„Sok vérbe került itt is a német sógort megsegíteni”

2023.12.18. 07:00 :: SőregiZoltán

Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése – 6. rész

A nyolcas huszárok hadosztályukkal ismét visszavonulnak az orosz nyomás elől a Kárpátokig, ahonnan ezúttal vasúton dobják át őket a front másik veszélyeztetett szakaszára, Lengyelországba. Közben – mivel számottevő veszteségük nincs – a pótlásokkal egészen tekintélyes lesz létszámuk. A vasúti szállítás alatt Katowice pályaudvarának méretét és forgalmát is megcsodálhatják. A hadosztály német alárendeltségbe kerül, gyalogezredei komoly harcokban vesznek részt, a hadosztálylovasság – feladatából adódóan – inkább csak a kényelmetlen oldalával találkozik a háborúnak, nem a veszélyessel.

 

Egy faluban, ahol már ellenséges állások voltak, a mi gyalogságunk rajvonalán túl kb. néhány száz lépésre az előőrsök előtt állottak meg. Erre Petrini megállította lövegét tekintve, hogy koromsötétség volt, egy lámpa segítségével oldalt beállította az ágyút az ellenségre és bekartácsozott a faluba.

Óriási ribillió. Nagy gyalogsági és ágyútűz szólalt válaszul, így a felderítés nagyszerűen sikerült, mert konstatálni lehetett, hogy nagyobb erők vannak a faluban. Az ellenség rajtaütésszerű támadást vélt s egész reggelig nagy harci zaj volt hallható. Ekkor már Petrini és Wodianer régen árkon-bokron túl voltak, visszajöttek a hadosztályhoz.

Bátran nevezhető e két ember József főherceg legügyesebb katonájának. Ha valami különös feladat várt rájuk, azokat mindig a legnagyobb ambícióval teljesítették. Különben is ritkán láttam Petrininél tevékenyebb, mozgékonyabb és snájdigabb tüzért. Sokszor, ha hírszerző különítmény voltam, természetesen jól elől a gyalogsági vonalunk előtt az oroszok nyomában, felderítő járőrével mindig nálam lovagolt és mindig készenlétben tartott egy löveget. Alkalomadtán a mit sem sejtő oroszok közé durrantott, úgyhogy előrehaladásomban nagyszerűen segített.

[1914.] November 5. körül kezdtek az oroszok bennünket megnyomni, a »gőzhenger« — ahogy ők nevezték magukat — működött. Folytonos harcokban védekezve kellett visszavonulnunk. Turkán keresztül Fenyvesvölgy és Nagyberezna felé.

Turkán már akkor kolerajárvány dühöngött. Úgy november 16-ig tartott a visszavonulás és Nagybereznán bevagoníroztunk. Hogy hova lesz az utunk, akkor még nem is sejtettük. Fáradságos volt ez a kárpáti epizód. Huszárjaink és lovaink a hegyi utaktól kimerültek, de hát még mindig nagyon könnyű dolgunk volt a vitéz gyalogságunkhoz és a tüzérségünkhöz képest, kik a folytonosan erősödő oroszokkal szemben nagy teljesítményeket mutattak fel.

Luzsek-Gorninál láttam először nagyobb lovasságot együtt. Ez volt az 1. lovashadosztály báró Peteáni tábornok parancsnoksága alatt, ki nekem valaha Erdélyben az ekvitációban parancsnokom volt. Köztük találtam sok jóbarátom és gyönyörűség volt őket látni. Készenlétben álltak egy áttörés esetére, de nem került rá sor. Később lóról szállva, gyalog is harcoltak.

Miután az éjjelt Luzsek-Gorniban töltötték, sok régi jó barátommal, bajtársaimmal találkoztam. Bizony később, pár év múlva, mikor újra e hadosztályhoz kerültem, nagyon sokan hiányoztak közülük.

Századom október havában megszaporodott egypár tisztjelölttel, így bevonult Trautmann Feri barátom is Ceglédről, mint zászlós. Részt vett a már említett Wodianer-attakban, amiről később még szó lesz, (éppúgy Feriről is). Bevonult Szentgyörgyi és Városi György hadapródjelölt is. Századomnál ezideig sem tisztben, sem legénységben veszteségem nem volt, pár jelentéktelen sebesülésen kívül, így tisztikarom elég tekintélyes lett.

Városy György gyászjelentése 1925-bőlVárosy György gyászjelentése 1925-ből
(Forrás: familysearch.com)

Egyik önkéntesemet, Jerney Viktort, kolera gyanúja miatt Ungvárra vitték, de onnan megszökött, mert egy kis gyomorrontáson kívül nem volt különösebb baja és ott még megkaphatta volna a kolerát. Hamarosan be is vonult hozzám. A másik önkéntesem, Farkas Feri, szívbajjal került haza és így nem is jött ki többet a frontra.

Jerney elmesélte, hogy szörnyű volt az ungvári kórházban. Ezer számra feküdt a kolerás és alig győzték eltemetni a meghaltakat. Amint azonban megkezdték ellene az oltásokat, mindjárt meg is szűnt, csak szórványosan fordult elő. Meg kell emlékeznem Orosz tiszthelyettesemről, kiről már beszéltem s ki századom egyik legjobb lovasa volt. Már békében is nagyon szerettem, mindig a tisztességtudás embere volt. A lembergi csata utáni visszavonulásnál szerezte a nagy ezüstérmét. Járőr lévén, látta, hogy egy kozákcsapat szanitéckocsikat üldöz, amik tele voltak sebesültekkel. Előbb elkergette őket, majd pár emberével tüzelt és mire megerősödve vissza akartak jönni, akkorra már biztonságban voltak a kocsik. Ez a derék altiszt a háború végéig majdnem szakadatlanul századomnál teljesített szolgálatot s nem sebesült meg.

Orosz-lengyelországi hadszíntér. Bereznán bevagonírozva nagyon gyorsan vitt bennünket a vonat, említésre méltó dolog nemigen volt. Csak akkor láttuk, hogy hova megyünk, amikor Kattovicon haladtunk keresztül. Tehát Németországba, az orosz-lengyel harcszintérre. Kattovicon sokáig állt a vonat és így alkalmunk volt alaposan megtekinteni ezt a hatalmas pályaudvart. A forgalom nagy volt, egyik katonavonat a másikat érte. Olyan étterme volt, hogy ilyet nálunk és Bécsben láttam csak.

November 19-én értünk Wosocka állomására, hol kivagoníroztunk és egy kis német városba, Gutentagba indultunk. Csak másnap értük el. Ott már kaptunk térképet s erről láttuk, hogy a porosz-lengyel hadszíntérre kerültünk.

Éjjelre egy kedves erdészcsaládnál kaptunk szállást, német emberek voltak és azt se tudták, hogy mit csináljanak velünk, minden jóval elláttak bennünket. Jól esett újra ágyba feküdni a sok törődés után. Az Oberförster leánya, egy szép szőke, amint észrevettem, elvesztette szívét Wettstein Micu zászlósom. láttára. Reggel az ellovaglásunknál nagyon »wehmütig« integetett neki. Hát megint a régi nóta: »Anderes Städtchen, anderes Mädchen.« (Remélem, hogy ezeket a sorokat csak ezredbajtársaim olvassák és nem feleségeik, mert tudtommal azóta ő is nős már és két gyermek apja. De hiszen, háború volt.)

Gutentagba érkezve, másnap ott tényleg gutentagot kaptunk, mert századom nagyszerűen el volt látva mindennel, mi pedig (Csalány, Máriássy és Wettstein) a szász király vadászkastélyában kaptunk szállást. Gyönyörű stílusú kis épület volt. Mesés ágyakban aludtunk s óriási volt a kontraszt a galíciai rögös föld és az itteni széles ágyak között.

Poroszország ellen készülődő orosz csapatok Kielcében 1914 októberébenPoroszország ellen készülődő orosz csapatok Kielcében 1914 októberében
(Forrás: cont.ws)

Itt is egy derék Oberförster minden jóval ellátott bennünket, amivel csak lehetett. Az emberek nagyon örültek nekünk, mert hiszen hazájukat jöttünk védeni, amelyet a kozák patrulok már fenyegettek. Kipihentük magunkat alaposan, mert sejtettük, hogy sokáig nem fogunk ágyat látni, ilyeneket pedig aligha még egyszer. Géza barátom este a lefekvésnél úgy nyújtózkodott a szász király ágyában, mintha gyerekkorában megverték volna, ha nem akart királyi ágyba feküdni. Sajnos, nem sokáig tartott dicsőségünk, mert már másnap este alarmiroztak bennünket és Rosenberg városába hívott a parancs. Félix tábornok még Sabácnál a budapesti 10. ágyús ezrednek volt a parancsnoka, most egy gyalogdandár parancsnoka lett. Félix tábornok egyike volt azon egyéniségeknek, kik a fronton minden emberre megnyugtatólag hatottak, mert minden körülmények közt, a legnehezebb szituációban is, higgadt bölcsességgel vezette a csapatát. Közvetlen személyes érintkezésben végtelen szeretetreméltó és udvarias volt. Sokszor volt szerencsém vele együtt lenni és parancsnoksága alatt állni, csupa kedves emlékem van róla.

Poroszország ellen készülődő orosz csapatok Kielcében 1914 októberébenPoroszország ellen készülődő orosz csapatok Kielcében 1914 októberében
(Forrás: cont.ws)

Rosenberg és Kreuzburg német városokat elhagyva, nemsokára a porosz határon voltunk, hol hadtestünk Woyrsch német tábornok parancsnoksága alá került.

A Woyrsch-seregcsoport sapkajelvényeA Woyrsch-seregcsoport sapkajelvénye
(Forrás: bidkit.ams3.digitaloceanspaces.com)

Erős harcok közt vonultunk előre a Pilicáig, melyet úgy december körül értünk el. Az első századdal felváltva hírszerző különítmények voltunk, közben kozákokkal akadtak kisebb csetepatéink, melyekben egy tisztünket, Himel tartalékos főhadnagyot elfogták. Mint járőr volt kiküldve, a kozákok körülkerítették és embereivel együtt foglyul esett. Mi is fogtunk itt egy pár orosz tisztet, egy zászlóst. A százados egyedül is ellenállt, de az egyik huszár megközelítette és karddal leterítette. (Ez a huszár békében nálunk a tiszti étkezdében volt fölszolgáló.) Ezt a századost és zászlóst Cserven hadnagyunk és az első század kiküldött járőre fogta el, majd később hozzám hozták bekötözve. Fontos iratokat találtunk náluk, melyből láttuk, hogy szupertisztek voltak, kik a kozákok fedezete alatt a környéket szemlélték. Teát hozattam a két tisztnek, közben a százados magához tért, tört franciasággal beszélt, azonban semmiféle felvilágosítást nem adott helyzetükről és erejükről. Miután kardjaikat úgyis el kellett volna venni, ajándékba kértem tőle fegyverét, amit ő készségesen teljesített. Most is megvan a kard, a pengén cári címerrel, Szűz Máriával és orosz felirattal. Ez volt az egyetlen hadizsákmányom, többit elhagytam, mivel kétszer is mindent ott hagyva kellett menekülnünk az elfogatás veszélye elől. Ez a kardom is csak azért került haza, mert egy szabadságos altisztemmel hazajuttattam. A foglyokat aztán irataikkal együtt hátra küldtem a hadosztályhoz.

A mi tevékenységünkről itt Orosz-Lengyelországban pontosabbakat nem írhatok. Újabb fáradságos masírozások, szabadban való hálások és földerítések következtek, de aránylag könnyű volt a gyalogságéhoz és a tüzérségéhez viszonyítva. Azok már ekkorra súlyos feladatokat végeztek el, nevüket belevésték a hadtörténelembe. Bizony, sok vérbe került itt is a német sógort megsegíteni.

Hadosztályunk véglegesen a Pilica partján állott meg, ahol is kisebb-nagyobb harcok után állásharc fejlődött ki. Ekkor kezdődtek épülni az első rendes állások. Legfőbb nevezetesség volt itt a 69-es Hindenburg-bakák gyönyörűen kiépített Hindenburg-állása. Pittner ezredes személyében kiváló ezredparancsnoka volt ennek az ezrednek. Mindig egy volt ezredével, ő volt a csapatparancsnok mintaképe. Támadásnál mindig elől járt, pihenőben pedig arra gondolt először, hogy a legénységét jól ellássa. 1915 elején Galíciában elesett

Orosz-Lengyelországban nekünk, mint hadosztálylovasságnak, december, január és február közepéig nagyobb tevékenység nem jutott, a front mögött tartózkodtunk. Az állásharcok alatt azonban naponként gyakorlatoztunk és szabályszerűen be voltunk kvártélyozva Dombrován, a hadosztálytörzs székhelyén. Ez alatt csak két nevezetesebb dolog történt. December 24-én szemlénk volt, századunk egyesült a 3. és 4. századdal, a pionirzuggal Fluck ezredes parancsnoksága alatt. A külföldi katonai attasék tartották a szemlét Tersztyánszky hadtestparancsnokkal együtt. Tőlünk a frontra is kimentek az állásokat megnézni. Azért volt nevezetes ez a szemle, hogy még akkor a román és az olasz katonai attasé is ott volt. Ki gondolta volna akkor, hogy elleneink lesznek? A második szemlén már Károly őfensége is részt vett, de még mint trónörökös.

Következő rész: „Az volt az ideálja, hogy milyen szép volna az arcán egy kozák kardtól eredő vágás…”

Összes rész: Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése

Szólj hozzá!

Címkék: orosz front huszár huszárok Katowice cs. és kir. 8. huszárezred Remus von Woyrsch

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2318282795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása