A Nagy Háború

Schamschula Rezső tábornok fotóhagyatéka 4. rész

Schamschula Rezső tábornok gazdag és különleges fotóhagyatékát bemutató sorozatunk utolsó részében az olasz fronton 1917–1918-ban, a caporettói áttörést követően készült képekből nyújtunk válogatást.

A 12. isonzói csata és előrenyomulás a Piavéig

Még javában zajlott a 11. isonzói csata, miközben az osztrák–magyar hadvezetés, a németek segítségével, egy döntő ellentámadásra készülődött. A támadást új helyszínen és új taktikával tervezték kivitelezni. A terveket nagy titkolózás övezte, Schamschula tábornok még 1917. október 23-án is csak annyit tudott, hogy a fő támadás máshol lesz, de neki azt a látszatott kellett kelteni, hogy az a hadosztály arcvonalából fog megindulni.

Az 1917. október 24-én meginduló osztrák–magyar offenzíva, többek között az újszerű taktikának köszönhetően, Caporettónál áttörte az olasz 2. hadsereg arcvonalát. A visszavonuló olaszokat szorosan követték az osztrák–magyar-német erők és így a délen lévő olasz 3. hadsereget a bekerítés fenyegette. Végül október 27-én a front déli részét tartó olasz csapatok is visszavonultak, nyomukban, többek között, a 41. honvéd gyaloghadosztállyal.

A 41. hadosztály már 28-án kora hajnalban megkezdte az üldözést, de az olaszok az Isonzó csatorna védőgátjait átvágták, a hidakat felrobbantották és a felhőszakadásszerű esőtől is megduzzadt víz óriási területet elöntött és járhatatlanná tett. Meg kellett várni a turriacoi vasúti híd helyreállítását, hogy a csapatok át tudjanak kelni a megáradt Isonzón, amire november 1-én került sor. Immár olasz földön nyomultak előre a honvédek.

Az olaszok megpróbálták tartani a Tagliamento vonalát, de ez csak rövid ideig sikerült, november 5-én már ezen is átjutott a hadosztály. Végül 10-én San Donà-nál elérték a Piavét, ahol az olaszok – angol és francia segítséggel – már erősebben megvetették a lábukat. A hadvezetés még bízott benne, hogy a Piavén is átjuthatnak az osztrák–magyar csapatok, ezért 13-ára támadást rendeltek el. A kijelölt csapatok közül csak a 41. hadosztálybeli 31. honvéd gyalogezred egy zászlóaljának sikerült átjutni a túlpartra és ott állást foglalni, de az elégtelen műszaki és tüzérségi támogatás miatt fel kellett adni a pozíciót.

A következő hetekben viszont sikerült elfoglalni a Piave-deltát, vagyis azt a háromszög alakú területet, amelyet a Piave a belőle kiszakadó Piave Vecchia-val és a tengerrel alkot. Ekkorra már látszott, hogy a Piávén nem lesz könnyű az átjutás, így a támadások helyett inkább a védekezés került előtérbe. 1918. január 15-én a hadosztály kivált a XXIII. hadtest kötelékéből, és a II. hadtesthez került mint hadtesttartalék, kiutalt területe pedig a Soligo völgyében lévő Largo és Tarzo település lett.

 „Az olaszok által harc nélkül elhagyott betonozott állások. Vermegliano, 1917. október 28.”

 Hasonló betonozott állások maradványai a Monte Sei Busin, Vermeglianótól északkeletre
(Forrás: Google Térkép)

 „Vermeglianói vasúti átjárót eltorlaszolták az olaszok két megrakott vonat egymás ellen szalasztása által”

 A vasúti átjáró ma
(Forrás: Google Térkép)

 Elhagyott olasz lövegek Paparioanóban, 1917. november 1-én

 Valószínűleg ez az eredeti fotón szereplő épület, kissé átépítve
(Forrás: Google Térkép)

 „Szállásom (emeleti ablakok), előbb az aostai herceg [Emanuel Filibert aostai herceg] ([az olasz] 3. hadsereg parancsnoka) főhadiszállása”

 „Fel nem robbant saját bombák, melyeket az aostai herceg gyűjtött”

 Belvedere

 „Nem tudtunk a községbe behajtani annyira el van borítva olasz járművek és más hadianyag által. Muzzana, 1917. november 2.”

 Ma már sokkal rendezettebben parkolnak az olaszok
(Forrás: Google Térkép)

Az utolsó erőfeszítések

Az áthelyezés után közel egy hónap elteltével, 1918. február 13-án a hadosztály újra az arcvonalban találta magát Moriago és False di Piave között. Április 19-én ismét tartalékállásba vezényelték Schamschula csapatait. Helyüket az 51. honvéd gyaloghadosztály vette át. A júniusi, utolsó osztrák–magyar offenzíva előtt a 41. honvéd gyaloghadosztály Vittoriótól nyugatra tartalékban volt.

A végül 1918. június 15-re kitűzött támadásban a XXIV. hadtestnek (13., 17. és 31. hadosztályok) kellett a Montellót elfoglalnia. A front többi részétől eltérően itt jól indult a támadás, a kijelölt hadosztályok átjutottak a Piavén és elfoglalták a hegy egy részét, de aztán lelassult az előrenyomulás. Többek közt a tartalékban lévő 41-eseket küldték erősítésnek, akik június 16-án keltek át a folyón. A hídfő déli részén megkísérelték elfoglalni Nervesát, tehermentesítve ezzel a szegedi 46-osokat, de tovább nem jutottak. Mivel máshol nem jutottak át mélyebben a folyón az osztrák–magyar csapatok, az olaszok a Montelló visszafoglalására tudtak koncentrálni. A hídfőt tartó csapatok helyzete kilátástalanná vált, így végül június 22-én megkezdték a Montelló kiürítését és visszavonultak a Piave túlsó partjára.

