Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése – 5. rész
A nyolcas huszárok rohama elmarad, helyette egyéb megpróbáltatások jönnek. Kapitány úr Forster huszárjai a 31. gyaloghadosztály Lemberg környéki harcaiban vesznek részt, szerencsére komolyabb veszteség nélkül. A betegség ugyanakkor nem válogat, a hadosztály csapatait megtizedelő kolera még a századparancsnokot is megkörnyékezi, de szerencsésen átvészeli a kórt. A komarnói csata után a hadosztály egészen a Kárpátokig vonul vissza, ahonnan a sorok rendezése után ismét támadás következik, ennek súlyát a gyalogosok viselik, a hadosztály-lovasság – feladata szerint – felderít, biztosít.
Kardot rántottam, megmagyaráztam a századnak szándékomat és megmutattam az útirányt, ahonnan jönnek majd a kozákok. Villogó szemmel ültek embereim a nyeregben és láttam, ha rohamra kerül a sor, az föltétlenül sikerül. Várunk, várunk, semmi, csak lövöldözés, még jelentést sem kaptam a járőreimtől. Végre már a mondott irányban egy lovaspárt akartam küldeni, nézze meg, hogy nem fogták-e el a járőreimet? Ekkor azonban vágtatva jött minden járőrömtől egy lovas, jelentve, hogy már erős gyalogsági osztagok nyomulnak előre. Sajnos a roham elmaradt, a kozák nem jött. Jelentést küldtem hátra és miután a mi gyalogságunk Sambort, már elhagyta, feladatom itt majdnem befejeződött és kezdett már nekem is szorulni a kapcám, még elvághattak volna a csapatomtól, kezdtem lassan visszavonulni és Samboron áthaladva, jóval túl elértem gyalogságom vonalát. Itt már éjjelre biztosítva és védelemre berendezkedve állottak meg. Jelentkezésünk után hátraküldtek a jó 8 km-re fekvő kis petróleum telepre.
Huszárok folyóátkelése Galíciában
(Forrás: Tolnai Világlapja)
Esteledni kezdett és útközben visszafelé egy kis faluban ezredtörzsünkre találtam, ahol Fluck ezredes, Hartmann Brúnó főhadnagy segédtiszt és Sárkány Miklós pionier zugkommendáns és a 3., 4. század Fluck és Bittó Sándor kapitányok alatt éjjeleztek. Minthogy rég láttam őket, egy órai pihenőt rendeltem el a századomnak. Elláttak bennünket minden jóval, amit nem is utasítottunk vissza, mert bizony a lembergi ütközet alatt pár napig répán és krumplin éltünk, konyhánkat hírül sem láttuk. De nemcsak mi voltunk így, hanem szeretett parancsnokunk József főherceg is. Bizony a földből húzta a répát és azt kosztolta. Közben egészen beesteledett, nyergeltettem, elbúcsúztunk, és indultam a pár km távolságban lévő kvártélyunk felé. Néztem a térképet. Egy dűlőútnál el kellett volna fordulnunk, de elnéztem és a második dűlőútnál fordultam be. Sötét is volt, eltévedtünk. Menetelésünk végén egy hegy tetején landoltam, ahol már nem tudtuk, hogy hova és merre menjünk. Elhatároztam, hogy itt bevárjuk a reggelt. Tüzet gyújtottunk, lenyergeltünk, de bizony keveset aludtunk a kemény földön és bosszankodtunk, hogy virradatkor mind ébren voltunk és íme közvetlen a hegy lábánál látszott a hely, ahol pihenhettünk volna. Gyorsan nyergelve, gyalog vezettük le lovainkat és úgy háromnegyed óra alatt lent voltunk. Csalány türelmetlenül várt bennünket este óta. Hát bizony eltévedtünk, de megvigasztalódtam, mással is megtörtént ez. Egyszer később egy igen kiváló vezérkari ezredes vezetett bennünket éjjel és reggelre rájöttünk, hogy körbe jártunk és oda értünk vissza, ahonnan elindultunk.
A 31. gyaloghadosztály hadrendje 1914. szeptember 19-én
(Forrás: A volt csász. és kir. 69. „Hindenburg” vezértábornagy nevét viselő gyalogezred története 1910-1918)
Mint már említettem, hogy még Szerbiában vérhas-tüneteket éreztem magamon. Most, hogy először megint födél alá kerültem (fényes rézágy stb., századom nagyszerűen elhelyezve), kitört rajtam olyan erősen, hogy ágyba kellett feküdnöm. Teát, meleg borogatást és mindent kaptam. Nagyszerű ápolóm volt a petróleumforrás elmenekült Stern nevű gazdájának házvezetőnője, egy kedves fiatal lengyel lány, aki sajnálattal látta állapotomat és egész patikáját rám pazarolta. Sajnos egyre rosszabbul lettem. Estére már egészen legyöngültem. De úgy 8 óra tájban jött a parancs Dáni tábornoktól, hogy azonnal jelentkezzek nála Liszken.
A parancsban az is állt, hogy tart a visszavonulás és ott, ahol én voltam, nem lehet tovább maradni, mert az ellenség alig 20 km-re van. Kénytelen voltam elindulni. Megbíztam Csalány főhadnagyot, hogy vegye át a századot és teljesítse a parancsot. Én pedig úgy határoztam, hogy reggel, akárhogyan lesz is, utánuk megyek legényemmel. A század elment. Nem volt kellemes érzés betegen feküdni. Mindig arra gondoltam, hogy folyton közelebb jönnek az oroszok és esetleg a kezükbe kerülök. A telepen eloltottam minden világosságot, nehogy odacsaljon egy kósza kozákpatrult az országútról.
Hála a lengyel lány és legényem ápolásának, valamennyire jobban lettem. Kora reggel összeszedtem minden energiámat, lóra ültünk és siettem elloholni, még sebesebben, mint annak idején békében a pest-bécsi távlovaglásnál, hol 25 km-es vágtákat lovagoltam egyfolytában, így másnap déltájt utolértem századomat Liszken, hol aztán megtudtam, hogy bizony jó volt sietnem, mert nem sokára ott voltak az oroszok. Távozásom után erősen nyomultak utánunk.
A 31. gyaloghadosztály 1914. szeptember 13-én kezdte meg visszavonulását, Sambort 16-án ürítették ki. Ezt követően a Kroscienko–Usztrzyki Dolna–Lisko-Baligorod–Nagypolány–Szinna útvonalon haladva szeptember 23-án érkeztek meg Homonnára. A feszes tempóban végrehajtott visszavonulás alatt a menetelést a legkedvezőtlenebb időjárás – a Kárpátokban folytonos eső – nehezítette meg. Ezen kívül a vérhas és a kolera járványosan lépett fel (vélhetően ennek enyhébb változatán esett át Forster Frigyes is), a körülmények a hadosztályt nagyon megviselték. A visszavonulás történetét József főherceg írta le a Hadtörténelmi Közlemények 1922–1923. évfolyamában megjelent A 31. hadosztály a komarnói ütközetben s a reá következett visszavonulásban (1914. szept. 8–14.) című visszaemlékezésében.
Így vonultunk folytonos harcok közt vissza, melyben minekünk lovasoknak e hegyes vidéken csak biztositás és jelentő-szolgálat jutott osztályrészül. Már a magyar határt is elértük szeptember 24-e körül Zemplénoroszinál. Itt egy régi barátomat, Sebasztián Vilmos földbirtokost találtam szép kastélyában. Felesége és leánya is ott voltak, mindketten híres pesti szépségek. A leány ma Odescalchi hercegné. Nagy bizonytalanságban voltak. Nemsokára el kellett menekülniük a kastélyból. Gyönyörű berendezésük és mindenük elpusztult az oroszok betörésénél. Bizony sok úri birtok ment itt akkor tönkre, égett, pusztult minden. Fellépett a kolera járvány, mely nagyon elterjedt és csak akkor kezdett megszűnni, mikor a kolera elleni oltást használták.
Sebastiani Angéla
(Forrás: matricula.hu)
Sebastiani Vilmos
(Forrás: matricula.hu)
Zemplénoroszitól aztán Homonnán keresztül meneteltünk. A 31. ho. a végén Őrmezőn és a környéken retablirozott. Úgy szeptember 28-tól egész október 3-ig tartott ez, mikor is hadosztályunk a kis- és nagybereznai úton Fenyvesvölgy, Uzsok felé vonult előre. Itt is felderítő szolgálatot végeztünk, hol járőreimmel, hol századommal.
Nehéz volt a terep, nagy hegyek, dagasztottuk a sarat, de menni kellett. Itt találkoztunk először kozákokkal, akik széles rajvonalban jöttek előre. Utánuk pár száz lépéssel a zöm. Minden alkalommal lóról szálltak és tűzzel nehezítették előre haladásomat. Én is kénytelen voltam lóról szállítani embereimet és kierőszakolni az előrehaladást. Lovas rohamot egyáltalán nem akartak elfogadni. Itt lovagolta Wodianer első rohamát a kozák járőrök ellen, kik közül párat el is fogott. A harcmodoruk érdekes, mert menekülés közben is puskával lövöldöznek vissza. Siankinál nehéz harcok voltak, majd Turka felé közeledtünk. Az oroszokat visszaszorítottuk. Itt szintén hírszerző különítmény voltam. Láttam Turka előtt a Jelevanot-hegyen Dáni tábornok megsebesülését, aki 50 lépésre a gyalogsági rajvonal mögött figyelte az eseményeket. Mint később hallottam, fölgyógyulása után rögtön bevonult megint. Még kétszer sebesült meg. Egyike volt a legkiválóbb tábornokainknak. Mindig hidegvérrel, saját életét nem kímélve, vezette csapatait a harcba.
Turkát elfoglalva Sztary-Sambor irányában nehéz harcok árán küzdöttük magunkat előre. Turka után századom megint hírszerző különítmény volt. Három hírszerző, köztük Orsich Nándor főhadnagy barátom. Eddig veszteségünk alig volt, csak fáradtak voltunk a nagy strapától. Persze födél alatt nem háltunk. Itt Turkánál Orsich járőrével eltűnt, csak napok után került vissza lóápolójával együtt gyalog. Turkánál a kozákok rajtaütöttek és csak egy szakadékon át tudott kimenekülni a kezeik közül. Járőrét és lovait összelövöldözték a kozákok. Napokig az erdőben bolyongott lóápolójával együtt. A terep oly nehéz volt a lovasságnak, hogy nem csoda, ha egérfogóba került.
Innen a 31. hadosztály Stary-Sambor után Luzsek-Gorni felé masírozott, hol aztán heves harcok fejlődtek ki és itt nagyon sokáig állásban voltunk. Tevékenységem csekély volt. A hadosztálytörzzsel egy állomáshelyen voltam Luzsek-Gorniban. Egyszer rendeltek ágyúfedezetnek egy irgalmatlan nagy hegyre, mikor is a lovakat a völgyben hagyva, gyalog meneteltünk föl. Másnap valami bécsi Landsturm társaság váltott fel. Rettenetesen verték mellüket. »Wir werden’s schon dem Russen zeigen«. »Majd megmutatjuk az orosznak« kiáltással váltottak föl bennünket. Másnap hallottam, hogy az első lövések után úgy elszaladtak, mintha a polyvába a szél fújt volna bele. Hát hiszen a bécsi Pülchernek mindig nagyobb volt a szája, mint amire vállalkozott. Luzsek- Gorniban elhelyezésünk, kivéve a lovakét, bizony gyenge volt. Istállóban aludtunk. De hát ez még mindig kényelmes volt a gyalogságéhoz képest, amely az akkor már hűvösödő időben kis, hevenyészett lövészárkokban harcolt. Előrenyomulásunk itt megállt.
Petrini főhadnagy a háború előtt egy lovasversenyen
(Forrás: Vadász és Versenylap)
Egy nagyon érdekes felderítést végzett Stary-Sambor után Wodiáner főhadnagy. A hadosztálynál volt egy végtelen bátor, sneidig és mozgékony tüzér ütegparancsnok, Petrini százados, aki egy alkalommal, mikor Wodiáner felderítésre ment, elkísérte és elvitt egy ágyút magával. A lovaknak a lábai és az ágyúkerekek ronggyal voltak betekerve, úgyhogy csendben haladhattak előre.
Következő rész: „Sok vérbe került itt is a német sógort megsegíteni”
Összes rész: Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése
