A Nagy Háború alatti Pestszentlőrincet bemutató sorozatom előző részében láthattuk, hogy a település iparában a XX. század elején négy ágazat volt jelen: az építőipar, a faipar, a textilipar, valamint a vas- és gépipar. A mostani részben azt mutatom be, hogy ezek hogyan álltak a háború idején a hadiipar szolgálatába.
Faipar
A faiparban a háború elején a behívások miatt felére csökkent a munkások száma, és ez később sem változott, hiába vezényeltek ide hadimunkásokat, hadifoglyokat és helyezték a gyárakat katonai felügyelet alá. A munkáshiány miatt az ágazat nem tudta kielégíteni a hadsereg megnövekedett igényeit. A magánmegrendelések teljes mértékben háttérbe szorultak, „ellenben nagy a szükséglet ládákban; sok ezzel foglalkozó asztalosüzem éjjel-nappal dolgozik”.
A legtöbb vállalat ládák, hordók, vasúti talpfák, puskaagyak, ágyúkeretek előállítására állt át, illetve a nagyszámú barakktábor, barakk-kórház, raktár, hadifogolytábor felépítéséhez, valamint vagonok, szekerek, repülőgépek előállításához szolgáltatott alapanyagot. Az anyagárak és munkabérek jelentősen megemelkedtek, de ezeket át lehetett hárítani, ezért rendkívül jövedelmező volt az iparág. Fában – ellentétben más nyersanyagokkal – nem volt hiány, egyedül a szállítás és a munkaerőhiány jelentett gondot.
A faipart két cég képviselte Pestszentlőrincen. Az 1908-ban alapított Pestszentlőrinczi Parkettgyár Rt. a Gyömrői út és a Budapest–Cegléd–Szolnok-vasútvonal között, a mai Zalán utcával szemben üzemelt. Nem sokkal a háború előtt egyesült Neuschlosz Ödön és Marcell faipari cégével, így neve előbb Neuschlosz Ödön és Marcell és Lichtig Szentlőrinczi Parkettgyára Rt., majd 1917-ben Neuschlosz–Lichtig Faipari Részvénytársaságra változott.
Mivel alapvetően építőipari cégről volt szó, a háború első éveiben tehetetlenül nézték exportlehetőségük megszűnését és egyetlen termékük, a parketta iránti kereslet csökkenését. 1916-ban aztán új termékek készítésére álltak át.
Ebben nyilván nem kis szerepe volt annak, hogy hadianyaggyárrá nyilvánították, és mint hadiszállító, nagy megrendeléseket kapott a hadseregtől fa alkatrészekre, hidászati elemekre, szerszámnyelekre. Sőt, a katonai szállításokhoz nélkülözhetetlen szekereket is gyártottak. Ezzel egyidejűleg jelentősen megnőtt a cég értéke, az eredetileg 300.000 koronás alaptőkét több részletben 3.000.000 koronára emelték.
A háború ideje alatt 300 munkás dolgozott a gyárban – és mellettük 80-100 hadifogoly is – akik naponta 8-10 vagonnyi faanyagot munkáltak meg. A gyár termelésének irányítását – hadiüzem lévén – katonai mérnökök és a kereskedelemügyi minisztérium szakemberei vették át. A háború alatt a munkaépületek területét jelentősen megnövelték. 1916 és 1918 között a gyár négy alkalommal kért építési engedélyt. Elsőként 1915-1916 fordulóján egy keretfűrészházat létesítettek és kibővítették a lakatosműhelyt.
Rényi Oszkár ládagyára
(Forrás: Tomory Lajos Múzeum)
A másik faipari üzemet Rényi Oszkár hozta létre 1912-ben a Vasút (ma Teleki) utca és a Nefelejcs utca sarkán, a Villatelep szívében. Az üzem alapításakor Rényi még az apja nevén kezdte meg a termelést, mint Rosenthal Alfréd botgyára. 1914 májusában – már mint Rényi és mint részvénytársaság – államsegélyért folyamodott a kereskedelemügyi miniszterhez. A 30.000 korona segély fejében vállalta, hogy öt évig a „Pestszentlőrinczen létesített botimpregnáló és hajlító gyárában” csak magyar alapanyagból és magyar munkaerővel dolgoztat, cégét pedig nem viszi tőzsdére. Valószínűleg megkapta a segélyt, és be is tartotta a feltételeket. Ebben segítette a háború kitörése, ugyanis üzemét a botgyártásról a jóval jövedelmezőbb ládagyártásra állította át: lőszeresládákat szállított a csepeli lőszergyárnak, és konzerves ládákat a hadsereg számára. A gyár a szomszédos telek megvásárlásával bővítette üzemét, továbbá a vasút mellett raktárterületet is bérelt. Rényi alkalmazta a község összes munkanélküli önálló iparosát, az 1914 májusában vállalt 50 fő állandó munkása mellé további változó számú (50-150 fő) dolgozót vett fel a ládák előállítására, akiket azonban nem hivatalosan foglalkoztatott, munkakönyvüket nem igazolta, biztosításuk nem volt, és a munkabérüket is alacsonyan állapította meg. A gyár és az olcsó munkaerő rendkívüli jövedelmezőségét jól mutatja, hogy Rényi Oszkár 1915-ben két alkalommal is jegyzett 20 000 korona értékben hadikölcsönt, felesége pedig 10.000 koronát. Hadiszállítóként még a háború második felében is bízott a központi hatalmak sikerében. 1916-ban 80 000, míg 1918-ban további 155 000 koronát jegyzett.
Textilipar
Az iparág termelésére jelentősen rányomta bélyegét a háború. 1915-ben a textilipari nyersanyagokra (gyapjú, pamut) is kiterjesztették a bejelentési kötelezettséget, ettől kezdve a készleteket csak katonai célú megrendelésre lehetett felhasználni. A nyersanyaghiány következtében csökkent az alkalmazott munkáslétszám. A férfi munkások fele, a női munkások harmada hagyta el ezt az iparágat.
Pestszentlőrinc gazdaságában a textilipar vezető szerepet töltött be. Helyi kiépülése a XX. század első évtizedére tehető. 1900-ban a Gyömrői úton, a pestszentlőrinci vasútállomással szemben a rózsahegyi székhelyű Magyar–Amerikai Northrop Szövőszék és Textilgyár építette fel pestszentlőrinci fióktelepét. 1907-ben pedig Popper Károly a lajosmizsei vasútvonal pestszentlőrinci oldalán a Kispesti Textilgyárat. Mindkettőben – miként alapvetően a textiliparban – elsősorban nők dolgoztak, és mindkettő erőteljesen kivette részét a hadiszállításokból, hiszen a hadsereg jelentős textília-megrendelőnek számított (ruhák, sátorlapok stb.).
Kispesti Textilgyár
(Forrás: Tomory Lajos Múzeum)
Különösen igaz volt ez a Kispesti Textilgyár Rt.-re, amely 1915-ben 333 000 korona értékben kapott megrendelést a hadseregtől hátizsák szállítására. 1916-ban másfélmilliós alaptőkéjéhez képest több mint 100 százalékos nyereséget könyvelhetett el. „A Kispesti Textilgyár rt. háborús tiszta nyeresége a ruházati cikkek túlzott árfölhajtását tükrözi.” A 100 legnagyobb beszállító közé sorolták, 11 092 000 korona értékű hadiszállítást végzett 1917 végéig, és 1 250 000 korona értékű hadikölcsönt jegyzett.
A jelentős bevételt visszaforgatták a termelésbe, a gyárterület bővítése érdekében 27 telket vásároltak, új gépeket vettek és 1915-ben kétszer is műhelyépítkezésre kértek engedélyt a községtől. Ugyanez év áprilisában a termelés gördülékenysége érdekében a lakatosműhelyt és a kazánházat bővítették, alakították át, akkumulátorkamrát építettek, novemberben pedig egy új készáruraktárt emeltek, hogy a termelést ne akadályozza, ha a hadsereg nem tudja elszállítani időben, amit megrendelt. 1916 novemberében pedig hozzákezdtek az Andrássy (ma Fonal) utcai két munkáslakóház építéséhez. Az emeletes épületekbe különböző elrendezéssel (szoba-konyhás lakások a legtöbb esetben kamrával) eredetileg szintenként 12 lakást kívánt a gyár építeni, de ezt még a tervezés során megtoldották néggyel. Tehát a két épületben összesen 64 lakásba költözhettek be a gyár családos munkásai. A Northrop szövőgyár szintén 1916-ban kért három ízben is engedélyt építkezésre.
Magyar–Amerikai Northrop Szövőszék és Textilgyár
(Forrás: Tomory Lajos Múzeum)
Vas- és gépipar
A textilipar mellett Pestszentlőrincen a másik húzóágazat a vas- és gépipar volt. Az iparág szinte teljes termelése a hadiipart szolgálta. Itt is jelentős akadályozó tényező volt a nyersanyaghiány, amelyet a készletek zárolásával, országos gyűjtésekkel igyekeztek enyhíteni. A többi iparággal szemben a vas- és gépipar a munkások számának növekedését könyvelhette el. A növekmény nagy része azonban kirendelt katonai munkásokból és hadifoglyokból állt. De különösen a 16 éven aluliak és a nők munkába állásának mértéke volt megdöbbentő. Az ágazatban foglalkozatott 16 éven aluliak száma megduplázódott, a nőké a gépiparban megháromszorozódott, a vasiparban megnégyszereződött.
Orenstein és Koppel Rt. gyára
(Forrás: Tomory Lajos Múzeum)
1896-ban telepedett meg Pestszentlőrincen, a Gyömrői úton, a mai Felsőcsatári úttal szemben a berlini székhelyű Orenstein és Koppel cég leányvállalata. Itt keskenyvágányú vasúti kocsikat gyártottak ipari és mezőgazdasági használatra. Kezdetben kis favázas műhelyeik voltak, de a háború alatt tábori vasutak gyártására álltak át. A hadimegrendelések következtében a termelés nagyon felfutott, hatalmas méretű szerelőtermet emeltek. A háború alatt itt dolgozó több mint 200 munkás mellett orosz hadifoglyok is dolgoztak.
Az Orenstein és Koppel által gyártott tábori vasúti sebesültszállító-kocsi
(Forrás: Tomory Lajos Múzeum)
A Nemzetközi Vasúti Hálókocsi Társaság háború alatti szerepéről keveset tudunk, de tekintettel a megnövekedett vasúti szállításokra, bizonyára igénybe vették az itt kiépített technikai hátteret a vasúti kocsik karbantartásánál, javításánál. Erre enged következtetni, hogy itt működött a II. számú vonatszertár műhelytelepe (5. számú vonatműhely) és egy 1918 áprilisában közzétett árverési hirdetmény is: „A cs. és kir. Vonatszertárnál Budapesten kiselejtezett országos járművek és kocsialkatrészek f. hó 16-án IX. Soroksári út 152. és 17-én Pestszentlőrinc Gyömrői út 1. (Hálókocsigyár) a viszonteladók kizárásával értékesíttetnek. Venni szándékozók hatósági bizonyítványt tartoznak felmutatni, hogy csakis gazdasági célokra használják.”
Az iparág legnagyobb pestszentlőrinci gyárával, a Lipták-gyár történetével külön cikkben foglalkozunk.
Irodalomjegyzék:
- Báró SZTERÉNYI József – LADÁNYI Jenő: A magyar ipar a világháborúban. Budapest, 1934.
Pestszentlőrinc, Kispest, Pestszentimre. Szerk. Ladányi Miksa. Budapest, 1937.
