Somogyi Lajos első világháborús naplója – 4. rész
1915 márciusában tovább folytak a kárpáti téli csata küzdelmei, melyekben Somogyi Lajos ütege az osztrák–magyar Hofmann-hadtest kötelékében, a német Dél hadsereg (Südarmee) alárendeltségében harcolt az oroszok ellen. A naplóíró gyakran élvezi a német bajtársak vendégszeretetét, akiknek „nagyszerű fedezékük van, kályhával, 2 ablakkal” ellátva. Még szivarral is megkínálják a kedves magyart. A Südarmee parancsnoka, Linsingen tábornok is meglátogatja őket és nagyon barátságosan elbeszélget velük. A hónap végén Somogyiék ütege új helyre települ át.
„Ezen zlj (II.) veszteségei felülmúlják a két első vonalbeli zlj vesztségeit, igen tetemesen” – rögzíti a szatmári 12. honvéd gyalogezred ezrednaplója az 1917. május 23-i harcokról szóló összegzésében. Az említett két zászlóalj Kostanjevicától délre húzódó védőszakaszokban volt állásban ezen a napon. A két alakulat több megújuló ellenséges támadást is visszavert, azonban a bejegyzés szerint a szatmári honvédek II. zászlóalja mégis nagyobb veszteségeket szenvedett el. Ők pedig tartalékban kezdték a napot…
Vidám az élet a tüzérségnél: sütés, főzés, pihenés – ellenségre tüzelés… Hullámzó küzdelem, előrenyomulást visszavonulás követ, és fordítva. Sok a beteg és a sebesült: a naplóírónak is meggyűlik a baja néhány körmével… Ukrán női önkéntesek is feltűnnek a fronton. Hősünk előbb ordonánci feladatokat kap, majd telefonista lesz. Mivel az orosz erősen elsáncolta magát, igen nehéz az előrejutás. Így ér véget 1915 februárja…
A rejtélyes cím két levélre utal, amelyek a Hadtörténelmi Levéltár őrizetében találhatók, az egykori Honvéd Főparancsnokság irattárában. Mindkettő az I. világháború derekán, 1916-ban, illetve 1917-ben íródott, és meglehetősen bizarr, mondhatni észbontó ötletekkel véli megvalósítani a győzelmet…
1915 januárjában a Vereckei-hágónál hősünknek a gyomorhurutjára kakaót rendelt az orvos, kérdéses azonban, hozzájut-e a „gyógyszerhez”. Amúgy a katonák viszonylagos jólétben élnek, míg a zsidó árusokat el nem távolítják a csendőrök a front közeléből… A térségbe német csapatok érkeznek segítségül az oroszok visszaszorítására. Heves harcok után ez végül 1915. február elejére sikerül. Somogyiék ütege átlépi a galíciai határt és búcsút int Magyarországnak…
A Máramaros, Ugocsa és Szatmár vármegyékből sorozott M. Kir. 12. honvéd gyalogezred hadiútjában két alkalommal is nagy szerepet játszott a május 23-a. 1915-ben ezen a napon Placzkowice-Kozineki térségében lezajlott harcok emlékére ez a dátum lett az alakulat ezrednapja. A 
A sorozat első részében a 
Rendhagyó bejegyzés következik. Új sorozatot indítunk a jövő héten: Somogyi Lajos, a 4. hegyi tüzérezred katonája naplóját fogjuk heti részletekben közreadni. A budapesti szűcsmesterből lett tüzér az első világháború négy frontján is megfordult az alakulatával. Az orosz, olasz és a szerb hadszíntér után a palesztinai bizonyult számára a legkülönlegesebb élménynek. Szerencsésen hazatérve különleges képes naplót szerkesztett, amit most a lánya a rendelkezésünkre bocsátott. Román Panni rendkívüli személyiség, aki közelről ismerte és ismeri a XX–XXI. századi Budapest művészvilágát. Találkozásaink során sokat mesélt nekünk az édesapjáról, az életükről is. A beszélgetések egy részét rögzítettük is, amelyekből már osztottunk meg részletet blogunk Facebook oldalán. Mai személyesebb hangvételű bevezető posztunkban Somogyi Lajost és a naplóját a vele készült beszélgetés segítségével is mutatjuk be.
Az út hazafelé tengeri aknák között vezet. Egyéb lehetséges veszélyforrások: lázadás, tengeri rablók, antant ellenőrzés. A tengeri betegség ezekhez képest ugyan kevésbé súlyos, mégis alaposan megviseli az utasokat. Szénfelvétel karanténzászló alatt. A Monarchia felbomlásának szembetűnő jelei: a kikötőkben mindenütt olasz zászlók, a hazatérőknek külön osztrák és magyar vonat. Kemény doktor meggondolatlan közbeszólása majdnem komoly bajba sodorja hőseinket. 1919. január 19-én megérkezés Budapestre és a nagy háborús kaland keserű vége…
„Csillag hegykúp”, ha szószerint fordítjuk magyarra a karszti magaslat egykori német katonai elnevezését. Az Isonzónál a Komeni-fennsíkon, Sela na Krasu település közelében emelkedik, de ma már csak a régi katonai levéltári iratokban találkozunk ezzel a névvel. 1917 szeptemberében és októberében a rajta húzódó állásokban magyar katonák harcoltak és vívtak nagy véráldozatokat követelő súlyos harcokat. A következőkben a magaslat visszafoglalásért indított támadás néhány órájának a történetét ismertetem, valamint a bő 105 évvel későbbi terepbejárás eredményeit.
Legutóbbi kommentek