Nagykanizsai 20-as honvédek az Isonzónál – 1. rész
Az 1917-ben vívott 10. és 11. isonzói csata a nyugati front nagy összecsapásaihoz hasonló igazi nagy felőrlő „anyagcsata” volt, amelyben a szembenálló felek soha korábban nem látott mennyiségű hadianyagot használtak fel és haderőt vetettek be. Az isonzói front minden szakaszán küzdöttek ekkor is magyarországi kiegészítésű alakulatok. A déli szakaszon, a Komeni-fennsíkon Kostanjevica falu és a Fajti Hrib magaslat körüli területen a 17. közös és a 41. honvéd gyaloghadosztály nyolc magyar ezrede vívott nagy veszteségekkel járó harcokat. Új sorozatomban, mint cseppben a tengert, a nagykanizsai 20-as honvéd gyalogezred küzdelmén keresztül kívánom bemutatni az 1917-es év itteni harcainak a történetét, sajátosságait, amihez a helyszíni terepbejárásaink eredményeit is igyekszem felhasználni. Az első részben a zalai honvédek 1916. decemberi megérkezésétől az első állásperiódusuk végéig, 1917. július 27-ig tekintem át a velük történt legfontosabb eseményeket, mintegy kiindulópontját és hátterét adva a sorozat folytatásainak.
Legutóbbi kommentek