Somogyi Lajos első világháborús naplója – 1. rész
A sorozat első részében a naplóíró röviden összefoglalja, mi történt vele a kiképzés alatt. 1914. december 7-én indulás! Először Miskolcra, karácsony után pedig az is kiderült, hogy az orosz frontra, pontosabban a Vereckei-hágóhoz. „Még egyszer sem lőttünk idáig és most egyenesen a tűzvonalba hoztak” – zsörtölődik hősünk. Szilveszterkor aztán az ő ütegük is leadhatja az első lövést. Milyen az, ha az ellenséges tüzérség belövi az embert? A hegyi hadviselés gyötrelmei: hol szakadó eső és mély sár, hol sűrű hóesés nehezíti a katonák életét. És ehhez jönnek még a betegségek…
I. rész
A Kárpátokban
A galíciai előnyomulás!
1914. október 26-án vonultam be az Üllői-úti laktanyába a 32-es gyalogezredhez. Jó élet volt a sok pesti fiú között, egészen addig, míg pótsorozás nem lett. Ott szétküldtek mindenfelé, én a Gebirgs Haubitz Divisio Nr. 4. kerültem a Fehérvári-úti laktanyába, amelynek békében Spittal a/Drau-ban volt az állomáshelye Karintiában. A barátaim közül Schiller a 32-seknél maradt, Földvári és Malátt a szanitészekhez kerültek. A többiek mind más regimentekhez kerültek. A Fehérvári úti laktanyában volt az Ersatz Kader vagyis Pótkeret. Egy pár héten kijártunk karabiner „Übungra” ,Fussegzezierra stb. Mikor elosztás volt, én a Haubitz Batteria 1-hez kerültem. Addig már 6 nap „Verscheft” árestom és 1 hét kaszárnya árestom is volt. Alaposan felszereltek, felöltöztettek csukaszürkébe és vártuk a parancsot az indulásra. Mindennap kétszer is kellett „Marsadjustierungban” az udvaron „antretolni” az öreg csontokkal együtt, akik már az orosz frontról visszajöttek.
Somogyi Lajos 1914-ben – kép a naplóból
Végre december 7-én felvirágozva, szalagokkal, zászlókkal ellátva elindul a Batterie a józsefvárosi pályaudvarról. Bevagoníroztak fűtött teherkocsikba és vittek Miskolcra. Miskolcon a Batterienak megmaradt része a huszárkaszárnyában volt. Ugyanis a Batterie I. már eljutott egészen Opoléig, ami már jól bent van Oroszországban. Ott oly közel voltak az orosz tűzvonalhoz, hogy az oroszok sturmoltak és elfogták az ágyúkat. Aki meg nem sebesült, vagy nem fogták el, az elmenekült. Az a része Krakkón, Kassán, Nagyidán keresztül Miskolcra jött és ott velünk pesti fiúkkal együtt összeállították az új Batteriet, jobban mondva Divisót, mert a Batterie 2. is elveszett Oroszországban.
Miskolcon jó életünk volt. Keveset dolgoztunk, este korán már a városban jártunk, legtöbbször az Apollo moziba.
A miskolci Apolló mozi (Apolló Nagy Mozgószínház) egy 1910 körüli színezett képeslapon (Forrás: Hungaricana)
A szokásos heccek megvoltak, mert az öreg csontokkal egy „Zimmerben” aludtunk. Volt vizit, mindenféle lópucolás, minden reggel bakancspucolás, míg végre 3-án megjöttek az új ágyúk és velük együtt a Batterie Kommandánsunk, aki Szerbiában volt már. Oberleutenant Schaffer. Attól kezdve már komolyan ment a munka, egész nap az ágyúk mellett tanultunk, azonban mi, akik a Batterie Stábban voltunk beosztva, név szerint: Pinezits, Fritz, Weisz, Kovács, Kardos, Adámi, Perovits és én, mi a telefonnál tanultunk. Én és a Pinezits a pionérekhez kerültünk. Már vártuk az Abmarschot mindennap. Senki sem tudta, hogy hová fogunk menni. A nagy bizonytalanságban végre elérkezett 27-ke.
Éppen Wache voltam, mikor megérkezett éjjel a Befehl, holnap Abmarsch. Másnap megindul a nagy pakolás. A muníciós szekeret telerakják, úgyszintén a trénkocsikat is. Egész délelőtt óriási a felfordulás. Délben Marsbereit a Batterie. Megindulunk nagy nehezen az állomáshoz, ott rögtön bevagoníroznak és megindulunk. Hogy hová? nem tudjuk, csak annyit, hogy megyünk a háborúba!
A vonaton jól telik az idő. Kártyázunk, rumozunk, énekelünk – Sátoraljaújhelyen jó teát kapunk a hatalmas raktárhelyiségben, ahol 1000 számra állt a kenyér és a rengeteg felvágott marhahús. Ott tudjuk meg, hogy Szolyva-Hársfalvára megyünk. Gyorsan megy a tehervonat, hamarosan Csapon vagyunk. A trónörökös vonata épen ott áll, körülfogva katonasággal. Onnan jött, ahova minket visznek. Munkácson át hajnali négykor érünk Szolyvára. Fáklyafény mellett kivagonírozunk 3 óra alatt és megindulunk a nagy esőben, sárban.
Elől megyek a Batterie Stábbal. Gyönyörű a Batterie, amint az úton halad. Elől a Stáb, a Geschützök, a munícióskolonne, a Gefechts-trén, a Bagage-trén, a Feldküche. Galamboson rasztolunk, ott kapunk kávét és kunyerálunk a tótoktól kukoricakenyeret. A zsidó mondja, hogy tegnap itt járt a trónörökös. A falu végén diadalkaput is csináltak. Nagy esőben megyünk tovább. Polyánkán halljuk az első ágyúdörgéseket. Most már tudjuk, hová megyünk. Ünnepélyes percek következtek. A Batterie megáll és élesre töltjük a karabinokat. Még egyszer sem lőttünk élessel. Gyönyörű fenyvesek, havasok közt visz az utunk. Az ágyúzás mind közelebb hallatszik. Már jönnek a trének, tüzérek, lovasok, autók, zsidó árusok kocsival. Estére Vezérszállásra érünk Felső-Gerebenen keresztül.
A Vereckei szoros Vezérszállás mellett korabeli képeslapon
(Forrás: gallery.hungaricana.hu)
Vezérszállás közel a Vereckei-szorosnál egy kis község, már ott ágyúznak egész közel. Az első bekvártélyozás megtörténik. Én bejutok egy piszkos, nyomorult szegény ruthén paraszthoz 15-öd magammal. Szerencsére az asztal tetején kapok egy kis helyet, kissé kemény, de tiszta és kényelmesen kinyújtózkodhatom. Mindenki a holnapi napról beszél. Még egyszer sem lőttünk idáig és most egyenesen a tűzvonalba hoztak. Este 7-kor lefekszünk agyonfáradva.
December 31.
Szilveszter napja. Reggel 5-kor indulunk neki a havasoknak és az első „Feierstellungnak”. Az első akadály egy 15 cm. Haubitz muníciós prozni, megrekedt a keskeny úton. Negyvenen toltuk ki a hóból. A vidék mesés. Havasok között széles vízesés van és folyton patak mellett visz az utunk. Beérünk egy keskeny hegyi útra. Az úton vannak a 27-es Schwere Haubitzok, bécsi fiúk mind. Idáig a Batterie Süd-Tirolban volt készenlétben. Ők is most jöttek. Már tegnap lőttek is. Az ágyúk csak egyszerűen az úton állnak, semmi „Deckung”. Elhagyva a „nehézséget” nyomorúságos kunyhók között érünk el Ábránkára, ami egy pár házból áll. Kijelölik a Feierstellungot, az ágyúk oda farolnak, a Bedienung ássa a Deckungot, mink is négyen; én, Pinezits, Plesz, Grach a telefondeckungot. Mikor nagy fáradsággal kiástuk, jön a parancs a telefonba, a főhadnagytól, hogy a Feierstellungot a muszka észrevette, el kell menni a hegy túlsó oldalára. Megy az egész Batterie a másik stellungba. Ott is már jó darabot ásunk, mikor forrásra bukkanunk. Nosza megint másikat kell ásni. Lassan megkezdődik az Infanterista tüzelés, rögtön utána szólnak a mi kis hegyi ágyúink is és kis idő múlva üdvözletül megjönnek az első orosz srapnellek. Egyszeriben melegünk lesz és ásunk, amilyen gyorsan csak lehet. Az orosz küldi a srapnelleket, úgy látszik észrevett. Már készen vagyunk, csak késik a kommandó. A Schwerét halljuk már dolgozni. Jön már a kommandó, leadjuk az első két lövést. Az első lövés, amit hallottam. Gondoltam megijedek, de semmi félelem sem fogott el. Az ágyúk mögött álltam, mikor a mi kedves ágyúink megdördültek és nemsokára mind a négy ágyúnk belefogott a tüzelésbe.