Rövid pihenő után a hadosztály ismét az arcvonalba került, a Montellóval szemben, Mira és Mina között foglaltak állást, a francia harctérre küldött 35. gyaloghadosztályt váltották fel. Schamschula tábornokot október elején kinevezték a XXIV. hadtest parancsnokává, de új beosztásában már csak asszisztálhatott a végjátékhoz.

1918. október 24-én az olaszok megindították végső ellentámadásukat, amit a felbomlóban lévő osztrák–magyar csapatok már nem tudtak feltartóztatni. Schamschula altábornagy hadteste hiába verte vissza az első támadásokat, ha a szomszédos hadosztály egyszerűen felszívódott, “lógva” hagyva a hadtest szárnyát. A még harcoló csapatok először a Livenza, majd a Tagliamento folyók mögé hátráltak, itt érte őket a fegyverszünet.

Mivel az olaszok „trükköztek” a fegyverszünet kezdetével (az olaszok az utolsó pillanatban, mikor az osztrák–magyar csapatok számára már kihirdették a fegyverszünet kezdetét, egy nappal megváltoztatták annak időpontját) ezért Schamschula altábornagy a törzsével, illetve több más alakulattal együtt fogságba esett.

 Kötött sárkányballon. A bőrkabátosok valószínűleg a léghajóban utazó megfigyelők, balra pedig a kiszolgáló legénység sorakozott fel

 IV. Károly szemléje a Longhere-Serravalle közötti úton 1918. február 1-én. A király egy géppuskás őrmesterrel beszélget

 IV. Károly szemléje a Longhere-Serravalle közötti úton 1918. február 1-én. A király egy tiszthelyettessel beszélget

 A vasúti felüljáró és környéke ma
(Forrás: Google Térkép)

 „Törzsszállásom 1918.II.16-tól V.1-ig” A 41. honvéd gyaloghadosztály főhadiszállása Solighettoban volt ekkor

 Villa Brandolini, a hadosztályparancsnokság épülete Solighettoban

 A Villa Brandolini napjainkban
(Forrás: Google Térkép)

 Körmendi Gergő Győző vezérkari alezredes, a 41. hadosztály vezérkari főnökének, Schamschula tábornoknak ajándékozott fotója. Gergő alezredes is hadifogságba esett a háború végén, 1919. április 10-én hunyt el a serviglianói táborban

 A 41. honvéd gyaloghadosztály szűkebb törzse Villa Gentiliben, Vittorio Veneto mellett, 1918 májusában

 A 41. honvéd gyaloghadosztály szűkebb törzse Villa Gentiliben, Vittorio Veneto mellett, 1918 májusában

 A Villa Gentili ma. A hadosztály törzs szerintem a modern építésű medence helyén fotózkodhatott, onnan a legszebb a kilátás
(Forrás: agenziabortolot.com)

 Panorámakép a Montellóról. A felvétel valahol Collalto környékéről készülhetett

 A helyszín manapság
(Forrás: Google Térkép)

 Panorámakép nyugat felé a Piave mellől. Balra a Montelló északi csücske, a távolban a Colli Asolani hegyvonulat látható. A felvétel valahol Collalto környékéről készülhetett

 A helyszín manapság. A Piave jobb oldali kiöblösödése azóta feltöltődött, már növényzet borítja
(Forrás: Google Térkép)

 Az E7167 jelű Sopwith Camelt a brit No. 66 Squadron állományából, 1918. október 22-én Újvári László tartalékos hadnagy lőtte le Conegliano környékén. Újvári a Flik 42/J (42. vadászrepülőszázad) állományában szolgált és a 253.11 jelű Albatros D.III gépen repült a bevetés során. A brit pilóta, 2/Lt. J.M. Kelly, San Fior di Sopra közelében kényszerleszállt és fogságba esett (Köszönet az adatokért Czirók Zoltánnak)

Hadifogságban és nyugállományban

Schamschula altábornagyot egy Nápoly melletti tiszti fogolytáborba szállították. Egy fürdőhely, Agnano di Therme egyik kiürített szállodájában helyezték el több törzstiszt társával együtt. A körülmények elviselhetőek voltak, de csak 1919 augusztusában térhetett haza családjához, Veszprémbe.

A tisztek nagy részéhez hasonlóan őt is nyugállományba helyezték. 1921. novemberében előléptették címzetes gyalogsági tábornokká. A következő évben, 1922. augusztus 15-én a kormányzó a legelsők között avatta vitézzé. 1923. áprilisában kinevezték a Vitézi Rend Veszprém Vármegyei székkapitányává, amely tisztséget 1926 végéig, a család Budapestre költözéséig látta el.

Vitéz simontornyai Schamschula Rezső címzetes gyalogsági tábornok 1931. április 20-án hunyt el Budapesten. Simontornyán a családi sírboltba temették.

 Vitéz simontornyai Schamschula Rezső címzetes gyalogsági tábornok összes kitüntetéseivel 1926-27 körül
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Fotóarchívum ltszn.139.198)

A sorozat előző része itt érhető el: Schamschula Rezső tábornok fotóhagyatéka 3. rész