Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 22. rész
San Martinónál az 1916. május 8-án hajnali 3 órakor megtörtént aknarobbantást követően, látva a tölcsért, az összeomlott saját és olasz állásokat, gyors cselekvés szükséges. Heim Géza főhadnagynak, a 46-osok 6. százada parancsnokának kell a súlyos döntést meghoznia a továbbiakat illetően…
Visszamegyek, neki fogunk a dekungunk kijavításának Sántával. A többi zugbeliek már csinálják dekungjaikat. Mi is lapátot, csákányt kerítünk, s hányjuk kifelé a dekungból a földet, követ a stellung elé. Előkerülnek a schützschildjeink is, felállítjuk őket, már tetejezni akarjuk a dekungot, mikor őrmester Molnár jön vissza a stellung elől, meglátva, hogy dolgozunk, ránk kiabál: „Mit csinálnak maguk itt? Hagyják abba a munkát, mindjárt megyünk előre, visszük a schützschildeket, homokzsákokat is!” No, éppen elegem van! Abbahagyjuk a munkát, fásultan ülünk le. A mai nap rettenetesnek ígérkezik, hej Istenem, csak túl lennénk már rajta!
A szegedi 46-os gyalogezred védelmi szakasza San Martino előtt 1916. május 2-án, az ezred állásba kerülésekor (Hadtörténeti Levéltár II. 488. Cs. és kir. 46. gyalogezred iratai, 3462. doboz)
Úgy látszik Heim meg szándékozik szállatni előttünk a tölcsért. Nyílván úgy okoskodik, felbiztatva a részeg Molnár által, hogy ha mi nem szálljuk meg a tölcsért, megszállják a digók. A tölcsérnek innenső széle pedig 10–15 lépésre van csak stellungunktól, s ezáltal a digók még közelebb jutnának hozzánk, mint eddig voltak, helyzetünk pedig nagyon megnehezülne a folytonos kézigránát harc miatt, meg amiatt, hogy az előttünk húzódó magaslatvonal gerincére feljutva, melyen a tölcsér is fekszik, még jobb belátást nyernének a faluba, s hátravezető futóárkunkba, mint volt nekik előretolt, s most felrobbantott állásukból. A tölcsér megszállása fontos, de gondolom csak nagy veszteség árán lesz megtartható, s kérdés megéri-e a birtoka ezt az áldozatot? Heim, úgy látszik, azt hiszi, hogy megéri, s a megszállás mellett dönt.
Heim Géza döntésének bátorságához részlet a Doberdó-fennsík védelméért felelős hadtestparancsnok, József főherceg naplójának 1916. május 8-ai bejegyzéséből: „Midőn az ezredparancsnokság elhatározása a hadtestparancsnokság tudomására jutott, május 7-én este 8 óra 30 perckor utasítva lett a 46. ezred, hogy a robbantást már május 8-ra virradó éjjelen foganatosítsa; személyesen elrendeltem, hogy a keletkezendő tölcsért nem szabad megszállani, mert az állás ott úgyis előreékelődik, és ott csak nagy és fölösleges veszteségeket szenvedne a megszálló csapat.” (A kiemelés a közreadótól. József főherceg: A világháború, amilyennek én láttam. III. kötet. Olasz háború. Doberdo. Bp., 1928. 170. oldal)
Heim Géza naplójában így ír döntésének okairól: „Magamban el is határoztam mindjárt, hogy a robbanási tölcsért meg is tartom, és innen nem megyek vissza! Ezen elhatározásra az indított, hogy elgondoltam magamban, hogy ha feladom a tölcsért, és visszamegyek eredeti állásomba, akkor az ellenség okvetlenül birtokába veszi azt, és oly közel jut hozzám és oly kedvező helyzetbe, hogy régi állásomat nem bírnám tovább tartani. Ezen kívül a tölcsérnek az ellenség felé eső széléről igen jó kilátás és kilövés ígérkezett az ellenség hátsó vonalára (már amennyiben ezt a sötétben, illetve rakéták világításánál meg lehetett állapítani). El is rendeltem a 2. szakasznak, hogy a tölcsérben rendezkedjenek be, mert azt megtartjuk.” (Heim Géza harctéri naplója. Heim Pál, az naplóíró unokája jóvoltából, akinek a napló rendelkezésünkre bocsátásáért itt is köszönetet mondunk.)
A 7. század zugja előremegy, s megszállja a tölcsért, az 5. kompani egy zugja pedig mint bereitschaft futóárkunkban mögöttünk húzódik le kadett Hencz vezetésével. Kiadják a parancsot: homokzsákot tölteni és adni előre a tölcsérben lévőknek, hogy amire kivilágosodik legyen fedezékük.
½ 4 elmúlt már, világosodni kezd. Heim izgatottan jön be a stellung elől. Épp dekungunknak tart. Én és Sánta semmit sem csinálunk, mert nem tudjuk előre megyünk-e, vagy dekungunkban maradunk. Állunk tétlenül. Heim ezt meglátva ránk rivall: „Miért nem dolgoztok, disznók?” Majd direkte rám kiabál: „Magának se esne le az aranygyűrű az ujjáról, ha megtöltene egy homokzsákot!” Az ásó után nyúlok, de le is teszem mindjárt, mert Heim más parancsot ad: „Menjen a reserve zughoz, s mondja meg a kadét úr Kovácsnak, hogy zúgjával azonnal jöjjön a tölcsért bezetzolni!”
Heim Géza főhadnagy vázlata az aknatölcsér elhelyezkedéséről 1916. május 8-án reggel 6 órakor (Hadtörténeti Levéltár II. 488. Cs. és kir. 46. gyalogezred iratai, 3462. doboz)
Rögtön indulok balra le a futóárokban. Alig teszek meg 40 lépést, már találkozom is Kováccsal, ki a parancsot tudomásul véve rögtön indul embereivel. Én is visszatérek dekungomhoz, melyet most már sürgősen tovább akarok építeni, tekintve, hogy zugunk régi helyén marad, s nem megy előre. Lázas munka folyik mindenütt, mindjárt kivilágosodik, sietni kell, mert bár a digók még mindig csendben vannak, s jelét se mutatják mintha tudnának a robbantásról, világossal a hátrébb és szomszédos szakaszokban lévők bizonyára rögtön észre veszik a robbantást, s jön a megtorlás.
Mindenki dolgozik, az 5. század reserve zúgja is. Homokzsákot töltenek és kézről kézre adják előre a tölcsérben lévőknek, hogy legyen hová húzódniuk. Dekungom és a jobbról lévő dekung közt, épp a kompani komandó kavernától kiindulólag a két stellung közti dolina északi pereme fölött a tölcsér déli oldalához homokzsákfalat raknak, hogy majd lehessen mögötte a tölcsérbe nappal is közlekedni. Tudja mindenki, miért kell gyorsan dolgozni, s a fal villámgyorsan épül. Zugunk balszárnyának, nem lévén értelme régi állásában megmaradni, van itt annyi ember, hogy alig lehet mozogni.
Heim Géza főhadnagy vázlata az aknatölcsérről és a saját állásba történő bekötéséről 1916. május 8-án reggel 6 órakor (Hadtörténeti Levéltár II. 488. Cs. és kir. 46. gyalogezred iratai, 3462. doboz)
Kevéssel négy óra előtt kapom a parancsot, hogy schwarmommal ürítsem ki az általunk bezetzolt zugunk négy balszélső dekungját, s embereimmel együtt zugunk jobbszárnyán helyezkedjek el valahogy. Nagyon megörülök ennek a parancsnak, régebbi helyemen, a sok idegen századbeli közt mindnyájan rosszul éreztük magunkat, dolgozni sem hagytak bennünket, s pláne a 16-os dekungon keresztül vezetik az épülő futóárkot a tölcsérhez. Igen ám, de hova menjünk, a jobbszárnyon alig van hely. A dekungok, homokzsákfalak össze vannak dőlve, a futóárok betemetve, s Makai schwarmja kitelepítvén a kompani komandó kavernából szintén ide húzódott. Borzasztó még rágondolni is mi lesz, ha a digók olyan kézigránát tüzet zúdítanak ránk, mint tegnap és tegnap előtt. Az vigasztal csak, hogy az ő állásaik is hasonló állapotban lehetnek, mint a mieink, vagy talán még rosszabba, s egyelőre még nem hogy kézigránátoznának, hanem még fegyverből sem lőnek.
Somjai zászlós sietteti, hogy hozzuk rendbe a dekungot, s azt mondja, minket nem fognak előre vinni, hanem itt hagynak a régi stellungban. Annál is inkább, mert a tölcsér jobbszárnyunk elé nem nyúlik ki, s velünk szemben a jobbszárnyon a régi helyükön hagyják a digókat.
Nem kell bennünket biztatni, nekilátunk biztatás nélkül is a dekung javításnak, mely már szépen haladt előre, s némelyik dekungra már a tetőt kezdik felrakni. Csodálatos, a minengang fölötti 13-as és 12-es dekungok, továbbá a minengang előtt a futóárok függőtraverzája teljesen épen megmaradtak, sőt maga a minengang bejárata, a régi dienstführenden kaverna is. Itt ellenben a futóárok sziklaoldalai az erős talajrázkódás következtében nagyon megcsúsztak, s a futóárok mellső oldala hátradőléssel fenyeget. Regiments pionírok javítják most ezt a részt, s erős gerenda darabokkal kisprájcolják az összedűlni készülő futóárok falat, megakadályozva az összeomlást.
A terület olasz oldalról készített vázlata az aknaharcot megelőző időszakból (készítésének pontos időpontja sajnálatosan nem ismert). A „K” betűvel jelölt terület az olasz előretolt állás, ahol az aknatölcsér keletkezett (A vázlat Silvo Stok gyűjteményéből származik, rendelkezésünkre bocsátásáért itt is hálás köszönetet mondunk!)
Kb. 4 órakor már erősen világosodik. Egyszerre előttünk fegyverlövöldözés kezdődik. Ahá! – élednek már a digók. Még nem lehet tisztán kivenni, mi történik előttünk, de már látni az embereinket sürögni-forogni, dolgozni a tölcsérben. Hirtelen egy-kettő-három-négy-öt vérvörös rakéta száll fel villámgyorsan egymásután, vérvörös fénybe vonva a világosodó tájat. A vér megfagy ereinkben: a rakéták nem felénk, az Isonzó felé szállnak. A digók, kik a kavernában vannak letemetve, kiknek jajgatását hallottam az elébb piszkáltatva kadett Kovács, Ormos és Hencz által fegyverrel lőnek ki a kavernából rájuk, majd tüzérségi tüzet kérnek ellenünk vörös rakétákat lőve fel a kavernából. Na, most jön a hadd el hadd.
A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.
Következő rész: „Kezdődik a hecc…”
Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész
