„Egyenlő a poklok poklával…”

2014.01.23. 06:45 :: StencingerNorbert

A 20. honvéd gyaloghadosztály harcai a Monte San Gabriele védelmében (1917. szeptember–október)

1917 szeptemberében és októberében az Isonzó mentén az olasz támadások fő célpontja egy 646 méter magas hegy, a Monte San Gabriele volt. A Görztől keletre húzódó magaslat megtartása kulcsfontosságú volt a védekező Monarchia csapatai részéről, ugyanis elvesztése az egész olasz front összeomlásával fenyegetett, és veszélyeztette volna a caporettói áttörés végrehajtását.

 

„[1917.] szeptember 13-án délelőtt folyamán az ezred és zászlóaljparancsnokok a védőszakasz parancsnokságnál jelentkeztünk. Az itt nyert tájékoztatás legnagyobb mértékben lesújtó volt. A tájékoztató dandárparancsnok minden kertelés nélkül megmondta, hogy legyünk a legrosszabbra felkészülve. Feladatunk a Mt. St. Gabriele védelme lesz, ami egyenlő a poklok poklával.” Triska Ernő, a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred századosa naplójában így emlékezett arra a pillanatra, amikor szembesült az alakulata előtt álló szolgálattal. A tiszt ezrede a 20. honvéd gyaloghadosztály kötelékében Volhíniából érkezett az Isonzó mellé 1917 szeptemberében, hogy megvédje azt a helyet, amelyet az ott harcolók csak Monte del Mortének, a halál hegyének neveztek.

A 11. isonzói csatában az olasz hadvezetés több mint kétszeres túlerőben levő gyalogságával és tüzérségével próbált eredményt elérni. A támadás fő iránya a Karszton a Fajti Hrib és a Hermada, a Bainsizza-fennsík déli peremén található Monte San Gabriele, valamint Tolmein volt. A hatalmas intenzitású tüzérségi tűz és a szakadatlan gyalogsági rohamok eredményre vezettek. A 2. olasz hadsereg csapatai 1917. augusztus 23-án áttörték az osztrák-magyar monarchia csapatainak védelmi vonalát, elfoglalták a Monte Santót, és a Bainsizza-fennsíkon egy 15 kilométer széles vonalon 6 kilométer mélységben benyomultak az állások mögé. A területet kiürítették, és az eredeti állásoktól keletebbre, a Log–Lokvec–Monte San Gabriele vonalon rendezkedtek be védelemre. Ezt követően a magaslat lett az egész isonzói arcvonal kulcspontja és az olasz támadások célpontja, amely során egy esetben, szeptember 4-én, átmenetileg sikerült a csúcsot is elfoglalni, de kemény harcokban a 14. közös gyalogezred katonái visszafoglalták azt.

Isonzó csaták 1-11. Isonzó csaták 1-11.
(Doromby József - Reé László szerk. A magyar gyalogság története című kötetből)

A 11. isonzói csata utolsó napjaiban érkezett meg a Lukachich Géza vezérőrnagy vezette nagyváradi 20. honvéd gyaloghadosztály a keleti hadszíntérről, hogy átvegye a magaslat védelmét az eddig itt harcoló és hatalmas veszteségeket szenvedett 57. gyaloghadosztálytól. A négy honvéd gyalogezred, a budapesti 1-es, a debreceni 3-as, a nagyváradi 4-es és a székesfehérvári 17-es tisztjei az érkezés után tájékozódás céljából azonnal felvették a kapcsolatot a magaslat védelmét ellátó alakulatok parancsnokaival. A megbeszélésen szerzett tapasztalatairól Reviczky ezredes a budapesti 1-es honvéd gyalogezred parancsnoka így írt az Op. 254/8 számú hadosztálynak küldött jelentésében: „Az Op. 253/11 parancsára az Abschnitt I, II, III szakaszról Bíboros alezredesnél szerzett általános tájékozódás után jelentem, hogy ezen állások taktikai és harczászati helyzete és a csapatok utánszállításának rendkívül nehéz viszonyai mellett jelenleg semmi garanciát sem nyújtanak a sikeres védelemre, azoknak felelősség melletti átvételét katonai becsület és kötelességérzésből kifolyólag vállalni nem lehet.”

Reviczky László ezredes Reviczky László ezredes
(Az 1. honvéd gyalogezred története és háborús emlékalbuma című kötetből)

Természetesen nem késett a hadosztályparancsnok válasza, amelyben kijelenti, hogy a kapott jelentésben leírtakat nem veszi tudomásul, és utasítja az ezredest, hogy ilyen jelentést a jövőben ne terjesszen elő. Emellett utasítja, hogy megfelelő mérlegelés után tegye meg javaslatát arra, hogy miként lehetne a fennálló viszonyokon javítani. „Felelőssé teszem az összes parancsnokot a védelmi szakasz megtartásáért, mindenki részéről szilárd akaraterőt akarok látni, nem pedig elcsüggedést” – zárja sorait a vezérőrnagy. A határozottságára szükség is volt, mivel ő már tisztában volt a felső vezetés elhatározásával és utasításával, miszerint a magaslatot mindenképpen meg kell védeni a támadó és túlerőben levő olasz csapatokkal szemben. Ezt megerősítette a hadsereg-parancsnokság Op.147 számú, a hadosztály-parancsnoksághoz táviratilag szeptember 16-án érkezett parancsa is: „A hadsereg-parancsnokság teljesen egyetért azon elhatározásával, hogy a Gabriele okvetlenül tartandó és a 20. honvéd hadosztálytól elvárja, hogy minden nehézség dacára a Monte San Gabrielét ugyanazon hősiességgel fogja védeni, mint annak idején a Monte San Michelét.”

A 20. honvéd gyaloghadosztály helyzete a Monte San Gabrielén, 1917. október 12. A 20. honvéd gyaloghadosztály helyzete a Monte San Gabrielén, 1917. október 12.
(Doromby József - Reé László szerk. A magyar gyalogság története című kötetből)

A védőállások nagyobb része az I. védőszakasz kivételével rossz állapotban volt. A lövészárkok és műszaki akadályok a heves tüzérségi támadások következtében teljesen szét voltak lőve. Voltak olyan szakaszok, ahol a korábbi árok az ellenség kezében volt. Ezeken a helyeken a honvédek kövek mögött, bombatölcsérekben kereshettek csak menedéket. A nehéz és sokszor kilátástalan helyzetet fokozta, hogy a magaslattól északra és nyugatra levő hegyekről, a Monte Santóról és a Monte Sabotinóról a hadosztály által átvett védőszakaszok beláthatók voltak. Így nappal gyakorlatilag minden mozgást észlelt az ellenség, éjjel pedig fényszórókkal világította meg az állásokat. Minden mozgásra azonnal tűzzel válaszolt.

A magaslat védelme során a hadosztály a IV. hadtest parancsnoksága alá tartozott. A hadrendjébe a négy említett honvédezreden kívül a 20. tüzér dandár, három műszaki század, egy fényszórós század, egy rohamszázad és az alakulathoz beosztott idegen csapatok: a 24. gyalogezred és a 34. gyalogezred II. zászlóalja tartozott. A hegy védelmének átvételekor a szemben álló olasz csapatok jelentős túlerőben voltak, amelyről a hadosztályparancsnok, Lukachich Géza így írt a háború után: „Később értesítettek, hogy a Forli, Abruzzi és Milánó dandárok állanak szemben az első vonalban, ezek mögött még az Isonzón innen a Treviso dandár, míg az Isonzó túlsó partján a Foggia és Girgenti dandárok és az 5. Alpini csoport pihennek.”

A hadosztály csapatai rövid tájékozódás után megkezdték az 57. hadosztály csapatainak a felváltását. A Monte San Gabriele védelme során a II. és III. védőszakaszt a budapesti 1-es és debreceni 3-as honvédek, míg a IV-est és V-öst a nagyváradi 4-esek és székesfehérvári 17-esek védték. A legjobb állapotban levő és talán a legnyugodtabb I. védőszakaszban pedig a hadosztályhoz beosztott idegen csapatok harcoltak.

A székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred állásai a Monte San Gabrielén 1917. szeptember 17-én A székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred állásai a Monte San Gabrielén 1917. szeptember 17-én (forrás: HM HIM, 20. honvéd gyaloghadosztály iratanyaga II. 166 50. doboz)

„1917. szeptember 15-éjjelén váltotta fel századom a Mt. St. Gabriele déli lejtjén az ott állásban levő 14-es közös századot. […] a század parancsnoka, egy linzi hadnagy, a védőállásból csak gránát tölcséreket és a kőrakások romjait mutatja. Ez volt a tulajdonképpeni védőállás. A helyzet egyáltalán nem volt kecsegtető. Rendes védőállások helyett, gránátok által sűrűn felszántott területen tölcsérekben lapultak az emberek. Az ellenség állása a szemben levő dombokon húzódott, nagyobbrészt homokzsákokból felrakva. […] az állásban nem volt kit felváltani, mert a megtépázott védők neszét vették a felváltásnak, s a parancsot sem várva meg, hátragyülekeztek.” – örökítette meg Szűts Dezső a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred főhadnagya az állásba kerülést.

Az isonzói arcvonalon szeptember 16-a és október 24-e között általában teljes nyugalom volt. A Monte San Gabriele ellen viszont gyakorlatilag folyamatosak voltak a tüzérségi és gyalogsági támadások. A védők és a támadók is egyaránt hatalmas veszteségeket szenvedetek. Sipos Gyula ezredes a székesfehérvári 17-es honvédek parancsnoka így emlékezett a háború után az átélt napokra: „Nehezítette a védelmet az, hogy a két alvédőszakasz közt, a kúp déli lejtjén egy körülbelül 400 lépés kiterjedésű olyan terület volt, ahol a védők semmi fedezéket nem találtak és így jól láthatók voltak. A meredek oldalon meglapult embereket, legalább egy század védőt, a rájuk guruló kőtörmelék és a kis távolságról jövő puskatűz naponkint biztosan megsemmisített. […] Nappal csak a legszükségesebb számú figyelőt szabad kint hagyni, a védőrség többi része mind a kavernákban helyezendő el, ahol azonban a századok 1/3 –ának nincs helye, ezért ezen rész az ezredvonatnál marad vissza.”

A kavernákban is borzalmas körülmények között voltak a katonák. A mesterségesen kialakított barlangok tetején rajokban zümmögött a döglégy, és esős napokon pedig a falakon csurgott be és le az esővíz. Ez utóbbi ellen kifeszített sátorlappal tudtak védekezni, de a borzalmas hullaszag és a sok légy nem csak fizikailag, de lelkileg is megviselte a honvédeket.

Kaverna bejárat és állásrészlet a Monte San Gabrielén Kaverna bejárat és állásrészlet a Monte San Gabrielén
(Márkosfalvi Sipos Gyula szerk.: A m. kir székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog és népfölkelő ezredek története című kötetből)

A IV. és V. védőszakaszt, amelyet a székesfehérváriak és nagyváradiak védtek felváltva, az ellenség az ún. Stützpunkt Nordból támadta. Ez több kavernából és azok körül elhelyezett kisebb támpontokból állott. Az állást a Monarchia csapati építették ki, de ahhoz a védővonalhoz tartozott, amely a 11. isonzói csatában az olaszok kezére került. Ők géppuskákat és aknavetőket helyeztek el itt, és főleg a IV. védőszakaszt folyamatosan támadták innen, nagy veszteséget okozva a minden védelmi lehetőségtől megfosztott honvédek soraiban.

A védekező csapatok mindent megtettek, hogy lehetőség szerint visszafoglalják a támpontot az ellenségtől. Ehhez legközelebb 1917. október 2-án a 4-es honvéd gyalogezred II. zászlóaljának támadása során kerültek. A Szűcs százados által tervezett és végrehajtott vállalkozás során a támadó századok sikerrel elfoglalták mind a támpontot, mind a közelében fekvő 468-as magaslatot. Bár megtartani nem tudták, a tüzérséggel összehangolt támadás során így is 6 tiszt, 4 orvos, 407 közkatona és 200 sebesült olasz került a kezükbe. A vállalkozásról így ír Csizmazia Rezső, a nagyváradi 4-es gyalogezred tartalékos hadnagya az ezred emlékalbumában: „Miután jóformán pár lépésre voltunk az ellenségtől, elrendeltem, hogy először mindenki dobjon egy kézigránátot, utána jelzésemre megrohamoztuk őket. Magam ugrottam be elsőnek, 10-15 ember, Kovács Gyula hadpj. őrmester utánam jött. A szűk állásban libasorban menve, elől én dobáltam a kézigránátokat, harántgáttól harántgátig – rohamos módra – s így kb. 100 lépés hosszan felgöngyölítettem az állást. Közben az állásban és fedezékekből 40 olasz katonát és egy tisztet fogtunk el.”

Az 1917. október 2-án lezajlott vállalkozás vázlata Az 1917. október 2-án lezajlott vállalkozás vázlata
(forrás: HM HIM, 20. honvéd gyaloghadosztály iratanyaga II. 166 51. doboz)

A II. és III. védőszakaszt a budapesti 1-es és debreceni 3-as honvédek védték, egymást váltva az állásokban. Itt az olasz támadások fő iránya az ún. Geschütz kaverna volt. Az eredetileg természetes barlangot az utászok négy ágyú elhelyezésére bővítették ki. Mielőtt elkészültek volna, a 11. isonzói csatában az olaszok elfoglalták az első vonalakat, így a védők másik vonalba kényszerültek, amelyet a honvédek is átvettek. A barlangot nem tudták a tervbe vett célra hasznosítani, így gyalogsági tartalékok elhelyezésére használták föl. A kaverna és környéke volt a védelmi vonal egyik gyenge pontja, amit az olaszok is gyorsan felismertek, és különösen szeptember második felétől, éjjel-nappal nehéztüzérséggel támadták a védőszakaszt.

A Geschütz kaverna alaprajza A Geschütz kaverna alaprajza (forrás: HM HIM, A Monte San Gabrielei harcok 1917. szept.16. - okt. 27., amelyekért somorjai báró Lukachich Géza tábornok a tiszti arany vitézségi érmet kapott TGY 1.991.)

Szeptember 28-án az olaszok hatalmas támadást intéztek a kaverna ellen, amelyet ekkor a debreceni honvédek védtek. A harcokra így emlékeztek az ezredalbumban „Első támadásuk kézigránát tűzzel még aránylag könnyen vissza lett verve, hiszen az állás előtt levő és már többször említett Geschütz–kaverna legénysége dolgozott keményen. […] délután jött egy még erősebb támadás, amelynél sajnos az I.zlj-nál 1 és ½ század 4 géppuskával megsemmisült. […] A Geschütz-kaverna, amelyben ugyancsak a mi ezredbelieink voltak […] már folyton lőtte a magasba a rakéta jeleket, ami annyit jelentett, hogy összes tüzérségünk lője a kavernát, mert a benne levők csak a barlangszerű kaverna két bejáratát belülről védelmezik. Miután ez a kaverna elfoglalása volt az egész állás súlypontja, csak természetes, hogy a saját tüzérség ilyenkor az állás előtt cca. 1 km-re álló kaverna környékére megsemmisítő tüzelésbe kezd. A tüzelésre a kaverna körül levő olasz csapat megsemmisült, de aki háborús borzalmakat nem élt át, az gondolja el, hogy milyen idegmunkát állott ki az ilyenben lévő derék védőcsapat. A kaverna, melyet Puskás Elek népf. főhadnagyunk védett a birtokunkban maradt.”

A kavernát ugyan sikerült megvédeni, de a szeptember végén lezajlott harcokban az ellenség mintegy 500 lépést elfoglalt a II. és III. védőszakasz egy részéből, és a további előrenyomulásukat csak hősies küzdelem árán sikerült megállítani. Az, hogy a védelmi szakasz elvesztése nem lett végzetes a magaslat védelme szempontjából, annak volt köszönhető, hogy a tüzérség ellenőrzése alatt tartotta, és szükség esetén a közeli 552-es magaslatról géppuskával is tűz alatt tartható volt.

A Geschütz kaverna bejárata A Geschütz kaverna bejárata
(forrás: Marco Mantini)

Viszont az elvesztett rész miatt a Geschütz kaverna helyzete válságossá vált, mert messze kiszökellő sarkon, izoláltan állt. A tüzérség ugyan jól támogatta, de az élénk támadások miatt tartani lehetett attól, hogy a bejáratai bedőlnek, ezért ha lehetőség volt rá, a tüzérség csak srapnellal lőtte.

Három hétig tartó folyamatos küzdelem kezdődött a barlang birtoklásáért. Október 12-éről 13-ára virradóra maga a hadosztályparancsnok is meglátogatta a barlangban levő budapesti 1-es honvédeket. A tapasztalatáról így írt: „Ott az embereim állapota igazán sajnálatraméltó volt. Napok óta rendes élelem nélkül és pihenés nélkül ültek apatikusan puskát és kézigránátot kézben tartva, a barlang hideg szikláján a halottak és ürülék által fertőzött levegőben.”  Végül a kaverna az áldozatos harcoknak köszönhetően nem került olasz kézre.

