Ezredparancsnok a rohamozók élén

2013.11.28. 06:35 :: RózsafiJános

A debreceni 39-esek kárpáti húsvéti csata idején vívott harcainak nyomában

1915 tavaszán az osztrák–magyar csapatok elkeseredett harcokat vívtak a Kárpátokban a Magyarország területére betört orosz erőkkel. Április 5-én, húsvét hétfő hajnalán a debreceni 39-es gyalogezrednek az Érfalu és Szálnok közötti magaslatokon húzódó állásaiba betörtek az oroszok. Az ellentámadást Spiess ezredes, az ezred parancsnoka személyesen vezette…

 

A limanovai csata során 1914. december 17-re az osztrák–magyar csapatok megállították a Krakkó felé előretörő orosz 3. hadsereget. A siker arra ösztönözte az osztrák–magyar hadvezetést, hogy újabb támadást indítson a Kárpátok előterében álló orosz 8. hadsereg ellen. A támadás kezdeti sikerek után elakadt, majd az orosz ellentámadás az osztrák–magyar 3. hadsereget visszaszorította a Kárpátokba, ahol a frontvonal megmerevedett. Az oroszok kiszorítására és a körülvett Przemysl felmentésére a kárpáti téli csatában 1915. január 23. és február 27. között tettek sikertelen kísérletet. Az ellentámadás során az oroszok a Duklai-szoroson át ismét benyomultak Magyarországra. A kárpáti húsvéti csata hadműveletei során 1915 márciusában súlyos harcok folytak a szorostól délkeletre húzódó Korumkó hegyháton is. A nagy veszteségeket követelő védelmi harcokban hősiesen helyt állt a VII. hadtest 17. gyaloghadosztályának kötelékébe tartozó császári és királyi debreceni 39. gyalogezred is.

(Doromby József és Reé László szerk.: A magyar gyalogság című kötetből) (Doromby József és Reé László szerk.: A magyar gyalogság című kötetből)

Az előző napok súlyos harcai után 1915. március 23-án Érfaluba csoportosították át az ezred zászlóaljait. A következő nap a falutól északkeletre emelkedő két magaslatot összekötő védelmi vonalakat kellett átvenniük. E két magaslati pont uralta a környéket: balszárnyon a 417-es, jobbszárnyon a 447-es. A két magaslat előtt félkörívben húzódtak az osztrák–magyar árkok. Az egész terület erdős, fás, bozótos volt. Egyes helyekről jól lehetett látni a keletre emelkedő, oroszok által megszállt 450-es magaslatot. Azokat az állásokat, ahol a debreceniek igen nagy veszteséget szenvedtek március 21-én. (Egy későbbi posztban erről az eseményről is beszámolunk.)

Az Érfalu (Potôčky) és Szálnok (Soľník) közötti terület mai domborzati térképe Az Érfalu (Potôčky) és Szálnok (Soľník) közötti terület mai domborzati térképe
(forrás: krajna-bystra.oma.sk/turisticky-atlas)

Az ezredparancsnok, Silvio Spiess von Braccioforte ezredes azonnal elrendelte az állások megerősítését, műszaki berendezését. Az akadályvonalban aknamezőket létesítettek, a lövészárkokat srapnelernyőkkel látták el. A két magaslat középső részénél kezdődött az a mély és Szálnok faluig húzódó vízmosás, amelybe nem volt belátási lehetőség, rejtve maradt a védők szeme előtt. Az állásban folyó munkákat az orosz tüzérség tűzcsapásai nehezítették, amelyek áldozatokat is követeltek. Éjjelenként mindkét fél előretolt járőrei vívtak tűzharcot. Március 27-e után, a kiérkezett VIII/2. számú menetzászlóalj beosztásával sikerült az ezred létszámát felemelni 1.308 puskás állományra. A rossz időjárás ellenére serényen folytak az erődítési munkák.

1915. április 4-én, húsvét vasárnap a 39-esek védővonalában csend volt, szinte ünnepi hangulat: „Az orosz állásokból fehér zászlóval egy altiszt jött át hozzánk, aki egy kosár finom ételt hozott és az ő húsvéti üdvözletüket tolmácsolta. Ezt a békés udvariassági látogatást hadtestünknek egy tisztje, egy altisztje viszonozta.” – olvasható az ezredalbumban. A túlfűtött hangulat ellenére mindenki tisztában volt azzal, hogy bármelyik percben újabb nagy erejű támadást indíthatnak az oroszok. A következő éjszaka igen sötét volt, a csendet járőrök lövései törték meg.

A debreceni 39. gyalogezred II. zászlóaljának a helyzete a 447-es magaslatnál A debreceni 39. gyalogezred II. zászlóaljának a helyzete a 447-es magaslatnál
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 482. 1. doboz)

Április 5-én 04 órakor jelentették a kiküldött járőrök, hogy oroszok kis csoportokban gyülekeznek az erdőben, és a drótakadályokon megpróbálnak rést vágni. Alig fél óra eltelte után erős tüzérségi tűz zúdult a debreceniek állására, amelynek során a szomszéd csoportokkal megszakadt a telefon-összeköttetés. Az éjszaka folyamán Szálnokból, a vízmosás adta rejtettséget kihasználva több zászlóaljnyi orosz gyalogos érkezett fel a magyar állások elé, akik 05 órakor rohamra indultak. Szinte azonnal betörtek a vízmosás közelében húzódó magyar állásokba, ahol az 1. és a 3. század volt védelemben. A védőket legyűrték és még az első vonalban felállított gyalogsági ágyú is a kezükbe került. Nem csak itt volt azonban sikeres az oroszok támadása, hanem több helyen is, a 39-esek szinte egész védelmi rendszerében gyilkos küzdelem folyt.

Silvio Spiess von Braccioforte ezredes Silvio Spiess von Braccioforte ezredes
(forrás: findagrave.com)

Spiess ezredes a vonalaktól kissé távolabb létesített parancsnoki állásában értesülve az orosz betörésről azonnal parancsot adott a tartalékoknak az ellentámadásra. A helyzet minden percben egyre kritikusabb lett, ezért azonnal döntött, és az elveszett állásrészek visszafoglalására hirtelen maga is összegyűjtötte a közelében levő embereket, küldöncöket és távbeszélőket. Szürke gumiköpenyében, hosszú botjával ennek az utolsó tartaléknak az élére állva megindult az 1. század bal szárnya felé, ahol a legnagyobb volt a harci zaj. Közben a magyar állásokba behatolt ellenség erős gyalogsági tűz alá vette a hegyoldalban felfelé rohanókat. Spiess ezredes magas szikár alakja azonnal célpont lett. Először a térdén sebesült meg, összerogyott, de még térden állva is rohamra buzdította katonáit. A következő lövés a mellét érte, mire haldokolva terült el a földön. Miközben az állásaikból kiszorított hajdúsági bakákat tisztjeik kis csoportokban újra és újra nekivezették a nagy tömegben támadó oroszoknak, Kacsárdi őrmester a hátán mentette ki a harctérről ezredparancsnokát, aki –egyes információk szerint – rövidesen kiszenvedett. A bátor ezredparancsnok hősies helytállásáért 1918. október 2-án megkapta a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét.

Közben Zsehránszky százados vezetésével beérkezett a nagyváradi 37-es közös gyalogezred fél zászlóalja, valamint Schmidt hadnagy a karánsebesi 43-asok egy századával. Azonnal rohamra indultak a nagy terjedelmű állás még ellenséges kézen levő részeinek visszafoglalására. Délelőtt 8 órára ismét magyar kézben voltak az állások és 1080 orosz esett fogságba. Az ellentámadás során Zsehránszky százados hősi halált halt. Amint a későbbiekben kiderült, a debreceniek védelemben levő hat századát az orosz 47. ezred, és 48. ezred egy zászlóalja támadta meg. A támadók maradéka a szálnoki vízmosásban keresett menedéket. Spiess ezredest Érfaluban temették el, de később a család Bécsbe szállíttatta a bátor parancsnok maradványait. Ebben a küzdelemben a parancsnokon kívül (jelenlegi ismereteink szerint) 58 név szerint is ismert debreceni baka halt hősi halált.

(forrás: Hadtörténelmi Levéltár, VI. 36. Katonai egyházi szervezetek anyakönyvei. 195-196. Cs. és kir. 39. gyalogezred halotti anyakönyvei.) (forrás: Hadtörténelmi Levéltár, VI. 36. Katonai egyházi szervezetek anyakönyvei. 195-196. Cs. és kir. 39. gyalogezred halotti anyakönyvei.)

Terepkutatás az egykori harctéren

A harci események levéltári kutatása után 2013. október 12-én indultunk a helyszínre, hogy ott terepkutatást is végezzünk. Terepbejárásunk érintette a József főherceg, lovassági tábornok által irányított VII. hadtest mindkét hadosztályának, a 20. honvéd és a 17. közös hadosztály küzdelmeinek helyszíneit. A két hadosztály itt is, miként később a Doberdón, egymás mellett harcolt.

A levéltári kutatások során fellelt vázlatokkal a kezünkben Szálnokból, az előzőleg is említett mély vízmosásban (ill. mellette) a támadó orosz alakulatok útvonalán indultunk fel a debreceni 39-esek egykori állásai felé. A vízmosás néhol igen mély, meredek oldalakkal (amely lehet az elmúlt közel 100 év eróziós eredménye), alján félhomály uralkodik. Az egész vízmosást és környékét erdő borítja, egyes helyeken magas bükkfákkal.

A vízmosás egy szakasza előtt A vízmosás egy szakasza előtt

Mi „könnyített menetfelszerelésben” voltunk ugyan, de így is megizzadtunk a néhol igen meredek hegyoldalon és sűrűn emlegettük az egykor itt felkapaszkodó orosz katonákat. Nekik nem csak a sötétséggel, a meredek tereppel, a kidőlt fákkal kellett megküzdeniük, hanem a felszerelés súlyával is. Mindezt csendben, szinte lopakodva, félve a felfedezés következményeitől.

Felfelé a hegyoldalban Felfelé a hegyoldalban

A kapaszkodás során eljutottunk egy olyan területre, ahol az öreg bükkfák torzulásai és a belőlük nőtt hatalmas fává terebélyesedett új hajtások mintha az osztrák–magyar tüzérség által okozott, akkor fiatal fák sérüléseire utaltak volna.

Torzult fák a domboldalban az állások előterében Torzult fák a domboldalban az állások előterében

Számunkra fontos volt, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy miként volt lehetséges a magyar védővonal észrevétlen megközelítése Szálnok felől a vízmosás segítségével. Erre akkor kaptunk választ, amikor már a kapaszkodó jó háromnegyedét megtettük és elértünk egy igen érdekes terepszakaszhoz, ahol egy kb. 50 méteres eséssel olyan meredek volt a hegy oldala, mintha „késsel vágták volna le”. Innen felfelé nézve csak a fák csúcsai voltak láthatóak. Tehát adott volt egy természetes takarás, amelyet felhasználva a vízmosásból kijövő és oldalra húzódó egységek szinte láthatatlanok maradtak a magyar figyelők előtt. Az orosz felderítők, vagy csapattisztjeik ezt felismerték, s erre építethették a magyar védővonalak éjszakai megközelítését, a meglepetésszerű támadást.

Az utunkat folytatva elértük a hegyoldalnak azt a részét, ahol már jól azonosíthatóak voltak az előretolt magyar állások, figyelő támpontok maradványai. Az erdei talajba vájt mélyedéseket tanulmányozva, valamint a terep adta elhelyezkedésüket megfigyelve látható volt, hogy a védők igyekeztek a legjobb kilátást adó, ugyanakkor jól védhető figyelőállásokat kiépíteni.

Ezek nappal valószínűleg jó szolgálatot tettek, de az éjszakai órákban ezekből nehéz lehetett értékes megfigyeléseket tenni. Ezért váltak fontossá a járőrök jelentései.

Továbbhaladva értük el az egykori fő védelmi vonal maradványát, amely még ma is jól azonosítható. Az egykori árokrendszer mára már bemosódott, de mélysége egyes helyeken így is megközelíti a 0,8 – 1 métert. Az árok rendszertől már csak pár lépésre van az a hatalmas tisztás, amely Érfalutól kezdődően éri el a két magaslatot, az erdőszegélyt.

A 39-esek állásainak a maradványai A 39-esek állásainak a maradványai

A tisztás közepén található mélyebben fekvő területen jelentős kiterjedésű erdősáv van. Ez Érfalutól kezdődően hosszan húzódik a magaslatok felé. Egykor itt volt Spiess ezredes ezredparancsnoki harcálláspontja, valamint itt volt az ezredtartalék. Innen indultak a végzetes rohamra, amely az ezredparancsnok halálát követelte.

Az állások mögött az erdőszél a 447-es magaslattól a 417-es felé Az állások mögött az erdőszél a 447-es magaslattól a 417-es felé

A kis erdős mélyedésben volt Spiess ezredes és a tartalékok állása A kis erdős mélyedésben volt Spiess ezredes és a tartalékok állása

A terepen igyekeztünk rekonstruálni a kora reggeli pillanatokat. A visszaemlékezések szerint a két magaslaton, valamint az összekötő árokrendszerben gyilkos kézitusa dúlt. Csoportokban folyt a küzdelem, óriási volt a kavarodás. Áttekinteni nem lehetett a helyzetet, az ellentámadásnak az adott irányt, ahol a legtöbb orosz volt látható. A tartalék, ill. a védőállásból kivertek csoportja együttesen, elkeseredett rohammal törtek előre a magyar árokban már berendezkedő oroszok ellen. Voltak olyan részek is, ahol a magyar védőárkokat maguk mögött hagyó oroszok lőtték az ellentámadókat. A nyílt terepen ilyen gyalogsági tűzbe került a Spiess ezredes vezette csoport is, biztos célpontot nyújtva az ellenségnek.

Felmerül a kérdés: miért kellett azonnal támadni, nem mérlegelve a terep adta lehetőségeket? Erre a következő válasz adható: 1915 tavaszára az állásharcokba egyre jobban edződő csapattisztek nagyon jól tudták, hogy állásuk elvesztése után minden perc számít. Ez az a lélektani pillanat, amikor a védővonalba betört ellenség úgy érzi, hogy már „túl van a nehezén”, sikerült a roham, s amit a sikeres ellentámadáshoz ki lehet használni. Ezt tették a debreceniek is, ezt tette a tartalék, s ezért állt a rohamozók élére Spiess ezredes. S végeredményét tekintve ezért sikerült a védőállások visszaszerzése is, még ha nagy árat fizetett is érte az ezred. Ezzel sikerült elérni azt is, hogy az oroszok halottaikat hátrahagyva Szálnok irányába menekültek. Erre a kora reggeli gyilkos küzdelemre is gondolva jártuk be a ma már csendes, gyönyörű területet.

Nyitott kérdések

Mi történt a hősi halottakkal?

1915. április 5-én reggel 8 órára elcsendesedett a harctér, amelyet halottak és sebesültek borítottak. A debreceni ezred halotti anyakönyve Spiess ezredesen kívül 58 hősi halott nevét jegyezte fel e napon. Eltemetésük helyéül az „Érfalu melletti harctér” vagy „Érfalu melletti harctér, 417-es magaslat” szerepel. Egyedül Csige Sándor 21 éves hajdúböszörményi népfelkelő, aki haslövéstől halt hősi halált, van úgy jelölve, hogy eltemetve: „Érfalu templomkert”.

A hősi halottak eltemetésére egy nap állt rendelkezésre, mert 1915. április 5-én éjszaka a 2. védelmi vonalba vonták vissza az ezredet. Erre csak éjszaka kaptak parancsot, a nap folyamán a visszavonásról még nem tudtak. Eltemették-e ennyi idő alatt a halottaikat? Ha igen, valószínűleg tömegsírokat ástak, és azokba temettek. De hogy hol, az még mindig nyitott kérdés. A 417-es magaslaton, ahogy az olvasható a halotti anyakönyvben? Oda, ahová lőtt az orosz tüzérség és bármikor kiforgathatta volna a sírokat? Ésszerűbbnek tűnik, hogy az ezredparancsnoki állást is magába foglaló, erdővel borított mélyedésben ásták meg a sírokat, amely kissé távolabb volt a fő védelmi vonaltól. Az elesetteket oda kellett szállítani – ez is időbe került. Szintén nyitott kérdés még, hogy hová lettek temetve az orosz halottak? Mi lett az őket rejtő (tömeg)sírok sorsa?

A kérdések megválaszolásához segítséget kértünk Ph Dr. Radoslav Turiktól, a homonnai központú hadtörténeti egyesület a Klub Vojenskej Histórie Beskydy kutatójától. Kutatásai során sajnos Radoslav sem tudott információkat adni a 39-esek sírjaival kapcsolatosan. A rendelkezésükre álló adatok szerint elképzelhető, hogy még öt (egyes sírokban nyugvó) 39-es hősi halott sírja ott van az érfalui temetőben, a polgári sírok között. Az általa megadott érfalui névsorban ott található Váradi Gábor gyalogos neve, aki a debreceni halotti anyakönyv szerint a 417-es magaslatnál lett eltemetve. Tehát van keveredés.

Érfaluhoz közel van Velkő település (ma: Veľkrop, Szlovákia), amely felett a domboldalban már 1916-ban elkezdődött egy központi gyűjtőtemető kialakítása. A cél az volt, hogy a környéken szétszórtan található sírokat felszámolják, a maradványokat exhumálják, és egy központi helyen, szépen gondozott sírkertben elhelyezzék. Elképzelhető, hogy az 1915. április 5-i hősi halottak maradványai is ebbe a temetőbe kerültek át. Jelenleg ez még csak feltételezés, a kérdés tisztázásához további kutatások szükségesek.

Hol hunyt el Spiess ezredes?

Feltételezésem szerint a súlyosan sebesült ezredest kimentő Kacsárdi őrmester első és legfontosabb feladata az volt, hogy elhagyják a tűz alatt álló területet. A terepszakaszt tanulmányozva látható, hogy adott erre a lehetőség, az Érfalu felé lejtő erdős részt elérve rövidesen beértek az ezredparancsnoki harcálláspontba. Egyes információk szerint Spiess ezredes ekkor már halott volt, már a harctéren kiszenvedett. Lovas kocsival történt a továbbszállítása, a völgyben fekvő Érfaluba.

József főherceg naplóját olvasva (A világháború, amilyennek én láttam. I. kötet. Budapest, a Magyar Tudományos Akadémia kiadása, 1926) viszont kérdések merülhetnek fel az emberben az ezredes halálának pontos helyét illetően. A kötet 558. oldalán az olvasható, hogy: „Spiess ezredest Érfaluba vitték, ahol még az övéinek, bajtársainak a VII. hadtestben, üdvözletét tolmácsolta, és Isten oltalmába ajánlott mindnyájunkat s azután átszenderült a hős a boldogabb létre.”

A főherceg naplójában írtak alapján felmerül még egy érdekes kérdés. Az 1915. április 5-ei nap leíráskor az 563. oldalon olvasható: „Az utcára kilépek, midőn épen egy szekér jön egy gyalulatlan deszkakoporsóval, mellette a 39. ezred segédtisztje. A koporsóban Spiess ezredes fekszik. Kirendelem összes itt levő tisztjeimet és sorba felállunk tisztelegve, hogy a hős bajtársnak megadjuk az utolsó tiszteletet és üdvözletet. Nyikorogva halad el a szekér, komor, megrázóan egyszerű temetés! Mindent odaadott, mit ember adni tud s mégsem többet, mint annyi százezer más szegény baka. Mind eltemetik és elfelejtik.” József főherceg április 3-a óta a törzsével együtt az Érfalutól 13 kilométerrel délebbre fekvő Minyevágásán volt. Spiess ezredes koporsóját nem vihették el oda (majd vitték onnan vissza Érfaluba), hanem mielőbb igyekeztek eltemetni a völgyben fekvő kis érfalui templom melletti temetőben.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr745661832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M. Szilvia 2013.11.28. 10:55:48

Köszönjük az írást János, nagyszerűen sikerült! Érdekes, informatív, alapos! Az én Dédapám is a 39-eseknél szolgált, de ebben az időben pont nem volt hadműveleti területen. Pedig akár Ő is itt lehetett volna, ezekben az elkeseredett harcokban... végigolvasva az összeállítást, örülök, hogy nem volt itt! Nagyon sajnálom az elesetteket, a túlélőket. Köszönjük a névsort! Hátha más is talál benne - hozzám hasonlóan - ismerős nevet, településnevet, (akár lakhelyét, szülőfaluját) vagy rég kutatott őséről adatokat !

wraith42 2013.12.01. 22:45:40

Az 1915.06.22-ei 198. sz. Veszteségi lajstromban ők szerepelnek:

docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AnEdAP7XYG7VdG1OM0JaOGtQZy0wVlA5dk1qYzc2U1E&usp=sharing

Sajnos ezek a március 1. és április 30. közötti adatok, valószínűleg egyben lettek megküldve. Nyilván az ezred halotti anyakönyve pontosabb, de talán ez is érdekes lehet valamennyire.

M. Szilvia 2015.03.29. 16:16:16

@wraith42: Tisztelt Wraith42!

Fel szeretném venni Önnel a kapcsolatot, kérem írjon rám a puspokladanyanno@gmail.com e-mail-on! Előre is köszönöm!

Arch Stanton 2015.04.06. 23:19:36

Üdv!

Valami relikvia esetleg nem került elő a harctérről? Vagy egyáltalán vitettek detektort?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2015.04.06. 23:26:13

@Arch Stanton: Nem szoktunk, a mi kutatásainknak nem a "gyűjtögetés" a célja, hanem a helyszín azonosítása, felmérése, megörökítése, majd a levéltári kutatási ismeretek, valamint a helyszíni tapasztalatok alapján a történet publikálása, ahogy azt Rózsafi János is tette.

Arch Stanton 2015.04.08. 21:06:17

@PintérTamás:
Kár, pedig szerintem itt biztos találtatok volna valamit. Annyira nem tűnik lerablottnak a terület. Néha azért ki kell egészíteni a kutatás tárgyi leletekkel is (bár lehet csak magamból indulok ki) :))).

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása