A Gallipoli-szorosnál vívott véres harcok során mutatott hősies török ellenállást látva gróf Semsey László képviselő 1915 végén javasolta egy magyar kórház felállítását Konstantinápolyban. A Magyar Vörös Kereszt Egylet védnöksége alatt megvalósult vállalkozás egyike volt azon első világháborús magyar kezdeményezéseknek, melyek célja a két szövetséges közötti politikai-gazdasági-tudományos kapcsolatok erősítésére irányult. A legutóbbi, a Gambrinus sörházban rendezett jótékonysági akciókról szóló írásunk folytatásaként ezúttal a konstantinápolyi magyar kórház történetét tekintjük át.
1916. április 10-én délben színes tömeg áll Konstantinápoly külvárosában, a tűzvész sújtotta részeken túli Csapa városnegyedben. Az isztambuli egyetem, vagy akkori nevén Darülfünun tanítóképző épületének homlokzatán a vörös félholdas zászló mellett a magyar nemzeti trikolórt lengeti a langyos, tavaszi szél. Az európai hölgyek és urak, valamint a magas rangú török vendégek között ott találjuk Enver pasát, az Oszmán Birodalom hadügyminiszterét, Szulejmán Numan pasát, az egészségügyek legfőbb vezetőjét, Iszmail Hakki bejt, a hadügyi államtitkárt, Beszim Ömer pasát, a Török Vörös Félhold Társaság ügyvezető elnökét, Dzsanbolat bejt, Konstantinápoly polgármesterét, valamint Johann von Pallavicini őrgrófot, az Osztrák-Magyar Monarchia nagykövetét, a követség alkalmazottait, gróf Széchenyi Ödön pasát, az isztambuli tűzoltóság vezetőjét, a német és a bolgár követség tagjait, magyar, osztrák és német tiszteket, valamint a helyi magyar kolónia tagjait. Az összegyűltek a konstantinápolyi magyar kórház megnyitása miatt jöttek, mely közel négy hónapos előkészítés után gróf Semsey László képviselő, a Magyar Vörös Kereszt intendásának ötlete nyomán állt fel és amelynek alapvető célja a testvéri török nemzet sebesült katonáinak ellátása volt. A megnyitón éppen ezért gróf Semsey kiemelte: „A kórház a magyar és a török nemzet között évszázadok óta fennálló hagyományos barátság jele, amelynek a mostani rendkívüli időkben maradandó módon kellett kifejezést adni.” Majd hozzátette: „Reméljük, hogy ebben az épületben sok derék török harcost adhatunk vissza a nagyszerű oszmán hadseregnek.” A meleg szavak után Enver pasa köszönte meg a magyarok önfeláldozását, majd a társaság bejárta a kórház termeit, végezetül cigányzene és pezsgő kíséretében fogyasztották el az uzsonnát.
A magyar kórház átvétele, az első sorban Enver pasa
(Forrás: Taib Köpe fotója Antoine Köpe hagyatékából. Elizabeth Childress engedélyével)
A konstantinápolyi magyar kórházra vonatkozó kezdeményezés nem volt előzmények nélküli, hiszen a Vörös Kereszt Egylet központi választmánya 1915. október 29-én döntött egy 500 ágyas szófiai kórház felállításáról, melyet követően már november 2-án útnak indult 1 főmegbízott-helyettesből, 1 főorvosból, 2 orvosból, 5 szigorló orvosból, 20 önkéntes és hivatásos ápolónőből, valamint 1 gyógyszerészből és 25 fő egészségügyi katonából álló különítmény. A kórház ezt követően egészen 1918 októberéig működött.
Hogy a törökországi vállalkozás is sikeres lehessen gróf Semsey támogató bizottságot állított fel és azonnal mecénások után nézett. A bizottság elnöke Josipovich Géza, a Vörös Kereszt Egylet főgondnoka lett, míg társelnökei gróf Khuen-Héderváry Károlyné, Lánczy Leóné, ügyvezető társelnökök pedig gróf Semsey Lászlóné és Bornemissza Lipót báró lettek. Emellett többek között helyet kapott benne Ahmet Hikmet bej török főkonzul, gróf Egon Fürstenberg német követ, illetve maga Semsey is. A társaság az Egylet dísz téri palotájában székelt. Ezzel párhuzamosan a bizottság a nemzetközi védelem elérése céljából a Vörös Kereszthez fordult, kérve, hogy a kórház a szervezet jelvénye alatt valósulhasson meg. Bár az Egylet elfogadta a felkérést, kikötötte, hogy saját költségvetésükből erre áldozni nem tudnak, ennek ellenére végül 25.000 koronát adtak a kórház felszerelésére. Ugyanakkor gróf Semsey fáradozásainak és gróf Tisza István miniszterelnök és gróf Csekonics Endre elnök erkölcsi támogatásának hála rövid idő alatt 200.000 korona értékben gyűlt össze adomány. Az adakozók között a nagyobb bankok mellett olyan neveket és vállalatokat találunk, mint Weisz Manfréd, az Eszterházy, a Zichy, a Darányi és a Sztárai családok, vagy éppen a Nagysurányi Cukorgyár, a Salvator kötöző vállalat, vagy az Építő és Mérnök Egyesület. Emellett a török kormány Ahmet Hikmet bej főkonzul kérése nyomán felajánlotta, hogy megfelelő épületet biztosít a kórház számára. A főkonzul egyebek mellett azt is megemlítette jelentésében, hogy a kórház felállításáról hozott döntést Hikmet [Gizer] bejjel, a Vörös Félhold bécsi irodavezetőjével egyeztették, aki azt kérte a magyaroktól, hogy az úgynevezett mechanoterápiás eljárással a súlyosabb eseteket kezeljék majd, amiben a törököknek nincs elég szakértelmük. Emellett arra is javaslatot tett, hogy az isztambuli Sisli Etfal Kórházban szabadítsanak majd fel egy-két termet a magyarok számára.
1916 januárjában báró Bornemissza Lipót és Hirsch Hugó, az Egylet műszaki vezetője utaztak le Konstantinápolyba, hogy az elhelyezés részleteiről tárgyaljanak. A török fővárosban Enver pasa és Szulejmán Numan pasa egészségügyi főparancsnok fogadta a magyar vendégeket és megköszönve a felajánlást kifejezetten a nehéz, súlyos esetek kezelésére kérték őket. A megfelelő épület feltérképezésében is minden segítséget megadtak, így végül nem a főkonzul által javasolt épületben, hanem a Feriköj/Bomonti városrészben található, a francia Petites Soeurs de Pauvres apácák kezében lévő öregek otthonát nézték ki, amelyet 1915 szeptemberében rekviráltak a török hatóságok és már egy ideje kórházként funkcionált Dervis bej és német felesége irányítása alatt. Az épületet Hirsch vezetésével néhány hét alatt 20.000 korona költséggel megfelelő állapotba hozták és a magyar különítmény megérkezése előtt a Vörös Félhold kezelésében már több, mint 300 sebesült katonát ápoltak benne.
Eközben Magyarországon a készülődés és az utazók kiválasztása tovább folyt. Végül a konstantinápolyi kórház egy vöröskeresztes megbízott vezetése alatt 1 igazgató főorvosból, 2 orvosból, 3 segéd orvosból, 1 katonai gyógyszerészből, 30 egészségügyi katonából és 18 hivatalos és önkéntes vörös keresztes ápolónőből álló személyzetet kapott. A korabeli sajtó beszámolói alapján azt is tudjuk, hogy kik vettek részt a misszióban: dr. Kuzmik Pál főorvos javaslatára a kórház orvosi vezetője dr. Lobmayer Géza egyetemi tanár, ezredorvos lett, mellette dr. Bochkor Adám és dr. Kisfaludy Pál orvosok, Klinger István, Torday Fülöp és Radó Béla szigorló orvosok, valamint Szántó Sándor gyógyszerész utazott Konstantinápolyba. A hadügyminiszter harminc egészségügyi katonát osztott be a kórházhoz, ezen kívül gróf Semsey Lászlóné grófnő és Ili leánya vezetésével a Vörös Kereszt tizennyolc ápolónőt rendelt a konstantinápolyi magyar kórház rendelkezésére. A Vörös Kereszt részéről a missziót Brüll Alfréd és Dános Tivadar megbízottak kísérték Konstantinápolyba.
Semsey Ili grófnő
(Forrás: A Hét, 1915. július-december, 27-52. szám, 509. oldal, Arcanum Digitális Tudománytár)
A különítmény 1916. február 24-én, csütörtökön este nyolc óra öt perckor indult el a nyugati pályaudvarról, ahol népes közönség búcsúztatta őket. Ott volt többek között gróf Csekonics Endre elnök, Josipovich Géza titkos tanácsos, főgondnok, herceg Esterházy Miklós, illetve Ahmet Hikmet bej török főkonzul. Csekonics búcsúbeszédében hangsúlyozta: „Török testvéreinknek meg akarjuk mutatni, hogy szívvel és lélekkel vagyunk mellettük és dicsőséges harcuk sebesültjeit féltő gonddal akarjuk ápolni és gyógyítani.” A küldöttség mellett ezernégyszáz láda kötszer és orvosi műszer, valamint egy röntgen, két fertőtlenítő készülék, egy automobil és 325 ágy indult el uszályhajón Orsovára. A terv az volt, hogy a misszió külön kocsikban vasúton utazik Orsováig, ahol bevárja a Dunán érkező felszerelést, amellyel Ruszcsukig hajón megy, majd ismét vonaton Bulgárián át folytatja útját Konstantinápolyig. Azonban a háborús nehézségek közbeszóltak: a vontatógőzösre nyolc napot kellett várni Orsovánál és csak ezután tudtak eljutni Ruszcsukig. Itt azonban a vagonhiány miatt csak a misszió és a szállítmány egy része tudott továbbutazni, hiába táviratoztak a török fővárosból többször is a helyi és a szófiai török kirendeltségeknek. Végül az elindulás után két héttel, Ruszcsukból három napos, tehervagonokon töltött út után március 10-én érkezett meg Konstantinápolyba gróf Semsey Lászlóné és lánya, Brüll Alfréd, dr. Lobmayer, Radó, Bochkor, Torday, Kisfaludy és Klinger orvosok, Szántó gyógyszerész és a 18 ápolónő, akiket a Szirkedzsi állomáson gróf Csekonics István nagykövetségi tanácsos várt. A misszió fennmaradó része csak napokkal később érte el a fővárost.
Azonban a nehézségek itt nem értek véget. Az előörs megérkezésének napján tűz ütött ki az átalakított öregek otthonában és az első emeletig minden leégett, a sebesült katonákat csak nagy nehézségek árán sikerült kimenekíteni az épületből. A tragikus események azonban nem szegték kedvét a magyar küldöttségnek és Hirsch előzetes megbeszélései után Semsey grófné már másnap vizitált Enver pasánál és új épületet kért a kórház számára. Enver három tisztet bízott meg a mielőbbi intézkedéssel, akik végül – egyeztetve a kezelő önkormányzattal – az egyetem Csapa kerületben lévő tanítóképző épületét jelölték ki. A hazaérkezése után Semsey grófnő által a Magyarország című napilapnak adott riportból tudjuk, hogy német katonák és mesteremberek segítségével az épületet Hirsch és csapata 10 nap alatt hozta megfelelő állapotra, amelyre a török levéltári iratok alapján 500 lírát költöttek.
A tanítóképző épülete (jobbra elől)
(Forrás: https://kulturenvanteri.com/en/yer/capa-fen-lisesi/#16/41.014515/28.936134)
Az intézmény megnyitása előtt azonban még mindenképpen ki kell térnünk egy részletre, mégpedig a kórház javára szervezett konstantinápolyi segélykoncertre. Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben már részletesen kifejtettük, az Oszmán Vörös Félhold Társaság képviselőinek 1914. decemberi budapesti látogatását követően megalakult a Vörös Félhold Támogatására Alakult Országos Bizottság gróf Károlyi Istvánné és gróf Khuen-Héderváry Károly vezetésével. A magyarországi segélykoncertek után nem volt előzmények nélküli, hogy Beszim Ömer pasa, az Oszmán Vörös Félhold Társaság ügyvezető elnökének meghívására Medek Anna, az operaház szólistája és Hubay Jenő, világhírű hegedűművész érkezett 1916 márciusának végén Konstantinápolyba, pár nappal később pedig Szófiába. Hubay magánlevelezése alapján sejtjük, hogy a meghívottakra vonatkozó ötlet Hegyei Géza zongoristától származhatott, de a szervezésben részt vett az Operaház intendása, gróf Bánffy Miklós is. Bánffy márciusban egyébként is heteken át tárgyalt a török fővárosban politikai, gazdasági és kulturális témákban – többek között a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet felállításáról –, így minden bizonnyal a koncert előkészítésében is segédkezett. A két meghívott művész, kiegészülve Hegyeivel, először az Oszmán Vörös Félhold javára adott egyazon napon két koncertet – délben a török nőknek, este a férfiaknak és az európai nőknek –, melyen többek között jelen volt Mehmet Burhaneddin herceg, Enver pasa, Talat pasa belügyminiszter, Szaid Halim pasa nagyvezír, gróf Széchenyi Ödön pasa, a városban tartózkodó német tábornagy, August von Mackensen, illetve számos előkelőség. Ezen a koncerten is jelen volt gróf Semsey és családja, azonban a grófné kérésére a művészek néhány nap múlva eltérő repertoárral két újabb koncertet adtak női és férfi vendégeknek, aminek a bevételét kifejezetten a magyar kórház javára szánták. Ezen is szép számmal jelentek meg török előkelőségek, így a kórház működése az otthon gyűjtött adományokkal együtt legalább hat hónapra biztosított volt. Bár a művészek fellépői díjat nem kaptak, kiérdemelték az Oszmán Vörös Félhold Társaság Ezüst Érdemérmét.
Ahogy feljebb már említettem, a konstantinápolyi magyar kórház megnyitására hivatalosan 1916. április 10-én került sor, de már ezt megelőzően 116 sebesültet szállítottak át ide a többi hadikórházból.
A megnyitóról készült fénykép
(Forrás: Laczkó Dezső Múzeum tulajdona, Történeti Fényképgyűjtemény ltsz. 69.1942)
A korabeli sajtóbeszámolókból tudjuk, hogy a kétemeletes magyar kórház épületében tíz nagy méretű betegszobát rendeztek be, ezek mindegyikében húsz-húsz ágyat állítottak fel. Két operációs terme, külön fogorvosi szobája, röntgen berendezése, kémiai laborja és több fürdője is volt. A földszinten tárolták a fehérnemű- és élelmiszerkészleteket. A megnyitón készült képek egy részét a magyar származású fotográfus-újságíró, Taib Köpe készítette, a fotók Antoine Köpe hagyatékából kerültek elő, melyről a későbbiekben még részletesebben is írok. Az ünnepségről a magyar mellett a korabeli török lapok is röviden megemlékeztek, a magyar Manovill Jenő fotói például Az Érdekes Újságban jelentek meg.
Az Érdekes Újság beszámolója a kórház átadásáról
(Az Érdekes Újság 1916. évi. 23. száma, 24-25 oldal. Arcanum Digitális Tudománytár)
Semsey grófné beszámolója szerint a kórházban az első hetekben folyamatosan 400 sebesült katonát láttak el, többségében idült betegséggel küzdő törököket, bár két termet az osztrák és magyar katonák számára tartottak fent. Az idült betegek kezelése már csak azért is vált szükségszerűvé, mert 1916. január 9-én az antant csapatok kivonásával lezárultak a Gallipoli-szorosnál vívott harcok és azok fokozatosan tevődtek át iraki és szíriai területekre, így Konstantinápolytól eltávolodtak a háborús cselekmények. Ez lehetett az oka annak, hogy egy hónappal később gróf Semsey egyes források szerint Bornemissza Lipótnak, más források szerint Széchenyi Jenőnek adta át a helyét, mellettük Fiáth Mária bárónő vette át Semsey grófné helyét. A grófné és lánya pedig még májusban megkapták az oszmán Sefakat-rend II. és III. osztályát, melynek viselését 1917-ben hagyta jóvá az uralkodó. Bár a kórház további sorsáról sajnos nagyon kevés információ áll rendelkezésre, valószínűsíthető, hogy a fent megnevezett okok miatt valamikor 1916 nyár végén fejezhette be működését. Ezt a feltételezést erősíti egy oszmán levéltári irat, miszerint a kórház dolgozói közül többen 1916 júliusában még burszai kirándulásra indultak, valamint a Vörös Kereszt Egylet 1914-1919-i évi jelentése, melyben azt írják, hogy a sebészcsoportot az augusztus végén meginduló román offenzíva miatt az erdélyi magyar hadsereg mellé rendelték. További nyomot jelent, hogy az Oszmán Vörös Félhold Társaság 1916 szeptemberében döntött arról, hogy a misszióban részt vett 67 személynek ezüst és bronz érdemérmeket ad, a kiutazó 6 orvos és 1 gyógyszerész pedig vasfélhold és ezüst Liyakat-érmekben részesültek.
A kórház bejárata a megnyitó alkalmával
(Forrás: Taib Köpe fotója Antoine Köpe hagyatékából. Elizabeth Childress engedélyével)
Így zárult tehát ez a háborús magyar vállalkozás, amely ugyan rövid ideig működött, de tovább erősítette a két ország közötti kapcsolatokat.
Felhasznált levéltári források és szakirodalom
A Török Köztársaság Köztársasági Elnöki Hivatala Állami Levéltára Igazgatósága Oszmán Levéltára (= BOA) DH EUM 5 Şb 26/27/1/1 (11 Temmuz 1332 [1916. július 24]), 26/27/2/1.
BOA İ DUİT 68/136/1/1 (12 Recep 1334 [1916. május 15.]), 68/136/2/1 (15 Recep 1334 [1916. május 18.]);72/126/1/1-2 (21 Şaban 1334 [1916. június 22.]); 72/126/2/1 (6 Haziran 1332 [1916. június 19.]); MV 243/58/1/1 (21 Şaban 1334 [1916. június 22.]; 73/75/1 (3 Zilhicce 1334 [1916. október 1.]), 73/75/1/2, 73/75/1/3, 73/75/1/4, 73/75/1/5 (14 Eylül 1332 [1916. szeptember 27.]), MV 245/39/1/1 (2 Zilhicce 1334 [1916. szeptember 30.]).
BOA MF MKT 1215/2/1/1 (16 Cemaziyelevvel 1334 [1916. március 21.]).
HR SYS 2176/7/1/1 (1916. február 28.); 2176/7/3/1 (1916. március 6.); 2176/8/1/1 (1916. március 6.).
BOA HR SFR 04 649/50/1/1 (1916. március 9.); 04 649/77/1/1 (1916. február 26.),
Török Vörös Félhold Levéltára (= TKA) 94. d. 111. 1915. október 26.
Országos Széchényi Könyvtár. Kézirattár. (= OSZK K.) Hegyei Géza levele Hubay Jenőnek. 1916. február 12. Hubay-hagyaték. Feldolgozatlan. Gombos László zenetörténész szíves közlése.
Az Est 1916. március 18. 2.
Az Est 1916. április 12. 6.
Az Újság 1916. február 11. 10.
Az Újság 1916. május 7. 12.
Budapesti Hírlap 1916. január 16. 7.
Budapesti Hírlap 1916. április 4. 10.
Budapesti Közlöny 1917. július 1. 5.
Magyarország 1916. május 23. 5
Pesti Hírlap 1916. január 30. 7.
Pesti Napló 1916. február 25. 4.
Dr. Brüll Miklós: A Magyar Vöröskereszt tevékenysége az első és második világháború időszakában. 1984.
Kiss Gábor: Orvosok, katonák, katonaorvosok… Mozaikok az osztrák–magyar katona-egészségügy történetéből, 1868–1918. Bp., 2018.
Kapronczay Károly: A Magyar Vöröskereszt megalakulása és tevékenysége az I. világháborúban. In: Háború és orvoslás. Az I. világháború katonaegészségügye, annak néhány előzménye és utóélete. Összeáll. uő. Bp., 2015.
Lés Petites Soeurs des Pauvres Istanbul (Bomonti). 125 ans de Charité. 1892–2017. Textes choisis et présentes par Rinaldo Marmara. Istanbul, 2018.
A Magyar Szent Korona Országainak Vörös-Kereszt Egyletének 1914–1919. évi jelentése. Bp., é. n.
Az I. világháború orvosi magyar emlékeiből. Naplók, kéziratos visszaemlékezések, szakcikkek. Összeáll., jegyz. írta Kapronczay Károly – Kapronczay Katalin. Bp., 2016. (A Magyar Tudománytörténeti Intézet Tudományos Közleményei 88)
Frank G. Weber: Eagles on the Crescent. Ithaca, 1970.
A témában megjelent tudományos cikkek
Fodor Gábor, Vörös Kereszt és Vörös Félhold. Egy magyar kórház Konstantinápolyban. In: Rubicon, 5.2020. 78‒83
Fodor Gábor, Egy magyar kórház Konstantinápolyban. In: Történelmi Szemle, 3.2020. 413‒424.
Gábor, Fodor, A Hungarian Hospital in Constantinople – The Story Behind Taib Köpe’s Photographs. In: Between Empires, Beyond Borders. The Late Ottoman Empire and the Early Republican Era through the Lens of the Köpe Family. Ed.: Gábor Fodor. Budapest, 2020. 181‒201.
Gábor Fodor, Macar Salib-i Ahmer İdaresindeki Çapa Mecruh Hastahanesi. In: Toplumsal Tarih, 324. Aralık 2020. 42‒46.