Én és a Pinezits bemegyünk egy ruthén viskóba, ahol a földön egy kapitány és főhadnagy aludtak. Jó meleg van. Itt írom az első leveleket. Kint szakad a hó, az ágyúk alig látszanak ki a hóból. Szép látvány a hóban lévő Batterie. Az első ágyúnak már baja van, de nemsokára megcsinálják. Délután 4-ig dolgozunk, akkor parancs jön, hogy visszamegyünk a szállásra. Esteledik. Szilveszter estéje van. Szakad a hó és a Batterie lassan jön az úton. Haza gondolunk. Pesten most készülődnek a Szilveszter éjszakára, mink meg a hóban kínlódunk.
A Haubitzok mellett jövünk vissza. A Schwere legénység harmonika mellett mulat, teáznak és énekelnek. Jól dolgoztak, nagy az öröm köztük. Tovább jövünk, hídőrség melegszik, őrtűz mellett szalonnát pirítanak. „Boldog Újévet” köszöntjük, „adja Isten, hogy boldog legyen, Magyarok” mondják ők viszont. Telefon patrullal találkozunk, látták, hogy lövéseink beletaláltak az Infanteristák közé. Bejutunk Vezérszállásra. A tegnapi „Hotel”-ba jutok. Megtartjuk a Szilveszter estét: 1 pohár tej és egy lábas főtt krumpli. Se zene, se pezsgő és mégis jobban ízlik, mintha az Emkében imbiszt ennék, mert a körülményekhez képest fejedelmi vacsora ez. Az asztalon alszom pompásan, még a csizmámat is levethetem. Holnap Újév. Mit hoz? azt csak a jó Isten tudja. Bízzunk, hogy megsegíti a magyar hazát!
1915. január 1.
Az óévet háborúval fejeztük be, az újat azzal kezdjük. Gyönyörű szép nap van. Korán reggel megyünk a tegnapi Feierstellungba. Engem Kitrich káplár beosztott az Instrumentekhez. Nem pionér vagyok, hanem a Richtkreiszt vagy a 15 fokos föhnrohrt kell mindig felvinni a Beobachtung standra, ahonnan a főhadnagy telefonálja le a kommandót.
1915 M ütegszögmérő
(Forrás: Hadtörténeti kincstár. Válogatás a 100 éves Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményeiből. Szerk. Sallay Gergely Pál – Závody Szilvia. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2019.)
Az instrumentek egy mokány stamm traktir lóra vannak felszerelve és egy jóképű török fiú vezeti a lovat. Ezek ketten mindig együtt voltak. A Főhadnagy után cepelem a Richtkreiszt. Alaposan megizzadunk, míg feljutunk a havas tetőre, ahol az Infanterista Schwarmlénia van és osztrák Landsturmok vannak éppen fenn. Fentről mesés a kilátás, lent a völgyben fekszik Alsó-Verecke szép nagy község, de sajnos még az oroszoké. Látni is itt-ott néhány muszkát. Persze nappal nem mutatkoznak, de biztosan tudjuk, hogy tele van a község muszkával. Sajnos nem szabad a falut lőni, mert a civilek is bent vannak. Azonban egy házat, ami a falun kívül van és sok muszkát láttunk, három lövéssel belövünk. Én befekszem a tűzvonalba és az úton mászkáló oroszokra lődözünk. Persze nem találunk, mert nagyon messze vannak és futnak a disznók. Érdekes élet van a Feierléniában. Egészen be van ásva a föld alá, mint egy barlanglakás és pazarul be van rendezve; szénával, takaróval, gyertyával, tölténnyel, na meg sok elemózsiával. Annyi a nyílás rajta, hogy kilátni, ha lőnek, kibújnak az árokba és onnan durrogtatnak. Ha nincs munka alszanak, esznek, vagy kártyáznak, néha-néha lőnek is. 30-40 lépéssel hátrább vannak a deckungok, ahol éjjel alszanak.
Gyönyörű dolgokat beszélnek: az élményeiket. Egyszerre csak süvít ám az orosz gránát és bevág a hátunk mögött lévő hegyoldalba, ahol a Brigade van. Most már a Főhadnagyunk is észreveszi, hogy a szemben levő nagy Havason mozognak emberek. Ott sejti az orosz Beobachtungot. Kiszámítja a távolságot a Richtkreisszal, leadja a kommandót és az első lövésünk gyönyörűen a havas tetején explodál. A többit is odaküldjük. Azonban elkezd az orosz is lőni, és olyan alacsonyan jönnek a fejünk felett, hogy lehajolunk. Érdekes, mikor a mi lövéseink találkoznak az oroszéval és elsivítanak egymás mellett. Az orosz már odalő, ahol mi vagyunk, de szerencsére nagyon magas és jóval a hátunk mögött. Lassan elhallgat mindkét tüzérség, visszamegyünk Vezérszállásra.
Január 2.
Későn kelünk. Két ágyúnk egész éjjel lőtte az orosz állásokat, amit már tegnap is belőttünk. A Főhadnaggyal egész nap a havasokat járjuk. Olyan Beobachtungot keresünk, ahonnan jól látjuk az orosz tüzérséget. Végre találunk messze Ábránkától. Leküld engem, hogy a Leitungot gyorsan vezessék fel a hegyre. Lejövök, de lent nincs senki, csak Infanteristákat látok visszavonulni. A Batterie már el is ment. Én szaladok a Főhadnagy lováért, azonban az út már be van lőve és egymás után jönnek a srapnellek az útra, mind fölöttem explodál. Amint hallom, hogy süvít, befutok a jeges vízbe és odalapulok a parthoz. Az ágak recsegnek, ropognak körülöttem. Az explodálás után felmászok az útra és futok, míg lövés nem jön. Végre elérek oda, ahol állt a Batterienk. Már belőtte azt is az orosz, szerencsére nem volt ott senki. Én egyedül ballagok, a hátam mögött már csak ellenség van. Vezérszállás már üres, a trén is elment. Megyek tovább, a Vereckei-szorosnál hallom a hírt, hogy a balszárnyunkat áttörték, azért kell gyorsan visszavonulni. Az úton áll 2 Feldkanon, az fedezi a visszavonulást. Nyolc ágyúval lövi az oroszt. Mire odaérek, már azok is elmentek. Folyton jönnek Vereczke felől gyalogosok, huszárok, vágtató ulánusok, dragonyosok, nehéztüzérség. Felső-Gerebenen kellett volna a Batterienek lenni, de már onnan is elment. Tovább vánszorgok. Már alig bírok menni a kimerültségtől. Végre késő éjjel ráakadok az ütegre, fent Rozgyulán állt meg, ahol valami vadászkastély van. Ledűlök egy kunyhóba, alszom a földön egy kapitány mellett a tisztek között.
Január 3.
Rozgyulán állítólag a vadászlak gróf Andrássy Gyuláé. Körülötte rozoga istállók. A vadászlakban van a Brigade kommandó. Nagy tábor, mindenféle katonaságból. Az eső szakad, a sár rettenetes. Borzasztóan nézünk ki. Az úton áll a Batterienk. Foglyokat hoznak a 320-as gyalogezredből. Most már tudjuk, hogy miért kell visszavonulni. A mi öreg népfölkelőink nem bírnak a túlerővel és az orosz tüzérség nagyon jól dolgozik. Az oroszok már Vezérszálláson vannak. Itt már az egész környék fel van ásva Deckungoknak és mindenütt szöges drótsövények. Folyton jönnek menekülő zsidók és ruthének. Szánalmas látvány!
Január 4.
Egész nap az úton állunk, nem csinálunk semmit. Jönnek a 19-es honvédek, az egész regiment ott marad az úton velünk, mert nem lehet tovább menni. Csatakos hideg az idő és folyton esik. Az egész erdőt kivágják és hatalmas tüzet raknak minden 15 lépésre ott gubbasztanak a harcosok. Én bebújok egy muníciós kocsiba, de majd megdermedek a hidegtől.
Január 5.
A honvédek reggel felmennek a tűzvonalba. Kezdődik a gyalogsági harc, utána dolgoznak a mi összes ágyúink. Szolyváról zsidókat és ruthéneket hoznak, akik egész nap utakat és deckungokat ásnak. Folyton zuhog az eső, hideg van, és mi bőrig ázunk a nyitott padláson, ahol egymás hátán alszunk. Szenvedünk, mert a hasunk megfázott. Nagyon gyönge vagyok. Átázottan, vizes úton megyünk le egészen Galambosig. Az Isten megsegített, barátságos házba jutottam. Lehet a ruhát szárítgatni és melegedni. Annyi jó tejet ittam, hogy egész éjjel ment a hasam tőle.
Január 6.
Ma a görögkeletiek karácsony estéje van. Káposztát főznek, kukoricakenyereket sütnek és rozslisztből lekváros süteményt. Ma remek menázsink van: bableves, Fleischkonzerv főttkrumplival. Az idő csúnya, egész nap az Instrumentet pucoljuk, na meg kártyázunk. Honvédek jönnek és el akarják a szállást foglalni. Természetesen a tüzérek nem engednek és a honvédek kénytelenek visszavonulni. Úgy halljuk, hogy 2-3 napot pihenünk, mert a lovak nagyon kimerültek. Hála Isten!
Január 7.
Borzasztó gyönge a hasam, minden 10 percben hasmenés erőltet. Nem bírok enni, teljesen kimerült vagyok. Mégis bejövök Kitrich káplárral Szolyvára, mert a 15 fokosra egy csavart kell fúratni. A fűrészgyárban csinálják meg. Az idő szép tavasziasra fordult. Kisüt a nap, mióta itt vagyunk először. Sokáig tart, míg elkészül a csavar, azalatt megyek a munkáslakásokba a káplárnak valami ennivalót hozni. Menekültek közé jutok, de azért szívesen adnak töpörtyűt és fekete kenyeret, amibe mindenféle liszt van belekeverve. Engem kínálnak finom ebéddel, de nem bírok enni. Adnak egy kis feketét rummal, az új életet önt belém. Már jobban érzem magam. Egész estig a gyárban vagyunk, későn érünk haza, mikor megtudjuk, hogy reggel 3-kor abmarsch. Nagy a fölfordulás, készülődés.
Január 8.
Reggel 3-kor indulunk, alig állok a lábamon, oly gyönge vagyok, de muszáj menni. Nem bírok gyalogolni, felmászok egy szekérre, Borzasztó rosszul érzem magam. Kénytelen vagyok lemaradni, mert hasmenés erőltet. A hó esik, mind sűrűbben, a Batterie már jó előre jár. Én hátramaradva találkozom honvédekkel. Szegények, ők is csak vonszolják magukat, de menni muszáj, mert ha megállunk, eltemet a hó, oly sűrűn esik. Nagy szerencsémre, nemsokára a Batterie is megáll, nem tud tovább menni a nagy hótól. Beássák az ágyúkat és ott van a Feierstellung. Van egy vadászkunyhó, ahol a tisztek vannak. Ott megengedik, hogy a kályhára feküdjek és melegedjem. Ott vagyok egész nap. Nem eszem semmit, csak fetrengek a helyemen. A hó szakad egész nap. Lőni nem lehet, mert 20 méterre sem lehet látni.
Estére jönnek stanislaui önkéntesek. Ott alszanak a konyhán, meg a nyitott padláson. Jószívű fiúk, kínálnak mindennel. Valahogyan elhelyezkedem a földön. Egymás hátán-nyakán dögölnek. Én nem alszom, mert nem bírok a hasamtól. Megemlítem, hogy aznap ebédre a tiszteknek, név szerint Oberleutenant Schäffer, Leutenant Lovass Ferenc, Leutenant Resnyák Ferenc és Fähnrich Gruber Ottónak a következő menü volt: Maggi leves, 1 liba sülve, melléje pirított krumpli, tea, diós torta, utána bor. Mire megették késő éjjel volt. Aztán lefeküdtek.
Maggi leveskocka-konzerv a két világháború között
(Forrás: galeriasavaria.hu)
Január 9.
Álmatlan kínos éjjel után eljött a reggel. A hadnagy mondta, menjek le maródi vizitre. A trénünk lement. Felmásztam egy kocsira, lementem velük. Aznap nem volt vizit.
Január 10.
Zuhog az eső. Nem megyek Szolyvára, oda kellene menni, vizitre. Egész nap bent ülök.
Következő rész: „Kivertük az oroszt a határon át Galíciába…”
Összes rész: Somogyi Lajos első világháborús naplója
