A Nagy Háború

magyar

San Vito al Torre, Nogaredo e Crauglio prima della Grande Guerra erano comuni del territorio austro-ungarico al confine con il Regno d’Italia. Dopo la dichiarazione di guerra dell’Italia caddero in mano italiana e dall’estate del 1915 per circa un anno il fronte isontino era a 10-15 km ad est dai comuni. Come a Mariano, a Medea, a Romans e a Versa anche in queste località c’erano diversi ospedali militari, dove venivano curati anche i soldati austro-ungarici feriti nelle battaglie dell’Isonzo. Molti sono morti qui. In base alla documentazione reperita potevano essere identificati 20 soldati austro-ungarici morti negli ospedali di San Vito al Torre.

italiano

San Vito al Torre, Nogaredo és Crauglio az Olasz Királysággal határos osztrák–magyar területen fekvő települések voltak az első világháborút megelőzően. Olaszország hadba lépését követően olasz kézre kerültek, és 1915 nyarától egy éven keresztül az isonzói frontvonal 10–15 km-re keletre húzódott a falvaktól. A korábban vizsgált Mariano, Medea, Romans és Versa településekhez hasonlóan ezekbe a falvakba is számtalan tábori kórház települt, ahol az isonzói csatákban megsebesült osztrák–magyar katonák tömegeit is kezelték. Sokan itt hunytak el. A felkutatott források alapján 20 San Vito al Torre hadi kórházaiban elhunyt osztrák–magyar hősi halott adatait sikerült beazonosítani.

Jakab István első világháborús naplója – 17. rész

Hősünk szabadságra megy. A hazatérés örömét, majd az édesanyjától vett szívszorító búcsút a folytatás teszi még drámaibbá: Prágába visszatérve, a brassói 2-esek pótzászlóaljánál éri a szülőföldjére történt román betörés híre. Újabb szabadságot kér, hogy Pesten hátha sikerül majd megtalálnia édesanyját az erdélyi menekültek között. A sikertelen utat követően az ezred pótkereténél némi lábadozás után géppuskás kiképző lesz. Közben kétszer is megható találkozás részesei lehetünk a rokkanttá vált Váncsával, akinek az életét Jakab István mentette meg korábban...

Jakab István első világháborús naplója – 16. rész

Hősünk lassan erősödni kezd, de egyre jobban unja a kórházi életet. Egyedül üli meg a saját születésnapját, a Ferenc József születésnapja alkalmából rendezett ünnepségre pedig már a városba is kimegy, felépülése azonban nem bizonyul zökkenőmentesnek: sebét egy gyulladás miatt újra kell műteni. A beavatkozás meglehetősen egyszerűnek bizonyul, ám amíg a test gyógyul, a lélek kerül válságba: Jakab először hall embereket a háború értelmetlenségéről beszélni, és igencsak felzaklatja a dolog. Végül váratlanul egy kis pénzhez jut és úgy dönt, szabadságot kér és hazalátogat.

Jakab István első világháborús naplója – 15. rész

A sebesülése során átélt hányattatások után hősünk sorsa valamelyest rendeződni látszik: előbb egy Sztrijben működő kórházban tér magához, onnan pedig útnak indítják Magyarország felé. Az utazás végállomása ezúttal a budapesti Auguszta barakk-kórház, ahol végre egyértelműen kiderül, mégsem fog lebénulni az elszenvedett sérülés következtében. Jakab ugyan értékeli a hátország nyugalmát, azonban amint állapota javulni kezd, furcsa érzés lesz úrrá rajta: visszavágyik a harctérre. Közben egy tüdőlövéses sebesült kerül melléje, akinek az állapota már-már reménytelennek látszik, hősünk pedig a tőle megszokott szemléletességgel írja le ezt a másfajta küzdelmet, ami a szomszédságában a halál ellen zajlik.

A Nagy Háború alatti Pestszentlőrincet bemutató sorozatom előző részében láthattuk, hogy a település iparában a XX. század elején négy ágazat volt jelen: az építőipar, a faipar, a textilipar, valamint a vas- és gépipar. A mostani részben azt mutatom be, hogy ezek hogyan álltak a háború idején a hadiipar szolgálatába.

Jakab István első világháborús naplója – 14. rész

Miután az orosz golyója eltalálja, hősünk beleesik egy gránáttölcsérbe, és már-már abba is beletörődne, hogy fogságba kerül. Egy sebesült tiszt tanácsát megfogadva mégis megkísérli elérni az osztrák–magyar vonalakat, és ez már-már csodával határos módon sikerül is neki, sőt még saját osztagának embereivel is találkozik. Mikor már majdnem biztonságba jutna, előbb a kötözőhelyet éri találat, ahol a sorára vár, aztán egy segélyhelyről is menekülnie kell. Végül egy ellentámadáshoz felvonuló német alakulat szanitécei sietnek a segítségére, de ahhoz, hogy egy sebesültszállító vonatra feljusson, további súlyos megpróbáltatásokat kell kiállnia...

A Délvidékiek a nagy háborúban könyvsorozat két újabb kötetéről

A Nagy Háború centenáriuma idején és azt követően Európa-szerte publikációk, művészi alkotások, kiállítások, konferenciák igyekeztek a XXI. század emberéhez közelebb hozni a 100 éve zajlott, történelemformáló eseményeket. Felfoghatóvá és megérthetővé próbálták tenni annak a háborúnak a történetét, amelynek véget kellett volna vetnie minden további háborúnak… Ez sajnos nem következett be, az emberiség pedig – napjainkban úgy látszik – semmit, vagy csak nagyon keveset tanult ősei hibáiból, megpróbáltatásaiból és szenvedéseiből. A határon túli magyarok körében a megmaradás szempontjából is fontos szerepe van a 100 éve történtekre való emlékezésnek. Az elmúlt hónapokban két újabb kötettel gyarapodott a Délvidékiek a nagy háborúban című könyvsorozat.

Jakab István első világháborús naplója – 13. rész

A „kettősöknél” elterjed a hír, hogy német tisztnek álcázott orosz kémek járták végig a vonalakat. Pöndörnek, Jakab barátjának állítólag még cigarettát is adtak. Jakab esténként egyre idegesebb – amint a későbbiekben kiderül, joggal: az orosz tüzérség hatalmas tüzet zúdít az osztrák–magyar állásokra, amit a katonák csak gránátbiztos fedezékeiknek köszönhetően élnek túl. Az ágyúzás ideje alatt Jakab kimegy figyelőnek, azonban magától már nem tud visszamenni a fedezékbe. Annyira kimerül a nagy intenzitású ágyútűztől, hogy miután két szanitéc beviszi, egyszerűen elalszik. Mire felébred, már tombol a támadás, amelyre a Bruszilov-offenzíva részeként kerül sor. Hősünk is keményen kiveszi részét a hatalmas harcból...

Az 1916. június 4-én megindult a Bruszilov-offenzíva nem érte váratlanul az orosz fronton küzdő osztrák–magyar és német erőket, de a központi hatalmak ekkor a nyugati és a délnyugati frontokon vívtak fontos, nagy erőket lekötő harcokat. A súlyos orosz támadás kivédésére új, alkalmi egységeket is felállított a Monarchia hadvezetősége. Az egyik ilyen, magyarországi ezredek zászlóaljaiból létrehozott kombinált gyalogezredben szolgált a Fejér megyei Markgruber Ferenc népfelkelő is, aki sok társával együtt az orosz offenzíva visszaveréséért vívott 1916 nyári harcokban halt hősi halált.