1922-től kezdődően lelkes hagyományőrző munka indult be Miskolcon, amely a város első világháborús honvéd ezredének a háborús erőfeszítéseit mutatta be, valamint a bajtársak emlékét kívánta megőrizni. A szerteágazó tevékenységnek egyik legizgalmasabb fejezete a Magyaros visszavétele című festmény sorsa.
Hősünk a miskolci kórházban új üzletbe kezd: dohánylevelet és cigarettahüvelyt vásárol, a maga töltötte cigarettát pedig eladja. Ezzel üti el az időt, míg várja, hogy szabadságkérelmét jóváhagyják. Végül erre is sor kerül, Jakab pedig hazautazik, de ott sem tud szabadulni a háborútól. A faluban mindenki arról beszél, mennyire igazságtalanul bánik a rendszer az alullevőkkel, hősünknek pedig annyira elege lesz az egészből, hogy néhány nappal szabadságát is megtoldja. Azonban ez is eltelik, és vissza kell menni Miskolcra, ahonnan újra Zimonyba, a pótkerethez küldik.
Hősünk betegsége kórházi kezelést igényel. A betegeket szállító szekerek Toporoutzon haladnak át, ahol az ezred az előnyomulás alatt is megállt. Jakab leugrik az őt szállító kocsiról, hogy elbúcsúzzon attól az asszonytól, aki a faluban való tartózkodásuk alatt gondoskodott róluk. Ezzel a búcsúval hősünk az arcvonaltól is búcsút vesz és elindul a beteg, illetve sebesült katonák megszokott útján a hátország felé. Útközben majdhogynem első kézből szerez tudomást egy szerelmi okból elkövetett kettős gyilkossági kísérletről, beszélget egyik kórházban egy fogoly romániai katonával, végül pedig visszaérkezik Magyarországra, ahol a miskolci barakk-kórházba kerül.
A 10. isonzói csata során 1917. május 23-án délután 5 órakor a veszprémi 31. honvéd gyalogezred parancsnoksága tisztában volt azzal, hogy Kostanjevica elesett. Az olasz támadásban felmorzsolódott 31/III. zászlóalj állásainak visszavétele a Herczegh Géza százados vezetése alatt álló 31/II. zászlóaljra várt. Az ellentámadás során kiemelt szerep jutott az 5. századnak, amelyben az elesett és megsebesült tisztek helyére lépő Moravcsik őrmester, valamint Schmidt sebesültvivő tizedes különleges haditetteket hajtottak végre. Észak felől a nagykanizsai 20. honvéd, míg déli irányból a dési 32. honvéd gyalogezred is bekapcsolódott az ellentámadásba…
A cs. és kir. 31. ezred új állásai meglehetősen veszélyes helynek bizonyulnak: különösen az orosz tüzérség zaklatja gyakran őket. Hősünk hiába teszi lakályosabbá saját árokrészét, az orosz lövegek őt is megtalálják, bár a közeli becsapódásokat csodával határos módon sérülés nélkül ússza meg. Az idő lassan őszbe fordul, Jakabot pedig előbb kisezüstre terjesztik fel, aztán megkapja a Károly csapatkeresztet is. A háború azonban zajlik tovább, a 31-esek pedig éjszakánként előrelopóznak, és az orosz vonal közvetlen közelében titkos állásokat alakítanak ki. Aztán egy napon egyik újonnan jött katonának feltűnik Jakab fura bőrszíne, és hősünk újra egy ezredsegélyhelyen találja magát...
Kostanjevicánál 1917. május 19-től az olasz tüzérség tevékenysége igen hevessé vált. A település előtti 26. és a 27. számú védelmi szakaszokat megszálló veszprémi 31/III. zászlóalj századai visszahúzódtak a kavernákba, csak a figyelők maradtak a kijelölt őrhelyeken. Rendkívül feszülten teltek az órák, bármikor megindulhatott az ellenséges gyalogsági támadás. A századparancsnokságok tájékoztatást kaptak, hogy az olasz gyalogság tömegeit készenlétbe helyezték, várható az újabb offenzíva kezdete. 1917. május 23-án aztán drámai események helyszínévé vált a rommá lőtt település.
1917 nyarán útban a harctér felé valaki rálő a menetben lévő 31-esekre. Kiderül, hogy csak egy gyerek ugyan, de újra lőni akar és háborúban nincs kegyelem. Az ezred bukovinai falvakon vonul át, amelyekből a lakosság egy része elmenekült, háziállataikat viszont – a bakák nagy örömére – hátrahagyták. Jakabék nem győzik összefogdosni, levágni és megfőzni őket. A nagy bőségben az embereknek nem kell a hadsereg által biztosított élelmezés. Egyszer azonban ennek is vége lesz: elérik Kalinkowcynál az oroszokat és az ezred számára megadott célt. Kezdetét veszi az állásépítés a folyamatos ágyútűzben. A szembenálló gyalogság kevésbé harcias, de nem szabad vele barátkozni, sőt…
Napjainkban Kostanjevica na Krasu, a szlovéniai Komeni-fennsík szép karszti faluja utcáin sétálva csend és nyugalom vesz körül bennünket. Ám a kutató, akinek a kezében ott vannak a falu védelmét 1917-ben ellátó magyarországi gyalogezredek irataiból származó vázlatok, egy „másik világban” érzi magát. A mai szép kertekben ott húzódott az első védelmi vonal, a sarkon bokrok borítják az egykor fontos szerepet játszó kaverna bejáratát, s itt-ott még a felvezető árkok kanyargós vonala is felsejlik. Kutatói szemmel mindenütt az egykori harcok nyomai fedezhetők fel. 1917-ben minden négyzetméterért, talpalatnyi földért súlyos harcok folytak itt magyar szereplőkkel.
Hősünk 1917. július 5-én újra útnak indul – ezúttal ismét a keleti hadszíntérre. Zimonyban a katonákat majdnem úgy búcsúztatják, mint otthon, amikor legelőször indultak a harctérre. Útközben érezni a levegőben, hogy baj van, és amint megérkeznek Galíciába, kiderül az is, hogy mi: javában zajlik a Kerenszkij-offenzíva, az osztrák–magyar csapatok pedig hátrálnak az oroszok elől. A harcok közelében vagoníroznak ki, Jakab ideiglenesen tiszti beosztást kap. Egy páncélvonat is feltűnik, amin rövid időre hősünk is helyet kap. Jakab régi katonaként tudja, hogy visszavonuláskor számos raktár megsemmisül, ezért a vonatozás során komoly élelmiszer- és italkészleteket halmoz fel. A viszonylagos jó élet azonban itt sem tart örökké: gyalogszerrel indulnak el az ellenség felé...
Két levéltári dokumentum és néhány megsárgult papírdarab. Mindössze ennyi őrzi Weisz Lajos, a cs. és kir. haditengerészet egykori matrózának emlékezetét. Élete pedig nem volt eseménytelen. Az iratokból kinyert információk egy jellegzetes magyar „kisember” életútját vázolják fel a XX. század első felében, világégések és személyes tragédiák között.
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek