Történetek a 6. isonzói csatából – 6. rész
Hosszas előkészületek és többnapos tüzérségi támadás után 1916. augusztus 6-án, vasárnap délután 3 órakor megindult a Doberdó-fennsík ellen a túlerőben levő olasz gyalogság támadása. Az olasz haderő már hónapok óta készült arra, hogy a görzi hídfőt birtokába vegye. Az offenzíva egyik fő iránya a Doberdó-fennsík, azon belül is a Monte San Michele volt. A 275 méteres, négy csúccsal rendelkező magaslatot tekintették a hídfőt délről védő fennsík egyik kulcspontjának. A mindent leromboló tüzérségi tűz után az olasz gyalogság viszonylag gyorsan megszállta a magaslaton található első vonalak védőszakaszait, és tovább nyomult előre. A kialakult kritikus helyzetben a Kuszkó András százados vezette két nagyváradi 4-es honvéd század nehéz feladatot kapott…
„Különben Monte San Michele-n a viszonyok olyanok, hogy kis osztagok is sikert érhetnek el, ha helyi ismereteiket ügyesen ki tudják használni” – számolt be az 1916. augusztus 6-án délután kialakult helyzetről József főherceg, a fennsíkot védő temesvári VII. hadtest parancsnoka visszaemlékezésében, mint egy esetleges esélyről a nyomasztó túlerőben támadó olasz csapatokkal szemben. Azt, hogy a parancsnok mit értett pontosan kisebb osztagok alatt, nem derül ki az írásából. A történetünkben szereplő alakulatoknál a támadó, egyes források szerint 4 zászlóaljjal szemben álló két század mindenképpen kisebb erőt képviselt, viszont helyzetéből adódóan jobb helyismerettel rendelkezett.
A 6. isonzói csata tüzérségi előkészítése 1916. augusztus 4-én kezdődött és szinte megállás nélkül tartott augusztus 6-a kora délutánjáig. Ekkor a Monte San Michele védőállásaiban a m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály ezredei harcoltak. Az augusztus 6-a délutáni gyalogsági támadás gyorsan eredményre vezetett. A m. kir. budapesti 1. honvéd gyalogezred helytállása ellenére az olasz gyalogság fél óra elteltével betört a Doberdó-fennsík kulcsának számító Monte San Michelén található Biene 6-7-8 védőszakaszokba.
A csapatok helyzete a Doberdó-fennsík védelme szempontjából döntő 6. isonzói csata előtt a Monte San Michele és Isonzó alszakaszban. A térképen látható, hogy az olasz haderő 47. gyalogezrede támadta azokat a védőszakaszokat, amelyekbe betörve eljutottak a crňci barlang közelébe (Forrás: József főherceg: A világháború, amilyennek én láttam, Magyar Tudományos Akadémia kiadása 1928. 3. kötet. 61. melléklet)
Az olaszok támadási iránya természetesen nem volt véletlen. Az augusztus 4-e óta tartó olasz tüzérségi előkészítés egyik fő célpontja a fent jelölt védőszakokaszok voltak. Az olasz tüzérek jól kihasználták nyomasztó fölényüket és eredményesen végezték dolgukat: hatalmas rombolást végeztek a Monte San Michelén található védőszakaszokban. „B[iene]. 4, 5, 6, 7. erősen megrongálódva, a kőtörmeléken alig lehet közlekedni a telefonösszeköttetés ezen B-ék és a vármegye között megszakadt.” – állt a kialakult helyzetről a jelentésben. A rombolásnak köszönhetően tehát gyakorlatilag minden védelmet nélkülözve kellett a honvédeknek szembeszállni a nyomasztó túlerővel. Az olasz tüzérség azonban nemcsak az első vonalat támadta, hanem folyamatosan lőtte a vonal mögötti területeket is. Ezzel egyrészt akadályozták tartalékok előre mozgását, az első vonal ellátását, illetve előkészítették a terepet saját gyalogsági csapataik támadásához.
A helyzet a gyalogsági támadás után – piros színnel jelölve az olasz csapatok helyzete, mozgási iránya (Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 166. 66. doboz)
Az olasz gyalogság egységei pedig az osztrák–magyar védelmi első vonal megszállása után tovább nyomult előre. A felderítésüknek köszönhetően pontosan tudták a védelem kulcs helyszíneit és abban az irányban támadtak: az egyik ilyen célpontjuk a tartalékok egyik fontos gyülekező és állomáshelye, a crňci barlang volt. A hatalmas sziklaüreg mélyen az első vonal mögött helyezkedett el és megszállása, illetve a környékének ellenőrzése nagy előrelépés lett volna a támadóknak. Innen lehetőségük lett volna akár északra, akár délre hátba támadni a még első vonalban harcolókat, illetve könnyen megközelíthették volna a védelmet irányító parancsnokságokat is.
A crňci barlang bejárata egy mély dolina alján helyezkedik el. A dolina és környéke 2022 nyarán (Dr. Juhász Balázs felvétele halszem optikával)
Augusztus 4-étől a barlangban állomásozott a m. kir. nagyváradi 4. honvéd gyalogezred két százada Kuszkó százados parancsnoksága alatt, és az első vonalba vezető futóárkok kiépítésén, javításán dolgoztak. A munkálatok azonban 6-án a fokozódó olasz tüzérségi támadások miatt félbeszakadtak, így a honvédek visszahúzódtak a védelmet nyújtó sziklaüregbe, és készenlétben vártak a további parancsra.
A barlang belülről napjainkban
(Dr. Juhász Balázs felvétele halszem optikával)
A helyzet kritikus volt. József főherceg így írt róla: „Ekkor figyelmemet megint a Monte San Michele vonja magára. Ott az ellenséges pergőtűz zárótűzként Crnci–Cotiéi-ig tolódott el és fekete áradatként özönlenek az olaszok Crnci–Cotici-re.”
Várható volt, hogy a négyesek 9. és 12. századára is szükség lesz az olaszok megállításához. A parancs háromnegyed ötkor meg is érkezett a várakozó bihari honvédekhez: „Crnciből egy század ellentámadásra a Michelére azonnal előre” – állt az Op. 219/23-as rendelkezésben. Kuszkó százados helyismeretét kihasználva igyekezett olyan helyet találni, ahol lehetőleg biztonságban nyomulhatnak előre honvédei. Így az általa vezetett két alakulat közül a parancs értelmében a 9. századot előre rendelte a Biene 10-be vezető futóárokba, majd utánuk tartalékként a 12. századot. Alig 300 lépést tudtak csak előre haladni, már ellenséges csapatokba ütköztek. Ekkor a százados úgy döntött: „hogy az ellenséges támadást felfogja és a crnci házcsoporttól északnyugatra a San Martino felé vezető kőfal mentén kb. 1000 lépés kiterjedésben állást foglalt.”
A crňci barlang környékén található házcsoportról (Cernci felirattal) 1916 augusztusában a 6. isonzói csata idején készült vázlaton jól látszik, hogy a tartalékhelyként használt barlang mélyen az első vonalak mögött található
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 166. 66. doboz)
Az olaszok előre nyomulását a négyes honvédeknek heves gyalogsági tűzzel sikerült megállítani, csak néhányuk jutott el a kőfalig, akik közül hármat sikerült elfogni. Őket azonnal kihallgatták, amely során kiderült, hogy mintegy 4 zászlóalj intézte a támadást a terület ellen, és a fő cél a barlang és környékének megszállása volt. A bátor négyes századoknak sikerült mintegy 120 lépésre meghátrálásra késztetni az olasz támadókat.
Délután 6 órakor, alig több mint egy órával a támadásra felszólító parancs kézhezvétele után Kuszkó százados a következő jelentést küldte a 81. dandárparancsnokságnak: „A Crnci és a Biene 11 felé haladó kőfal mentén az olaszokat megállítottam és egyenlőre tartom. Kérek sürgős segítséget, töltényt és kézigránátot összeköttetés jobbra nincs.” A támogatásra szükség is volt, ugyanis az elfogott katonák beszámoltak arról is, hogy erősítésként további támadó csoportok érkezését várják. Az olaszok ekkor mintegy 80–100 lépésnyire voltak a kőfaltól, és igyekeztek felkészülni egy döntő rohamra. A velük farkasszemet néző két század továbbra is kitartott. Annak ellenére – mint az egy esti 7.50-kor elküldött jelentésből kiderült –, hogy az erősítés igen, de a töltény továbbra sem érkezett meg. A parancsnokságnak küldött üzenetből az is kiderül, hogy a harcolók további erősítést kérnek, egyrészt a nyomasztó túlerő kompenzálására, másrészt, hogy egy esetleges ellentámadással még hátrébb szorítsák az olaszokat. A hivatalos jelentések ezt nem igazolják, de nagy valószínűséggel a százados az általa tartott állásoktól északra a Szirmay Ödön főhadnagy által indított sikeres ellentámadáshoz akart csatlakozni, illetve annak eredményét kihasználva támadni.
Kuszkó százados jelentése a harcok alatt
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 166. 66. doboz)
Talán ennek az ellentámadásnak köszönhetően, az este 8 órás helyzetről tájékoztató térképeken Kuszkó százados alakulatával szemben már nem ábrázolnak olasz csapatokat. Valószínűleg visszavonultak, hiszen a Szirmay-féle ellentámadás nyomán a védekező honvédek a hátuk mögé kerültek. Félve a bekerítéstől inkább a meghátrálást választották. Ennek ellenére az augusztus 7-én éjjel fél egykor kiadott parancsban a dandárparancsnokság további kitartásra szólította fel a századost embereivel, amíg az érkező cs. és kir. szegedi 46., illetve karánsebesi 43. ezredek zászlóaljai a második védelmi vonalat meg nem szállják.
A hajnali órákban a következő tájékoztatást küldte a 81. dandárparancsnokság a várakozó két századnak: „Saját második vonalat 1 zlj. egészen a crnci kőfalig megfogja szállani, ennek a balszárnyával összeköttetést felvenni, a zlj. parancsnok álláspontja a C figyelő. Az első védelmi vonalunk a Michelén általában birtokunkban van. A szemben álló ellenség kényelmetlen helyzetben van. Zeiss csoport jönni fog.” A kapcsolatfelvétel azonban számos nehézségbe ütközött a kaotikus körülmények között.
Kuszkó százados a dandárparancsnokság segítségét kérte, mivel az általa kiküldött három járőrnek nem sikerült a tőle északra levő zászlóaljjal felvenni a kapcsolatot. Ezzel az volt, a célja, hogy a parancsnokság utasítsa a másik alakulatot is a kapcsolat felvételére. Nem tudjuk, hogy ez végül sikerült-e, viszont néhány órával később, 10 óra 45 perckor megérkezett Kuszkó századoshoz a hadosztály parancsnokságának az utasítása, miszerint a heves harcok után „a 2 századjával luxdelta tartalék a crnci barlangban.” Így a két század viszontagságos 18 óra után, amely során „érzékeny veszteségeket szenvedett”, visszatért korábbi állomáshelyére, a crňci barlangba.
József főherceg visszaemlékezésében mindössze két mondatban foglalta össze a fent vázolt eseményeket: „Két honvéd század a déli Cotici–San Martino-i úton előnyomulva megállította az ellenséget, mely Crnci felé iparkodott kiterjeszkedni.” Ennél bővebben foglalkozott a harcokkal az ezred tábori újságja, A Négyes Honvédek Háborús Lapja. A még kézzel írt 1916. szeptember 5-én megjelent számában így elevenítették fel a két század hősies harcait. „Robbanó nehéz gránátok között rakta a ledöntött kőfalakat. 6-án délután pedig Kuszkó százados megcsinálja két századával a nagy napok első négyes bravúrját. Az egyesek gránáttűztől megritkult vonalát túlerővel áttöri az olasz s négy zászlóalja zúdúl crnci felé… Kuszkó százados hitvány kis kőfalak mellett, felfejlődteti két századát s bátor és elszánt tűzharcban visszaveti a tízszeres túlerőt. Az olasz ütegek tehetetlen bosszú gránátesőjét zúdítják hőseinkre.”
Karikatúra a doberdói harcokról
(Forrás: A Négyes Honvédek Háborús Lapja, 1916. 7. sz. HM HIM)
Hősies helytállásukkal sikerült az arcvonal ezen szakaszán időlegesen visszautasítaniuk a támadó olasz erőket. Ez fontos pont volt a csata későbbi menetében. A magaslat gerincén húzódó állásokat áttörve az olasz erők támadásának a következő célja a crňci barlang környéke volt, jóval az első vonalak mögött. Ha itt az olaszoknak sikerült volna tartósan megvetni a lábukat, akkor az egész Doberdó-fennsík arcvonal összeomlásához vezethetett volna, hiszen északi és déli irányban is hátba támadhatták volna az első vonalban még harcoló erőket, s az irányító parancsnokságok is a kezükbe kerültek volna. A két négyes század ezt akadályozta meg. A hadvezetőség időt kapott a csapatok átszervezéséhez és egy nagyobb ellentámadás megszervezéséhez.
Azonban hiába volt minden. Az ellentámadásokkal azt tudták elérni, hogy nem omlott össze a védelem és meg tudták szervezni a fennsík szervezett kiürítését. Kemény küzdelem árán ugyanis sikerült az ellenségnek betörnie a Doberdó-fennsíktól északra fekvő hídfőbe, illetve Görz városába. Így fennállt a veszélye annak, hogy az olaszok a Vallone-völgyön át támadást indítva a Doberdón küzdők hátába tudnak kerülni, ezt megelőzve a hadvezetőség a véráztatta fennsíkot 1916. augusztus 9-éről 10-ére virradóra kiürítette
vitéz Kálóczy (Kuszkó) András a háború után. 1914. október 30-án vonult be az orosz hadszíntéren levő ezredhez a pótzászlóaljtól, ahol századparancsnokként szolgált. 1914. november 16-án sebesülést szenvedett, majd visszatért a pótzászlóaljhoz. 1915. májusában rövid időre visszatért az ezredhez, ahol századparancsnoki beosztást kapott. Egy betegség következtében hazakerült, majd ismét a pótzászlóaljnál szolgált. 1916. április 30-tól 1918. szeptember 1-ig az ezred kötelékében század- és zászlóaljparancsnok. Az összeomláskor a pécsi hadapródiskola tanára
(Forrás: Makkay Pál: Négyes honvédek fegyverben, Békéscsaba 320. oldal)
