok. A kényszerű marasztalás ellenére, amelyet Aszódon és Kolozsvárott töltött, szívesen emlékezett vissza a Magyarországon eltöltött évekre bő egy évtizeddel a háború után is.
Az írás apropójául (kétszeresen is) a Scharnhorst szolgál, amely – mint a korábbi részekből kiderült – az egyik hadifoglyokat hazaszállító hajó volt, így kissé részletesebben is foglalkozom a hajó történetének eme aspektusával. Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a Scharnhorst nevet több hajó is viselte: egy az első, illetve egy a második világháborúban szolgáló német csatahajó is; mindkét hajó elsüllyedt a harcokban, előbbi a Falkland-szigeteknél, utóbbi Norvégia partjainál. A mi történetünk főszereplője pedig egy harmadik, a franciák által kisajátított, eredetileg német postagőzös. Ennek a hajónak és hadifogoly utasainak az 1920 őszén zajlott útját követjük az alábbiakban nyomon.
A békésszentandrási születésű és Nagymágocson élő Kiss András (1887–1968) bátor, kemény, szerencsés ember volt és minden bizonnyal nagyon szerette a feleségét. 1915-ben esett hadifogságba az orosz fronton és a távoli Tomszkba került. Egy ideig még tudott hírt adni magáról, majd elmaradtak a levelek. Feleségét a háború után hadiözveggyé is nyilvánították. Azonban Kiss András hat év hadifogság után 1921 elején váratlanul hazatért az ő hitveséhez, és még 47 évig éltek boldog házasságban Németh Juliannával. Három gyermekük élte meg a felnőttkort. Kiss András karrierje „csúcsán” gróf Károlyi Imre inasa, majd „asztali katonája” volt, azaz a nagymágocsi grófi kastély segédszemélyzetének vezetője. Kiss András volt a mi dédapánk, sajnos személyesen már nem ismerhettük őt – Tóth István és dr. Udvarvölgyi Zsolt írása.
Az eddigiek mellett újabb vetületei is felmerülnek a hadifogoly-kérdésnek. Egyrészt a hazai közvélemény milyen mélységig értesült a kelet-szibériai helyzetről, s miként élték meg a fogság végét az érintettek? Másrészt mit várhattak a békekötés értelmében nem Magyarországra hazatérő hadifoglyok? A sorozat újabb része ezekre a kérdésekre keresi a választ.
Mi a közös Chosbel Adlerban, Friedrich Dorfmayrban, Fekete Istvánban, Gavor Dujakovićban, Marton Hornyakban, Mijat Kuzmában és Karol Meřičkában? Nagyon sok! Mindannyiuk szülőhelye ma már más európai államhoz tartozik, de az első világháború alatt még a Habsburg monarchia részét képezte. Mindannyian az olasz fronton harcoltak Ausztria-Magyarország egyenruhájában, hadifogságba estek és nem tértek haza – Tamara Scheer beszámolója és felhívása.
Legutóbbi kommentek