A Délvidékiek a nagy háborúban könyvsorozat két újabb kötetéről
A Nagy Háború centenáriuma idején és azt követően Európa-szerte publikációk, művészi alkotások, kiállítások, konferenciák igyekeztek a XXI. század emberéhez közelebb hozni a 100 éve zajlott, történelemformáló eseményeket. Felfoghatóvá és megérthetővé próbálták tenni annak a háborúnak a történetét, amelynek véget kellett volna vetnie minden további háborúnak… Ez sajnos nem következett be, az emberiség pedig – napjainkban úgy látszik – semmit, vagy csak nagyon keveset tanult ősei hibáiból, megpróbáltatásaiból és szenvedéseiből. A határon túli magyarok körében a megmaradás szempontjából is fontos szerepe van a 100 éve történtekre való emlékezésnek. Az elmúlt hónapokban két újabb kötettel gyarapodott a Délvidékiek a nagy háborúban című könyvsorozat.
A helytörténészek a településük történetét kutatják. A felkutatott anyag ideális esetben levéltári dokumentumok mellett a „beszélt történelem” elemeiből, illetve tárgyi emlékekből áll össze, s ezek alapján megírják a településük történetének egy-egy fejezetét. Az elkészült kéziratokat lehetőség szerint közkinccsé kell tenni, megjelentetni a kortársak megelégedésére, de az eljövendő nemzedékek okulása végett is.
Ilyen felelősségteljes, aprólékos, időt és odafigyelést igénylő munkára vállalkozott Szedlár Rudolf is, aki Csantavér helytörténészeként kéziratában a falu első világháborús eseményeit rekonstruálta, emléket állítva a település első világháborúban elveszett 437 fiának is.
A csantavéri kötet borítója
A könyv címe, A királyért és a hazáért! Csantavér az első világháborúban egyértelművé teszi, hogy a kötet célja az első világháború befejeződésének centenáriuma kapcsán bemutatni, hogy a csantavériek miként élték meg és vészelték át a XX. század első nagy vérzivatarát, hogy a településen milyen események játszódtak le a Nagy Háború során. Egyben sejteti a szerző határozott álláspontját: a háború az uralmon lévők érdekeit szolgálta, míg az egyszerű emberek, a katonák – akár életüket áldozva is – megszenvedték a világégést.
A bevezető részben a szerző ismerteti azt a kettősséget, amit a háború kirobbanása az egész országban, így Csantavéren és annak környékén is okozott. Ne feledjük, hogy a falu az ország harmadik legnépesebb városának, a közel 100 ezres lélekszámú Szabadkának az „árnyékában” húzódott meg és ezer szállal kötődött hozzá. A lelkesedést a korabeli sajtó gerjesztette, de még a vallási vezetők is támogatták a háborút. A „józan paraszti ész” viszont már a kezdetkor sejtette – mivel a katonakötelesek zömét az aratási munkálatok végleges befejezése előtt szólították hadba – hogy ennek a „kalandnak” nem lesz jó vége. A baljós sejtelmek be is igazolódtak: a nagy veszteségekkel járó sikertelen szerbiai hadjáratot tetézte előbb Oroszország, majd 1915 májusában Olaszország Monarchia elleni hadba lépése is.
A fronton tapasztalt nehézségeket és borzalmakat a szerző néhány, a háborút túlélt csantavéri veterán visszaemlékezésével támasztja alá.
A nehézségek a hátországot sem kerülték el, sőt itt csúcsosodtak ki! 1918-ra Csantavéren is egyre nyomasztóbbá vált a lakosság elszegényedése, nyomorúsága. Burjánzott a korrupció és a törvénytelenségek is teret nyertek. A frontról és a hadifogságból kiábrándult katonák tömegei tértek haza, akik vonakodtak tovább harcolni. Az orosz hadifogságból hazatérők pedig egyenest a fennálló rendszer megdöntésére irányuló bolsevista eszmét hozták magukkal, amely táptalajra lelt a nincstelen napszámosoknál. Ennek következtében 1918 novemberében Csantavéren valóságos „forradalom” robbant ki.
Az impériumváltást is megszenvedte falu, sokan emigráltak.
A szerző külön fejezetben foglalkozik a hadifogsággal, ugyanis az első világháború során közel 2 millió osztrák–magyar katona került hadifogságba. De több százezerre tehető azoknak az ellenséges – zömében orosz és olasz – katonáknak a száma is, akik Magyarországon raboskodtak. A magyarországi „raboskodás” persze feltételes módban értelmezhető, hiszen a munkaerő-hiány miatt a foglyok zömét a mezőgazdaságban alkalmazták. Ez a helyzet gyakran vezetett „szorosabb” kapcsolatokhoz a foglyok és az őket gazdaságaikban alkalmazók között. Ilyen megható, romantikus történet Simon – az orosz hadifogoly – és Luca – a csantavéri fiatalasszony – szerelme is.
A hadbavonultak közül sokan nem térhettek haza, csontjaik távoli csataterek vagy hadikórházak mellett kialakított – ma már zömmel nem létező – katonai temetőkben nyugszanak. De sokaknak ez sem adatott meg. A falu népe a lehetőségekhez mérten megkísérelt nekik emléket állítani, és a jelen kötet is kései tisztelgés a háború áldozatai előtt.
Hiányérzetet az olvasóban csupán az okozhat, hogy a szerző nem foglalkozik a csantavéri születésű – a későbbi, 1931-es biatorbágyi merénylő – Matuska Szilveszter történetével, aki tanítóként bevonult tartalékos tisztként a faluból indulva vett részt a Nagy Háborúban.
A centenáriumot követően Magyarországon az országos intézmények – HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, MNL Országos Levéltár – a világhálón is elérhető adatbázisokkal rukkoltak elő, amelyek bemutatják a világháborús magyar katonai áldozatvállalást.
Hogy szűkebb pátriánk első világháborús áldozatvállalása se merüljön feledésbe, útjára indult a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet jóvoltából a Délvidékiek a nagy háborúban című sorozat. Az ennek 3. köteteként megjelent Hősiesség és szolgálat. Topolya a nagy háborúban (1914–1918) című könyv tevékeny szerzői, a Kocsis házaspár, Anti bácsi és Éva néni a sikeren fellelkesedve, a kutatás során szerzett tapasztalatok birtokában újabb projektbe kezdtek, amelynek céljául Bajsa első világháborús emlékeinek, veteránjainak és hősi halottainak felkutatását tűzték ki. A munkához szerzőtársakra találtak Cesznák Arnold, Damján Zsolt, valamint e sorok írójának személyében. (A sorozat 4. kötetét a blogon szintén bemutattuk.)
A bajsai kötet borítója
A kutatás kiterjedt az állami és egyházi anyakönyvekre, a korábban megjelent szakirodalomra, a közgyűjtemények – amelyek közül kiemelkednek a bajsai helytörténeti gyűjtemények – által őrzött anyagra, valamint a világhálón elérhető, korábban már említett adatbázisokra. A kutatásba helybéliek, az egykori bajsai katonák leszármazottjai is bekapcsolódtak, és számos, odahaza családi ereklyeként őrzött dokumentumot – fényképeket, tábori lapot, levelet, használati vagy emléktárgyat – bocsátottak rendelkezésre, ezzel is kézelfoghatóbbá, emberközelibbé téve a kéziratban közölt adatokat. Nem véletlenül történt ez, hiszen a kötet – amely a Délvidékiek a nagy háborúban című sorozat 6. kötete – az ő katonaőseikről szól, akikre büszkék lehetnek, és akik közül 116-an – teljesítve a haza iránti kötelezettségüket – az életüket áldozták. Földi maradványaik szülőföldjüktől távol, Galíciában, Bukovinában, az Isonzó vagy a Piave mentén, esetleg Szibériában nyugszanak, így a leszármazottak nem tudják elhelyezni sírjaikon – ha azok több mint száz év után egyáltalán még megvannak – a kegyelet és az emlékezés virágait.
A kötet hozzájárul ahhoz, hogy az első világháborúban küzdött és hősi halált halt bajsaiak emléke fennmaradjon: mert nem az hal meg, akit eltemetnek, hanem akit elfelednek – őket pedig már nem fogják elfelejteni!
Szedlár Rudolf: A királyért és a hazáért! Csantavér az első világháborúban. Délvidékiek a nagy háborúban 5. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2021. 174. o. ISBN 978-86-80644-41-7
Molnár Tibor (szerk.): Mire a falevelek lehullanak… Bajsa a nagy háborúban (1914–1918). Délvidékiek a nagy háborúban 6. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2022. 230. o. ISBN 978-86-80644-49-3
