Jakab István első világháborús naplója – 23. rész
Hősünk már-már a békebeli világra emlékeztető módon él Zimonyban az ezrede pótkereténél: a napi gyakorlatozás után kijár a városba és Rozikával találkozgat. A lány szülei sem nézik rossz szemmel a fiatal katonát, aki egy ebéd alkalmával Rozika apjával is megismerkedik. Közben az is kiderül, hogy a pótkerettől nem az olasz frontra, hanem Bukovinába fogják küldeni az embereket. Jakab őrzi Roziék cseresznyéskertjét – a bakák rettenetesen lopják a gyümölcsöt –, majd segít nekik a betakarításban is, a lány édesanyja pedig már nyíltan szóba hozza, hogy kezdik családtagnak tekinteni. Az idilli helyzet egyszer csak véget ér, és újra indulni kell a harctérre.
Hosszas előkészületek és többnapos tüzérségi támadás után 1916. augusztus 6-án, vasárnap délután 3 órakor megindult a 
Hősünk a kádernél Zimonyban már nemcsak a géppuskával kapcsolatos ismereteit mutatja be, hanem testgyakorláskor is rábíznak egy csoportot. 1917 tavaszán gyakorlatozással telnek a napok, időnként azonban kisebb-nagyobb egységek indulnak a pótkerettől a harctér felé. Jakabnak egyelőre nem kell mennie: ehelyett a városban sétál és a Hunyadi-toronynál megismerkedik egy kedves lánnyal, Havasi Rózával is, aztán 27 nap szabadságot kap, és hazautazhat szülőfalujába, ahol még látszanak a román betörés nyomai. A szabadság hamar lejár, Jakab pedig visszatér Zimonyba, ahol most már őt is beosztják egy menetalakulatba és búcsúznia kell Rozikától is...
A horgosi születésű Csóré sturmos ordonánc neve ismerősen csenghet régebbi hűséges olvasónk számára. 
Hősünknek újabb megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: Zalánkeménre irányítják, ahol a nagyszebeni 31. közös gyalogezred lábadozó részlege működik. A rossz ellátás miatt a katonák arra kényszerülnek, hogy a lakosságtól szerezzenek élelmet. Jakab is így tesz. Egy idő után Péterváradra küldik kivizsgálásra, ahol kiderül, hogy a zalánkeméni rossz körülményeknek köszönhetően baj lett a tüdejével. A kezelés hatására a betegség múlni kezd, fokozatosan az idő is megenyhül, Jakab pedig visszakerül ezrede pótkeretének a géppuskás osztagához, ahol egy érdekes versenyt is megnyer – ennek köszönhetően kinevezik kiképzőnek.
A Nagy Háború centenáriuma a különböző intézményeket is saját háborús múltjuk jobb megismerésére ösztönözte. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltárának vezetője, Batalka Krisztina kiválóan összegezte a területen már korábban megkezdett – és az évforduló kapcsán új lendületet kapott – kutatásait A Műegyetem az első világháborúban című monográfiájában. Mivel az egyetem korábbi történeti összefoglalóiban alig jelent meg önálló fejezetként ez a téma, így a kötet ’hiánypótló’ jelzője egyáltalán nem üres udvariassági formula.
Hősünk újra kórházba kerül: tüdőcsúcshurutot állapítanak meg nála, ugyanakkor az is kiderül, hogy előző sebesüléséből sem épült fel teljesen. A laibachi kórházban fiatal lányok látogatják meg a sebesült katonákat és feljegyzik, hogy ki mit tapasztalt a harctéren: ő a naplóját adja kölcsön nekik. Az újévet még itt tölti, aztán Zimonyba, ezrede pótkeretéhez irányítják, ahonnan pedig Péterváradra, majd Zágrábba küldik. Közben kinevezik román tolmácsnak, szemtanúja lesz egy rendhagyó kezelésnek, amit egy szimuláns ellen alkalmaznak, és a horvát fővárosban a kórházban megismerkedik egy magyar grófkisasszonnyal és annak édesanyjával is.
1916. november 21-én meghal Ferenc József, a katonákat pedig felesketik Károlyra, az új királyra. November 27-e, az eskütétel napja más miatt is emlékezetes marad hősünk számára: életében először eszik olyan nyúlpaprikást, ami nem is nyúlból készült, de ezt csak utólag tudja meg… Az élmény hamarosan elhalványul az olasz hadszíntér egyéb szörnyűségei mellett. A nagyszebeni 31-esek élete tartalékban és az állások között oda-vissza ingázva, állandó életveszélyben telik. Az első vonal felé a fáradt katonák – köztük sok nemrég felgyógyult sebesült – le-lemaradoznak, nem bírják az úttal járó fáradalmakat. Így jár Jakab is a géppuska cipelése közben, akit végül két szanitécnek kell az állásba bevinnie...
Hősi halál – írja a Délmagyarország 1918. július 7-i száma. A feketén kiemelt kis cím elvész az árvíztudósítás, kitüntetések, rendezvényekről szóló napi hírek között. Pedig egy család élete rendült meg 1918. június 15-én, egy feleség elvesztette szeretett férjét, három gyermek az édesapját. A tisztiszolga levelére pedig egy megtört, kétségbeesett asszony írja meg a kétkedő levelét az ezredparancsnok részére, reménykedve, hogy a hír talán mégsem igaz… Buzás István szegedi főpostamester élete és halála.
Hősünk életében igen nagy változás áll be. Eleinte Prágában van a brassói 2-esek pótkereténél, majd eredeti ezredétől áthelyezik a nagyszebeni cs. és kir. 31. gyalogezredhez, illetve annak a pótzászlóaljához Brünnbe. Új alakulata – tisztekkel együtt – 91 főt számlál, akiket 14 különféle ezredből szedtek össze. Ezek a katonák már mind megjárták a frontot, és a gyakorlatozás során csak tessék-lássék teljesítik tisztjeik parancsait. Bármennyire is elegük van azonban a háborúból, hamarosan útnak indítják őket – ezúttal az olasz hadszíntér felé. Trieszt előtt vagoníroznak ki, majd egy Gorjansko nevű település felé veszik az irányt, Jakab pedig hamarosan megtudja, hogy mi is az a dolina, és hogy merre van a Haláldomb...
Legutóbbi kommentek