Lukachich Géza tábornok Lukachich Géza tábornok

A honvédek élelemmel és főleg vízzel való ellátása nagyon nehéz volt. „Az állásban levők kétszeres trafikot (10 drb. cigaretta vagy egy csomag dohány) és fejenkint egy doboz szardínia pótlékot kapnak. Legénységi étkezés: kenyér, tea, hideg hús, szardínia, trafik. Az állásban levő tisztek szintén csak este kaptak étkezést századonként. A tiszti étkezés élvezhető melegen jön ki, azonban nem elegendő. Tiszti étkezés: zöldségleves, pörkölt, krumplifőzelékkel, diós sütemény, tea vagy fekete. Hideg felvétel: sajt, fasírozott hús és kenyér.” – olvasható az ellátásról a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred II. zászlóaljának naplójában.

A harcban sebesült és kimerült honvédek a vonalak mögött sem pihenhettek. „A táborhely [a Pri-peci-i szakadékban - a szerző] sem alkalmas arra, hogy a legénység a nagy fáradalmakat kipihenje. A terep köves és meredek, gyengén fenyővel borítva. Sátorverésre alkalmatlan. Vizet ¾ órányira levő völgyből kell szállítani. Ellenséges repülők a nap minden szakában csapatostul jelennek meg a táborhely felett. […] mindenütt repülő őrök állnak és a mozgás azonnal megszűnik, mihelyt az őr sípjelzést ad” – írja a székesfehérvári gyalogezred III. zászlóaljának naplója.

  1917. IX. 16-30. 1917. X. 1-27. Összesen
Hősi halott 6 tiszt/270 leg. 5 tiszt/438 leg. 11 tiszt/708 leg.
Megsebesült 26 tiszt/1982 leg. 31 tiszt/1853 leg. 57 tiszt/3835 leg.
Beteg 25 tiszt/913 leg. 61 tiszt/1916 leg. 86 tiszt/2829 leg.
Eltűnt 15 tiszt/449 leg. 1 tiszt/60 leg. 16 tiszt/509 leg.
Összesen 72 tiszt/3614 leg. 98 tiszt/4267 leg. 170 tiszt/7881 leg.

A 20. honvéd gyaloghadosztály veszteségei 1917. szeptember 16. - október 27.
(forrás: somorjai Lukachich Géza nyugállományú altábornagy: A Monte San Gabriele-i harcok 1917. szept. 16.-okt. 27., HM HIM TGY 1.991.)

1917. október 24-én, amikor Caporettónál megkezdődött az áttörés, a 20. honvéd gyaloghadosztály csapatai mind az északi támpont, mind az ágyúbarlang környéke ellen nagyobb vállalkozást hajtottak végre, amellyel részsikereket értek el. Az északi támpontnál sikerült a nagyváradi 4-eseknek 3 tisztet és 139 közlegényt foglyul ejteni, míg a Geschütz kavernánál a budapesti 1-eseknek a bejárat felett levő olasz akadályt sikerült ugyan felrobbantani, de a heves tüzérségi támadás miatt az árkot elfoglalni nem tudták. Az elkövetkező két napban heves tüzérségi támadások érik a Monte San Gabrielét. Október 27-én a 4-es honvédek osztagai betörtek és elfoglalták az északi támpontot, és számos foglyot ejtettek. Az olaszok azonban szívósan védekeztek, és csak október 28-án kezdődik meg a hadosztály csapatai közül a nagyváradi 4-esek és másnap a debreceni 3-asok előrenyomulása. Október 28-ra az ellenség teljesen visszavonul az Isonzó mögé, és az eddig hősiesen küzdő hadosztály hadseregtartalékba került.

1917. november 17-én IV. Károly király is meglátogatta a Monte San Gabrielét. A harcok helyszínén tett látogatás pillanataira a magaslat védelmét irányító 81. dandár megbízott parancsnoka, Kratochvil Károly, a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred parancsnoka így emlékezett: „még ott feküdt az elesett hősök egy része, kiket eltemetni nem lehetett. Őfelsége minden egyes halottnál megállva és sapkáját levéve rövid imát mondott s meghatva nézte elesett hős katonáinak maradványait.”

IV. Károly a Monte San Gabrielén IV. Károly a Monte San Gabrielén
(Doromby József - Reé László szerk. A magyar gyalogság története című kötetből)

A királyi látogatás alkalmával, amely során a Monte San Gabriele mellett a Monte San Michelét is meglátogatta az uralkodó, Kratochvil ezredes elhatározta, hogy örök emléket állít az itt harcolt hős katonáinak. Az elhatározását tett követte és 1918-ban emlékgúlák emelkedtek a Monte San Michele északi lejtőjén, San Martino del Carsóban, Nova Vasnál és a Monte San Gabrielén.

A Monte San Gabrielén lévő gúla napjainkban A Monte San Gabrielén lévő gúla napjainkban
(Pintér Tamás felvétele)

6 komment

Címkék: iv. károly lukachich géza márkosfalvi sipos gyula monte san gabriele kratochvil károly alezredes magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály 11. isonzói csata

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr65777704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gily0607 2014.01.23. 12:44:18

Nagyon örülök a blognak, honnan tudhatna meg a nem szakértő ilyen összefogott, tartalmas, értékes és együttérző írásokat a történtekről.
Köszönöm - ezt is :)

Moticska Tihamér 2014.01.23. 17:10:05

”Őfelsége minden egyes halottnál megállva és sapkáját levéve rövid imát mondott…”

Boldog IV. Károly. Ő nem ”a kameráknak és a mikrofonoknak” akart megfelelni. Bensőjéből fakadt a mozdulat. Ahogy Sissi is, talán Ő lehetett volna a magyarok szeretett ”idegen” királya. Sajnos rossz időben született és rossz időben lett királyunk. Sorsával a magyarok sorsában osztozott.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2014.01.23. 23:02:29

2012 nyarán kerestük meg a Monte San Gabrielén álló emlékgúla maradványait és kezdeményeztük a felújítását: nagyhaboru.blog.hu/2012/07/05/a_negyedik_nagyvaradi_emlekgula

A poszt megjelenését nem véletlenül időzítettük a mai napra. Székesfehérváron ma született meg az érintett négy város kilenc civilszervezete, közöttük a blogot is működtető Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány részvételével a gúla helyreállítását célzó konzorciumi megállapodás: www.kormany.hu/hu/honvedelmi-miniszterium/masodik-allamtitkarsag/hirek/ujjaepitenek-egy-elso-vilaghaborus-magyar-emlekmuvet-szloveniaban

A helyi sajtó beszámolója az eseményről: www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_123729

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2014.01.24. 00:48:57

Képes beszámoló a Facebook oldalunkon az emlékmű helyreállításáért létrejött konzorciumi megállapodásról:

www.facebook.com/media/set/?set=a.656437597731667.1073741846.131124350262997&type=1

Varga Istvánné 2014.11.07. 15:23:16

Minden Tiszteletem Pintér Tamás úr és csapatáé! De szeretném megkérdezni és választ is várnék, a két kérdésemre!
Hol harcoltak a cs. kir. 48. gyalogezred katonái,azok akik Nagykanizsára és Sopronba vonultak be.?Őket soha nem olvasom sehol? /azért szeretném tudni mert itt harcoltak ebben az ezredben a rokonaim /
Mit jelent ez a rövidítés: cs.kir. n. tare.?
Várom a választ! Köszönöm!

hechtgrau 2014.11.10. 08:11:04

Nem annyira egyszerű a kérdés, mint ahogy elsőre látszik :)
- A 48. gyalogezred II., III. és IV. zászlóalja végig a 14. hadosztályhoz tartozott. A mozgósítástól 1916. őszéig az orosz fronton harcolt, ekkor az olasz frontra került át.
- Az I. zászlóalj a 10. hegyidandár kötelékében Szerbiában kezdett, utána olasz front, majd 1918. tavaszán már a 83. gyalogezred része, szintén az olasz fronton.
- Egy 48-as zászlóalj 1916. késő nyarától a román majd az orosz fronton van a 145. gyalogdandár részeként.

A szerkesztők bizonyára pontosabb képet tudnak adni, esetleg ajánlanak irodalmat. De ha elhunyt családtag útját szeretné kideríteni, akkor pontos választ nem tudnak adni, hiszen ez rengeteg kutatással jár.

A "cs.kir. n. tare" rövidítés honnan van?

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása