Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 39. rész
1916. május 20-a macskázás jegyében telik hősünk és társai számára. Az előző napi tüzérségi fölényre kiadós válasz érkezik az olaszoktól. Az érettségi szabadság ügyében keresik a századparancsnokságtól…
[1916. május 20.] ½ 6. A futóárokban beszélgetek Makaival, mikor hirtelen a macska jellegzetes tompa fellövése hallatszik előttünk a digók felől, s a következő pillanatban Gera bácsi hangosan kiabálja ki a dekungból, hogy egész jól látta, amint a digók a jegenyefás dolinából lőtték fel a macskát, s a mozgást, mászkálást már régóta figyeli a dolinában.
Olasz légiakna (macska) kilövésre készen San Martino közelében az ún. Berardi dolinában (Nicola Persegati-Silvo Stok: La trincea delle frasche című kötetből)
Minket ez most nem nagyon érdekel. Fontosabb jelenleg ránk nézve az, hogy hova lőtte a digó a macskát. „Ahun a” mutat fel Makai a magasba, s egész jól lehet látni amint a macska, mely egy picinyke vasdarabnak vagy fekete madárnak látszik, magas ívben repül, s már el is éri pályája tetőpontját, most lefelé zuhan, már látjuk is, hogy a 16-os abschnitt balszárnyáról hátravezető futóárok falu felőli végére fog leesni. Úgy is történik, látjuk az explodálást a szélső romház mellett, s kis időre rá halljuk a hatalmas robbanást is. A digó felel a délelőtti macskázásért, csak minket ne vegyen elő most. Majd mindenki kijön a dekungokból a futóárokba, lessük az égboltozatot mikor jelenik meg rajta egy újabb macska, s ezt kísérjük repülése közben feszült figyelemmel, nincs e ránk irányítva, s ha ide van, akkor még idejekorán menekülni bírjunk valamerre. A következő macska ismét az előbbi helyre röpül. A harmadik a régi század abschnittunk jobbszárnya mögé, a 3. kompanie sanitäts dekungjánál explodál, s egyes darabjai, amint szétröpülnek sűrű füstöt fejlesztve lassan égnek. A negyedik macska is volt század abschnitunkba a fordulóhoz, az M. G. sarok dekung mögé esik, míg az ötödiket már esésében láttuk, hogy pont az M. G sarok dekungra fog esni. Úgy is történik. Sziszegve zuhan lefele a macska, már csak 20, majd 10, majd 5 méterre van a dekung tetejétől, még most mindkettő ép, a macska is, a dekung is. A következő pillanatban nagy lángnyelv és sűrű füst látszik a dekung helyén, majd hatalmas reccsenés hallatszik, a macska célba talált.
Nagy és közepes macska, avagy olasz nehéz és középnehéz aknák
(Kókay László hagyatékából)
Eddig csak megjárta, innen úgyszólván páholyból nézni a másik abschnitok macskázását, ámde most mi következünk. Amikor a hatodik macskát megpillantjuk a levegőben, rögtön látjuk, hogy nekünk van szánva. Már megbukik, lefele tart egyenesen felénk, nem tudjuk jobbra, balra meneküljünk-e. Már nincs is erre idő, lehúzódunk a futóárok fenekére, szívszorongva várunk: „Sz-sz-sz-sz-sz-rrreccs!” Fülsiketítő robbanás, a légnyomás majd kivág bennünket a futóárokból. Füst, kő és agyagos föld zápor hullik alá. A macska közvetlenül mögöttünk 10-15 lépésnyire levő dolinába vágott, hol szerencsére nincs semmi, mégis mint mondják erősen szokott a digó macskázni. A következő hetedik macska is felénk tart. Mikor ezt észre vesszük, akik a kaverna közelében vagyunk, lefutunk a kavernába. Somjai és zugsführer Szabó már lent vannak. Csodálom, hogy tűrik el tüzéreink a macskázó digók szemtelenségét, hisz egész jól lehet látni honnan lövik fel a macskát, csupán az Infanterie Geschütz lő a jegenyefás dolinába, de ennek az erőlködése kész nevetség. A következő nyolcadik macska balra tőlünk a 19-es abschnittba vág a 43-asokhoz. Mint mondják, nem vágott bele a stellungba, csak mögé a futóárok szélére.
Alighogy explodál ez a macska, infanterist Kohajda, a kompanie ordonáncok egyike jön értem, hogy menjek a kompanie kommandóhoz. Nem törődve a macskákkal futva követem Kohajdát, tudom, hogy a szabadságomról lesz szó, hátha már meg is kapom. Útközben halljuk a kilencedik macskát jönni, lehúzódunk a futóárokba, mely még itt is tele van föld és kődarabokkal a balszárnyunk mögé lőtt két macskától. Ez a macska úgy látszik szintén oda irányoztatik, mert az egyik futóárokban figyelő ember megjegyzi: „Ez mögin möghajigál bennünket!” Úgy is lesz, a macska explodálása után ugyancsak hull a futóárokba a kő és föld. Meg se várva, míg teljesen lehullik, tovább sietünk, s csakhamar megérkezünk a század jobbszárnyára a kompanie kommandó deszkával bélelt kavernájához, Temesvári is itt van.
Telefonállomás
(forrás: Galizien 1914 Facebook oldal)
Csak a telefonista hivatott bennünket, ki felhívás folytán megkérdi tőlünk és bemondja a telefonba, hol jártunk utolsó általunk végzett évfolyamába iskolánknak. Nem tudom, miért kell ezt ismét bemondanunk, mikor a trénnél már egyszer bemondtuk Wincsnek? Ha ilyen lassan intéznek valamit, akkor nemhogy mára, de talán holnapra se lesz szabadságunkból semmi. Most visszamehetnék zugunkhoz, de várok egy kicsit, hadd szűnjön a macskázás. A digó még három macskát (ma összesen tizenkettőt) küld részben schwarmom mögé, részben a 19. abschnittra, azután elhallgat, mert nehéz 15-ösökkel lövik a dolinát, honnan macskáznak a tüzéreik, igaz, hogy csak srapnellel, mert épp mikor a tüzér megfigyelő dekung mellett haladtam el, a tüzér megfigyelő tiszt egy főhadnagy azt újságolta Politzer hadnagynak, hogy a reserve gránátokon kívül nincs gránátjuk, ezt pedig ilyen esetben nem szabad ellőniük. No, jól állunk muníció dolgában! Úgy látszik azonban elég volt a macskások elhallgattatására srapnel is, mert beszüntették a macskázást, ismét csend van mindenütt. Mindenki kijön a kavernából, s jól érzi magát, kivéve engem, nekem úgy látszik megint tovább nyúlik szabadságom kezdésének ideje, addig míg aztán végleg semmivé lesz.
A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.
Következő rész: „No, aztán focizni visztek-e magatokkal egynéhány Lakos gránátot haza?”
Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész
