Könyvajánló

Különleges kötettel gazdagodott az utóbbi években egyre inkább – de még mindig kevéssé – bővülő első világháborús irodalom. A Szarvasi Krónika Alapítvány és a Digitális Kalamáris gondozásában 2012 novemberében jelent meg Podani János szarvasi tanító olasz hadifogságban írt naplója.

A kiadvány egyedisége abban áll, hogy Podani nagyrészt színes rajzokkal illusztrálta kézzel írott füzetét, amit a hasonmáskiadásban megjelentetett kötet az eredetihez hűen ad vissza. Különlegességét növeli még a limitált példányszám, valamint az előzékre nyomott ex libris is.

 A könyv borítója

Podani (Patonai) János 1892-ben született Szarvason, Podani János szabómester és Kotvan Julianna második gyermekeként. Iskoláit is itt végezte, tanítói oklevelet 1912-ben szerzett. 1914 októberében vonult be katonai szolgálatra, kiképzésre a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredhez került. Egyévi önkéntesként elvégezte a tartalékos tiszti iskolát, majd 1915 márciusában hadapródjelölti rangot kapott. Májusban szakaszparancsnok lett, az orosz frontra vezényelték, de még a frontvonal elérése előtt ezredét az olasz frontra irányították. Június elején esik át a tűzkeresztségen: részt vesz a kezdeti magashegyi harcokban, s mintegy kétheti tartalékban, illetve első vonalban töltött szolgálat után, a Krn elvesztésekor olasz hadifogságba kerül, ahonnan majd csak 1919 áprilisában szabadul.

 A napló kezdő oldala

A szarvasi hadapród naplóját jó egy évvel fogságba esése után, 1916. október 20-án kezdi írni. Elbeszélését 1914. október 2-ával indítja, felidézve bevonulásának, majd kiképzésének napjait, a tiszti iskola elvégzését, a frontra indulást, az orosz fronttól az olaszig tartó útját, végül a krni harcokat és a fogságba esést. A napló nagy része természetesen a hadifogság egyhangú és keserű mindennapjait rögzíti, amelynek legizgalmasabb része a társaival 1916 nyarán megkísérelt szökés részletes leírása.

 Podani szökése Vinadióból, illusztráció a naplóból

Podani fogságba esés előtti története számos ponton kapcsolódik a szintén a nagyváradi 4-esekhez besorozott B. Sárközy Gergely, illetve a nagyváradi 37-es közös gyalogezredben szolgálatot teljesítő Kemény Gyula doktornak a blogon közölt visszaemlékezéseihez. A szarvasi tanító és az árpádi gazda útja Nagyváradtól az orosz, majd az olasz frontig szinte állomásról állomásra megegyezik, csak Gergely gazdát egy hónappal korábban, 1915. április 2-án, míg Podani Jánost május 8-án indítják útnak az északi harctér felé. Gergely időközben Laborcfőnél átesik a tűzkeresztségen, a hadapród pedig frissen érkezett menetszázadával – többnapos pihenő beiktatásával – a fronton harcoló ezred felé tart. Vidrányig jutnak, ahová a harcokból május 21-én Gergely alakulata is megérkezik. Itt a két napló írója akár találkozhatott is. Érdekes egymás mellé tenni a két naplórészletet, az információk napra pontosan egyeznek. Gergely a következőket írja: „Délután 1 órakor érkeztünk meg Vidrányba, egy határszéli kis faluba. Mily jólesett szemeinknek látni a magyar felírásokat, az erdőkoszorúzta hazai hegyeket szemlélni. A falu szélén letelepedve tábort ütöttünk. A Váradról május 8-án és 10-én elindult menetszázadok épp ide érkeztek, és azonnal be lettek közénk osztva.” Podani János erről így ír: „21-én Mezőlaborcon át Vidrányba sátortáborba. Itt találkoztunk ezredünkkel, mely igen megcsonkult állapotban volt. Zászlóaljunkat beosztották.”

 Részlet a naplóból

Az olasz hadüzenet miatt a nagyváradi ezredet átvezénylik az új hadszíntérre: Gergelyt május 25-én reggel 7 órakor vagonírozzák be, míg a szarvasi hadapród ugyanaznap délben száll vonatra, hogy Homonnán, Hatvanon keresztül Budapestre, majd 27-én Ausztriába, az olasz határra érkezzen. Villach, Arnoldstein és Kronau – ezek az állomások végigkövethetők mindkét naplóban. Gergely gazda végül a trénhez kerül hajtónak, Podani pedig fel a Krnre, az első vonalba.

 „3-án hajnalban a felettünk levő bosnyákokat váltottuk fel. Állásom e sziklacsoporton volt.”

Május 31-én a magashegyi védelmi vonal megerősítésére rendelik Podani zászlóalját, és még aznap útnak is indulnak: Trentán, Blázson át az Isonzóig jutnak, majd felérnek az 1976-os csúcs alá. Június 3-án váltanak fel egy bosnyák alakulatot. A naplóíró részletesen leírja a történéseket, a nehéz terepen való mozgást, a magas hegyekre felkapaszkodás nehézségeit, az állandó tűzben való fedezék-keresést, az óvatlan katonák lezuhanását, a temetetlen halottak és sebesültek látványát, az időjárással, illetve a víz- és élelemhiánnyal való küzdelmet.

 „Hogy a pásztázott területet elkerüljük,
a teljesen meredek, 90°-os utat választottuk.”

A keskeny, meredek utakon felfelé menet Podani látja a trénből a szakadékba zuhant állatokat – erről Gergely gazda hajtóknál eltöltött keserves napjai jutnak eszünkbe. 11-én visszavonulást rendelnek el az 1976-os csúcsról; Podani zászlóalja 14-én kerül ismét tűzvonalba, ekkor már a Krnön. A hadapród részletesen írja le a Krn elvesztésekor a közvetlen közelében történt eseményeket. Érdekes, új szempont, itt most közelről láthatjuk mindazt, amiről már Gergelynél és Kemény doktornál is olvashattunk. Kemény Gyula ekkor már a Mrzli Vrhön van, ahová a 37/IV. zászlóaljat vezényelték, és onnan nézik, ahogy az olaszok egyre többen másznak fel a Krnre. (A doktor alakulatával Podaninál jó 1,5-2 héttel korábban járt az említett hegyen, június 2. és 7. között.)

 „Embereink visszamentek a második állásba, s a 3. és 4. szakasz emberei is a jobb szárny segítségére mentek, mert a támadás csak innen jött. Igen erős harc kezdődött. A puskák ropogtak. Az olaszok nem láttak célpontot, hatalmas köveket dobtak át a csúcson, néhány ember koponyája loccsant szét. Mi kézigránáttal válaszoltunk rá.”

A fenti események különböző szempontú elbeszéléseinek vizsgálata, illetve összevetése a témával foglalkozó történészek számára még további feladatokat kínál. Örvendetes, hogy Podani naplójával újabb forrás került elő, ami talán hozzájárulhat a kezdeti magashegyi harcok történetének pontosabb rekonstruálásához; de mind a képek, mind a szöveg jó forrás az olasz hadifogság mindennapjainak megismeréséhez is.

Podani János közel négy évet töltött hadifogságban, hazatérése után Szarvason kapott tanítói állást, majd hosszú ideig tanyai iskolákban dolgozott. 1920-ban nősült, két gyermeke született. Nevét 1943-ban Patonaira magyarosította. A család az ötvenes évek végén elköltözött Szarvasról. Podani János 1970-ben hunyt el Budapesten, feleségével együtt a Farkasréti temetőben nyugszik. Naplóját hagyatéka egy részével együtt Melis János szarvasi régiségkereskedő őrizte évtizedeken át, majd a 80-as évek közepén nála talált rá Dr. Demeter László gyűjtő, aki végül csere útján lett a tulajdonosa.

Már a kilencvenes évek elején felmerült mind a birtokosában, mind azokban, akik megismerhették a kézzel írott füzetet – köztük Dr. Kutas Ferencben, aki a kötet felelős szerkesztője lett –, hogy azt valamilyen formában közzé kellene tenni a nagyközönség számára is. Az anyagi lehetőségek hiánya miatt közel húsz évig húzódott a kiadás ügye, míg végül tavaly sikerült annyi pénzt összegyűjteni, hogy kompromisszumok nélküli, az eredeti elképzelések szerinti szép kiadvány szülessen.

Az olvasást könnyítendő a szerkesztők a napló eredetije mellett természetesen közlik az átiratát is, méghozzá praktikus megoldással: a naplóoldal reprodukciója a nagyobb méretű könyvoldalba ágyazva jelenik meg, köré tördelve pedig a kézírásos szöveg gépelt átiratát olvashatjuk. A szöveget a mai olvasók számára nem feltétlenül evidens szavak, kifejezések magyarázó lábjegyzetei, valamint a könyv végén a naplóban előforduló személy-, illetve földrajzi nevek mutatói egészítik ki. Egyetlen apró kritikai megjegyzést tennék csupán: amennyiben újabb kiadást is megér a kötet – és reméljük így lesz –, érdemes lenne a lábjegyzetekben itt-ott, főként néhány földrajzi névnél előforduló pontatlanságot korrigálni. Ezzel együtt történeti forrásértékkel bíró, szép kiállítású könyv került az olvasók kezébe, igényes belső grafikai tervezéssel, nyomdai kivitelezéssel, aminek talán csak a fedél megvetemedése az egyetlen szépséghibája.

Nagy örömmel vettem kézbe magam is (köszönet érte Dr. Kutas Ferencnek), de mielőtt mindenki elrohanna a legközelebbi könyvesboltba, mint említettem, a kötet limitált – mindössze 100 (számozott) példányban jelent meg. Nem került kereskedelmi forgalomba, és még decemberben el is fogyott, így sajnos jelenleg nem kapható.

A könyv bemutatóját 2012. december 3-án tartották Szarvason.

Reméljük, az első világháború közelgő százéves évfordulója ráirányítja a figyelmet a témára, és egyre szélesebb olvasórétegben teremti meg az igényt a hasonló könyvek kiadására. Bízunk benne, hogy a Szarvasi Krónika Alapítvány megfelelő támogatókat vagy forrásokat tud találni arra, hogy ezt a szép könyvet ismét kiadhassa és még több olvasóhoz eljuttathassa.