Somogyi Lajos első világháborús naplója – 4. rész
1915 márciusában tovább folytak a kárpáti téli csata küzdelmei, melyekben Somogyi Lajos ütege az osztrák–magyar Hofmann-hadtest kötelékében, a német Dél hadsereg (Südarmee) alárendeltségében harcolt az oroszok ellen. A naplóíró gyakran élvezi a német bajtársak vendégszeretetét, akiknek „nagyszerű fedezékük van, kályhával, 2 ablakkal” ellátva. Még szivarral is megkínálják a kedves magyart. A Südarmee parancsnoka, Linsingen tábornok is meglátogatja őket és nagyon barátságosan elbeszélget velük. A hónap végén Somogyiék ütege új helyre települ át.
[1915.] Március 1.
A noteszom megtelt, az egész hónapot egybefoglalva írom le.
Március 1-től kezdve egész nap a Csirákot, Tatarufkát, meg a Szeretnicát lőjük. Elsején éjjel hirtelen Abmarsch, vormarsch van. Vormarsch, a B. stand felmegy egészen az Infanterista Schwarmléniába, szemben a Csirákkal. Az ágyúk előbb jönnek 1 klm. Nekünk éjjel egykor kell elindulni a Leitungot felfektetni a Csirákhoz. Felpakolunk és viszem a 15 fokos messzelátót és a telefon Batteriet. Nagy hó van és nem látunk semmit. Keresztülmegyünk Rozsánka Nyisznyán, a Leitungot fárasztó, meredek erdei úton visszük. Lassan megyünk, mert a Leitungot magasra kell fektetni és erősen. Reggel 6 órára még nem vagyunk fent a B-on. A Gebirgs Kanon Batterienál kapunk kávét, onnan még jó egy óra fel, mindig a Schwarmléniánk mellett. A Staciont egy Infanterista Deckungba tesszük, ami üres volt, most elfoglaltuk. A lövészárok 5 lépésre van tőlünk. A mi táborunk sűrű fenyves erdőben van. Szemben van a Csirák, egy hóval fedett kopár hegyoldal, közbe egy völgy. A Csirák vagy 200 m-rel magasabbra fekszik, mint a mi lövészárkunk. A két Schwarmlénia közt a távolság légvonalban 150 méter.
Nyizsna Rozsanka látképe ma
(Forrás: travels.in.ua)
Az oroszokat remekül látni, a hegyoldalon és a tetőn húzódik végig a lövészárka. Mihelyt felbukkanik egy fej a hóban, a mieink rögtön lőnek rá. Azonban a muszka is lő, még pedig akkor, ha neki jólesik. Ezt annál is inkább teheti, mert ő fent van és belőhet a táborunkba. Aznap nagyon dühösek voltak a muszkák, mert majd minden 5 percben lőttek gépfegyverrel. Persze mihelyt az első golyó jött, rögtön lehasalt a földre mindenki, mert kopogtak a fákon, mint a jégeső és verték a földről a havat, mintha szél fújna. Néha úgy jött a gépfegyvergolyó, mintha madársereg repülne, fütyülne az erdőn. De nemcsak annak kell vigyázni, aki kint van, hanem aki bent ül a Deckungban annak is, mert a Deckungok fenyőágakból vannak a tetején hóval. Persze, hogy azon is átvágott a golyó. A Deckungban hárman ülünk: én, Kovács és Hadnagy Lovass, és bizony, ha lőtt a muszka, még a Deckungban is lehasaltunk, mert bevágódott a golyó és kiment a másik felén. A gyalázatos muszka dum-dummal lőtt. Ha a fákat érte a golyó, explodált, pattogott az ágakon. A mi gépfegyverünk is törte a diót egész nap. Ha meglátott valamit, pontosan be volt lőve mindkét Maschinengewehr.
Alaposan bent vagyunk a tűzvonalban. A lövészárok egy gyalogút mellett húzódik el. A Kanonen Batterie feljön egészen a Deckungig, onnan durrogat a túloldalra, de nem nagy eredménnyel. Sajnos a muszka is visszalő, még pedig szomorú eredménnyel. A Gebirgs Kanon parancsnokát, egy főhadnagyot a hasán találta a golyó és a hátán jött ki. Közvetlen a Deckung mellett vágódott el. Még aznap meghalt. Később egy hadnagy és egy altiszt sebesült meg súlyosan. Nemsokára visszament a Gebirgs Batterie, mert nem volt tisztje. Én és a Kovács kimegyünk, Kovács fát vág, mikor megint lő az orosz. Egyszerre felkiált és elvágódik. A lába fejét érte a golyó. Én a háta mögött vagyok, rögtön futok sanitésért, rátesszük egy hordágyra és levisszük a maródi zimmerbe, ami szintén egy nagyobb hóval fedett Deckung. A golyó megakadt a bokacsontnál, az orvos bekötötte és másnap levitték hordágyon. Persze szenvedett nagyon a fiú. Éjjel hoztak egy katonát, aki célzó helyzetben állva megfagyott. Éjjel ott aludtam Kovács mellett.
Reggel mentünk alkalmasabb Beobachtung standot keresni, mert onnan nem lehetett jól megfigyelni. Egy helyen az út, egy kis tisztáson vezetett keresztül. A tisztás széléről remekül lehetett az oroszt látni és az egész Csirákot. Sajnos ő is látja a kis tisztást, sőt be is van neki lőve. Ha egy ember ment keresztül rajta, már Maschinengewehrrel lőtte az utat. Egyszer-kétszer csak átmentünk rajta, persze fütyültek a golyók jobbról-balról, de aztán lekerültünk egy ösvényre, ahová nem látott oda. Végre találtunk alkalmas helyet egy fa tövében, ahová mindjárt ástunk Deckungot, onnan kukucskáltunk fel a Csirákra. Visszamentünk a telefonért és a 15 fokos föhnrohrért. Azonban nem az úton mentünk, hanem az ösvényen. Visszafelé mégis lőttek a muszkák Maschinengewehrből vagy 25-öt. Előttem ment Lovass Hadnagy, én 3 lépéssel utána. Egyezerre fütyülnek a golyók jobbról-balról. A havat verik fel mellettünk, az ágakat leveri, én hallok egy kis koppanást. A nagy messzelátó a jobbvállamon lóg. Ránézek, hát keresztülment rajta egy golyó. A csőben két nagy lyukat vágott és a táska túlsó oldalán eltávozott. Az Isten jósága megmentett a veszélytől. A Hadnagyom is örült, hogy nem történt semmi bajom és rögtön jelentette a kapitánynak, hogy a 15 fokost keresztüllőtték. Nem is lehetett használni 3 hétig. Gyönyörű emlékem volna, ha megkaphatnám. De sajnos, nem gondolhatok rá.
Tiszti fedezék a Kárpátokban
(Forrás: Az Érdekes Újság, 1915. máj. 2.)
Beültünk a Deckungba és onnan lestünk át a Csirákra, ahol a muszkák tanyáztak, és ha az úton jöttek, rögtön leküldünk mindenkit az ösvényre. Traktirok jöttek menázsival. Nem mentek lent, hanem a fenti úton. Persze a muszka lőtt rá, az egyik lovat el is találta, hogy rögtön lefordult a finom menázzsal együtt. Egész nap nem lehetett lőni, mert sűrű köd volt és nem lehetett az egész Csirákot Beobachtolni. Ez így ment vagy 5 napig.
Végre kiderült egy napon annyira, hogy elkezdhettünk lőni. Közvetlen a telefon Deckungunk mellé az útra jött egy Maschinengewehr. Ott ástak Deckungot és nemsokára belőtte a muszka a Deckungot. Egész nap ott csinálta a nagy murit, majd megsüketültünk. Mink is lőttünk, de sajnos hiába. Ha srapnellel lőttünk, nem ért semmit, mert olyan erős hó-deckungja volt, hogy nem ártott neki. Ha pedig gránáttal lőttünk, a legerősebb gránáttal, nem explodált a nagy hóban. A srapnell és a gránát is volltreffer volt. Pedig alaposan oda küldtük a csomagokat. Nem ért semmit. Az egyik Reitende Batterie telefonistája odament a gépfegyverhez és puskával lőtt, sajnos észrevették – visszalőttek – fejlövést kapott a könnyelműségéért. Ott mindjárt eltemették.
Pár napig még ott voltunk, de minthogy nem láttunk jobban, leszedtük a vezetéket és átfektettük a Tatarufkára, ami háromszor olyan messze van. A Beobachtungstand bent volt a lövészárokban. A német 42-es brigád volt ott, csupa lübecki fiú. Ahogy felérünk a Leitunggal, nagy jajgatást hallunk, hát a lövészárok előtt fenékbe lőttek egy oroszt, az sírt-jajgatott, mint egy kisfiú. Ott sírt-jajgatott, addig, míg el nem némították egy lövéssel. A németeknél jó dolgunk volt, kaptunk cigarettát-szivart, egy pitliben jó menázsit, amit az altisztük hozott be a Deckungba. Azt mondja, főzött a részünkre egy keveset, hát volt vagy 10 porció és dacára, hogy csak ketten voltunk, majd bevágtuk az egészet. Azóta is emlegetjük a német kaját. Ebédre mindig adtak rizsás húst, ami pompásan ízlett.
Kézírással a naplóban az ún. Höfer-jelentés:
Március 9. – A Kárpáti arcvonalon szakadatlanul ismétlődnek az ellenség támadásai, amelyet aszerint amint a csapatok fejlődése, majd nagyobb majd alárendeltebb erővel hajtanak végre. Így tegnap is az ellenségnek súlyos veszteséget okozva több helyen visszavertük a hevesen támadó oroszokat kik egészen torlaszainkig hatoltak. Az utóbbi napokban a Kárpátokban túlnyomóan uralkodó kedvezőtlen időjárás az ezen harcvonalon alkalmazott seregtestekkel szemben egészen rendkívüli követelményeket támaszt. A csapatok az ellenséggel állandóan érintkezve éjjel-nappal harcban állanak és gyakorta kemény hidegben és nagy hóban is kénytelenek támadást végrehajtani, vagy a védelemben a többnyire túlerő támadásával helytállni. Derék csapataink magatartása valamint minden harcos, akinek ebben a küzdelemben része van, határtalan dicséretet érdemel.
Höfer
A Höfer-jelentés szövege a korabeli sajtóból
(Arcanum Digitális Tudománytár)
Ma március 15. A Csirákon pár száz muszkát fogtak el, a felét levitték Slavskóra dolgozni, barakképítésre. Láttam egy csapatot, csúnyán elbántak velük, össze-vissza voltak kötözve, alig másztak a kimerültségtől, mikor megláttak, könyörögtek kenyérért-cigarettáért.
17-én szép tavaszi nap van, ma jött Pestről 20 Rekruta, közülük 6 jutott a telefonhoz. 18-án a királyunk nevenapján faszolunk új alsó ruhát, sajtot, 1/2 deci rumot, szalonnát, cigarettát, csokoládét.
20. 3 napja „Zwischen Postnak” vagyok kiküldve. Hárman vagyunk, ha valami hiba előjön, a legközelebbi Postnak rögtön javítani kell. Én a kis Magnet telefont, a német 15-ös Schwere Haubitznál kapcsolom a vezetékbe, ami lent áll a Rozsanka völgyben. A drótot bevezettem az egyik Deckungba, ahol a 2. ágyú legénysége volt. Minden ágyú legénységnek külön fedezéke van. Nagyszerű fedezékek, kályhával, 2 ablakkal ellátva. Érdekes az élet náluk, olyan meleg van bent, mint egy jól fűtött ebédlőben, a középre egy nagy pitli feketekávé van állítva, mindenki annyit iszik, amennyi beléje fér és esznek hozzá 5-6 db. zsíros kenyeret, közbe-közbe jön a kommando, kirohannak pár lövést leadni, újra vissza a Deckungba, kezdődik az olvasás, alvás-evés-ivás. Mindegyiknek van egy csomó újságja, amit rendesen megkapnak. Közben pirítottak kenyeret, rákenték a zsírt – engem is mindenből megkínáltak. „Was gut und teuer”. Nem tudtam velük sokat dumálni, de azért, nagyon megszerettek. Azt mondták, „die Ungarn sind sehr nette Leute”.
Délben hozták a „Mittagot”, volt benne vagy 15 adag jófajta borsókonzerv, öklömnyi húsokkal és finom makarónival. A legénység csak 7 főnyi volt, hát nekem is jutott egy mosdótállal, mert ők abból ettek. A betyáros ebéd után, egy pár jó drumm német szivar is sorra került, az minden nap van, utána jó kis durmolás következett. Lőni nem lehetett, mert sűrű a köd. 4 órakor már kész a „Kaffe”. Hoztak egy vederrel, nem ízlett, mert keserű volt, erre hoztak 15 szem kockát, soha olyan édes kávét nem ittam. Aztán jött a posta, volt sütemény, csokoládé stb. kínálgatták a „liebe ungárt”. Olyan kedélyes élet volt, mint egy kávéházban. Négy 20 éves önkéntes és 3 öreg csont volt a Manschaft. Azt a pár napot, amit köztük éltem, soha nem felejtem el.
Eredeti Drum szivar dobozban
(Forrás: cigarsofdubai.com)
A rozsankai fatelep tulajdonosát, kinek titkos telefonja volt a muszkákkal, az első fára felkötötték. Slavskón lógott az útszélen, kívüle még négy cseh altiszt és egy őrmester lett felkötve, árulkodtak a disznók.
21. Gyönyörű nap van. Német aeroplán száll fel, a muszkák hevesen lövik. A kapitány kért a honvéd tüzérektől egy muzsikus cigányt arra a hírre, hogy Olaszország megtámadta a franciákat. Egész délelőtt nagyban ment a muri. Gyönyörű jelenetnek voltam a tanúja. Bent ültünk a parasztházban, egyszerre belép egy szép szál német Generális. Fess, őszhajú ember, tele érdemrendekkel. A Zimmer „habtachtba” vágja magát. Kérdezi, van-e itt német katona. Mondjuk, csak magyarok. Kérdezi, mi az magyarul „Manschaft” megmondjuk. Mi az magyarul „Guten Tag”, mikor ezt is meghallja, szalutál és azt mondja: „jó napot emberek." Később tudtuk meg hogy az ottani haderő főparancsnoka, Linsingen generális volt. 27-ig voltunk a Demkovecen, ahol pompás élet volt.
Alexander von Linsingen tábornok, a német Südarmee parancsnoka
(Forrás: Wikimédia)
27-én éppen a Tatarufkán vagyok, jön a parancs: „Leitung abtragen” einrücken. Gyorsan szedjük a vezetéket, késő este érünk a német Schweréhez, mikor a hangom hallották, rögtön kiabáltak: „Ludwig komm her”. Azt mondták, holnap nekik is Abmars, megkértek írjak, majd ők is mindig fognak rám gondolni, azzal nehezen elbúcsúztunk – újabb szivarok kísérete mellett. Még aznap éjjel lemegyünk Slavskóra, innen 3 óra alvás után Abmars. Irgalmatlan, nehéz-sáros meredek úton, később bokáig vízben gázolva este 10 órára érünk Holoveckóra, ami egy keskeny völgyben van, magas hegyektől körülzárva. Ha itt a muszka sturmol, innen élve ki nem kerül senki.
Másnap kezdték a Feuerstellungot csinálni. A 4-es honvéd üteg, kik velünk együtt indultak, még másnap délben sem értek utol. A faluban egy ruthén parasztnál csokoládét és teasüteményt is lehetett kapni.
Április 1-re kész lett a Batt.stellung. Minden ágyú legénységnek külön Deckungja volt, az öregnek külön Deckung készült, székkel-asztallal.
Következő rész: „Beléjük lőni gépfegyverrel, aki vissza mer jönni…”
Összes rész: Somogyi Lajos első világháborús naplója
