Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
1914–1915 fordulóján a 8-as huszárok továbbra is a háború hétköznapjait élik, de a tétlenséget – amit részben a télies időjárás is okoz – nehezen viselik, hiszen a lovasságnak a mozgás a lételeme. Békés körülmények között telik az első harctéri karácsonyuk is. Ebben az időszakban a 31. hadosztály gyalogezredei sem vesznek részt komoly harcokban. Fordul a helyzet február végén, amikor a hadosztályt újra a Kárpátokba szállítják.
1996 januárjában adományozás útján került gyűjteményünkbe az alább bemutatott katonafüzet. Egykori tulajdonosáról így jóformán csak annyit tudunk, amennyit a könyvecske az alább idézett részen kívül elárul róla: mindösszesen annyit, hogy 1919. szeptember 12-én a dél-olasz Leccében szignálta Az élet a lövészárokban című költeményét. A füzetecske leglényegesebb bejegyzése a háborús karácsonyokra vonatkozik. Ezt közöljük az alábbiakban.
A nyolcas huszárok hadosztályukkal ismét visszavonulnak az orosz nyomás elől a Kárpátokig, ahonnan ezúttal vasúton dobják át őket a front másik veszélyeztetett szakaszára, Lengyelországba. Közben – mivel számottevő veszteségük nincs – a pótlásokkal egészen tekintélyes lesz létszámuk. A vasúti szállítás alatt Katowice pályaudvarának méretét és forgalmát is megcsodálhatják. A hadosztály német alárendeltségbe kerül, gyalogezredei komoly harcokban vesznek részt, a hadosztálylovasság – feladatából adódóan – inkább csak a kényelmetlen oldalával találkozik a háborúnak, nem a veszélyessel.
IV. Károly trónörökösként és uralkodóként is számtalan látogatást tett a fronton, amelyekről már korábban is esett szó. Az 1916 decemberi vizitálása azért volt különleges, mert az osztrák császári trón elfoglalása után, de még magyar királlyá koronázása előtti napokban zajlott le az olasz hadszíntéren harcoló csapatainál. Ez alkalommal megszemlélte a m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály, illetve a 81. honvéd gyalogdandár Sesanát Opčinával összekötő úton felsorakozó alakulatait is, különleges izgalmat és élményt szerezve a magyar honvédeknek...
A nyolcas huszárok rohama elmarad, helyette egyéb megpróbáltatások jönnek. Kapitány úr Forster huszárjai a 31. gyaloghadosztály Lemberg környéki harcaiban vesznek részt, szerencsére komolyabb veszteség nélkül. A betegség ugyanakkor nem válogat, a hadosztály csapatait megtizedelő kolera még a századparancsnokot is megkörnyékezi, de szerencsésen átvészeli a kórt. A komarnói csata után a hadosztály egészen a Kárpátokig vonul vissza, ahonnan a sorok rendezése után ismét támadás következik, ennek súlyát a gyalogosok viselik, a hadosztály-lovasság – feladata szerint – felderít, biztosít.
1924. január 3-án terjedelmes cikk látott napvilágot a bécsi Arbeiter-Zeitung, az osztrák szociáldemokraták központi pártlapja 2. oldalán Conrad bűne címmel. Az írás névtelen szerzője ebben azzal vádolja az egykori Osztrák–Magyar Monarchia legendás vezérkari főnökét, hogy bár lehetősége lett volna a küszöbön álló világháború kirobbanását megakadályozni, ő ezt a lehetőséget szándékosan elmulasztotta kihasználni. A cikk megjelenésének apropóját nyilvánvalóan az szolgáltatta, hogy az előző esztendő végén került a könyvkereskedések polcaira Conrad tábornagy visszaemlékezéseinek IV. kötete, mely a Nagy Háború kitörésének időszakát dolgozza fel.
A hadosztálylovasságul beosztott nyolcas huszárok vonatra szállnak és – rövid magyarországi pihenővel – az orosz harctérre vonulnak. Budapesti tartózkodásuk alatt több ismert emberrel is találkoznak. A közhangulat még a háború elejét idézi. Az orosz fronton már más a helyzet: Lemberg alatt az 1. és a 2. század egyesítve tevékenykedik az osztályparancsnok vezetésével. Szükség is van az erőre, mert 1914 szeptemberében véres csaták dúlnak a környéken és a hadosztálylovasságnak is kijut a felderítésekből és védőharcokból.
Az első világháborúban szinte valamennyi magyar családot érte valamilyen veszteség: hadbavonult családtagok megsebesültek, megbetegedtek, vagy elestek. Voltak olyan családok, amelyek több tagjukat is elvesztették: így jártak a zentai Szabadosék is, akiknek a harcok során két fiuk is hősi halált halt.
Forster kapitány 8-as huszárjai továbbra is a szerb harctéren küzdenek. Már látszik a régi hadviselés alkonya: a világoskék atillák már nem alkalmasak arra, hogy a harctér porában-sarában viseljék, meg is válnak tőlük alkalomadtán… Sikeresen átesnek a tűzkeresztségen is, majd tétlenségre kényszerülnek, Sabác mellett a véres harcokat a 31. hadosztály gyalogsága vívja meg ekkor. 1914. augusztus 17-én a hadosztállyal együtt visszavonulnak a Száva innenső partjára, ahonnan aztán az egész hadtesttel együtt nemsokára az orosz frontra dobják át őket.
Amikor a Doberdó-fennsíkon San Martino del Carso községből az Isonzó menti Poggio Terzarmata (egykor: Sdraussina) község felé haladunk a Via Brigata Sassari műúton, az utat sűrű bozótos szegélyezi. A kanyargós útnak majdnem a felénél érkezünk arra a területre, ahol a 2. isonzói csata után 1915 októberének közepéig igen súlyos veszteségeket követelő összecsapások zajlottak. Az utat átvágva itt húzódott a hírhedt „sdraussina út melletti” osztrák–magyar fővédelmi vonal. A hevenyészett, és tüzérségi tűzzel rombolt állásokban a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály frontszakaszának a védői harcoltak. A sűrű bozótos ma már elfedi az egykori összecsapások színterét.
Legutóbbi kommentek