Az Isonzónál 1917 őszén a Monte San Gabriele birtoklásáért folytak a legvéresebb harcok, amelyeknek a védők oldaláról magyar honvéd ezredek voltak a főszereplői. Az ő mindennapjaikról szól ez az írás.
Stencinger Norbert kutatótársam írásaiból megismerhettük a Monte San Gabrielén folyt harcok történetét a 11. isonzói csatában és a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály ezt követő védelmi harcait. Képet kaptunk arról, hogy 1917 szeptemberében és októberében milyen elszánt, gyilkos, nagy veszteségeket követelő küzdelmek zajlottak a kopár hegytömbön.
Igen alapos levéltári kutatás után, 2017. május 25-én kezdte meg kutató hármasunk (Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert) a Monte San Gabriele ismételt bejárását. Forrásmásolatokkal teli vastag dossziéval jártuk a terepet, és „tettük rá az eseményeket” egy-egy, a harcok során elhíresült védelmi szakaszra.
A terepkutatások utáni szokásos beszámolótól eltérve az alábbi sorokkal inkább a Monte San Gabrielén harcoló honvédre emlékezem. Nézzük úgy az eseményeket, mintha mi is ott lennénk valamelyik ezred egyik szakaszában. Mintha átélnénk a napok, órák eseményeit, látnánk, mi történik körülöttünk, amik érintenek bennünket, és katonatársainkat.
A Monte San Gabrielén harcoló csapatok felváltására érkezett honvéd gyalogezredek elhelyezésére a Ravnica községtől délre húzódó mély szakadékban volt lehetőség. A Pri Peci házcsoportról elnevezett táborban csak gallyakkal fedett sátrak álltak. Gyenge fenyőkkel benőtt köves terület volt. Októberben a kevés fenyő is eltűnt, mert a tiltás ellenére kivágták és eltüzelték a katonák.
Az olasz repülőgépek rendszeresen ott keringtek a szakadék felett, ilyenkor mindenkinek rejtőznie kellett. Az ellenséges tüzérség már szeptember 14-től kezdve gázgránátokkal lőtte a szakadék keleti lejtőjét, majd folytatták nehézgránátokkal, amelyek sok áldozatot követeltek. A felfedezett tábort az olasz repülőgépek is bombázták. Megemlítem szeptember 15-ét, amikor délelőtt 10 óra és este 10 óra között 20 bombát dobtak le.
Vázlat az ezredek elhelyezéséről a Pri Peci szakadékban
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
A szakadékban ugyanolyan pezsgő élet folyt, mint a doberdói harcok során a Vallone-völgyben. Hiába lőtte, bombázta az ellenség, itt voltak az anyag- és lőszerraktárak, konyhák, sebesültgyűjtő-állomások, temetők, és még hosszan sorolhatnánk a különböző kiszolgáló egységeket. Szeptember 28-án a következő olvasható a táborparancsnokság naplójában:
Hajnalban az ellenséges tüzérség[i] tűz olyan nagy, hogy az egész völgy füstben áll. A sebesültek és halottak százait hordják, különösen a h.o. rohamszakaszaiból és az 1. h.gy.e-től.
A felváltásra induló századok csak keskeny, köves szerpentinen tudták megközelíteni a Monte San Gabriele magaslatain húzódó védelmi szakaszokat. De milyen körülmények között! Amikor szeptember 16-án a 17-es honvédek 9. százada állásba ment, olyan erős olasz tüzérségi tűzbe került, hogy két honvéd meghalt, 37 megsebesült. Két nap múlva a következőt jelentették:
A forróság szinte elviselhetetlen. A kősziklákra rásüt az erős nap, délben szinte tűrhetetlen a hőség. Estére ismét több halott és sebesült az állásban levőknél. Több olasz felderítő repülő egész nap.
Különösen éjszaka és a délelőtti órákban zúdult erős tüzérségi tűz az állásokra és a hátsó terepre. Csak sebesülés árán lehetett élelmezést kiszállítani a vonalba. Hogy milyen áron, azt a 17-es honvédek ezrednaplója is hűen rögzítette:
Az emberek csak a legnagyobb fenyegetések és az altisztek legnagyobb erélye lévén bírhatók rá, hogy a nehéz kondérokat és hordókat a nagy gránáttűzben kiszállítsák. Veszteség igen nagy.
A 17-es honvéd gyalogezred 1. századának állásairól készített vázlat a 646-os magaslatnál 1917. szeptember 16-án
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
A Monte San Gabrielén lezajlott harci események percenként változtak. Vajon miként hatottak ezek a honvédekre, mit kellett átélniük, mit tapasztaltak, tudtak a körülöttük megtörtént eseményekből? Húzzuk meg magunkat egy pillanatra egy századparancsnoki kavernában, ahol Molnár Ferenc főhadnagy, a 17-es honvédek 1. századának parancsnoka épp jelentést ír:
M. kir. 17. h. gy. ezr. I. zlj. parságnak
Századparsági kaverna
16. szeptember 1917. del 4, 30Jelentem, hogy az I. számú mg (gépp.) kavernába (jobbszárnyon, hol Dentroch hadnagy és szakasza van elhelyezve) tegnap, dut. 4 tájban egy olasz 281. sz. gy. ezr. I. zlj. 3. szd. beli gyalogos tévedt be.
Elmondása szerint ő a legutóbbi támadásunk (nem olasz) óta kb. öt napja bolyongott a két a két állás között. Kikérdeztem francia nyelven. Következőket mondta el: legutóbbi támadásunk előtt már 5 (öt) napja volt állásban. Állítása szerint abban az időben összesen négy gyalogos, 3 (három) alpini ezred állt velünk szemben. Ezrede három zászlóalj, 800 ember. Enni, inni mióta állásban voltak nem kaptak. Nagyon rosszul vannak felszerelve. Géppuskájuk sok van. Ezred kavernákban elhelyezve, mindegyikben 3-4 géppuska és 1-1 golyószóró. Legénység erkölcsi állapota a lehető legrosszabb. Tisztek és rangosabb altisztek nagyon rosszul bánnak velük: ütéssel – veréssel és revolverrel akarják őket támadásra kergetni, de ők megtagadják ebben a tekintetben (hogy támadjanak) az engedelmességet. Sokan közülük hátra szöknek, hol tábori csendőrök lelövik őket. Tisztjeik 1899-i 1900-as születésűek és elszántak. Tüzérségük repülőik és autó mobil osztagaik legnagyobb részt angolok, franciák. Ők legújabban csak gyalogságot, lovasságot állítanak ki (az olaszok). Lövőszerjük (gyalogsági s tüzérségi) igen nagy tartalékban van. Nagy kaliberű tüzérséget Tirolból mind az Isonzó frontra szállították. A mi (magyar-osztrák) tüzérségünk pontos célzás tekintetében fölülmúlják az övéket. Tüzérségünk igen nagy pusztítást visz végbe soraikban, vagy mikor mint figyelők állnak kint, vagy mikor egyenként vízért mennek az Isonzóhoz.
Eddig azt hitték, hogy Trieszt még a múlt hónapban (augusztusban) el fog esni, és ezzel a háború be lesz fejezve még e hó (szeptember) elején. Támadásaik kudarca miatt a hátsó országrészben (Rómában) és más nagy városokban a lakosság (szegényebb rétegek) fellázadtak és 3 lövőszergyárat felrobbantottak. Lázadást bersaglierik leverték halomra gyilkolva asszonyokat és gyerekeket. Szóról szóra mondta: »Kinek esze van, átszökik az osztrákokhoz.« Foglyainkkal (magyarokkal és osztrákokkal) jól bánnak, találkozván egymást kézfogással üdvözlik. – Hadvezetőségükkel szemben a legmesszebb menő gyűlölettel és bizalmatlansággal viselkednek.
Ő a háború kitöréséig Lyonban (Franciaországban) gyári munkás volt. Apja Amerikában elhalt. Anyja olasz nő volt s őt mint olasz állampolgárt jelentette be. Így került az olasz hadseregbe. Ő nem tartja magát olasznak, hanem amerikainak.
Ma dut. 9-kor, miközben mostani tartózkodási helyemre átköltöztem és magammal hoztam, gránát találattól a fogoly elesett. Ugyanezen út alatt Csík Lajos hdgy és egy I. századbeli honvéd a legnagyobb fokú idegsokkot kaptak. Csík hdgy kavernámban tartózkodik. Leszállítása igen nagy nehézségekbe ütközik, mert rögeszméjénél fogva gránát robbanás alkalmával (még a kavernában is) rémülete méginkább fokozódik. Járni nem tud! Kérek részére intézkedést.
A 17. honvéd gyalogezred 1. századának kavernái
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
A 17/II. zászlóalj által elfogott olasz katona szerencsésebb volt, ő élve eljutott az ezredparancsnoksághoz. A zászlóalj parancsnokának jelentése szeptember 17-én:
Jelentem, hogy Rovida Antona 160. ezredbeli olasz a 7. szd. hoz átszökött. Nevezettet az ezredparancsnoksághoz bekísértettem.
A kis változások is sokat jelentettek a harcoló honvédek életében. Klein Zsigmond a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred ezredorvosa a következőt jelentette 1917. szeptember 20-án:
A nehéz viszonyok miatt kimerült, elfáradt legénység nagyszámban jelentkezik gyengélkedő vizsgára, ezeknek nagy része kórházi kezelést nem igényel, csak néhány napi pihenésre szorul, amiért is javaslom, hogy ezek számára egy pihenő állomás állíttatnék fel, ahol harcképességüket rövid idő alatt visszanyernék. A vízellátás nehézségei miatt célszerű volna azon az úton, amelyen a sebesültek szállítása történik, víz – illetve teafőző állomás felállítása, hogy az ott áthaladó sebesültek és betegek üdítő italban részesüljenek.
A halottak részben az egyes segélyhelyek mellett lesznek eltemetve.
Igen, a halottak hátraszállítása és eltemetése: óriási és nehezen megoldható feladat volt. Ez olvasható a 20. honvéd gyaloghadosztály feljegyzéséből is, amelyet a budapesti 1. honvéd gyalogezred ezredparancsnokságának küldtek:
Ravnica-i Bauplatzon nagy a rendetlenség. Temetetlen hullák, kézigránátok tömege stb. hever még a teherautóktól használt úton is. 1-ső ezred műszaki század parancsnoka 15–20 emberrel addig hátramarad, míg 1-ső és 3. ezred parság. együttesen meg nem jelentik a rend helyreállítását. Lőszer és kézigránátok a viadukt mögé biztonságba helyezendő.
Temető a Monte San Gabriele oldalában
(forrás: Gruppo Speleologico Carsico)
A budapesti 1-es honvéd gyalogezred orvos főnöke szeptember 16-án a következőket jelentette ezredparancsnokának:
A dandárparancsnokság telefon parancsára jelentem, hogy ezen vázlatból kivehetőleg 2.) és 3.) alatt előretolt segélyhelyek vannak a zászlóaljak részére. Az előretolt ezredsegélyhely 1.) alatt Pri Pecinél. A sebesültek a 2.) és 3.) ról szállíttatnak 1.) re és onnan a mély völgyön keresztül le Osseglianoba, a súlyos sebesültek a Br jelzésű helyről kocsival és autóval az 58. hadosztály egészségügyi oszlophoz, a könnyű sebesültek és gyengélkedők az Osseglianoban felállított ezredsegélyhelyhez, hol néhány napig maradnak, innen részint az állásba, részint a tájékoztató osztagba vonulnak be, részben amennyiben hosszabb kezelést igényelnek, ugyancsak az 58. hadoszt. e. ü. oszlopnak adatnak le. A halottak eltemetésére részint már kint a 2.) és 3.) alatt, részint Pri Peciben 1.) történik.
Az orvosfőnök jelentésének melléklete
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
A budapesti ezred műszaki századának parancsnoka is a halottak szállításának nehézségeiről jelentett szeptember 18-án:
Prókl főhadnagy m. szd. par.
Jelentem, hogy f. évi szeptember 16-án az 1. honv. gyal. ezred rendelkezésére bocsájtott I/24. ezred 2. százada Tinkel hdgy par. alatt a Bauhofba való beérkezéskor 32 emberből állott. A század feladata volt a II. zlj. szakaszából a hullákat leszállítani a temetőhöz. A hullákkal az állásból el is indultak, de útközben eldobálták azokat, anélkül, hogy az említett hadnagy úr, vagy a vezetésükre adott küldöncök észrevették volna. A tömegsírhoz érve vette csak észre, hogy három hullát hoztak le az emberei.
F. hó 17-én éjjel hullahordásra ugyanazon század volt kirendelve. Jaworowszky Eugen hadnagy par. alatt. 44 fővel érkezett. De mivel a fél századnak anyagot kellett volna hordania, a másik félszázad pedig hullát hordott volna, de 44 emberrel ez a munkaelosztás lehetetlen volt. Az első forduló után ebből is csak 17 fő maradt, ezért hullahordásért ez kezelhető nem volt.
A császári és királyi kassai 34. gyalogezred II. zászlóalja két elkülönített csoportban harcolt a Monte San Gabrielen. A sebesültek és halottak elszállításában ők is ugyanolyan nehéz helyzetben voltak, mint a honvéd századok:
„Az egész Gabrielén alig néhány kaverna, ezek is sebesültekkel telezsúfolva, mert elszállítani csak éjjel lehetett őket. Hány sebesültvivő lelte halálát akkor is, sebesültjével együtt! A szerte heverő sok hordágy-cafat tanúskodott róla. Ilyen környezetben derék bakáink szinte védtelenül állták az olasz tüzérség szakadatlan, szörnyű tombolását s a tikkasztó augusztusi hőséget egyaránt, étlen, szomjan, vastag por- és füstfelhőbe burkolva.”
Szeptember 19-én adták le a székesfehérvári 17-es honvédek is a segélyhelyeikről készült vázlatot. Négy segélyhelyen fogadták először a sebesülteket, az ezredsegélyhely pedig a Pri Peci szakadék déli kijáratánál volt. Ha megnézzük a korabeli vázlatot, látható a segélyhely melletti temető feltűntetése is.
A 17-es honvédek segélyhelyeiről készült vázlat
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
Most, hogy megismertünk néhány eseményt a Monte San Gabrielén tomboló küzdelmekből, vessünk egy pillantást az egykori harcok helyszínére. Ma már sűrű erdő borítja az emberek ezreinek vérétől borított sziklákat, a kutató csak a jelentések, parancsok, vázlatok, korabeli fotók segítségével „tekinthet vissza” a 100 évvel ezelőtti napokra és viszonyokra. A mellékelt fotón egy kaverna beomlott bejárata látható 100 évvel az események után.
Egykori kaverna beomlott bejáratánál Stencinger Norbert
(a szerző felvétele)
