A rejtélyes cím két levélre utal, amelyek a Hadtörténelmi Levéltár őrizetében találhatók, az egykori Honvéd Főparancsnokság irattárában. Mindkettő az I. világháború derekán, 1916-ban, illetve 1917-ben íródott, és meglehetősen bizarr, mondhatni észbontó ötletekkel véli megvalósítani a győzelmet…
Nézzük, miről is szólnak a több mint egy évszázada őrzött levelek. Íróikat nyilvánvalóan a segítő szándék vezérelhette: ha közvetlenül nem is tapasztalták a lövészárokharc nehézségeit, mégis átérezték az elmúlt 2-3 esztendő gyötrelmes küzdelmeit.
Az első egy névtelen, pontosabban „Hazafi” aláírással ellátott levél, míg a második levél írója névvel, azonosítható módon vállalta kilétét.
„Hazafi” levele a Honvéd Főparancsnokságnak
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Honvéd Főparancsnokság iratai, 615. doboz, 3946-eln./1916.)
A „Hazafi” kézjeggyel ellátott levél írója így kezdi az írást:
„Lehet, hogy az alábbiakkal nyitott kaput döngetek, fúrja az oldalamat, hogy illetékes helyen gondolkozzanak a tárgy felett, ha az ugyan – még nem lenne a kivitelhez közel. Bocsájtassék meg a névtelen írónak e sorok elkövetése, amely, ha nem is lenne megvalósítható, mindenesetre hazafias érzésből fakad. Tehát! A tánti (értsd: Entente) legyőzéséről van szó! Fúrassék egy földalatti alagút, a hadszíntér megfelelő pontjából kiindulva »Calais« alá, megfelelő: mondjuk villamos-furó szerkezettel, Calais alatt pedig csillagformában röpíttessék Calais mindenestől együtt a levegőbe. Néhány ismerős tisztnek már elmondottam a tervemet, de aligha juttatták azt el illetékes helyre. Lehet, hogy az eszme jó is, keresztülvihető is, tehát a téli szünet alatt megvalósítható is. Lévén az ottani terület meglehetősen »mundírt«, tehát 50-60 méter mélységben vízmentesen megvalósítható. Talán ekrazittal, vagy más robbantó anyaggal és aztán a robbanás után megrohanva, a »Tánti« támaszpontjától megfosztva, talán halálosan megsebezve esetleg véglegesen le is győzve. Tessék felette gondolkodni! A részletes kidolgozást a német hadsereg műszaki parancsnokságra bízni.”
V. György király látogatása 1918-ban Calais-ban s találkozása belga és francia tisztekkel. Szerencséjük, hogy nem valósult meg a terv!
(Forrás: https://www.wikiwand.com/en/Calais)
A második dokumentum Orosz Gyula m. kir. kincstári erdőaltiszt, tartalékos szakaszvezető által írt levél, amely az előbbi ötlettel ellentétben már jóval részletesebben kidolgozott. A derék Orosz szakaszvezető levelében leírja, hogy elképzelése szerint miként lehetne a lövészárokharc közepette, az ellenséges lövészek tüzét egy papírrúdra erősített, felfújható léggömbbel félrevezetni, valamint feldühített méhekkel a rohamozó ellenséget megadásra kényszeríteni.
A levél írásakor a kassai 9. honvéd gyalogezred XXXI/5. arató menetszázadánál szolgáló Orosz Gyula szakaszvezető levele a Honvéd Főparancsnokságnak (Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Honvéd Főparancsnokság iratai, 626. doboz, 7703-fp/1916.)
„A harctéren az ellenség összes tüzét a következőképpen lehetne összpontosítani: A honvéd legyen ellátva vastag, kemény papírból készült vékony léc-alakú összehajlítható rúddal és ezen rúdra 50-60 cm távolságban, a ruházat színének megfelelő léggömb legyen ráillesztve, melyet a katona szükség esetén felfújhat. Midőn a honvéd a lövészárokban a tüzelésre elkészülne ily alkalommal a nála lévő léggömbös rudat felfúja és a kilövő helyre kiteszi úgy, hogy az ellenség a gömböt félig láthassa. Ekkor az ellenség a tüzelést a kilátott cél felé fogja összpontosítani….
Amidőn az ellenség végig a harcvonalban tömegesen előre törni óhajtana, ezt meg kell nekik engedni, hogy összpontosuljanak. Midőn az ellenség nagy erővel összpontosul és előre törni óhajtana, ekkor a II-dik és IV-dik szakasz a futóárokból cirka 100 lépésnyi távolságra hátrál. Ezen hátrálás alkalmával egy-egy köpű méhet 50-80 lépésnyi távolságra a futó árokban elhelyezzük úgy, hogy egyik köpű a másikkal dróttal legyen összekötve s ezen árokban az I-ső és III-dik szakaszból, akik még visszamaradtak, minden 200 lépésnyi távolságra egy-egy honvéd vissza legyen tartva, akik amidőn a tömeges ellenség már az árokban van, a letett köpű méheket egy rángatással felfordítják és ha ez megtörtént azonnal fusson a hátul lévő szakaszhoz. Ekkor az összes méhek a legnagyobb hevességgel az ellenséget össze fogja csípni úgy, hogy teljesen tájékozatlanokká és fegyverhasználatra képtelenekké vállnak. A hátrált szakaszunk az ellenséget megfigyeli s midőn látja az ellenség veszélyét, ekkor az egész szakasz vagy század magára ölti a méhes állarcot és kesztyűt s úgy az ellenség letartóztatására indul. Letartóztatás után, ha azonnal újból jön egy újabb tömeg ellenség, ugyancsak azok is hasonlóképen járnak. Ha pedig nem jön újabb előre törés, akkor egy pár katona vizes fecskendővel összehajtja a méheket, amelyek a felfordult kashoz összegyűlnek. Összegyűlés után az állarccal ellátott katona oda megyen és csöndesen fölhajtja a kast és a méheket a katonák vissza szállítják előbbi helyükre. Az elősoroltak szerint a tüzérség tüzelése felesleges, mert az ellenség anélkül is megadja magát.”
Osztrák–magyar lövészárokrendszer a keleti hadszíntéren
(Forrás: Fortepán, 116283, adományozó: Visnyovszky Éva)
A dokumentumokon ugyan iratkezelési megjegyzések, vélemények nem találhatók, sőt, azt sem tudni, hogy válasz született-e a felvetésekre, de a levelek alján látható Karg János tábornok, a Honvéd Főparancsnokság vezetésével megbízott parancsnok szignója, ami arra utal, hogy ő is kézbe vette őket. Mindenesetre az ügykezelő irattáros megőrzésre érdemesnek találta a leveleket, nyilván abszurdnak tűnő tartalmuk miatt…
