A Nagy Háború

Borbély Kálmán tüzér főhadnagy hadiútja – 3. rész

A háború kitörése és a sorozás

A magnetofon orsója pörgött, s a szalagon egyre szaporodott Borbély Kálmán tüzér főhadnagy életének története. Eljutottunk a végzetes 1914-es esztendőhöz, amelyről Kálmán bácsi a következőket mesélte. (Szavait nem szószerint, hanem az elhangzottak tartalmi kivonataként adjuk közre.) 

Hogy milyen volt az 1914-es esztendő? Már tavasszal érezni lehetett, hogy van valami a levegőben. Feszültek voltak az emberek, talán többet politizáltak, mint előtte. A tanulás sem ment olyan komolyan, csak úgy tessék-lássék. Érezni lehetett, hogy történni fog valami nagy dolog, de hogy mi, azt senki sem tudta.

A székesfehérvári-nagyváradi közös csoport doberdói utazása 2010. augusztus 1-jén ért véget. A csoport székesfehérvári tagjai részére a hazautazás napjára tartogattunk egy különleges helyszínt és egy fehérvári katonáról szóló történetet.

A nagy háború folklórkincsének egyik legszebb örökségét jelentik a különféle katonadalok. Zenével és énekkel kísérték a háború kitörésének hírére fellelkesült önkéntesek toborzó meneteit, lelkesítő dalokat énekeltek a katonavonatokon, aztán megénekelték a kaszárnyaélet eseményeit, később pedig a lövészárkok mindennapjainak keserűségét is. Ennek megfelelően sokféle katonadal létezik a kollektíven énekelt nótáktól az egyéni keservesekig, propagandisztikus műdaloktól az anonim népdalokig. Ez utóbbiak közé tartozik az Azt izente Ferenc Jóska kezdetű is.

 „Ferenc Jóska” 1910 körül
(Forrás: Wikipédia)

Doberdói tartózkodásaink során olasz barátunk, Eduardo gyakran kérdezte, hogy mikor lenne pár percünk, mert mutatna számunkra valami érdekeset. A július végi legutolsó utazásunk során adódott néhány óra szabadidőnk, s végre rábólinthattunk Eduardo ajánlatára.

A szarajevói merénylet – 2. rész

A sikertelen bombamerénylet után feldúlt állapotban a városházára érkező trónörököst Szarajevó polgármestere várta, és nyomban üdvözlő beszédbe fogott, Ferenc Ferdinánd azonban ezekkel a szavakkal szakította félbe: „Szarajevóba jövök barátként és valaki bombát dob rám, ez felháborító…”

Borbély Kálmán tüzér főhadnagy hadiútja – 2. rész

Győrtől a Műegyetemig

Borbély Kálmán tüzér főhadnaggyal, Kálmán bácsival, mielőtt elkezdtük volna I. világháborús élményeinek rögzítését, szerteágazó beszélgetéseket folytattunk. Volt ebben politika, sport, magánéleti helyzet vagy éppen az időjárás szeszélyessége, betegségek.

Talán a harmadik találkozáskor jutottunk el odáig, hogy a magnetofont bekapcsolva elkezdtük emlékeinek rögzítését. A szoba csendjében sok-sok évtizeddel régebbi emlékek hosszú sora kapcsolódott egymásba, s hamarosan kiderült az idős tüzér első találkozásának a története is az ágyúval. (Szavait nem szószerint, hanem az elhangzottak tartalmi kivonataként adjuk közre.)

Blogunk csatatérturizmus rovatában folyamatosan beszámoltunk állandó szerzőink nagyváradi-székesfehérvári helytörténeti kutatókkal közös doberdói utazásáról. Ennek során az egyik nap lehetőségük nyílt komolyabb hadszíntérkutató munkára is. Az előző napi terepbejárás viszontagságainak kipihenésként 2010. július 31-én a csoport a tenger felé vette az irányt, s amíg a nagyváradi és székesfehérvári fiúk a közeli Aquileia, Grado és Duino nevezetességeivel ismerkedtek, szerzőink más irányba indultak. Olasz kutatótársaik és barátaik, a Gruppo Speleologico Carsico di San Martino del Carso, vagyis a San Martino del Carsóban működő barlangász csoport segítségével legelőször olyan helyet kerestek fel, ahová már régóta vágytak.

Nagyváradi és székesfehérvári közös katonai múlt keresése a Doberdó-fennsíkon – 4. rész

Szerzőink kalauzolásával a nagyváradi-székesfehérvári katonaősök nyomait kutató csoport július 30-án egész nap terepbejáráson vett részt. Legelőször leereszkedtek a črnči barlangba, amelyben egykor egész zászlóaljnyi tartalék várta, hogy mi történik a Monte San Michelén, s hogyha szükséges beavatkozzon az első vonalakban küzdő társaik oldalán a küzdelembe. Ezt követően felkeresték Cotiči falut, ahol a dandárparancsnokság, elsősegélyhelyek és számtalan kis temető volt a doberdói harcok idején. A temetőket ugyan az 1920-as évek végétől felszámolták, de az egyikben az exhumálások idején összegyűjtött sírkövekből emelt kerítés ma is nagyon jól látható. A katonák egykori útvonalát követve a tartalékállásokból a Monte San Michele első vonalait „szállták meg” ezt követően a kutatók a Lukachich alagút, a 4. csúcs, a Schönburg alagút, a Honvéd barlang és a 7. Biene (védelmi szakasz) állásait járták végig, mindenütt megismerkedve a helyszínen zajlott események történetével.

 A Schönburg alagút keleti kijáratánál Stencinger Norbert ismerteti a 6. isonzói csata idején az alagutat védő nagyváradiak drámai küzdelmét

A szarajevói merénylet – 1. rész

A címben idézett szavakkal fejezte ki felháborodását Csurcsics effendinek, Szarajevó polgármesterének Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse röviddel az után, hogy bombamerényletet kíséreltek meg ellene és felesége, Zsófia hercegnő ellen a bosnyák városban. És ekkor még nem is sejtette, hogy milyen tragikus folytatása lesz az 1914. június 28-ai vasárnap délelőttnek…

„Városok pusztulnak,
srapnelek zenélnek.
Emberek vérétől
piros a tarka rét.
Halottak fekszenek az
úton szerteszét.”

A Nagy Háború egyik legismertebb, különleges és kegyetlen, a visszaemlékezésekben gyakorta emlegetett fegyvere volt a srapnel. Mi is ez a „zenélő” harceszköz, amit Seress Rezső, a két háború közötti világhírű sanzonszerző is megörökített fenti, a Szomorú vasárnap dallamára írt Vége a világnak című, apokaliptikus látványt idéző slágerében?