100 éve az osztrák–magyar csapatok véres harcokat vívtak a Kárpátokban a Magyar Királyság területére betört orosz erőkkel. A debreceni 3-as honvédek 1915 februári tragédiájáról nemrég olvashattunk. Egy hónappal később a cívis város másik háziezrede, a közös 39-es is rendkívül súlyos küzdelmet folytatott a térségben…
A völgyben megbúvó kis patak mellett keleti irányban elhagyva Szálnok falut, balkézre egyre magasodó hegyoldal figyelhető meg. A Nagy Háború előtt készült térképek még 450 méter magasság megadásával jelölték legmagasabb pontját. Ha megnézzük a mai turista térképeket, akkor már csak 440 méter magasság van feltüntetve.
Szálnok térsége mai Google térképen a 450-es magaslat jelölésével
A hatalmas nyílt terület (mondhatni lapos hegyhát) gondozott mezőként tűnik az arra járó szemébe, amelyen gépek segítségével vágják és gyűjtik a dús hegyi füvet. Száz évvel ezelőtt gyilkos küzdelmek színtere volt ez a békés magaslat. Itt szenvedett súlyos veszteségeket a császári és királyi debreceni 39. gyalogezred is.
1914 novemberében rövid ideig osztrák–magyar tüzérségi állások voltak a 450-es magaslaton (Hadtörténelmi Levéltár)
A Duklai-hágó környékén is harcoló osztrák–magyar 3. hadsereg az 1915 januárjának második felében kezdődött orosz offenzíva miatt visszavonulásra kényszerült. A József főherceg, lovassági tábornok vezette VII. hadtest február első napjaiban igyekezett olyan védelmi vonalat kialakítani, amelyben eredményesen védekezhetett. A hadtest jobbszárnyán az Olyka folyó völgyében, Repejő és Jobbos falu előtt, valamint a Korumkó hegyvonulaton a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály volt állásban. Tőlük nyugatra (Szálnok falutól ÉK-re) a császári és királyi 17. gyaloghadosztály ezredeit vetették be a 450-es magaslatot birtokló orosz ezredek ellen. Március 2-án Spiess ezredes (az április 5-én hősi halált halt ezredparancsnok) vezetésével itt indultak rohamra a debreceni 39. közös gyalogezred századai. Nem csak a 450-es magaslat, hanem az attól egy kicsit ÉK-re emelkedő Korumkó 508-as magaslat elfoglalása volt a cél.
Az állások vonala és a környék meghatározó magaslatai a 20. honvéd hadosztály vázlatán (Hadtörténelmi Levéltár)
A roham megindítása után a hegyháton húzódó jól kiépített állásokban megbúvó orosz századok olyan eredményesen védekeztek, hogy a nagy veszteségek miatt a támadást félbe kellett szakítani. Újabb támadáshoz kellett előkészülni, amelyre a sötétség beállta után, este 6 órakor került sor. Az élénk puska és géppuskatűz ellenére a 39-es századoknak sikerült a 450-es magaslaton húzódó árkokba betörni, ahol kézitusára került sor. Este 8 órára a hegyhát és a kijelölt erdei állás már a debreceni bakák kezében volt.
Az elfoglalt árkokból rövidesen újra támadni kellett, ugyanis március 3-án a Korumkón küzdő és a nagy veszteségek miatt igen kritikus helyzetbe került nagyváradi 4-es honvédek megsegítésére a 39/I. zászlóalj megtámadta az 508-as magaslat közeli orosz állásokat. Az igen erős orosz ellenállás miatt ez a támadás nem járt sikerrel, és nagyok voltak a veszteségek. Az ezred március 4-i veszteségi összesítőjében, amely az elmúlt napok létszámcsökkenését jelentette, a következő olvasható: 57 halott, 164 sebesült, részben sebesülten az oroszok fogságába került 102 fő. Még ezen a napon sikeresen visszavertek egy orosz támadást, amely az árkok visszafoglalására indult.
Március 5-én reggel 5 órakor a 17. hadosztály kombinált támadást indított az 508-as magaslat ellen. A rohamozó zászlóaljak olyan kereszttűzbe kerültek, hogy a támadás percek alatt véres kudarcba fulladt. A debreceni ezred hét százada vérzett el a jól kiépített orosz állások elleni roham során, ezért délelőtt 9 órára a megmaradt legénységet visszavonták a kiindulási helyükre. Veszteség ezen a napon: 468 fő.
A 450-es magaslat napjainkban dél felől szemlélve, tetején a vadászlessel
A Szálnokhoz közeli 450-es magaslat még egyszer jelentős szerepet játszott a debreceni ezred hadiútja során. A magaslatot 1915. március 20-án megtámadták és elfoglalták az oroszok, ezért az állásokat vissza kellett foglalni. Az éppen tartalékban álló ezred kapott parancsot a visszafoglalásra. Március 21-én éjjel 1 órakor kezdődött a 39-esek támadása. Csak a Spiess ezredes vezette csoportnak sikerült (nagy veszteségek árán) elfoglalni az oroszok előretolt állásának egy részét. Sajnos az elszánt rohammal elfoglalt árokrész a tőlük jobbra támadó csapatok eredménytelensége miatt nem volt tartható, ezért délután parancsot kaptak a kiürítésére. Ekkor következtek be azok a tragikus események, amelyek száznál több ember életét követelték.
Google térképre vetítve az 1915 márciusi állások
1. = orosz fővédelmi vonal
2. = orosz előretolt állások
3. = a 39-esek által használt felvezető árkok
4. = a tragédia helyszíne
A hegyháton levő állásokat csak egy szűk felvezető árkon lehetett elhagyni a völgy felé. Az ároktól 100 lépéssel keletre szintén volt egy felvezető árok, amely az ottani eredménytelen támadás miatt orosz kézben volt. A lehetőséget kihasználva az orosz géppuskás osztagok tüzelőállást foglaltak az árok völgy felöli végénél. Amikor a visszavonulási parancs értelmében az elfoglalt védőállást elhagyó 2. és 3. század szakaszai a felvezető árokból kiértek a lejtős, nyílt területre, pusztító erejű puska és géppuskatűz zúdult a debreceniekre. Pánik tört ki és az árokba visszatérni akarókat a fentről jövők ismét kinyomták a nyílt terepre, ahol tovább folyt a mészárlás.
Kiss Ernő egyévi önkéntesnek csodával határos módon sértetlenül sikerült kikerülnie a vérfürdőből, és ő értesítette a szomszédos századokat, akik megsemmisítő tűz alá vették az orosz géppuskásokat. Csak azután vált lehetségessé a visszavonulás. Addigra azonban száznál több gyalogos halt meg, vagy sérült meg pár perc alatt. A szemtanúk vallomása szerint iszonyatos látvány volt a sok halott és vérében fetrengő 39-es.
Kutatótársaimmal, Pintér Tamással és Stencinger Norberttel 2013 októberében a Korumkó hegyháton húzódó magyar királyi 20. gyaloghadosztály állásait azonosítottuk, majd bejártuk az egykori fővédelmi vonalat. A kutatóút előtt felkészültem arra is, hogy majd átmegyünk a közelben lévő egykori 450-es magaslatra, hogy a helyszínen győződjünk meg arról, miként volt lehetséges ezt a mészárlást végrehajtani. A budapesti Hadtörténelmi Levéltárban az állásokat egykor védő csapatok iratanyagaiból sikerült olyan vázlatokat kigyűjtenem, amelyekből információkat kaptam a korabeli állapotokról. Nagy várakozás előzte meg a terepkutatást.
A Korumkó 498-as magaslatáról elindulva először az 508-as magaslat előtti orosz állások maradványait kerestük meg. A harcok után 100 évvel, a bemosódás ellenére még ma is jól látható, hogy milyen mély és erős volt az itt kiépített orosz fővédelmi vonal.
Pintér Tamás és Stencinger Norbert az orosz fővédelmi vonal maradványában
Az erdőszegélyen továbbhaladva kijutottunk a nyílt hegyhátra, majd a 450-es magassági pontig. Itt most egy rozoga vadászles található. A kilátás minden irányba csodálatos: körbetekintve a Kárpátok magaslatai pompáztak az őszi színekben. A Nagy Háború előtt szekérutak voltak ezen a hegyháton is, amelyek Velkőt kötötték össze Szálnokkal és Variházával. Az erdőkkel övezett hatalmas nyílt tér ma már gondozott hegyi rét, nyoma sincsen az itt húzódó egykori védelmi vonalaknak, felvezető árkoknak, tüzérségi lövedékek becsapódási krátereinek.
Az erdőszegélyt elhagyva a 450-es magaslat felé
Az egykori vázlatok alapján jelölt felvezető árok valamikori területén elkezdtünk a szálnoki völgy felé leereszkedni. Amikor a mészárlás feltételezett helyszíne környékén jártunk, és keletre tekintettünk, akkor vált érthetővé, miért volt lehetséges a váratlan orosz tűzcsapás: a hullámos lejtés miatt a felvezető árokból kitóduló gyalogosok egy olyan terepszakaszra (nyílt területre) jutottak, amely az oroszok által birtokolt árok végéből tűz alatt volt tartható. Menekülésre sem volt lehetőség, mert az erdős rész, valamint a domb alatt húzódó és védelmet jelentő mélyedés még messze volt, s addig semmi fedezék nem volt, csak nyílt (és az oroszok által jól belőhető) terület. Döbbenetes volt ott állni, és azokra a tragikus és iszonyatos percekre gondolni.
A magaslat oldala, ahol a tragikus esemény lejátszódott
Felmerül a kérdés: hol vannak a hősi halottak maradványai? Mivel az ezredet másnap az átcsoportosítás miatt másik frontszakaszba vezényelték, nem volt idő a temetésre, ezért valószínűleg más csapat temette el az itt elesetteket. A debreceni 39-esek halotti anyakönyve eléggé hiányos, nincsen mindegyik márciusi hősi halott neve rögzítve. Akik rögzítésre kerültek, azoknál temetési helyként a „Szálnok melletti harctér” szerepel. Ezeket az ideiglenes temetőket később exhumálták, és a maradványokat a velkői gyűjtőtemetőbe szállították át.
Panoráma a 450-es magaslatról észak felé, Velkő irányába
A halotti anyakönyvi adatok alapján táblázatba rendeztük a debreceni 39-esek ismert veszteségeit a tárgyalt időszakban.
