Az első világháborús orosz front legnagyobb katonai temetőjének helyreállítása Velkőn (Vel’krop)

2012.06.20. 07:14 :: PintérTamás

Két éve kezdődött a szlovákiai sztropkói járásban található Velkő (Vel’krop) település melletti katonai temető helyreállítása. A visegrádi alap támogatásával zajló munkálatok legutóbbi fázisában a blog és az alapítványunk képviseletében mi is részt vettünk.

 

A Duklai-hágó alatt, az Ondavától északkeletre a Laborc-vidék délnyugati területére eső térségben vagyunk. 1915 telén-tavaszán a Magyar Királyság területére történt orosz betörést követően, az osztrák-magyar 3. hadsereg kötelékében rengeteg magyar kiegészítésű alakulat harcolt ezen a vidéken. Itt küzdött a VII. hadtest is, amelybe a 17. közös és a 20. honvéd hadosztály tartozott, s kötelékükben itt szolgáltak azok az ezredek, amelyek nyártól már az olasz fronton a Doberdó-fennsík védelmét látták el. 1915 tavaszán az Ondava és az Olika folyók közötti terület védelme volt a József főherceg irányítása alatt álló hadtest feladata.

(Doromby József és Reé László szerk.: A magyar gyalogság című kötetből) (Doromby József és Reé László szerk.: A magyar gyalogság című kötetből)

Így kerültek Velkőre és vívtak a környékén véres harcokat a karánsebesi 43., a temesvári 61. és a károlyvárosi 96. közös gyalogezred katonái, de megfordultak ott a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred századai is. Visszaemlékezéseiben a hadtestparancsnok is gyakorta emlegeti a település nevét. Később a falutól 5-6 kilométerre délre található Korumkó hegy gerincét és két oldalát a 20. honvéd hadosztály ezredei, míg az ettől nyugatra eső területet a 17. közös hadosztály alakulatai védelmezték. A Korumkó környékén zajlott eseményekről és korábbi helyszíni bejárásunkról már a blogon is beszámoltunk.

Velkő – Vel’krop Google térképen Velkő – Vel’krop Google térképen

A velkői katonai temető kutatási és helyreállítási munkáiba a Krajczáros Alapítvány megkeresésére kapcsolódtunk be. A hadisírok gondozását felkaroló civilszervezet az első világháborús katonai temetők helyreállítására létrejött visegrádi munkacsoport magyar partnereként vesz részt a munkálatokban. A tevékenység főszervezője a homonnai központú hadtörténeti egyesület, a Klub Vojenskej Histórie Beskydy. A kutatások és a velkői helyreállítási munka vezetője a civilszervezet elnöke, Martin Drobňák történész, aki a katonai temető kialakításáról szerzett kutatási eredményeit megosztotta velünk is. Tőle tudjuk, hogy egy utólag létrehozott nagy gyűjtőtemetőről van szó, aminek a kialakítására az itteni harcokat követően, a környékbeli elhagyott katonai temetőkben nyugvó hősi halottak exhumálásával és összegyűjtésével került sor. Ismeretei szerint az orosz front legnagyobb háborús temetője került itt kialakításra. 1916-ban a Mezőlaborcon felállított háborússír gondozó alakulat feladata volt a környékben szétszórtan található számtalan sír és temető felkutatása. A temetőbe vegyesen temettek osztrák-magyar és orosz hősi halottakat. A levéltári források tanulsága szerint exhumálási és áttemetési munkák az impériumváltást követő időszakban is folytak. Az ekkor készült temetőkataszter 8662 ismeretlen hősi halottról tesz említést. Szintén háború után készült a 48x70 méter alapterületű, csak tömegsírokat tartalmazó temető alaprajza is.

(forrás: Vojenský historický archive, Bratislava) (forrás: Vojenský historický archive, Bratislava)

A fent említett szlovák és a magyar mellett a lengyel Crux Galiciae és a cseh Signum Belli 1914 hadisírgondozó szervetek együttműködéséhez sikerült elnyerni a Visegrádi Alap támogatását. Vel’krop település polgármestere, Marián Prokopič szintén a temető helyreállítás lelkes támogatója, s maga is részt vesz a fizikai munkákban is. A szervezetek önkéntesei közreműködésével folyó helyszíni tevékenység központja is a polgármesteri hivatal épülete lett. Itt nyertünk mi is elhelyezést a legutóbbi, 2012. június 15-16-án zajlott önkéntes akció során.

Velkő napjainkban délről, a temetőhöz vezető gyalogútról Velkő napjainkban délről, a temetőhöz vezető gyalogútról

A fákkal, bokrokkal dúsan benőtt temető korábbi alkalmakkor történt megtisztítását, a temető pontos területének a „megtalálását”, körülhatárolását, a tömegsírok azonosítását követően most a sírhalmok korabeli vázlat szerinti markánsabb elhatárolása, földdel történő feltöltése és a közöttük található utak kaviccsal való felszórása volt a feladat.

A kiindulási állapot a tömegsírok halmaival A kiindulási állapot a tömegsírok halmaival

A két nap alatt több mint harminc fős nemzetközi brigád így döntően két csapatra oszlott. A társaság egyik része ásóval, csákánnyal, lapáttal, gereblyével, baltával felfegyverkezve a tömegsírokat határolta körbe, töltötte föl, az utakat alakította ki, míg a másik a kavicsot lapátolta és talicskázta az utakra.

  

Az alábbi fotó hátterében a jobb oldalon a munka eredményeként már jól kivehető a vázlat közepén is megfigyelhető, L alakban kialakított tömegsír, s mellette a további három sírhalom.

  

A következő, kézi kamerával készített saját amatőr videofelvételem a temető magasabban fekvő déli részéről mutatja a munkálatokat és a temető jelenlegi állapotát.

 

 

A munkálatok második napján Marián Kušnir szlovák kutatótársunkkal időt szakítottunk arra is, hogy a m. kir. székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred emlékeit kutatva egy rövid közös terepbejárást is végrehajtsunk a közeli Korumkón, amiről majd külön is beszámolunk. Az intenzív fizikai munkával telt két nap végén a szervezők névre szóló emléklapot adtak át minden résztvevőnek és közös fotózásra is összegyűltünk.

Csehek, lengyelek, szlovákok és magyarok a közös múlt iránti érdeklődésen alapuló futó ismeretségen túl sok új barátra is szert tettünk az együtt végzett önkéntes munka és a gondos vendéglátók által biztosított bőséges étkezések melletti beszélgetések során.

  

A munkánk végeredménye látványos volt, azonban nagyon sok még a tennivaló, hogy a temető 2014-re, a projekt tervezett befejezésének az idejére méltó módon állítson emléket az itt végső nyughelyre lelt sok ezer hősi halottnak, közöttük a jelenleg még névtelen magyar katonáknak. A folytatásról mi is beszámolunk.

  

14 komment

Címkék: velkő veľkrop

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr204599516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gily0607 2012.06.20. 10:12:21

Irígylem Magukat, hogy ott lehettek! Érdekes beszámoló!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.06.20. 17:43:01

@gily0607: Köszönöm! Önkéntesekre a jövőben is szükség lesz itt és a többi tervezett projektnél is, majd igyekszünk mi is hírt adni a szervezésről.

M.Kristóf 2012.09.18. 15:39:15

Valaki tudna segíteni a 65. közös gyalogezred történetével kapcsolatban? Hol voltak bevetve, milyen sikerrel? Több rokonom is szolgált itt és a 11. honvéd gyalogezrednél ezért érdekel a történetük. Lehet rossz helyre írtam akkor elnézést.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.09.18. 19:59:44

@M.Kristóf: A Magyar gyalogság annyit ír a munkácsi 65. közös gyalogezredről, hogy a 30. dandár, 15. hadosztály, VI. hadtest, 4. hadsereg kötelékébe tartoztak 1914-ben és az északi, azaz az orosz frontra kerültek. Valószínűleg végig ott lehettek, mert a háború vége ugyanazon dandár és hadosztály kötelékében, de a 11. német hadsereg alárendeltségében Ukrajnából a Balkánra szállítás közben érte őket.

A munkácsi 11. honvéd gyalogezred a 77. honvéd gyalogdandár, 39. hadosztály és szintén a VI. hadtest, 4. hadsereg kötelékébe tartozott 1914-ben. A háborút ugyanezen egységek alárendeltségében csak a 11. hadsereg részeként az olasz fronton A Brenta-könyöktől nyugatra fejezte be. Nagy hirtelen ennyit sikerült fellelni róluk. Kutatni kell az alakulatok és a családtagok története után! Az eredményt a blogon is szívesen vesszük! :) Segítségként javaslom ezt a posztunkat: nagyhaboru.blog.hu/2010/11/29/csaladfakutatas_a_hadtortenelmi_leveltarban

MTi 2012.09.18. 20:29:43

@M.Kristóf: @PintérTamás:
A Hadtörténelmi Levéltár fondjegyzéke szerint a cs. és kir. 65. gyalogezrednek 2,40 ifm, a m. kir. 11. (munkácsi) honvéd gyalogezrednek viszont csak 0,30 ifm iratanyagát őrzi az intézmény.
De a HL-ban bizonyára megvannak az ezredek halotti anyakönyvei is.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.09.18. 20:47:03

@MTi: @M.Kristóf: A honvéd ezred esetén viszont van dandár és hadosztály anyag is, amibe szintén érdemes belenézni. A hadosztály esetén lehet a fondjegyzékben olvasni: "Az orosz harctéren kezdte meg harci tevékenységét, ahonnan a román hadbalépést követően 1916.szeptember elejétől került át a román frontra. Innen 1918. márciusában anyaországbeli karhatalmi feladatra vonták vissza, majd júliustól az olasz hadszíntérre vezényelték. Itt esett hadifogságba a teljes hadosztály 1918.november 3-án, "köszönhetően" a padovai fegyverszüneti megállapodás körüli ellentmondásoknak."

M.Kristóf 2012.09.18. 22:00:05

Köszönöm a gyors választ! :) A városomból szinte mindenki itt szolgált a 2 db ezrednél köztük több rokonom is. Sajnos van akit megtaláltam a polgári anyakönyvekben mint hősi halott viszont a levéltárban nincsen róla semmilyen információ :( 2 testvér az egyik 20 a másik 25 éves 1942. Áprilisában lettek bejegyezve hősi halottnak. Egyikőjüket sem találták meg a levéltárban sajnos. A 65.Ludwig bakák emlékalbuma című könyvről van valakinek véleménye, vagy fellelhetőségéről tudomása(A Hadtörténeti Könyvtárban van viszont nem kölcsönözhető formátumban)? Debreceni egyetemista vagyok és a diplomamunkámhoz kutatom a család katona tagjait. Valamilyen irodalmat esetleg tudnátok mondani kiváltképpen a keleti front és Przemysl érdekelne(Vagy a 2 db gyalogezredről)

az alábbi könyveket már olvastam:

Szabó László: A nagy temető
Hadtörténeti Intézet gondozásában: Magyarország az első világháborúban
Mészáros Vilmos: Przemysl
Hajja és fia kiadó: Az első világháború napról napra
Szurmay Sándor: Magyar katona a Kárpátokban

Ennyi jutott hirtelen eszembe van még pár csak azoknak nem jut eszembe a címe. :)
Bármilyen könyvcímet, tanulmánycímet.

Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget.

Akár itt akár e-mailcímen: kurtwolff15@gmail.com

Makó Kristóf

Buna Katalin 2015.08.31. 10:40:49

Örömmel olvastam, hogy a velkői temetőben a sírokat megmentették: "utólag létrehozott nagy gyűjtőtemetőről van szó, aminek a kialakítására az itteni harcokat követően, a környékbeli elhagyott katonai temetőkben nyugvó hősi halottak exhumálásával és összegyűjtésével került sor."Lehetséges, hogy a 101.gy.e. hősi halottai is nyugodnak köztük? Hocsa csak 6 km-re van Velkőtől. "öt halottunk van, kik kolerában elhunytak. Siket Andort zászlóssá, Molnár M., Sármezey, Gremsperger, Gálik, Lukács, Jakus, Tóth és Vajda hadapródjelöltek hadapróddá léptettek elő.Szeptember 26. Pihenőnap Hócsán.
Szeptember 27. A kolera eddig több, mint 50 áldozatot követelt. Az elhunyt bajtársakat díszkísérettel, tiszti és legénységi küldöttségek jelenlétében másnap temetik el.
Szeptember 28. Délelőtt 10 órakor megtörtént a kolerában elhunyt 101-es katonák eltemetése. Cselényi Pál zászlós tartotta a gyászbeszédet melynek tartalma mindenkit meghatott."
Forrás: A volt békéscsabai császári és királyi 101-ik gyalogezred emlékalbuma- A 101-es zászló alatt (Bp.1934.) Köszönöm a választ!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2015.08.31. 21:06:52

@Buna Katalin: Hocsán ma is van egy első világháborús temető. A Klub Vojenskej Histórie Beskydy oldalán található róla információ: www.kvhbeskydy.sk/vojnovy-cintorin-z-prvej-svetovej-vojny-v-obci-chotca/

Az ismeretlenként jelölt osztrák-magyar hősi halottak egy része valószínűleg a békéscsabai 101-ek közül került ki.

Buna Katalin 2015.09.01. 07:34:14

Köszönöm az információt! ;)

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2018.07.18. 22:32:56

Önkénteseket keresünk a 2018. július 26-27-ei temető felújítási munkához!

Partnerszervezetünk, a posztban is említett, Kelet-Szlovákiában zajló első világháborús temetőfelújításokat végző homonnai központú Klub Vojenskej Histórie Beskydy idén ősszel szeretné befejezni a felújítást és átadni a temetőt. Ehhez minden segítő kézre szükségük van.

Július 25-én szerdán Egerből a támogatásunkkal dr. Bartók Béla állandó szerzőnk, az egri Eszterházy Károly Egyetem docense vezetésével indulnak néhányan, s az autóban még lenne hely. A feladat fizikai munkavégzés, lapátolás, kő- és kavicshordás, talajmunkák, sírok formázása, stb. Szállás a helyi művelődési házban. Matrac és hálózsák szükséges. Visszautazás július 28-án, szombaton.

Az esemény a Facebookon: www.facebook.com/events/266295733899295/

Döntően Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyei jelentkezőket keresünk, vagy aki tudja vállalni az Egerbe, vagy az M3-as vonalához a lejutást. Az érdeklődőket kérjük, hogy a szerkesztőségünkhöz címzett üzenetben jelentkezzen és adjanak meg telefonszámot a számunkra, s felvesszük velük a kapcsolatot!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2018.08.01. 23:08:48

A munkavégzésre önkéntesnek jelentkező Berta Kristóf képes beszámolója a 2018. júliusi munkákról a Facebook oldalunkon: www.facebook.com/media/set/?set=a.2165604560148289.1073742061.131124350262997&type=1&l=f2413ce2b7

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2018.10.01. 23:18:39

2018. szeptember 28-án, pénteken átadásra került a temető. Mi is ott jártunk és képes beszámolót készítettünk a Facebook oldalunkra az eseményről: www.facebook.com/media/set/?set=a.2276278985747512&type=1&l=a101b8ee6c

A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának a 2018. szeptember 30-ai adásában Rózsafi János és Berta Kristóf társaságában Hatos Gyulával beszélgettünk a temetőről és felvidéki kutatásainkról: www.youtube.com/watch?v=RsuurEiRjxI&feature=youtu.be

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása